Vallás és politika — tartós együttműködésnek ígérkezik?

I. VLAGYIMIR orosz nagyherceg egy napon úgy rendelkezett, hogy pogány alattvalói kötelesek „keresztényekké” lenni. Ő maga i. sz. 987-ben a görögkeleti ortodox hercegnővel kötött házassága után tért meg. Most elrendelte, hogy alattvalói tömegesen keresztelekedjenek meg, ha nem megy másként, akkor akár erőszak árán is. Idővel az orosz egyház függetlenítette magát a görög „anya”-egyháztól, s az államon belül önálló minisztériummá lett. És jóllehet ma a szovjet állami vezetők hivatalosan tagadják Isten létét, de még ma is fennáll az állam és az egyház között ez a kényszerű együttműködés.

Évszázadokkal később, VIII. Henrik, Anglia királya is szoros kapcsolatot hozott létre az egyház és az állam viszonylatában, csak egészen más módon. Felesége, aragóniai Katalin nem tudta fiú trónörökössel megajándékozni férjét. A helyzet megoldása céljából Henrik titokban feleségül vette 1532-ben szeretőjét, Boleyn Annát. A házasság a Canterbury érsek hallgatólagos beleegyezésével történt, és ő Henrik első házasságát érvénytelennek mondta ki. 1534-ben Henrik, ez a házasságtörő és zsarnok férfi, kinevezte magát az Anglikán egyház fejévé. Azóta is a mindenkori angol király e cím jogos viselője. Az egyházi zsinat döntései csak parlamenti jóváhagyással válnak jogerőssé, és a püspökök mint a Lordok Házának tagjai, közvetlenül részt vesznek Nagy-Britannia kormányzásában. Ma már az egyháznak és az államnak ez az egybekelése több mint 450 éve tart.

Az egyház és az állam közötti „házasságok” az újabb korban

1936-ban a köztársasági kormány elleni felkelés Spanyolországban polgárháborút robbantott ki és Franco tábornok hatalomátvételéhez vezetett. A balszárny képviselőinek nagy bosszúságára, Franco tekintélyes hatalomhoz juttatta a papságot, cserébe a tőlük kapott jelentős támogatásért.

1938-ban az EÖT (Egyházak Ökumenikus Tanácsa) Vancouverben, Kanadában gyűlt össze. Philipp Potter, az EÖT főtitkára felszólította az egyházak képviselőit, hogy „politikusságukat őrizzék meg”. Az EÖT-nek a különböző országokban működő harcos politikai csoportok részére adományozott pénzbeli támogatásai sok templomba járó hívőben komoly aggodalmat keltettek.

Azt aligha lehet vitatni, hogy a vallás beleavatkozik a politikába. A döntőbb kérdés persze ez: Szabad-e beleavatkoznia a politikába? Jó-e ez vagy rossz? Emeli-e a vallásnak a politikába való beleavatkozása a politika erkölcsi szintjét, avagy ellenkezőleg, inkább a vallás süllyed egyre mélyebb szintre? És mit hoz a jövő? Tartós lesz-e ez a ’szerelmi viszony’, vagy számítani lehet arra, hogy megromlik és összeütközésre kerül majd sor kettőjük között?

[Kép a 3. oldalon]

Az Anglikán egyház első feje