FARKAS

(héb.: zeʼévʹ; gör.: lüʹkosz):

Egy ragadozó állat, mely egy nagy német juhászkutyára hasonlít, csak a lábai hosszabbak, a lábfejei nagyobbak, a feje szélesebb, az állkapcsa pedig erősebb. A beszámolók szerint Palesztinában és Szíriában a farkasok általában nem falkában vadásznak, hanem magányosan vagy 2-3 egyedből álló csapatokban. Az éj leple alatt indulnak zsákmányt szerezni, nappal pedig a búvóhelyükön maradnak (Ha 1:8; So 3:3). A farkasok vadak, falánkak, vakmerők és kapzsik, gyakran több juhot ölnek meg, mint amennyit meg tudnak enni vagy el tudnak vonszolni. Ezért a pásztoroknak az ókorban bátornak és leleményesnek kellett lenniük, hogy meg tudják védeni a nyájat a farkasoktól (Jn 10:12, 13).

A Szentírás legtöbbször jelképes értelemben említi a farkast. Jákob a halálos ágyán mondott próféciájában farkashoz hasonlította a fiát, Benjámint, és ezzel kétségtelenül arra utalt, hogy az a törzs jól tud harcolni (1Mó 49:27; lásd: BENJÁMIN 2.). A Biblia szintén farkasokhoz hasonlítja Júda lelkiismeretlen fejedelmeit (Ez 22:27), a hamis prófétákat (Mt 7:15), a keresztény szolgálat ádáz ellenzőit (Mt 10:16; Lk 10:3), valamint a hamis tanítókat, akik belülről veszélyeztetik a keresztény gyülekezetet (Cs 20:29, 30). Bár a farkasok köztudottan pusztítanak (Jr 5:6), a Szentírás leírja, hogy a Messiás uralma alatt a farkas és a bárány békében lesz egymással, és együtt eszik; ez a prófétai kép arra utal, hogy az emberek megváltoztatják az életüket, de kétségkívül arra is rávilágít, hogy az állatok között béke honol majd (Ézs 11:6; 65:25).