Italozási gondok — Mit tehetnek a vének?

Egy nő minden elképzelhetőt megtett, hogy megszabaduljon italozásától, semmi sem látszott eredményesnek. Midőn felkereste a kinevezett véneket a gyülekezetben, nagyon segítőkészek voltak, sok jó szentírási tanácsot adtak neki a mérséklésre. Erőfeszítéseik azonban csődöt mondtak. E nő gondjai csak fokozódtak. Alkoholista volt.

Ez nagyon fontos kérdés vet fel: Mit tudnak tenni a vének az italozás gondjával küzdő testvéreik vagy testvérnőik megsegítésére?

A Szentírás nyilván semmiképpen sem nézi el a részegséget. A keresztény felvigyázókon különös felelősség nyugszik, hogy a megrögzött, s meg nem térő részegeseket ne tűrjék meg a keresztény gyülekezetben; ki kell közösíteniük azokat (1Korinthus 5:11–13; Galata 5:19–21). A véneknek mindenekelőtt arra kell vágyakozniuk, hogy segítsenek a bűnbánóknak, akik túlságosan belemerültek az alkohol élvezetébe. Mit tehet hát egy vén, ha egy olyan testvér vagy testvérnő keresi fel, aki lerészegedett, de most segítséget kér?

Először, meg kell jegyeznünk, hogy különbség van gyanútlan, nem szándékos, egy alkalommal való túl sok ivás miatti lerészegedés és a részegesség között, amely szokássá vált lerészegedés. Figyeljük meg Noé példáját, aki egy alkalommal túl sok bort ivott és lerészegedett (1Mózes 9:20, 21). Noé bizonyára nem volt megrögzött iszákos. Semmiféle utalás nincs a Szentírásban, hogy valaha is újból lerészegedett volna. (Vö. Zsidók 11:7.)

Éppen ezért jól teszi az a vén, akihez ilyenek fordulnak, ha megállapítja: Vajon egyedüli eset volt? Elhatározta-e az illető, hogy gondosan ügyel, nehogy újból előforduljon? Beismerte-e nyíltan helytelen voltát, és keresi-e Isten bocsánatát? Nem hozott-e az eset nagy szégyent? Ha mindezek a tényezők kedvezőek, akkor elégséges alapot szolgáltatnak a vénnek, hogy ,szelídség szellemében’ adjon tanácsot a mértékletességre, erősítve ezzel az illetőt abban az elhatározásában, hogy nem ismétli meg ezt a helytelenséget (Galata 6:1).

Ha azonban ismétlődő részegeskedés esete, vagy már notórius szokássá válás forog fenn, mit tegyünk? Ilyen esetekben bírói bizottság foglalkozzék az üggyel. Ahhoz azonban, hogy a vének segíteni tudjanak, meg kell állapítaniuk, vajon ez

Alkoholizmus?

Milyen különbséget jelent ez? Nagy különbséget! Amint a bevezető tapasztalatból kitűnik, alkoholistáknál a mértékletes ivás tanácsa keveset ér. Miért? Azért, mert az alkoholizmus terén szaktekintélyek egybehangzóan teljes tartózkodást ajánlanak az alkoholistáknak, hiszen ha ezek inni kezdenek, rendszerint nem képesek korlátozni az ital mennyiségét.

Ezenfelül sok alkoholista letagadja a bajt. Vajon azt jelenti ez, hogy ők megbánás nélküli, megrögzött iszákosok? Nem feltétlenül! Emlékezzünk arra, hogy a legtöbb alkoholista rendszerint nincs tisztában valóságos helyzetével. Fizikai, szellemi, elmebeli, és érzelmi szempontból egyaránt hatása alatt vannak, és ezt mind tekintetbe kell venni. Így egyáltalán nem könnyű beláttatni velük, hogy ivási gondjaik vannak.

Ilyen esetek tárgyalása idején, jó, ha a vének megvizsgálnak különböző kérdéseket.

Honnan tudhatjátok, hogy alkoholizmus a baj? Utalhattok az Ébredjetek! 1982. július 8-i (angol) számának „Alkoholizmus — tények és ködösítések” című cikkére. Ez felvázolja az alkoholizmus tüneteit.

Legyetek éberek. Olykor az alkoholizmus alapvető baj lehet. Egy gyülekezetben például azzal a kéréssel kereste fel egy testvérnő a véneket, hogy segítsenek neki leküzdeni komoly depressziós állapotát. De a vének jó szándékú segítő erőfeszítése ellenére, a depresszió fennmaradt. Később azonban kitudódott a vének előtt, hogy a testvérnőnek az ivással van baja. Amint ezen a téren igyekeztek segíteni, kiderült, hogy a testvérnő alkoholista. Miután elfogadta az alkoholizmus ellen felajánlott segítséget, ez a testvérnő teljesen helyreállt, meggyógyult.

Hogyan segíthettek az alkoholistának belátni, hogy az ivással van baja? Kerüljétek az olyan véleményt és általánosító megállapítást: „Úgy látjuk, hogy túl sokat iszol” Az ilyen megnyilatkozások még magasabbra emelik az alkoholista védekező állását. Ehelyett szembe lehet állítani az illetőt iszákosságának és a következményeinek különleges sajátos és ábrázoló részleteivel. Nagyon fontos, hogy a hangszín őszinte aggódást tükrözzön: „Nagyon aggódunk a veled történtek miatt, és a következő tények magyarázzák az aggodalmunkat.”

Egy vén, aki eredményesen számolta fel a saját alkoholizmusát, az alábbiakat ajánlja: „Én hasznosnak találom annak meghatározását, hogy milyen gondjai lehetnek az illetőnek otthon, vagy a munkahelyén. Aztán rávezető kérdésekkel beláttatom vele, hogy az alapvető baj az alkohol lehet. Emlékszem egy tapasztalatra, amely így folyt le:

— Befolyásolja-e az ivás a családi életedet?

— Ó, nem.

— Veszekszel-e a feleségeddel?

— Igen.

— Van-e köze ehhez az ivásnak?

— Nincs.

— Nos, ittál-e, amikor veszekedtél vele?

— Ó. . ., hát. . ., igen.

„Aztán sorra vettünk különféle gondokat-bajokat, s képes voltam megláttatni vele, hogy a bajok majdnem minden esetben egybeestek ivási epizóddal.”

Mit mondhatunk a hivatásosak segítségéről? Alkoholistáknak szükségük lehet ilyen szaksegítségre, hogy kigyógyuljanak. A vének természetesen nem javasolhatnak valamilyen különleges kezelési módot, az az érdekeltre tartozik. Nem szabad feltétlenül a megbánás hiányának tartani azt sem, ha az illető elveti azt a gondolatot, hogy hivatásosak segítségét kérje. Határozottságra ugyanakkor szükség van. Világosan meg kell értetni az illetővel, hogy elsősorban az forog kockán, vajon megmarad-e Jehova kegyelmében, mint a keresztény gyülekezet elismert tagja.

Mit mondjunk a kiközösítésről? A lényeg egyszerűen a következő: Mi az illető magatartása az ivással kapcsolatban? Vajon szándékosan tovább iszik a ti türelmes, de határozott erőfeszítésetek ellenére, amellyel rá akarjátok ébreszteni a valóságra? Ezzel kapcsolatosan érdekes megjegyezni, amit az Alcoholics Anonymus című könyv tanácsol az alkoholisták munkaadójának:

„Ha biztosak vagytok abban, hogy az emberetek nem akar felhagyni az ivással, el lehet bocsátani. . . . Ha kidobják az ilyen egyént, áldásnak bizonyulhat számára. Éppen a szükséges megrázkódtatást jelentheti.” Hasonlóképpen, ha a gyülekezet tisztántartása megköveteli, hogy az ilyet kiközösítsék helytelen magatartása miatt, az egyszersmind a kellő „megrázkódtatás” lehet számára.

Mi történjék, ha meggyőződtetek arról, hogy az illető valóban fel akar hagyni az ivással? Ha valaki beleegyezik, hogy igénybe vegye a segítséget, időbe telhet, míg meglátjuk, hogy valóban meg is fogadja. Szakkezelés segítséget jelenthet. Természetesen meg kell az illetőnek értenie, hogy ez nem az egyedüli felelet a kérdésre.

Az alkoholista rendszerint folyamatos segítségre szorul, különösen szellemi téren. Lehet, hogy a múltban a depresszió, harag, munkahelyi nehézségek, stb. kezelésénél az alkoholhoz folyamodott. Ezért most a ti segítségeteket igényelheti, hogy másképp gondolkozzon a valóságról. Ezenfelül, lehetnek visszahúzó érzései, például bizalom hiánya vagy bűnösség tudata. Méltatlannak érezheti magát a Jehovához intézett imára és segítségetekre szorul, hogy visszanyerhesse a bizalmas kapcsolatát Istennel. Az érte és vele mondott imáitok, az Isten Szavára való vigasztaló emlékeztetés enyhítheti félelmét, és lecsendesítheti kétségeita (Jakab 5:14–16).

Az a személy, aki eltörte a lábát, egy ideig támogatásra szorul. Hasonlóképpen az is, aki az ivással akar felhagyni, megértő ember vállára kénytelen támaszkodni, figyelmes fülre van szüksége. Készek vagytok-e segíteni?

„Mind a vének, mind a többi testvérek meglátogattak”, mondta egy testvér, aki az ivás abbahagyásáért küzdött. „Nem tudom szavakkal kifejezni, mennyire értékelem ezt a szeretetet és megértő magatartást. Csodálatosképpen, újból tudok imádkozni Jehovához. Micsoda megkönnyebbülés!”

„A testvérek nemcsak egyféleképpen segítettek nekem”, mondja egy másik Tanú, aki segítséget kapott az alkoholizmus legyőzésére. „Azt is indítványozták, üljek melléjük, mivel féltem elmenni az összejövetelre. Egy testvér valóban segített rajtam. Eljött meglátogatni, amikor legnagyobb szükségem volt rá — bármi volt is a munkaterve. Nagyon hálás vagyok szeretetéért és türelméért.”

Némely esetben nagyon hasznos az ivás abbahagyására törekvőnek, ha elbeszélgethet olyan valakivel, aki saját maga eredményesen leküzdötte az alkoholizmust. Miért hasznos ez? Azért, mert az ilyen megértően tud beszélni, és nagyon jól tudja, milyen javulást kell elérni az alkoholistának. Sőt mi több, megmutatja a leszokással küzdőnek, hogy abba lehet hagyni az ivást. Példát lát maga előtt. Érthető módon, az alkoholista szívesebben lát egy prédikációt, mint hallgat.

Mit tegyünk, ha visszaesést tapasztalunk? Ez bizony megtörténhet. A kérdés újból ez: Milyen az alkoholista magatartása? Meg vagytok-e győződve arról, hogy az illető valóban le akar számolni ivási szokásával? Belátja-e, hogy meg kell kettőznie erőfeszítéseit, ha előrehaladást, akar elérni a gyógyulásban? Ha igen, megértő segítségre van szüksége.

Eszerint nem feltétlen szükséges kiközösíteni valakit csupán azért, mert alkoholista. Ha valóban fel akar hagyni az ivással, alkalmat kell adni neki. Mit tegyünk azonban, ha a cselekedetei azt mutatják, hogy valójában nem akar felhagyni vele? Mi történjék, ha a lerészegedés esetei ismétlődnek, és az ésszerű segítségnyújtás nem segít rajta? Nos, akkor Pálnak az 1Korinthus 5:11–13-ban írt szavai szerint, ki kell közösíteni.

Ahhoz, hogy segíteni tudjunk azon, akinek az alkohollal van nehézsége, belátásra, türelemre, és határozottságra van szükség. Nemcsak annyiból áll a dolog, hogy megmondjuk a testvérnek vagy testvérnőnek: „Szedd össze magad!” vagy, „Ha szereted Jehovát, hagyj fel az ivással!”

Ehelyett inkább próbáljuk megérteni az alkoholizmus természetét, mit jelent az, és mit okoz az embereknek. Tartsátok észben, hogy le kell rombolnotok azt a falat, amelyet az alkoholista hazugságból épített maga köré. Meg kell értetnetek, be kell láttatnotok vele, hogy baja van az ivással, és segítségre szorul. Folyamatos segítségetekre és támogatásotokra van szüksége. De vajon nem éri-e meg az eredmény a ráfordított erőfeszítést?

Egy testvérnő, akit hozzásegítettek saját alkoholizmusának megszüntetéséhez, hozzáteszi: „A vének olyan szeretetteljesek és megértők voltak, hogy mindennap megköszönöm Jehovának, amiért küldte őket. Most már tiszta a fejem. Tiszta lelkiismerettel szólhatok Jehovához. Minden összejövetelen jelen vagyok, és valóban élvezem őket.” Igen, valóban hálásak az ilyenek azokért a felvigyázókért, akik rászánják magukat, hogy önként, készségesen gondot viseljenek a nyájra, „igazi szolgálni vágyással”! (1Péter 5:1, 2, Today’s English Version).

[Lábjegyzet]