A jó hír felkínálása — Tapintattal
1 Amikor felkeressük az embereket az otthonukban, vagy az utcán, az üzletekben vagy másutt találkozunk velük, nagyon tapintatosnak kell lennünk. Vajon miért? Azért, mert az „utolsó napok”-ban élünk, „válságos idők”-ben. Pál azt írta, hogy a most élő emberek „elbizakodottak, gőgösek . . . összeférhetetlenek . . . önuralom nélküliek, kegyetlenek . . . önfejűek” lesznek (2Tim 3:1-4). Úgy tűnik tehát, hogy Jehova népének még tapintatosabban kell elmondaniuk az embereknek a jó hírt.
2 De hát mi is a tapintat? A Magyar Nyelv Értelmező Szótára szerint: „Az az érzék v. képesség, amellyel megérzi az ember, hogyan kímélheti szavaival és viselkedésével mások érzékenységét.” Mi, keresztények, bizonyosan szeretnénk jó viszonyban élni az emberekkel és kerülni minden szükségtelen sérelmet. Tehát, ’amennyire rajtunk áll, legyünk békességben minden emberrel’ (Róma 12:18).
3 Segítséget jelent ezen a téren, ha beleéljük magunkat azok helyzetébe, akikkel beszélünk. Lehet, hogy amikor felkerestük őket, éppen egy fontos dologban szakítottuk meg a tevékenységüket. Sokszor a házigazda nem is számít rá, hogy valaki megjelenik az ajtajánál. Ezért hát tapintatosnak, meggondoltnak kell lennünk, igazán tekintettel kell lenni az illetőre és szeretettel kell törekednünk arra, hogy segítsünk neki.
4 Pál szép példát mutatott a keresztényi tapintatosság terén. Emlékezzünk csak rá, mit mondott az athéniaknak. Nem korholta, nem ítélte el őket bálványimádatukért vagy amiért oly sok hamis istent imádtak, bár szellemét felháborította az ilyesmi (Csel 17:16). Pál tapintatosan arra használta fel számos istenség iránti imádatukat, hogy bevezesse az athéniakhoz intézett beszédét (Csel 17:22–31).
5 Olyan emberekkel is találkozunk, akiknek megvan a saját vallásuk és el is mondják nekünk. Nos, ilyenkor mit tegyünk? Tapintatosnak kell lennünk. Nem szabad tolakodónak vagy bírálónak lennünk. Inkább igyekeznünk kell megtalálni a közös vonásokat és azokból kiindulni. Nem szükséges megcáfolni minden ellenvetést, amit az olyan egyén hoz fel, aki nem ért egyet az üzenetünkkel.
6 A tapintatossághoz az is hozzátartozik, hogy tudjunk jó hallgatók is lenni. Ha meghallgatjuk és figyelembe vesszük a házigazda gondolatait, megtudjuk, hogy milyen a gondolkodásmódja. Gyakran tapintatosan követhetjük a gondolatmenetét, az érvelését, hogy jó beszélgetés alakuljon ki és a végén tanúskodhassunk. Sokat segíthetnek a kérdések, de vigyáznunk kell, nehogy érzékeny pontján találjuk megsérteni a házigazdát. Inkább azon igyekezzünk, hogy szólásra bírjuk és megismerjük a nézetét. Azután pedig Pál példáját követhetjük: „Mindenkinek mindenné lettem, hogy mindenképpen megmentsek némelyeket” (1Kor 9:22, Ökumenikus fordítás).
7 Mindig jól meg kell válogatnunk a szavainkat, nehogy megbántsunk valakit (Péld 25:11). Akkor a házigazda megérti majd, hogy baráti látogatást végeztünk nála a buzdító üzenetünkkel. Ha szavaink és arckifejezésünk személyes érdeklődést, kedvességet és mindenki iránt barátságos érzelmeket tükröznek vissza, a legtöbb ember észreveszi ezt, és gyakran készségesen reagál. Ne feledjük el Pál tanácsát: „A ti beszédetek legyen mindig kellemes, sóval fűszerezett, hogy tudjátok, hogyan kell mindenkinek válaszolnotok” (Kol 4:6).
8 Még ha az emberek kifejezetten nem mutatnak is érdeklődést, tapintatos modorunk a sértések elkerülését eredményezi. Így jó benyomást hagyhatunk magunk után és előkészíthetjük az utat egy következő tanú látogatásához. Kínáljuk hát fel a jó hírt továbbra is tapintatos módon, hogy azt közölhessük az emberekkel, ami jó és kedvező azok számára, akik meghallgatnak (Ef 4:29).