Bepillantás a hírekbe
Az egyház és a totális kormányzat
A New York Times Book Review nemrég könyvszemlében ismertette az új könyvet, melynek címe: The Papacy in the Modern World [A pápaság a modern világban]. Szerzője J. Derek Holmes, a katolikus egyháztörténet tanára egy angliai katolikus szemináriumban. Amikor a Vatikán második világháború alatti magatartását tárgyalja, az egyháztörténész természetesen igyekszik kedvező színben feltüntetni a pápai politikát. Ezért érdekes elolvasni az alábbi beismerést: „Amikor sor került a fasiszták menetelésére Olaszországban — mondja a könyvszemle — a Vatikán fő törekvése az volt, hogy biztosítsa a fiataloknak a katolikus ellenőrzés alatt levő Akció Katholica nevű mozgalom iránti hűségét. Holmes atya egyszerűn így állítja be a dolgot: ’XI. Piusz hajlandó volt szerződést kötni bármilyen kormányzattal vagy bármilyen politikai színezetű vagy ideológiai rendszerrel az egyház érdekében!’”
A történész védelmébe veszi az egyházat olyan vádak ellen, hogy a Vatikán melegebb érzelmeket táplált a tengelyhatalmak iránt, mint a szövetségesek iránt, és rámutat, hogy a Vatikán által 1940-ben elfogadott semleges hangnem „azt sugallja, hogy az egyházi hatóságok nem bíztak többé abban, hogy a szövetségesek képesek lesznek legyőzni a náci erőket vagy akárcsak ellenállni nekik, s ezért a Szentszéknek meg kell tanulnia olyan Európában élni, amely a nácizmus és a fasizmus uralma alatt áll”.
Befejezésül a Times folyóirat megjegyzi: „A pápaságnak az évek során sikerült keményebb lenni a kommunizmussal szemben, mint a fasizmussal szemben, mégis az egyház, amely megkísérli a totális kormányzat bármely márkájával alkut kötni, alapvető hivatását teszi kockára. Mert egyrészt az egyház nem engedheti át az államnak az emberek hitnézetei feletti ellenőrzést, éppen azt, amit a totális kormányzat magának követel. A rokonszenves megközelítés a tisztelendő történész részéről sokat megmagyaráz a Vatikán második világháború előtti és utáni tevékenységével kapcsolatban, de keveset kínál arra, hogy enyhítse annak a kegyetlen időnek az emlékét.”
Fény derül az ’élet utáni’ tapasztalatokra
A német orvosi szaklap, a Fortschritte der Medizin [Eredmények a gyógyításban] közzétette annak a tanulmánynak az eredményeit, amelyet a „klinikai halál” állapotából visszatért, újra életre keltett pácienseken végeztek. A tanulmányba nem foglalták bele azokat, akiknek a szívműködés leállását és az abból eredő öntudatlanságot drogok, gyógyszerek, mérgek, vagy súlyos anyagcsere-zavarok okozták. A vizsgálat feltárta, hogy „a majdnem meghalt személyek lelkének elválasztódását a testtől . . . nem lehet megerősítettnek tekinteni”. Az orvosi hatóságok úgy vélik, hogy azok a „tapasztalatok”, amelyekről az újságok tudósítanak, valószínűleg az agyfunkciók károsodásának, nem pedig azok megszakadásának eredményei. A vizsgálat rámutat annak igen nagy valószínűségére, hogy a „károsodást szenvedett agyfunkciók éppen olyan hallucinációkhoz vezetnek, mint amelyeket a drogok okoznak”. A német vizsgálat tehát megerősíti a mások által elvégzett vizsgálatok azon eredményét, hogy az úgynevezett élet utáni élmények: hallucinációk.
Az olyan személyeket illetően, akik sejthalált szenvedtek, amelyből nincs lehetőség újra életre kelni, a Biblia világosan megmondja, hogy ott egyáltalán nincs öntudat. A Zsoltárok 146:4 kijelenti: „Kimegy a lelke, visszatér földjébe; aznap elvesznek az ő gondolatai” (lásd még a Prédikátor 9:5, 10. versét [Károli: 9:7, 12]). De nem minden ilyen ’élet utáni’ élmény feltétlenül hallucináció, mivel a démoni befolyásnak is szerepe lehet egyes eseteknél (2Korinthus 4:4; 11:14; lásd még az Őrtorony 1981. június 1-i angol számát a 26. oldalon).