Kinek a hibája?

AZ ELSŐ ember, Ádám kezdte a sort. Miután bűnt követett el, így szólt Istenhez: „Az asszony, a kit mellém adtál vala, ő ada nékem arról a fáról, úgy evém.” Valójában ezt mondta: „Nem az én hibám!” Az első asszony ugyanígy tett, amikor ezt mondta: „A kígyó ámított el engem, úgy evém” (1Mózes 3:12, 13).

Ezzel felállították az embereknek a példát az Édenben: ne vállalják saját tetteikért a felelősséget. Te is elkövetted már ezt a hibát? Ha nehézségek merülnek fel, rögtön másokat okolsz? Vagy elemezve a helyzetet azt keresed, ki is valójában a hibás? Olyan könnyen beleesünk a mindennapi életben abba a hibába, hogy másokat hibáztatunk saját tévedéseink miatt és ezt mondjuk: „Nem az én hibám!” Nézzünk meg egy-két általánosan előforduló helyzetet, és figyeljük meg, néhányan mire hajlamosak. És ami még fontosabb, gondolkodj el rajta, hogy te mit tennél hasonló helyzetekben.

Anyagi nehézségek

„Nem az én hibám — a gazdasági helyzet, a tisztességtelen üzletemberek, a magas megélhetési költség miatt van” — mondják néhányan, amikor igencsak nehéz anyagi helyzetben találják magukat. De vajon tényleg ezek a tényezők a felelősek? Bizonytalan körülményeik talán megkérdőjelezhető vagy spekulatív üzleti kalandokba vitték őket. A kapzsiság néha háttérbe szorítja a tárgyilagosságot, és az emberek egyszer csak észreveszik, hogy ismeretlen vizeken hajóznak, és cápákhoz hasonló üzérek könnyű martalékává válnak. Megfeledkeznek a bölcs mondásról: „Ha túl jónak tűnik ahhoz, hogy igaz legyen, akkor tényleg nem igaz.” Olyan tanács után kutatnak, amelyet hallani akarnak, ha viszont felüti csúf fejét a gazdasági nehézség, akkor mást hibáztatnak. Ez sajnos néha még a keresztény gyülekezeten belül is előfordul.

Néhányan oktalan vagy éppen kétes beruházási ügyletek hálójába keveredtek, például olyan gyémántokat vettek, amelyek nem is léteznek; olyan sikerbiztos televízióprogramokat támogattak anyagilag, amelyek hamarosan kudarcba fulladtak; vagy olyan ingatlanhasznosításokat támogattak, amelyek csődbe mentek. A gazdagság iránti mértéktelen vágy elhomályosította emlékezetükben a Biblia tanácsát: „A kik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe . . . esnek . . ., és magokat általszegezték sok fájdalommal” (1Timótheus 6:9, 10).

A féktelen költekezés is anyagi csődhöz vezethet. Néhányan úgy érzik, hogy úgy kell kinézniük, mintha a legújabb divatlapból léptek volna elő, költséges nyaralásokra kell menniük, első osztályú éttermekben kell étkezniük, és meg kell vásárolniuk a legújabb „felnőttjátékokat” — lakóautókat, hajókat, kamerákat, sztereóberendezéseket. Természetesen idővel néhányan talán megengedhetik maguknak ezeket, okos tervezéssel és spórolással. Ám azok, akik gyorsan szeretnének mindehhez hozzájutni, súlyos adósságba keveredhetnek. Ha így tesznek, ki a hibás? Nyilvánvalóan nem vették figyelembe a Példabeszédek 13:18 bölcs tanácsát: „Szegénység és gyalázat lesz azon, a ki a fenyítéktől magát elvonja.”

Csalódást okoznak a gyermekek

„A vének hibája, hogy a gyermekem elhagyta az igazságot — mondhatja néhány szülő. — Nem figyeltek eléggé a gyermekemre.”

Valóban a vének felelőssége a pásztorkodás, és hogy törődjenek a nyájjal, de mi a helyzet magukkal a szülőkkel? Viselkedésükben mindenkor példát mutatnak Isten szelleme gyümölcsének kimutatásában? Rendszerességgel vezették a családi bibliatanulmányozást? Buzgalmat mutattak Jehova szolgálata iránt és segítettek gyermekeiknek, hogy felkészüljenek rá? Körültekintőek voltak gyermekeik barátait illetően?

Ehhez hasonlóan könnyű a szülőnek az iskolai tananyaggal kapcsolatban azt mondani: „A tanárok hibája, hogy a fiam nem volt olyan jó az iskolában. Nem kedvelték a fiamat. Egyébként is igen alacsony a színvonala ennek az iskolának.” De a szülők vajon szoros kommunikációs kapcsolatban voltak az iskolával? Érdekelte a szülőket a gyermek tananyaga és a tanulmányai? Házi feladatához volt időbeosztás, és ha a gyermeknek segítségre volt szüksége, megkapta? Nem lehetséges, hogy a probléma alapját a gyermek vagy a szülő hozzáállása vagy lustasága képezi?

Sokkal eredményesebb volna, ha a szülők nem az iskolarendszert hibáztatnák, hanem határozott lépéseket tennének arra, hogy meggyőződjenek arról, helyes-e a gyermekük hozzáállása és hogy kihasználja-e a tanulási lehetőségeket, amelyeket az iskola nyújt számára.

Kudarc a szellemi gyarapodás terén

Alkalmasint hallunk ilyen megjegyzéseket: „Szellemileg erősebb lehetnék, de nem az én hibám, hogy nem vagyok az. A vének nem fordítanak rám elegendő figyelmet. Egyetlen barátom sincsen. Nincs ezen a gyülekezeten Jehova szelleme.” Ezalatt másoknak vannak barátaik a gyülekezetben, boldogok és szellemileg nagyszerűen haladnak előre; a gyülekezetet pedig Jehova növekedéssel és szellemi virágzással áldja meg. Miért vannak akkor hát egyeseknek nehézségeik?

Kevés ember szeretne szoros kapcsolatot ápolni olyanokkal, akik negatív és panaszkodó szelleműek. Az éles, csípős nyelv és az állandó panaszkodás nagyon lehangoló lehet. Néhányan korlátozzák társas kapcsolataikat az ilyen személyekkel, mivel nem akarnak szellemileg legyengülni. Ha valaki ezt a gyülekezet hűvösségének tudja be, talán elkezd vándorolni, először egy másik gyülekezetbe, aztán egy újabba, majd megint egy újabba. A vándorló afrikai csordákhoz hasonlóan, amelyek mindig kövér legelő után kutatnak, ezek a „vándorló” keresztények mindig a jó gyülekezetet keresik. Mennyivel boldogabbak lennének, ha ehelyett inkább a jót keresnék másokban és arra törekednének, hogy még teljesebb mértékben ki tudják mutatni Isten szellemének a gyümölcsét a saját életükben (Galátzia 5:22, 23).

Néhányan így cselekednek, különleges erőfeszítéseket téve, hogy a Királyság-teremben minden egyes gyülekezeti alkalommal más-más személlyel beszéljenek és hogy őszintén megdicsérjék egy jó oldalát. Ez lehet esetleg jól viselkedő gyermekeivel kapcsolatos, a keresztény összejöveteleken való rendszeres részvételével, jó felkészültséget mutató hozzászólásaival az Őrtorony-tanulmányozáson, vendégszeretetével, amiért nyitva áll otthona a gyülekezeti könyvtanulmányozáshoz és a kivonuláshoz és így tovább. Ha célodul tűzöd ki, hogy a tökéletlenség leple mögé nézz, biztosan fogsz találni keresztény testvéreidben és testvérnőidben nemes tulajdonságokat. Ez megkedveltet téged velük, és azt veszed észre, hogy nincs hiányod lojális barátokban.

A végső kifogás

„Ez Isten akarata.” „Hibáztasd az Ördögöt!” Végső kifogásként valószínűleg vagy Istent vagy pedig az Ördögöt hibáztatják egyesek a saját hibáik miatt. Az igaz, hogy Isten is és Sátán is befolyásolhat életedben néhány eseményt. Néhányan azonban azt hiszik, hogy az életükben gyakorlatilag minden, legyen az akár jó, akár rossz, Isten vagy Sátán közbelépésének eredménye. Ez olyan, mintha egyáltalán nem a saját cselekedeteikből következnének a történtek. „Ha Isten azt akarja, hogy az enyém legyen az az új kocsi, akkor hozzá fog segíteni.”

Az ilyen emberek gyakran vakmerő életmódot folytatnak, s azzal a feltételezéssel hozzák meg pénzügyi és egyéb döntéseiket, hogy Isten majd megóvja őket. Ha meggondolatlan tetteik gazdasági vagy egyéb szerencsétlenséget eredményeznek, az Ördögöt teszik érte felelőssé. Ha elhamarkodottan teszünk valamit, anélkül hogy előbb ’kiszámolnánk a költségeket’, utána pedig Sátánt tesszük felelőssé, amiért nem sikerült, vagy ami még rosszabb, elvárjuk Jehovától, hogy közbeavatkozzon, ez nemcsak hogy vakmerőség volna, de ellentétben állna az Írással is (Lukács 14:28, 29, Újfordítású revideált Biblia).

Sátán megpróbálta elérni Jézusnál, hogy így gondolkodjon és ne vállaljon felelősséget a tetteiért. A második kísértésről a Máté 4:5–7 így számol be: „vivé őt az ördög a szent városba, és odahelyezé a templom tetejére. És monda néki: Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat; mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.” Jézus felismerte, nem várhatja el Jehovától, hogy közbeavatkozzon, ha nyilvánvalóan vakmerő dolgot, sőt öngyilkosságot szeretne elkövetni. Éppen ezért így felelt: „meg van írva: Ne kisértsd az Urat, a te Istenedet.”

Azok, akik előszeretettel az Ördögöt vagy az Istent hibáztatják saját kérdéses tetteikért, igen sokban hasonlítanak az asztrológusok követőihez, akik csupán csillagokkal helyettesítik Istent vagy az Ördögöt. Azzal a mély meggyőződéssel, hogy szinte minden, ami történik, az ő irányításukon kívül áll, nem veszik figyelembe azt az egyszerű alapelvet, amelyről a Galátzia 6:7 tesz kijelentést: „a mit vet az ember, azt aratándja is.”

Szembenézve a valósággal

Senki sem vitatja, hogy tökéletlen világban élünk. Az itt tárgyalt nehézségek eléggé valóságosak. Az emberek kihasználnak minket anyagilag. Néhány munkaadó igazságtalan. Ismerőseink rossz irányba befolyásolhatják gyermekeinket. Néhány tanárnak és iskolának fejlődnie kellene. A vének néha szeretetteljesebbek és törődőbbek lehetnének. De fel kell ismernünk a tökéletlenség hatását és azt, amire a Biblia is rámutat, hogy „az egész világ a gonoszságban vesztegel”. Nem ésszerű tehát, ha azt várjuk, hogy életünk ösvényén ne legyenek akadályok sohasem (1János 5:19).

Ezenkívül fel kell ismernünk saját tökéletlenségeinket és korlátainkat, s meg kell értenünk, hogy nehézségeink időnként saját butaságainkból adódnak. Pál így figyelmeztette a római keresztényeket: „mondom tehát közöttetek mindenkinek: ne gondolja magát többnek, mint amennyinek gondolnia kell” (Róma 12:3, Úf). Ez a tanács ugyanilyen értelemben illik ránk is. Ha valami kellemetlen dolog történik az életünkben, nem fogjuk rögtön őseinket, Ádámot és Évát utánozni így szólva: „Nem az én hibám!” Ehelyett megkérdezzük önmagunktól: „Mit tehettem volna másképp, hogy elkerüljem ezt a szerencsétlen kimenetelt? Jó ítélőképességet gyakoroltam ebben a kérdésben és bölcs forrásból vettem a tanácsot? Vajon az érintett félnek vagy feleknek — figyelembe véve méltóságukat — esélyt adtam arra, hogy ártatlanok is lehetnek?”

Ha követjük a keresztény alapelveket és józan ítélőképességet gyakorolunk, akkor több lesz a barátunk és kevesebb lesz a nehézségünk. Mindennapi életünkben sok felesleges nehézség elsimul. Örömet fogunk találni másokkal való kapcsolatunkban, és nem gyötör majd minket a kérdés: „Kinek a hibája?”

[Képek a 28. oldalon]

A szülők sokat segíthetnek gyermekeik szellemi gyarapodásában