Jusztin a filozófus, hitvédő és mártír
„KÖVETELJÜK, hogy a keresztények ellen felhozott vádakat vizsgálják felül, és amennyiben ezek megalapozottak, büntessék meg őket úgy, ahogy megérdemlik . . . De ha egyiket sem lehet ránk bizonyítani, a helyes döntés megőrzi önt attól a rosszindulatú rémhírtől, hogy ártatlan embereknek árt . . . Így, ha az igazság megismerése után nem azt teszi, ami jogos, nem lesz mentsége, amikor Isten elé áll.”
E szavakkal fordult Jusztin mártír, az i. sz. második században élt hithű keresztény a római császárhoz, Antonius Piushoz. Jusztin megfontolt bírói vizsgálatot kért a hithű keresztények életmódja és hitnézetei ügyében. Az igazság kikövetelése olyan embertől származott, akinek rendkívül érdekes volt a származása és a filozófiája.
Gyermekkor és neveltetés
Jusztin pogány volt és i. sz. 110 körül született Szamária Flavia Neapolis nevű városában, a mai Nablusban. Szamaritánusnak vallotta magát, bár apja és nagyapja valószínűleg római vagy görög volt. Pogány szokásokra nevelték, és ez az igazság utáni szomjúsággal párosulva a filozófia szorgalmas tanulmányozására indította. Mivel nem elégítették ki a sztoikusok, a peripatetikusok és a pitagoraszi irányzatok követői között végzett kutatásai, ezért Platón elképzeléseit kezdte tanulmányozni.
Művei egyikében Jusztin arról a vágyáról beszél, hogy társaloghasson filozófusokkal, és ezt mondja: „Egy bizonyos sztoikus filozófus hatása alá kerültem; és már jelentős időt töltöttem vele, amikor még mindig nem szereztem újabb ismereteket Istenről (mivel neki magának sem volt ismerete) . . . Otthagytam hát és másfelé indultam” (Dialogue of Justin, Philosopher and Martyr, With Trypho, a Jew).
Jusztin ezután egy peripatetikust keresett fel, akit a pénz jobban érdekelt, mint az igazság. „Ez az ember, miután az első néhány nap vendégül látott — mondja Jusztin —, tandíjat követelt tőlem, hogy eszmecserénk ne váljon haszontalanná. Ezért őt is otthagytam; szerintem ő egyáltalán nem volt filozófus.”
Jusztin ezután, égve a vágytól, hogy „értékes filozófiát” halljon, „egy nagyon neves pitagoraszi filozófushoz ment — egy olyan valakihez, aki nagyra tartotta saját bölcsességét”. Jusztin ezt mondja: „Amikor egy vele folytatott beszélgetés után késznek mutatkoztam arra, hogy a hallgatója és tanítványa legyek, ő ezt mondta: ’És aztán? Jártas vagy a zenében, a csillagászatban és a geometriában? Hogyan várhatod el, hogy megérts valamit is azon [isteni] dolgokból, amelyek hozzájárulnak a boldog élethez, ha először nem szerzel információt [ezekről]?’ . . . Elutasított, amikor bevallottam tudatlanságomat.”
Bár ez kedvét szegte Jusztinnak, továbbra is kereste az igazságot, így a híres platonikusokhoz fordult. Megállapítja: „Ezért aztán annyi időt töltöttem a városunkba egy nemrég letelepedett személlyel, amennyit csak tudtam — ez eszes ember volt és magas állást töltött be a platonikusok között —, s előrehaladtam és naponta egyre nagyobb fejlődést értem el . . . olyannyira, hogy rövidesen úgy véltem, hogy bölcsebb lettem; és ez — fejezi be Jusztin — balgaság volt a részemről.”
Hiábavalónak bizonyult Jusztin azon erőfeszítése, hogy a filozófusokkal folytatott beszélgetések közben megtalálja az igazságot. De miközben a tengerparton elmélkedett, találkozott egy idős kereszténnyel, „egy bizonyos idős férfival, aki semmi esetre sem hitvány megjelenésű, hanem szelíd és tiszteletet parancsoló modorú”. A találkozást követő beszélgetés felhívta a figyelmét a Biblia alaptanításaira, amelyek az Istenről szerzett pontos ismeret szükségességére összpontosulnak (Róma 10:2, 3).
A meg nem nevezett keresztény ezt mondta Jusztinnak: „Hosszú idővel ezelőtt éltek bizonyos emberek, akik sokkal idősebbek voltak, mint a nagyra tartott valamennyi filozófus; igazságosak és Isten által elismertek voltak, akik . . . olyan eseményekről jövendöltek, amelyeknek a jövőben kellett megtörténniük, és amelyek most teljesednek. Prófétáknak hívták őket. Egyedül ők voltak azok, akik megértették és bejelentették az igazságot az embereknek . . . mivel betöltötte őket a Szent Szellem. — Tovább gerjesztve Jusztin étvágyát a keresztény ezt mondta: — Írásaik még ma is rendelkezésre állnak, és aki elolvassa azokat, az nagy segítséget kap a kezdetről és a dolgok végéről való ismeretben” (Máté 5:6; Cselekedetek 3:18). E kedves férfiú buzdítására Jusztin szorgalmasan tanulmányozni kezdte az Írásokat, és az írásait látva úgy tűnik, hogy ez bizonyos mértékű elismerést váltott ki belőle irántuk és a bibliai próféciák iránt.
Közelebbi pillantás a műveibe
Jusztinra nagy benyomást gyakorolt a keresztények félelem nélküli magatartása, amellyel szembenéztek a halállal. Tisztelte a Héber Iratok igazsággal teli tanításait is. Dialogue With Trypho című munkájában érvei alátámasztása végett Jusztin idézett a Mózes első, második, harmadik és ötödik könyvéből, a 2Sámuelből, az 1Királyokból, a Zsoltárokból, Ésaiás, Jeremiás, Ezékiel, Dániel, Hóseás, Jóel, Ámos, Jónás, Mikeás, Zakariás és Malakiás könyvéből, valamint az Evangéliumokból. E bibliai könyvek iránti nagyraértékelése kitűnik a Trüphósszal folytatott párbeszédéből is, amelyben Jusztin a judaizmussal foglalkozik, amely nézet a Messiásba vetett hitet képviselte.
Ez arról tudósít, hogy Jusztin evangélizáló volt és minden alkalommal hirdette a Jóhírt. Valószínűleg rengeteget utazott. Ideje egy részét Efézusban töltötte, és talán hosszú ideig lakott Rómában.
Jusztin irodalmi munkái védőiratokat is tartalmaznak, amelyeket a keresztényiség védelmében írt. First Apology című művében arra törekszik, hogy eloszlassa a pogány filozófia sűrű sötétjét az Írások világossága által. Kijelenti, hogy a filozófusok bölcsessége hamis és üres Krisztus erőteljes szavaival és tetteivel szemben. (Vö. Kolossé 2:8.) Jusztin esedezett a megvetett keresztényekért, akikkel saját magát is azonosította. Megtérése után továbbra is filozófusi öltözéket vett magára, hangoztatva, hogy megtalálta az egyedüli igaz filozófiát.
Mivel a második századi keresztények elutasították a pogány istenek imádatát, ezért ateistáknak tekintették őket. „Nem vagyunk ateisták — hárította el Jusztin —, mivel mi a világegyetem Alkotóját imádjuk . . . Ezen ismeretek tanítómestere Jézus Krisztus . . . Ő az igaz Isten Fia.” A bálványimádással kapcsolatban a következőket mondta Jusztin: „Készítenek valamit, amit aztán istennek neveznek; ezt mi nem csupán esztelenségnek tartjuk, hanem egyenesen Isten iránti sértésnek . . . Micsoda bolondság! hogy léha emberek a szokásoknak megfelelően beszélnek és isteneket készítenek, hogy imádják azokat!” (Ésaiás 44:14–20).
Jusztin a Keresztény Görök Iratokra vonatkozó számtalan utalással nyilvánítja ki a feltámadásba, a keresztény erkölcsökbe, az alámerítkezésbe, a (különösen Krisztusra vonatkozó) bibliai próféciába és Jézus tanításaiba vetett hitét. Jusztin Ésaiást idézi Jézussal kapcsolatban és kijelenti: „A kormányzatnak [Krisztus] vállain kell nyugodnia. — Jusztin a következőket is kijelenti: — Ha emberi kormányzatot kívánunk, akkor egyúttal Krisztusunkat is meg kell tagadnunk.” Hosszan beszélt a keresztények próbáiról és kötelezettségeiről elismerve, hogy az Istennek végzett helyes szolgálat megköveteli, hogy az Ő akaratának cselekvői legyünk, továbbá kijelenti, hogy „Isten kiküld egyéneket minden nemzethez e dolgok bejelentésére”.
A The Second Apology of Justin című mű (melyről úgy véljük, hogy csupán az első folytatása) a római szenátusnak szól. Jusztin a rómaiakhoz fordul a keresztények által átélt dolgok ügyében, akiket üldöztek a Jézus Krisztusról való pontos ismeret megszerzése után. Jézus tanításainak erkölcsi kiválósága, amely a keresztény polgárok magatartásában is tükröződött, látszólag csekély értékkel bírt a római hatóságok szemében. Csupán azt ismerték el, hogy tanítványnak lenni végzetes következményekkel járhat. A keresztény tanok egy korábbi tanítójával kapcsolatban Jusztin egy Lucius nevű személyt idéz, aki megkérdezte: „Miért büntetitek meg azt az embert, aki se nem házasságtörő, se nem parázna, se nem gyilkos, se nem tolvaj, se nem rabló, és egyáltalán nem gyanúsítható semmiféle bűncselekménnyel, csupán beismeri, hogy őt is kereszténynek nevezik?”
Jusztin megállapításából kitűnik, hogy kiszélesedett a hithű keresztényekkel szemben tanúsított előítélet: „Ezért én is arra számítok, hogy összeesküvést szőnek ellenem és kínoszlopra szegeznek némelyek azok közül, akiket megneveztem, vagy talán Crescens, aki szeret hősködni és dicsekedni; mert nem méltó a filozófus névhez az az ember, aki nyilvánosan tanúskodik ellenünk olyan dolgokban, amelyekhez nem ért, kijelentvén, hogy a keresztények ateisták és istentelenek, hogy ezzel elismerést szerezzen a becsapott csőcselék részéről és annak kedvében járjon. Ezért ha ellenünk támad anélkül, hogy olvasta volna Krisztus tanításait, ezzel abszolút tisztességtelen lesz és sokkal rosszabb, mint az az írástudatlan, aki általában tartózkodik attól, hogy olyan dolgokról tárgyaljon vagy tanúskodjon, amelyekhez nem ért.”
Halála
Talán Crescens vagy más cinikusok voltak azok, akik feljelentették Jusztint mint felforgatót a római prefektuson, és halálra ítélték. Időszámításunk szerint 165 táján lefejezték Rómában, és ezzel ’mártírrá’ (ami ’tanút’ jelent) vált. Ezért nevezik őt Jusztin mártírnak.
Jusztin írói stílusa talán nélkülözi azt a csillogást és tapintatot, ami korának más tanult embereit jellemzi, de az igazság és az igazságosság iránti buzgalma nyilván őszinte volt. Nem mondhatjuk meg teljes bizonyossággal, milyen mértékben élt összhangban az Írásokkal és Jézus tanításával. Mindazonáltal értékessé teszi Jusztin munkáit történelmi tartalmuk és az Írásokra utaló sok idézet. Betekintést nyújtanak a második században élt hithű keresztények életébe és az őket ért élményekbe.
Említésre méltók Jusztin azon erőfeszítései is, melyekkel rámutatott az uralkodók előtt a keresztények ellen indított üldözés igazságtalan voltára. Az a tény, hogy elutasította a pogány vallást és filozófiát Isten szavának pontos ismerete érdekében, arra emlékeztet minket, amikor Pál apostol bátran beszélt Athénban az epikureus és sztoikus fiolozófusoknak az igaz Istenről és a feltámasztott Jézus Krisztusról (Cselekedetek 17:18–34).
Maga Jusztin rendelkezett némi ismerettel a halottak feltámadásáról, ami a Millennium alatt megy majd végbe. És milyen hiterősítő a Bibliának a feltámadásra vonatkozó valódi reménysége! Ez tartotta életben a keresztényeket az üldözésekkel szemben és tette képessé őket arra, hogy kitartsanak a nagy próbák közepette, akár a halálig is (János 5:28, 29; 1Korinthus 15:16–19; Jelenések 2:10; 20:4, 12, 13; 21:2–4).
Jusztin tehát kereste az igazságot és elutasította a görög filozófiát. Mint hitvédő, védelmébe vette a hithű keresztények tanításait és gyakorlatait. És mivel maga is kereszténynek vallotta magát, ezért mártírhalált szenvedett. Különösen figyelemre méltó Jusztin nagyraértékelése az igazság iránt és bátor tanúskodása az üldözéssel szemben, mivel ezek a tulajdonságok Jézus mai őszinte követőinek életében is felfedezhetők (Példabeszédek 2:4–6; János 10:1–4; Cselekedetek 4:29; 3János 4).