Ki Jehova?
„KICSODA Jehova?” Ezt a kérdést 3500 évvel ezelőtt Egyiptom királya, a büszke fáraó tette fel. Kétségtelenül kihívó magatartása indította arra, hogy ezt is hozzátegye: „Egyáltalán nem ismerem Jehovát.” A két férfi, aki akkor a fáraó előtt állt, tudta, hogy ki Jehova. Ez a két férfi Mózes és Áron volt, Izrael Lévi törzséből származó két vér szerinti testvér. Jehova azért küldte el őket, hogy kérjék meg Egyiptom uralkodóját, küldje el az izraelitákat a pusztába, hogy megtarthassák vallásos ünnepüket (2Mózes 5:1, 2, New World Translation).
A fáraó nem várt választ a kérdésére. Az ő fennhatósága alatt a papok több száz hamis istenség imádatát mozdították elő. Sőt magát a fáraót is istennek tekintették! Az egyiptomi mitológia szerint ő volt Rá napisten fia, és Hórusz, a sólyomfejű istenség megszemélyesítője. A fáraót olyan címekkel illették, mint „a hatalmas isten” és „az örökkévaló”. Ezért nem meglepő, hogy lekicsinylően ezt kérdezte: „Kicsoda Jehova, hogy engedelmeskedjem a szavának?”
Mózesnek és Áronnak nem kellett válaszolnia erre a kérdésre. A fáraó tudta, hogy Jehova az az Isten volt, akit abban az időben, az egyiptomi fogságban szenvedő izraeliták imádtak. A fáraó és minden egyiptomi azonban hamarosan megtudta, hogy Jehova az igaz Isten. Jehova ma hasonlóképpen mindenkivel megismerteti majd a nevét és Istenségét a földön (Ezékiel 36:23). Így hát hasznot meríthetünk abból, ha megvizsgáljuk, hogyan magasztalta fel Jehova Isten a nevét az ősi Egyiptomban.
Felsőbbrendű az egyiptomi isteneknél
Amikor a fáraó kihívóan azt kérdezte, hogy kicsoda Jehova, nem látta előre, milyen következményeket fog átélni. Jehova maga válaszolt azzal, hogy tíz csapást mért Egyiptomra. Azok a csapások nemcsak a nemzet elleni csapások voltak, hanem Egyiptom istenei elleni csapások is.
A csapások Jehova felsőbbrendűségét bizonyították be Egyiptom istenségei felett (2Mózes 12:12; 4Mózes 33:4). Képzeld el azt a kiabálást, amikor Jehova a Nílus folyót és Egyiptom minden vizét vérré változtatta! Ebből a csodából a fáraó és népe megtudta, hogy Jehova felsőbbrendű, mint Hápi, a Nílus-isten. A Nílus halainak döghalála szintén csapás volt az egyiptomi vallásra, mivel bizonyos fajta halakat hódolatban részesítettek (2Mózes 7:19–21).
Ezt követően Jehova békák formájában mért csapást Egyiptomra. Ez az egyiptomi béka-istennő, Heket tekintélyét rontotta (2Mózes 8:5–14). A harmadik csapás a varázslást gyakorló papokat hökkentette meg, akik képtelenek voltak megismételni Jehova csodáját, midőn a port szúnyoggá változtatta. „Az Isten ujja ez” — kiáltották (2Mózes 8:16–19). Az egyiptomi Thot isten, akinek a varázslással kapcsolatos művészetek feltalálását tulajdonították, képtelen volt segíteni azoknak a sarlatánoknak.
A fáraó megtudta, hogy ki Jehova. Jehova az az Isten volt, aki Mózes által bejelentette a szándékát, azután természetfeletti csapásokat mérve az egyiptomiakra, véghezvitte azt. Jehova az akaratától függően el tudta kezdeni a csapásokat, és véget is tudott vetni azoknak. A fáraót még ennek ismerete sem indította arra, hogy alávesse magát Jehovának. Egyiptom dölyfös uralkodója ehelyett továbbra is makacsul ellenállt Jehovának.
A negyedik csapás alatt bögölyök tették tönkre az országot, behatoltak a házakba, és valószínűleg nagy tömegben rajzottak a levegőben, amely önmagában véve is imádat tárgya volt Su isten személyében vagy Ízisz istennő, az ég királynője személyében. A héber rovar szót „bögölyök”-nek, „kutya-kullancslégy”-nek és „bogár”-nak fordítják (Ökumenikus; Katolikus; Septuaginta; Károli). Ha ez a bogár a galacsinhajtó bogár volt, akkor [Jehova] az egyiptomiakat olyan rovarokkal sújtotta, amelyeket szentnek tekintettek, és az emberek nem tudtak lépni anélkül, hogy el ne tapossák azokat. Mindenesetre ez a csapás valami újat tanított meg a fáraónak Jehováról. Egyiptom istenségei nem tudták megóvni imádóikat a bögölyöktől, Jehova viszont meg tudta védeni a népét. Ez, valamint az ezt követő csapások csak az egyiptomiakat sújtották, az izraelitákat nem (2Mózes 8:20–24).
Az ötödik csapás az egyiptomi állatállományt érintő járvány volt. Ez a csapás szégyenbe hozta Hathort, Ápiszt és a tehénként ábrázolt égistennőt, Nutot (2Mózes 9:1–7). A hatodik csapás kelésekkel sújtotta az embereket és az állatokat, megalázva ezzel Thot, Ízisz és Ptah istenségeket, akiknek helytelenül a gyógyítás képességét tulajdonították (2Mózes 9:8–11).
A hetedik csapás heves jégeső volt, és tűz remegett a jégdarabok között. Ez a csapás Respu istenre, a villámlás feltételezett urára, valamint Thotra, az eső és a mennydörgés állítólagos irányítójára hozott szégyent (2Mózes 9:22–26). A nyolcadik csapás, a sáskajárás bemutatta Jehova felsőbbrendűségét a termékenység istene, Min felett, akiről azt feltételezték, hogy a termés védelmezője (2Mózes 10:12–15). A kilencedik csapás, a háromnapos sötétség Egyiptom felett, megvetés tárgyává tette az olyan istenségeket, mint Rá és Hórusz napistenek (2Mózes 10:21–23).
A fáraó a kilenc megsemmisítő csapás ellenére visszautasította, hogy elengedje az izraelitákat. Keményszívűségéért nagy árat fizetett Egyiptom, amikor Isten rájuk mérte a tizedik, utolsó csapást: emberek és állatok elsőszülöttjeinek halálát. Még a fáraó elsőszülött fia is elpusztult, noha istennek tekintették őt. Így ’tartott Jehova ítéletet Egyiptom minden istene felett’ (2Mózes 12:12, 29).
A fáraó akkor odahívta Mózest és Áront majd ezt mondta: „Keljetek fel, menjetek ki az én népem közűl, mind ti, mind Izráel fiai és menjetek, szolgáljatok az Úrnak [Jehovának, NW], a mint mondátok. Juhaitokat is, barmaitokat is vegyétek, a mint mondátok és menjetek el és áldjatok engem is” (2Mózes 12:31, 32).
Népének megtartója
Az izraeliták elindultak, de a fáraónak hamarosan úgy tűnt, hogy az izraeliták céltalanul vándorolnak a pusztában. A fáraó és a szolgái akkor ezt kérdezték: „Mit cselekedtünk, hogy elbocsátottuk Izráelt a mi szolgálatunkból!” (2Mózes 14:3–5). Ennek a rabszolga nemzetnek az elvesztése súlyos gazdasági csapás lett volna Egyiptomnak.
A fáraó felsorakoztatta hadseregét, és egészen Pi-Hahiróth-ig üldözte Izraelt (2Mózes 14:6–9). A helyzet katonai szempontból kedvezett Egyiptomnak, mert bekerítették az izraelitákat a tenger és a hegyek között. Az izraeliták védelmében Jehova azonban egy felhőt helyezett népe és az egyiptomiak közé. Az egyiptomi oldalon „felhőnek bizonyult sötétséggel együtt”, megakadályozva a támadást. A másik oldalon a felhő fényes volt, ’megvilágítva az éjszakát’ Izraelnek (2Mózes 14:10–20, NW).
Az egyiptomiak azon voltak, hogy raboljanak és pusztítsanak, de megakadályozta őket a felhő (2Mózes 15:9). És, amikor ez felemelkedett, micsoda látvány tárult eléjük! A Vörös-tenger vize szétvált, és az izraeliták száraz földön keltek át a másik oldalra! A fáraó és hadereje azzal az elhatározással, hogy foglyul ejti és kifosztja korábbi rabszolgáit, dübörögve berohant a tengerfenékre. Egyiptom dölyfös uralkodója azonban nem számolt a zsidók Istenével. Jehova kezdett zűrzavart okozni az egyiptomiak körében, leszedve szekereikről a kerekeket (2Mózes 14:21–25a).
„Meneküljünk Izraellel való minden érintkezés elől — kiabálták Egyiptom főemberei —, mert Jehova bizonyosan harcol értük az egyiptomiak ellen.” Túlságosan késői felismerés volt ez a fáraó és emberei számára. Biztonságban lévén a másik parton, Mózes kinyújtotta a kezét a tenger felé a víz pedig visszafolyt, megölve a fáraót és hadi erejét (2Mózes 14:25b–28, NW).
Tapasztalat útján megtanult tanulság
Kicsoda hát Jehova? A büszke fáraó választ kapott erre a kérdésre. Az Egyiptomban történt események bebizonyították, hogy Jehova az egyetlen igaz Isten, aki teljes mértékben különbözik a nemzetek „értéktelen istenei”-től (Zsoltárok 96:4, 5, NW). Félelmet keltő hatalmával Jehova ’teremtette a mennyet és földet’. Ő a Nagy Szabadító is, az a Személy, aki ’kihozta a népét, az Izráelt Egyiptom földéből jelekkel és csudákkal, és hatalmas kézzel és nagy rettegtetéssel’ (Jeremiás 32:17–21). Milyen nagyszerűen bizonyította ez, hogy Jehova meg tudja védeni a népét!
A fáraó keserű tapasztalatok árán tanulta meg a tanulságot. Az utolsó tanulság valójában az életébe került (Zsoltárok 136:1, 15). Bölcsebb lett volna, ha alázatosságot tanúsít, amikor azt kérdezi, hogy „Kicsoda Jehova?” Akkor ez az uralkodó a kapott válasszal összhangban cselekedhetett volna. Ma örvendetes módon sok alázatos ember tanulja meg, hogy ki Jehova. És milyen egyéniség Ő? Mit kér tőlünk? A következő cikk talán növeli értékelésed az iránt az egyedüli Személy iránt, akinek a neve Jehova (Zsoltárok 83:19).
[Kép forrásának jelzése a 3. oldalon]
Pictorial Archive (Near Eastern History) Est.