„Az egész teremtés továbbra is együtt sóhajtozik” — Miért?

AZ ELSŐ férfi és nő hátat fordított Istennek. Miután elnyerték hőn óhajtott „szabadságukat”, meg kellett próbálniuk úgy rendezni ügyeiket, ahogy csak tudták. Azonban hamar rá kellett döbbenniük arra, hogy legnagyobb igyekezetük árán sem tudják biztosítani maguknak a „legjobbat”. Tapasztalatlanságuk és korlátozott ismeretük egy csomó probléma forrásává lett.

Ennek tulajdonítható, hogy sokan áldozatul estek a faji megkülönböztetésnek és az igazságtalaságnak. Ez az oka annak is, hogy valamennyien az emberi tökéletlenség rabságába kerültünk, megbetegszünk, rendkívüli fizikai és lelki fájdalmak között élünk, bánatunkban könnyeket hullatunk, vagy a Biblia nyelvén szólva, azt tapasztaljuk, hogy „az egész teremtés továbbra is együtt sóhajtozik és szenved mind a mai napig” (Róma 8:22).

Az embernek az első kísérlete önmaga felszabadítására tehát rabszolgaságához vezetett. Most már közel 6000 év óta azon fáradozik, hogy valamilyen módon megszabaduljon tetteinek rossz következményeitől. De mennyire volt sikeres eddigi fáradozása?

Politikai téren tapasztalt felszabadulás

Az emberiség kipróbált minden lehetséges emberi uralmat. Azokat az uralmi formákat, amelyek elnyomóknak vagy igazságtalanoknak bizonyultak, vagy amelyek nem elégítették ki az emberek alapvető szükségleteit, megbuktatták vagy erőszakosan megdöntötték, s helyükbe újabbak léptek — sokszor erősen kétséges eredményekkel.

Lance Morrow újságíró, a politikai forradalmakról szólva, kijelentette: „A történelem már túl sok forradalmi átalakulást ígérő utópiát vonultatott fel, amelyek végül is éppen olyan diktatórikusoknak és gyilkosoknak bizonyultak, mint a megdöntött rezsimek — ami újabb bizonyítéka annak, hogy bármennyire fanatikusan harcoltak is az emberek álmuk megvalósúlásáért, a valóság maradt.”

Az igazi felszabadulásnak aligha az az útja, hogy egy tökéletlen kormányzat egy ugyanolyan tökéletlen kormányzatnak adja át a helyét. A bölcs Salamon király isteni ihletés alatt ezt írta: „Az egyik ember a másik rovására hatalmaskodik” (Prédikátor 8:9). Nyilvánvaló tehát, hogy amíg egy tökéletes kormányzat meg nem szabadít a tökéletlen uralmaktól, addig „az egész teremtés továbbra is együtt sóhajtozik és szenved”.

Megszabadulás a hátrányos faji és nemzeti megkülönböztetés alól

A faji és nemzeti előítéletek teljesen ellentétben állnak azzal a bibliai igazsággal, hogy „az emberek minden nemzetét Isten egy emberből teremtette”, és hogy „Isten nem személyválogató, hanem minden nemzetben kedves őelőtte az, aki őt féli és igazságosságot cselekszik” (Cselekedetek 17:26; 10:34, 35). De az emberek, akik egyforma bánásmódot igényelnek, sajnos, még az úgynevezett keresztény nemzetekben sem ezt tapasztalják.

Vegyük példának a fekete fajt. Egyes névleges keresztények azt állítják, hogy a fekete bőrszín annak az átoknak tulajdonítható, amelyet Isten Kánaánra és utódaira kimondott, amely szerint Isten őket rabszolgaságra kárhoztatta. De ez nem így van. A fekete faj nem Kánaántól származik, hanem Kúshtól és feltehetőleg inkább Púttól. Isten egyiküket sem sújtotta átokkal (1Mózes 9:24, 25; 10:6).

Ennek ellenére, a feketék — gyakran még saját fekete bőrű társaik részéről is — társadalmi és gazdasági elnyomásban részesülnek. Nem csoda, ha vágyódnak a szabadságra. De az ülőszrájkok vagy a tiltakozó felvonulások formájában megnyilvánuló felszabadító mozgalmaik csak részleges sikerekhez vezettek. Mivel arra nincs hatalmuk, hogy az emberek szívét gyökeresen megváltoztassák, így változatlanul megmarad a faji előítélet, a vallási türelmetlenség, és a felebarát iránti szeretetlenség.

Így „az egész teremtés továbbra is együtt sóhajtozik és szenved” mindaddig, amíg Isten Királysága Krisztus alatt végérvényesen véget nem vet a faji megkülönböztetéseknek.

A nők felszabadítása

Az elmúlt évszázadokban a nőkkel mindig mostohán bántak, és gyakran másodrendű teremtményeknek tekintették őket. De ez nem a Teremtő bűne. Ő nem úgy teremtette az asszonyt, hogy a férfi csak eszközt lásson benne nemi vágyainak kielégítésére. A férfi nem kapott Istentől hatalmat arra, hogy zsarnokoskodjon felette. A feleségnek „segítőtársnak”, „kiegészítőnek” kellett lennie, és férjével „egy testet” kellett volna alkotnia (1Mózes 1:26–28; 2:18–24).

Éva, bár szabadulni akart Isten szerető uralma alól, de ez a szabadulási vágya nem szabadsághoz, hanem még keservesebb leigázáshoz vezetett. Isten előrelátóan megmondta neki: „Férjed után epekedsz, ő pedig uralkodik rajtad” (1Mózes 3:16). Sok nő a férfiak tökéletlen uralmát kifejezetten kellemetlennek tartja, ezért nőmozgalmak indultak a férfiak uralmának lerázása céljából.

Jóllehet a nők felszabadító mozgalma hozott némi javulást helyzetükben, de mégsem mondható sikeresnek, mivel nincs összhangban az Isten által ígért arányos szabadsággal. „Az egész teremtés továbra is együtt sóhajtozik és szenved” mindaddig, míg Isten Királysága minden férfit meg nem tanít arra, hogy úgy kell „szeretniük feleségüket, mint saját testüket”, és az „idősebb asszonyokat úgy kell kezelniük, mint anyjukat, a fiatalabbakat pedig mint húgukat, teljes szűzies tisztaságban” (Efezus 5:28; 1Timótheus 5:2).

Mielőtt kifejezhetnénk, hogyan valósul meg mindez, még egy másik fontos kérdést is tisztáznunk kell: Hogyan tekintsék a keresztények a mai felszabadító mozgalmakat?

[Oldalidézet a 9. oldalon]

Az emberiség számára az igazi szabaduláshoz nem az vezet, ha egy tökéletlen kormányzatot egy ugyanolyan tökéletlen kormányzat vált fel

[Oldalidézet a 10. oldalon]

Az állampolgári engedetlenség, az ülősztrájk és a tiltakozó felvonulás nem tudja gyökeresen megváltoztatni az emberek szívét

[Oldalidézet a 10. oldalon]

A női egyenjogúságért folytatott felszabadító mozgalmak nem jártak sikerrel, mert nincsenek összhangban az Isten által ígért arányos szabadsággal