Legyen kiegyensúlyozott nézetünk a szolgálatunkról!
1 A szellemi egyensúly kívánatos keresztényi tulajdonság. Kiegyensúlyozottnak lenni azt jelenti, hogy képesek vagyunk mérlegelni vagy összehasonlítani valaminek a viszonylagos súlyát, erejét, fontosságát vagy értékét. Az egyensúly révén elkerülhetjük a csapdákat, a végleteket és a hibákat, amelyek kedvezőtlen kihatással lehetnek a Jehovának végzett szolgálatunkra. Ennek az lesz az eredménye, hogy megszerezzük a bibliai alapelvek által tanított bölcsességet (Péld 2:10–15; 3:5, 6). Az ilyen alapelvek tanulmányozása és alkalmazása segít kifejlesztenünk a „felfogóképességünket, (amely) gyakorlott a helyes és a helytelen megkülönböztetésére” (Zsid 5:14). Az, aki jó szellemi egyensúlyra tett szert, mint keresztény, igyekszik mértéktartást, szerénységet, türelmet, önuralmat, jó ítélőképességet, hűséget, kitartást és megbízhatóságot tanúsítani mindabban, amit tesz. Az ilyen személy sokkal többet végez, nagyobb örömet talál a szolgálatban, és a nehézségek ellenére is képes kitartani. Mindannyian jól tesszük, ha ápoljuk ezt a nagyszerű tulajdonságot.
TÖREKEDJÜNK EGYENSÚLYRA!
2 Gyakran találkozunk olyan egyénekkel, akik annyira belemerülnek a világi munkába, hogy csak félig-meddig tudnak részt venni a szántóföldi szolgálatban. Vajon mi a világi munka célja? (1Tim 5:8) Mi lehet a bizonyítéka annak, hogy elvesztettük az egyensúlyunkat? (Luk 12:18–21) És vajon melyik a helyes nézőpont? (Máté 6:31–35) Hogyan tarthatjuk fenn az egyensúlyt a világi és a szellemi felelősségeink között? (1Tim 6:6–8; Zsid 13:5, 15).
3 A mai társadalom nagy súlyt helyez a szórakozásra és az egyéni élvezetekre. Ha nem vigyázunk, mi is ennek a befolyásnak a hatása alá kerülhetünk és túlzottan belemerülhetünk az efféle foglalatosságokba. De vajon helytelen dolog jól érezni magunkat? (Préd 3:12, 13) Mikor mondhatjuk, hogy túl messzire merészkedtünk? (2Tim 3:4) Milyen alapelvek segítenek eldönteni, hogy milyenfajta és mennyi szórakozás az, ami helyénvaló? (Fil 4:8; 1Tim 4:8; Ef 5:15, 16; Luk 8:14)
4 A család szellemi és fizikai szükségleteiről való gondoskodás során számos nehézséggel találkozhatunk. Lehet, hogy egy apa igen tevékeny a jó hír prédikálásában, mialatt a gyermekei nagyon rosszul viselkednek a Királyság-teremben. Vagy egy feleség, aki aprólékos gonddal törődik az otthona külső megjelenésével, esetleg a minimális érdeklődést tanúsítja a családja szellemi szükségletei iránt. Melyik két alapvető felelősségről lehet itt szó? (Ef 6:4; Róma 10:10) Miért van az, hogy a család szellemi érdekeivel való törődés messze magasan áll az értékek ranglistáján? (1Tim 3:4, 5; Péld 10:1) Milyen előnyök származnak abból, ha a szülők jól kiegyensúlyozottak? (Péld 24:3, 4)
5 Időről időre némelyek nehéznek találják a szükséges kezdeményezőkészséget ahhoz, hogy rendszeresen és egész szívvel vegyenek részt a szántóföldi szolgálatban. S amikor részt vesznek, valahogy úgy érzik, mintha kényszerítenék magukat rá. Ezért hajlamosak arra, hogy elkeseredettnek és csalódottnak érezzék magukat amiatt, ami komoly hiányosságnak tűnik előttük a saját személyüket illetően. Vajon szokatlan dolog az, ha egy kereszténynél néha nincs meg a kezdeményezőkészség a kijelölt feladat elvégzésére? (Gal 5:17; Róma 7:19, 20). Vajon az a tény, hogy erőltetni kell magunkat, szükségszerűen a romlás jele? (1Kor 9:16, 26, 27). Jehova Istennek végzett szolgálatunk elfogadható, ha helyes indítékból végezzük azt (Kol 3:23, 24). Helyénvaló, ha Jehova szellemét kérjük, hogy az segítsen még jobban kifejleszteni a kezdeményezőkészségünket, hogy az ő akaratával összhangban cselekedhessünk (1Ján 5:14).
6 A jó egyensúly kulcsa az önmagunkról alkotott becsületes nézet; amikor sem túl sokat, sem túl keveset nem várunk magunktól. Kiegyensúlyozottak vagyunk, ha a szolgálatunk arányban van képességeinkkel, körülményeinkkel és lehetőségeinkkel, s nem annak alapján ítéljük meg azt, amit mások végeznek. Ha hiányosságot fedezünk fel magunkban, a Jehova tetszése iránti vágy indítson minket arra, hogy jobban végezzünk valamit. Megelégedettség és elmebeli béke lesz akkor az eredménye annak a belső meggyőződésünknek, hogy örömet okozunk Jehovának.