A spanyol Biblia küzdelme a fennmaradásért

EGY októberi napon, 1559-ben, hozzávetőleg 200 000 spanyol katolikus sereglett az északon fekvő Valladolid városa felé. Ami odavonzotta őket, az egy autodafé volt (az inkvizíció által elítélt eretnekek nyilvános elégetése), ahol „két áldozatot égettek el elevenen, tizet pedig megfojtottak”. Az áldozatok „eretnekek” voltak.

Az esemény elnöke maga a népszerű, fiatal II. Fülöp király volt. Amikor az egyik elítélt férfi kegyelemért könyörgött, a király gyűlölettel telve így vágott vissza: „Ha a saját fiam lenne ilyen hitvány ember, mint te, én magam vinném a máglyához szükséges rőzsenyalábokat, hogy elégessem őt.” S mi volt a szerencsétlen áldozat bűne? Csupáncsak az, hogy a Bibliát olvasta.

Egyidejűleg a katolikus inkvizíció apparátusa az andalúziai Sevilla városában buzgólkodott teljes odaadással az ügyért. Ugyanott, a San Isidro del Campo monostorban pedig egy csoport szerzetes éppen ekkor kapott kézhez egy titkos szállítmányt, amely spanyol nyelvű Bibliát tartalmazott. Vajon elárulják-e őket az ismeretlen besúgók? Néhány szerzetes, aki felismerte, hogy halálos veszedelemben forog az élete, elmenekült az országból. De negyvenen azok közül, akik a helyszínen maradtak, pórul jártak és máglyahalált szenvedtek, közöttük az az ember is, aki a Bibliákat az országba csempészte. A tizenhatodik század Spanyolországa veszedelmes hely volt a bibliaolvasók számára — igencsak kis számban voltak azok, akik megmenekültek az inkvizíció karmai közül.

Azon kevesek között, akik elkerülték az erőszakos halált, volt Casiodoro de Reina (kb. 1520—1594), egykori szerzetes, aki már korábban kilépett a szerzetesrendből. Reina Londonba menekült, de még ott sem érezhette magát biztonságban. Az inkvizíció díjat tűzött ki a fejére, és az Angliába akkreditált spanyol követ ravasz terveket szőtt, hogy ha törik, ha szakad, mindenképpen visszacsalogassa őt Spanyol fennhatóság alatti területre. Rövid idő alatt el is érte, hogy Reinának házasságtörés és homoszexualitás hamis vádja miatt el kelljen hagynia Angliát.

Szűkös anyagi helyzete és egyre növekvő családja eltartásának terhével a vállán, Reina először Frankfurtban talált menedéket. Később újabb vallási menedék keresése során Franciaországba, Hollandiába végül pedig Svájcba jutott. Mégis egész idő alatt tevékeny maradt. ’Kivéve azt az időt, amikor beteg voltam vagy utaztunk . . . nem tettem le a tollat a kezemből’ — jegyezte meg. Hosszú éveket töltött el azzal, hogy spanyolra fordítsa a Bibliát. Végül is 1568-ban, Svájcban, sor került arra, hogy hozzákezdjenek Reina Bibliájának kinyomtatásához; a 2600 példány nyomtatását 1569-ben fejezték be. Reina fordításának kimagasló jellegzetessége az volt, hogy a Tetragramma betűit, Isten személyes nevének négy héber betűjét többnyire Iehova (Jehová) névvel jelenítette meg a Señor szó használata helyett.

Készülőfélben a spanyol Biblia

Látszólag képtelenségnek tűnik, hogy egy olyan időben, amikor — hála a nyomdagép feltalálásának — a Biblia szinte elárasztotta Európát, Spanyolországban ritkaságnak számított. Nem mindig volt ez így. Hosszú évszázadokon át a Biblia volt Spanyolországban a legszélesebb körben elterjedt könyv. Az emberek hozzájuthattak ebben az időben latin nyelvű kéziratos példányokhoz, sőt néhány évszázadon át még gót nyelvű példányok is rendelkezésére álltak az olvasó közönségnek. Egy történész magyarázata szerint a középkorban „a Biblia — mint az ihletettség és a tekintély kútforrása, mint irányadó mérték a hit és a magatartás tekintetében — sokkal kiemelkedőbb helyet foglalt el Spanyolországban, mint akár Németországban, vagy Angliában”. Különféle bibliai történetek, Zsoltároskönyvek (vagy Zsoltárok), szövegmagyarázatok, erkölcsi tanítást tartalmazó történetek s egyéb hasonló művek e kor valóságos sikerkönyvei lettek.

A bibliai kéziratok képzett másolói gondosan és alapos pontossággal másolták a remekbe készült bibliai kéziratokat. Bár 20 írástudónak egész évi munkájába tellett, hogy elkészítsen egyetlen első osztályú kéziratot, Spanyolországban sok latin nyelvű Biblia és az ezekhez fűzött kommentárok ezrei jártak kézről kézre a XV. század beköszöntével.

Ráadásul, amikor a spanyol nyelv fejlődni kezdett, nagy érdeklődés mutatkozott a nép nyelvén írt Bibliák iránt. Már a XII. században lefordították a Bibliát újlatin, illetve óspanyol nyelvre, amely a köznép nyelve volt.

Tiszavirág-életű ébredés

De ez az ébredés sajnos nem tarthatott sokáig. Amikor a valdensek, a lollardok és a husziták az Írásokat használták fel hittételeik megvédése céljából, a visszavágás villámgyors és heves volt. A katolikus felső tekintélyek gyanakvó szemmel figyelték a bibliaolvasást, és a nép nyelvén megjelenő, szárnyait bontogató fordításokat érvénytelennek nyilvánították.

A Toulouse-i Katolikus Tanács, amely 1229-ben ült össze, kinyilatkoztatta: „Megtiltjuk, hogy az Ó- vagy Újszövetség köznyelvre fordított könyve bármely laikus tulajdonában legyen. Ha egy kegyes ember vallásos könyvet óhajt olvasni, magánál tarthatja a Zsoltárkönyvet vagy egy Breviáriumot [himnuszokat és imádságokat tartalmazó könyv] . . . a fent említett újlatin nyelvre fordított könyvek azonban, semmilyen körülmények között nem lehetnek a tulajdonában.” Négy évvel később Aragóniai I. Jakab (a félsziget terjedelmes területének királya) mindössze nyolc napot adott azoknak, akiknek tulajdonában van a köznép nyelvén írott Biblia, hogy beszolgáltassák azt a helybeli püspöknek, elégetés végett. E parancs megtagadása — lett légyen az lelkész vagy laikus személy által — a tulajdonosát eretnekség gyanújába keverné.

E betiltások ellenére — melyeket nem tartottak be mindig szigorúan — némely spanyol azzal kérkedhetett a középkor második felében, hogy a birtokában van egy újlatin Biblia. Ennek azonban hirtelen vége szakadt, amikor megalapították a Spanyol inkvizíciót Izabella királynő és Ferdinánd király uralkodása alatt 1478-ban. Egyedül Salamanca városában 20 felbecsülhetetlen értékű kézzel írott bibliamásolatot égettek el 1492-ben. Csupán azok az óspanyol nyelvre lefordított kéziratok élték túl ezt a heves üldözést, amelyek a király személyes könyvtárában vagy néhány minden gyanú fölött álló, nagyhatalmú nemesembernél voltak elhelyezve.

A következő kétszáz éven át az egyetlen hivatalos katolikus Biblia, amelyet Spanyolországban kiadtak — eltekintve a latin Vulgatá-tól — a Complutensian Poliglott kiadás volt, az első többnyelvű Biblia, amelynek támogatója Cisneros bíboros volt. Tudományos munka volt ez minden bizonnyal, s vitán felül nem az utca emberének szánták. Mindössze 600 példány készült belőle, és csak igen kevesen értették meg, mert a Biblia szövege héberül, arámul, görögül és latinul volt írva — nem spanyolul. Az ára ráadásul felháborítóan magas volt. Három arany dukátba került (egy közönséges dolgozó hat havi fizetésével egyenlő összeg).

A spanyol Biblia a föld alá vonul

A XVI. század hajnalán feltűnt egy spanyol „Tyndale” (az üldözött bibliafordító) Francisco de Enzinas személyében. Egy tehetős földbirtokos fiaként, mint fiatal diák kezdte spanyolra fordítani a Keresztény Görög Iratokat. Később Hollandiában nyomtatta ki a fordítását és 1544-ben merész lépésre szánta el magát: egyenesen a királytól próbált engedélyt szerezni, hogy a Bibliát Spanyolországban elterjeszthesse. Spanyolország uralkodója, I. Károly, abban az időben Brüsszelben tartózkodott, Enzinas pedig kihasználta ezt az alkalmat, hogy elnyerje tervéhez a királyi hozzájárulást.

A két férfi között lezajló rendkívüli beszélgetést a következők szerint jegyezték fel: „Miféle könyv ez?” — kérdezte az uralkodó. Enzinas válasza: „A Szent Iratok Újszövetségnek nevezett része.” „Ki a könyv szerzője?” — hangzott a következő kérdés. „A szent szellem” — jött rá a válasz.

Az uralkodó engedélyezte a kiadvány kinyomtatását, egy feltétellel: ha személyes gyóntatója, egy spanyol szerzetes szintén beleegyezését adja. Enzinas legnagyobb sajnálatára ez a hozzájárulás sohasem adatott meg, ő maga pedig nemsokára börtönben találta magát az inkvizíció jóvoltából. Két évvel később sikerült megszöknie.

Néhány évvel később ennek a fordításnak átdolgozott kiadását kinyomtatták Velencében, s az Írások ezen kiadása volt az, amelyet Julián Hernández titokban, gondosan elrejtve vitt Sevillába, Spanyolországba. De elfogták, és két évi kínzás és bebörtönzés után több más bibliakutató társával együtt kivégezték.a

A trenti zsinaton (1545—1563) a katolikus egyház ismételten elítélte az anyanyelvre történő bibliafordításokat. Kinyomtatta a betiltott könyvek indexét, amely magában foglalta mindazokat a bibliafordításokat, amelyeket az egyház hozzájárulása nélkül készítettek. Gyakorlatilag ez azt jelentette, hogy az összes nemzeti nyelven írott Biblát törvényen kívül helyezték, és már a puszta tény, hogy valakinek a birtokában volt, egyenlő volt az illető halálos ítéletével.

Pár évvel Reina fordításának kiadása után, Cipriano de Valera, egy másik volt szerzetes, aki Sevillában elkerülte az inkvizíció tomboló dühét, átdolgozta ezt a kiadást. Ezt a fordítást 1602-ben, Amszterdamban nyomtatták ki, és néhány példányát gondosan elrejtve csempészték be Spanyolországba. Eredeti és átdolgozott formájában még mindig a Reina—Valera Biblia a legszélesebb körben használt fordítás a spanyol nyelven beszélő protestánsok között.

Megnyílnak a zsilipek

Végül 1782-ben az inkvizíció törvényszéke határozatot hozott, hogy a Bibliát mindaddig kiadhatják, amíg az a történelemre és a dogmára vonatkozó jegyzeteket tartalmaz. Segovia katolikus püspöke, Felipe Scio de San Miguel 1790-ben a latin Vulgatá-t alapul véve, lefordította spanyolra a Bibliát. Sajnálatos módon ez a Biblia költséges volt — 1300 real, megfizethetetlen ár abban az időben —, szövegezése teljesen homályos, olyannyira, hogy egy spanyol történész megfogalmazása szerint „nem volt szerencsés” munka.

Néhány esztendő múlva VII. Ferdinánd spanyol király megparancsolta Astorga püspökének, Félix Torres Amatnak, hogy készítsen egy jobb fordítást, melynek alapjául szintén a latin Vulgata szolgáljon. Ez a fordítás 1823-ban jelent meg és szélesebb körben terjedt el, mint a Scio féle fordítás. Mivel azonban nem az eredeti héber, illetve görög nyelvű szövegre támaszkodott, munkájának megvoltak azok a hátrányai, amik akkor keletkeznek, ha fordításból készítenek fordítást.

E nagyszerű előrelépés ellenére az egyház és az ország uralkodói még mindig nem voltak meggyőződve arról, hogy az egyszerű embereknek kezébe adják-e az Írásokat. Amikor George Borrow, a British and Foreign Bible Society képviselője 1830-ban engedélyt kért, hogy Spanyolországban Bibliákat nyomtathasson ki, Mendizábal miniszter a kormány részéről ezt mondotta neki: „Jó uram, nem Bibliákra van szükségünk, hanem inkább puskára és puskaporra, hogy a lázadókat leverhessük s mindenekelőtt pénzre, hogy a csapatok zsoldját kifizethessük.” Borrow folytatta Lukács evangéliumának fordítását a spanyol cigányok nyelvére, és 1837-ben kiváló erőfeszítései eredményeként bebörtönözték!

Utóbb, a Bibliák áradatát már nem lehetett többé feltartóztatni. Az eredeti nyelvekre támaszkodó Szent Iratok első fordítását a spanyol egyház 1944-ben — hozzávetőleg 375 évvel Casiodoro de Reina fordítása után — kiadta. Ez a fordítás Nácar és Colunga katolikus tudósok tolla alól került ki. Ezt követte 1947-ben Bover és Cantera fordítása. Azóta a Biblia spanyol fordításainak áradata indult el.

Biztos győzelem

Noha a spanyol Bibliának sok évszázados küzdelmet kellett folytatnia fennmaradásáért, a csatát végül is megnyerte. A bátor fordítók — mint például Reina — nagy áldozatai semmiképp sem voltak hiábavalóak. Hány ember, aki ma Bibliát vásárol, áll meg, hogy visszagondoljon arra az időre, amikor még az is tilos volt, hogy valakinek a tulajdonában legyen egy Biblia?

Ma a Biblia Spanyolországban és a spanyolul beszélő országokban siker könyvnek minősül és sok fordítás között lehet válogatni. Ide számít a Versión Moderna (Modern fordítás, 1893), amely következetesen Isten Jehová nevét használja; a Biblia Pauline Kiadása (1964), amely a Héber Iratokban a Yavé nevet használja; a Nueva Biblia Española (Új Spanyol Biblia, 1975), amely sajnálatos módon sem a Jehová, sem a Yavé nevet nem használja és a Traducción del Nuevo Mundo (Új Világ fordítás, 1967), amely az Őr Torony Társulat gondozásában jelent meg, s amely a Jehová nevet használja.

Jehova Tanúi minden héten felkeresik a spanyolul beszélő emberek millióinak otthonát azon fáradozva, hogy segítsenek nekik értékelni a Szent Bibliát — azt a könyvet, amely érdemes volt arra, hogy meghaljanak érte, és érdemes arra is, hogy aszerint éljenek. A spanyol Biblia fennmaradásáért folytatott küzdelem története valójában további bizonyítéka annak, hogy „a mi Istenünk szava . . . határtalan ideig megmarad” (Ésaiás 40:8).

[Lábjegyzet]

[Kép a 10. oldalon]

Újra kiadták a Complutensian Poliglott fordítást, s ezt bárki tanulmányozhatja (Lásd a 8. oldalt.)

[Forrásjelzés]

A Biblioteca Nacional szíves engedélyével, Madrid, Spanyolország