Segítsünk azoknak, akiknek különleges szükségleteik vannak!
1 Keresünk-e módot arra, hogy együtt munkálkodjunk olyanokkal, akiknek igen kevés lehetőségük van beszélni Jehováról és az Ő jóságáról, mivel valamilyen betegség vagy egyéb korlátozó tényező akadályozza őket ebben? Aligha van olyan gyülekezet, amelyikben nincs legalább egy-két olyan személy, aki akadályoztatva van szolgálatában. Sokakat fizikai tényezők akadályoznak, pl. bénaság, vakság, süketség vagy öregség. Bár Jehovának bizonyára tetszik az ő korlátozott szolgálatuk, vajon nekünk úgy kell gondolkoznunk, hogy ők talán kevésbé vágynak arra, hogy teljes mértékben kivegyék részüket a munkából, mint mi?
2 Vannak olyanok, akikben a fizikai gyengeségek még jobban tudatosítják Jehova szeretetét és jóságát, s ezért szeretnének még többet tenni. Az ilyen személy még több alkalmat keres Jehova szolgálatában, s ha mások segítenek neki, növelni tudja munkáját mindenki nagy örömére. Vajon nem szép kifejezése lenne a szerető érdeklődésnek az, ha belefoglalnánk az ilyeneket szolgálati terveinkbe, éberen figyelve az alkalmakat arra, hogy magunkkal vihessük őket, vagy segítsünk nekik részt venni a szolgálatban? Ez összhangban van azzal a célunkkal, hogy SEGÍTSÜK EGYMÁST!
MIT TEHETÜNK?
3 Ez a gondosság kétségkívül összhangban van Jehova szellemének működésével, amely átjárja a keresztény gyülekezetet. Pál megmagyarázta, hogy „sok tag van, de csak egy test”, és megfigyelte, hogy vannak „testtagok, amelyek gyengébbeknek látszanak” fizikai természetű korlátozottságok miatt. S az eredmény? „Ha egy tag szenved, az összes tag vele szenved.” Az ilyenek megsegítésére irányuló erőfeszítés „segítő szolgálatként” összetartja a gyülekezetet szeretetben és előmozdítja a Királyság-üzenet hirdetését (1Kor 12:19–31).
4 Tudsz-e néhány módot ennek megtevésére? Egy gyülekezetben volt egy vak testvér, aki nem volt egészen elégedett azzal, amit Jehova szolgálatában tett. Többet akart tenni. Egy másik testvér, felismerve a szükséget, megkérdezte tőle, hogyan segíthetne neki valamiféleképpen. Nem sokkal később a vak testvér már saját bibliatanulmányozást vezetett. Hogyan tette ezt? A segítő testvér minden héten időt szakított arra, hogy az egész anyagot hangosan felolvassa a vak testvérnek. Elkísérte őt a bibliatanulmányozásra és felolvasta a kérdéseket. Mivel a vak testvér ismerte az anyagot, nagyszerű tanulmányozást tudott vezetni, s ebből sok öröme származott.
5 Egy másik gyülekezetben több süket is volt. Senki sem volt, aki tolmácsként segítsen nekik, ezért néhány fiatal testvér, akik éberen észrevették ezt a szükségletet, megtanulták a jelbeszédet. Nagyszerű bizonyságát nyújtották a testvéri szeretetnek azzal, hogy segítettek ezeknek a süket testvéreknek részesülni az összejövetelek áldásaiból. Azt is megoldották, hogy elkísérjék őket a szolgálatba, s olyan alkalmakat teremtettek a különböző látogatásokon, hogy ezek a süket testvérek kifejezhessék reménységüket másoknak. Szükségtelen mondani, hogy minden érintett személy kölcsönös buzdítására szolgált ez a dolog.
6 Egy súlyosan béna testvérnő számára lehetetlennek látszott az összejövetelek látogatása, vagy a csoportos szolgálatban való részvétel. Néhány gondoskodó hírnök felvette magnetofonra a gyülekezeti összejöveteleket, úgyhogy a testvérnő az otthonában ülve is részesült az összejövetelek áldásaiból. Azonkívül, hogy rendszeresen látogatták és buzdították, abban is segítséget nyújtottak neki, hogy részt vehessen a szolgálatban. Ellátták őt az érdeklődők neveivel és címeivel, akiknek írni tudott, s akik közül néhánynál még a bibliatanulmányozást is be tudta vezetni. Más hasonló esetek is előfordultak, amikor az érdeklődőt beteg hírnök otthonába hívták, ahol a hírnök ágyból tudott rendszeres tanulmányozást folyatni. Más tapasztalatokból az tűnik ki, hogy kedves testvérek tolókocsiban magukkal vitték a nyomorékokat az utcai munkára, vagy portással ellátott zárt épületeket munkáltak be, ahol a nyomorékokat könnyebben engedték ajtóról ajtóra menni. Ez talán több időt és erőfeszítést igényelt, de gondoljátok csak el, milyen messzemenő jótéteményekkel járt az ilyen együttmunkálkodás.
7 Valószínűleg a saját gyülekezetedben is találsz ehhez hasonló szükségleteket. Van-e nálatok idegen anyanyelvű hírnök, aki nehezen beszéli a helyi nyelvet? Vannak-e idős testvérek vagy testvérnők, akiknek segítő kézre lenne szükségük? Mi a helyzet azokkal, akiknek olyan krónikus betegségük van, amely csak speciális körülmények között teszi lehetővé a szolgálatot? Ha figyelmed kiterjed ezekre, akkor segíteni tudsz testvérednek oly módon, hogy nagy örömet szerezz neki is és magadnak is.
8 Ha úgy tervezzük meg tevékenységünket, hogy együtt tudjunk munkálkodni a fizikai korlátozottságot szenvedő testvérekkel, akkor az arról győzi meg őket, hogy „ha az egyik elesik is, a másik felemeli társát”. Valódi jelentőséget ad továbbá a példabeszédnek: „A barátok mindig kimutatják szeretetüket. Mire való a barát, ha nem arra, hogy osztozzon a bajban?” (Préd 4:10; Péld 17:17, Mai Angol Változat).