Nehezen megfigyelhető teremtmény — Gyűlölik és szeretik

AZ ÉBREDJETEK! KANADAI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

CANIS LUPUS. Ott áll az egyik hegylánc magas sziklaszirtjén, a sötétben a holdsugár teszi láthatóvá körvonalait, feje felfelé néz, hosszú bozontos farka lábai között van, füleit hátracsapja, száját nyitva tartja — hátborzongató üvöltése belehasít az éjszakai levegőbe. Lám, az üvöltésének puszta gondolatától is kiráz a hideg és izgatott leszel!

KEVÉS embernek adatott meg az a kiváltság, hogy láthasson ilyen gyönyörű, de nehezen megfigyelhető teremtményt a vadonban — általánosságban „szürke farkas” vagy „timber farkas” néven ismerik. Mindazonáltal ez az elbűvölő állat sokféle, különböző módon jelenik meg az elménkben.

Gyűlölik és szeretik

Bármilyen felfogások is léteznek róla, a „farkas” szó önmagában mindig is komoly érzéseket váltott ki. A félreértés, elfogultság és félelem középpontjában állt. Némelyek megvetik a farkast, mert ragadozó. A farkasok állandó bosszúságot jelentenek a gazdáknak és az állattenyésztőknek, mert elragadják a juhokat, marhákat és más háziállatokat. A legendák és a néphagyomány hozzájárult rossz híréhez. Ki ne hallotta volna a „báránybőrbe bújt farkas” vagy „farkasra bízza a bárányt” kifejezéseket? A mesék úgy festik le mint „nagy, gonosz farkast”. Az egyik ilyen történetben olvashatunk egy farkasról, aki azzal fenyeget egy kislányt, hogy megeszi. Ebből származik az embereknek az a képzete, hogy a farkasok megtámadják az embert.

A tudósok és a biológusok azonban máshogy tekintik a farkasokat. Szélsőségesen félénk teremtménynek tartják, amely amennyire csak lehetséges, megpróbálja távol tartani magát az embertől. Sőt, a GEO folyóiratban nemrég megjelent egyik cikk szerint a farkasok igazából félnek az embertől. Kegyetlen kinézete ellenére úgy tűnik, teljesen alaptalan az a hit, miszerint Észak-Amerikában az egészséges, vadon élő farkasok veszélyesek az emberre.

Paul Paquet biológus, aki alapos kutatásokat végzett a farkasokkal kapcsolatban, bevallja, hogy gyermekkora óta szereti ezeket a vadon élő teremtményeket. Feljegyezte néhány megfigyelését. Azt állítja, hogy gyakran látta, amint a farkasok kifejezték a boldogság és a magányosság érzését, valamint humort is mutattak. Egyszer megfigyelt egy öreg, nyomorék farkast, amely már képtelen volt vadászni, de a falkatársai hoztak neki élelmet. Még ha ez a farkas túlhaladta is azt a kort, amikor még hasznosnak bizonyult a falkának, a falka akkor is értékesnek ítélte az életre, és életben tartotta. A falkavadászat e jellemzője azonban fenyegeti az összes állat életben maradását.

Falkavadászat

A farkasok csak falkavadászat által elégítik ki éhségüket és táplálják kölykeiket. Figyelembe kell venni azonban azt a bosszúságot, amelyet a farkasok okoznak az állattenyésztőknek a juhok és a szarvasmarhák elejtése által. Mint olyan ragadozó állat, melynek kitűnő a látása, kifinomult a szaglása, jó a hallása és hihetetlenül erőteljes a harapása — valamint jól tud futni és ügetni —, a farkas rendelkezik a vadászathoz szükséges képességekkel. Alkalmazkodó is. Értelmetlen lenne azt gondolni, hogy ez a fortélyos teremtmény nem használ ki valamennyi alkalmat olyan könnyű zsákmány elejtésére, amelyet képes utolérni vagy elkapni — különösen a nagytestű, kövér juhokat és szarvasmarhákat. Azt lehetne mondani, hogy a farkasok akaratlanul is „javára válnak” a vadonban élő, zsákmányul szolgáló állatfajoknak azáltal, hogy a könnyen elejthető, beteg és gyenge állatokat szemelik ki, és így több élelem marad az egészségesebb állatoknak.

A farkasok kommunikációja

Mi a helyzet azzal a hátborzongató üvöltéssel, melyet jelentős távolságból is lehet hallani, és amely félelmet kelt a hallgatóban? A farkasoknál ez egyszerűen a falka egyik szociális tevékenysége — a kommunikáció egyik formája. Egy farkas, amely elszakadt a többiektől a vadászat alatt, felkapaszkodhat egy szirtre, és üvölthet, hogy odavonzza a falka más tagjait. Vagy akár saját területét is meghatározhatja az üvöltéssel. A farkasok, néha úgy tűnik, csupán azért üvöltenek, hogy kifejezzék örömüket. Amikor a falka tagjai üvöltés céljából összejönnek, szinte azt gondolnád, élvezik az együtténeklést. Nekünk esetleg jobban hangozna, ha egyszólamban énekelnének, de a farkasok látszólag jobban kedvelik a többszólamú éneklést. Természetesen más módokon is kommunikálnak. Úgy írhatnánk le ezeket, mint szűkölés, morgás, ugatás, társas nyüszítés és az odúban levő kölykök csaholása. A testtartással is kommunikálnak, hogy megerősítsék a társadalmi pozíciót és a falka tagjai közötti köteléket.

Gyönyörű teremtmény

Nézzük meg közelebbről ezt a kiemelkedően gyönyörű teremtményt. Figyeld meg vastag bundáját, melyen uralkodó szín a szürke (némelyikük mégis fekete), és ez keveredik a fehér, fekete és barna szőrrel. Nézd metszően tiszta sárga szemének pillantását. Vizsgáld meg arcvonásait. Mindezek nemes állattá teszik a farkast a szemünkben. Aggódó hangokat lehet hallani azonban a farkasok jövőjére vonatkozóan. Van ok az aggodalomra?

Nos, ami egykor megszokott volt Európa, Ázsia és Észak-Amerika nagy részén — mármint a farkas látványa —, most ritka dolognak számít Kanadában, Alaszkában, valamint az Egyesült Államok, Európa és Oroszország kevésbé lakott területein. A közvélemény szerint helyet kell biztosítani néhány farkasnak a vadonban kiválasztott területeken. Mivel az ember megtanult együtt élni olyan ragadozókkal, mint a sas, a medve és a hegyi oroszlán, egyesek megkérdezik: „Miért ne élhetnénk együtt ehhez hasonlóan a farkasokkal?”

Szabad folyást engedni a természetnek

A védelem — nem pedig a kiirtás vagy a szaporodásuk korlátozása — a közismert beszédtéma. A parkokat most vadvédelmi területeknek tekintik, és nem csupán emberek számára felállított, vadonban levő játszótereknek. A Canadian Geographic folyóirat szerint a parkok vezetősége a természet által szabályzott ökoszisztémát szeretne látni. Negyvenévi távollét után a csúcsragadozónak számító farkas teljesen önállóan tért vissza a kanadai Banff Nemzeti Parkba az 1980-as években a Sziklás-hegység déli részére — számuk csak hatvanöt, de sokak szemében ez döntő esemény. Franciaországban is jelentették a farkasok visszatérését ötvenévi távollét után.a Olaszországban szintén visszatérnek a farkasok, és a Rómához közeli Tivoliban újból hallani lehet üvöltésüket.

Az egyesült államokbeli Yellowstone Nemzeti Parkban a farkasok, mint veszélyeztetett faj újbóli betelepítését fontolgatják. Több mint negyven évvel ezelőtt a farkasok a helyi természeti rendszer részét képezték, mielőtt kiirtották őket. Most sok ember — különösen a park látogatói — szeretné, ha visszajönnének. Az állattenyésztő gazdaságok azonban nagyon aggódnak amiatt, hogy a farkasokat újból betelepítik a területükre. „Ha a farkasokat visszatelepítik a Yellowstone Nemzeti Parkba, akkor a farkasok elleni védelem a parkon kívül létfontosságú lesz” — mondja L. David Mech, farkasokkal foglalkozó biológus.

Mit hoz a jövő ennek a teremtménynek, mely olyan világban él, amelybe csak részben pillanthat be az ember?

A farkas jövője

Azoknak az embereknek a száma, akik egy olyan állatfaj talpraállítását támogatják, amelynek életben maradását oly hosszú ideig alig tolerálta az ember, határozott változásra mutat a hozzáállást illetően. A The Wolf—The Ecology and Behavior of an Endangered Species (A farkas — az ökológia és egy veszélyeztetett faj viselkedése) című könyv ezt állapítja meg: „Maradt még idő, hogy ezt a fajt kimentsük ebből a helyzetből. Ennek megvalósítása mindenképpen az ember ökológiai és a farkas magatartásáról alkotott ismeretétől, a farkas viselkedésének további kutatásaitól függ, valamint attól, hogy az ember megtanul-e úgy gondolni a farkasra, mint egy másik olyan teremtményre, amellyel meg kell osztani a földet, és nem úgy, mint egy versenytársra.”

Békében élni

Az ember és a farkas közötti békés együttlét talán javult az utóbbi néhány évben, de ahol ellentét van, ott az igazi béke nem valósulhat meg. Erre várni kell még egy ideig, mikor is a közeljövőben a Teremtő Királyság-kormányzata alatt minden ellenségeskedés és félelem helyébe az a bizalom és az az élőhely megosztására irányuló készséges magatartás lép, amelyet ez iránt az erős, ugyanakkor érzékeny és félénk teremtmény iránt éreznek.

Érdekes módon a Biblia a farkast különböző prófétai képekben jellemzi, amely láttatja velünk az ellentétes véleményeket. A Cselekedetek 20:29, 30-ban a hitehagyott embereket jelképesen úgy írja le, mint „gonosz farkasok”, akik a juhszerű keresztény gyülekezetre fognak támadni, és elragadnak némelyeket a nyáj tagjai közül.

A Bibliában, Ésaiás könyvében található próféciák — melyek még a jövőben fognak beteljesedni — úgy írják le azokat az állatokat, melyeket ma egymás ellenségeiként ismerünk, mint amelyek békében együtt élnek. Figyeld meg a zsákmány és ragadozó közti viszony hiányát az Ésaiás 65:25-ben: „A farkas és bárány együtt legelnek, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik . . . Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén; így szól az Úr.”

Míg az ember erőfeszítései azt mutatják, hogy megpróbálja elviselni a farkast, addig az itt idézett írásszöveg biztosít bennünket, hogy Isten helyet ad a farkas számára a dolgok új rendszerében. A föld akkor minden élőlény közösen megosztott otthona lesz, és ebbe a Canis lupus is beletartozik majd.

[Lábjegyzet]

[Kép forrásának jelzése a 25. oldalon]

Thomas Kitchin/Victoria Hurst

[Kép forrásának jelzése a 26. oldalon]

Thomas Kitchin