Megszabadulás — Mennyire kívánatos!
„ADJATOK szabadságot, vagy ellenkező esetben, inkább a halált! ” — kiáltott fel több mint kétszáz évvel ezelőtt Patrick Henry, amerikai hazafi. Számára a szabadság többet jelentett még saját életénél is. Az eltelt évszázadok alatt milliók érezték így!
Az elmúlt fél évszázad alatt a felszabadulás utáni vágy új méreteket öltött. Gyarmatbirodalmak, amint alattvalóik elnyerik a kívánt politikai függetlenséget, milliószámra veszítik el egymás után alattvalóikat. Társadalmi, gazdasági, sőt még vallási téren is mozgalmak indultak el vélt vagy valóságos elnyomás és hátrányos megkülönböztetés alól való felszabadulás kivívása érdekében. Még soha nem kívánták ennyien függetleníteni magukat munkaadóik és kormányaik hatalmától, mint most. Nők is például szabadulni akarnak férjük tekintélye alól, vagy gyermekek a szülői és a tanári tekintély alól. A felszabadító mozgalmak nem újkeletűek. Szinte azt mondhatnánk, egyidősek az emberiséggel. A legrégibb történelemkönyvben, a Szent Bibliában is találunk rá példát. A Mózes első könyve 3:1–3-ban feljegyzett beszámolóban ez a következőképpen domborodik ki:
Nem sokkal az első férfi és nő megteremtése után, egy angyal lépett Évához. Sátán magatartása elárulta, hogy szabadulni szeretett volna Teremtője tekintélye alól. Semmi meglepő nincs abban, hogy igyekezett meggyőzni Évát és férjét, hogy ők is törekedjenek erre a szabadságra. Így érvelt: Hát nem igaz az, hogy Isten korlátozások alá vetett benneteket? Ezt kérdezte: Miért nem szabad ennetek a „kert közepén levő fa gyümölcséből”? Végtére is, „nemde kívánatos a szemnek”? Bizony az volt!
Szakadjatok el Istentől — szólt az angyal felhívása hozzájuk —, és „feltétlen megnyílnak szemeitek és feltétlen hasonlókká lesztek Istenhez, megismeritek a jót és a roszszat”. Igen, Isten „elnyomó” uralma alól való megszabadulásukat még az életnél is értékesebbnek igyekezett feltüntetni.
„Adjatok szabadságot, vagy ellenkező esetben, inkább a halált! ” Ádám és Éva mindkettőt megkapta, és ez nekik is, de nekünk is szomorúságot jelentett. Miért?