Lelki gyötrelem – Amikor egy keresztényt sújt

A LELKI EGÉSZSÉGGEL foglalkozó szakemberek azt mondják, hogy az Egyesült Államokban talán minden 5 ember közül 1 szenved az elmebetegségnek valamilyen formájában. Az Egészségügyi Világszervezet ehhez hozzáfűzi, hogy körülbelül 40 millió elmebeteg van, akit a fejlődő országokban nem kezelnek. Elmebetegség még az idilli csendes-óceáni szigeteken élő embereket sem kíméli.

Ezért nem kell meglepődnünk, hogy ma sok keresztény lelki vagy érzelmi zavarokkal küszködik, kezdve az egyszerű szorongástól és enyhe depressziótól a betegség súlyosabb formájáig, például a búskomorságig, a kétpólusú (mániás-depressziós) elmebajig, a fóbiákig, és a skizofréniáig. Egyesek már akkor ilyen betegségben szenvedtek, amikor még nem voltak Jehova Tanúi, mások viszont az öregedés éveiben kezdtek szenvedni az ilyenfajta betegségektől.

Miért nem védettek a keresztények az ilyen betegségekkel szemben?

Egy keresztény asszony, aki több mint 20 éven át szolgált hűséggel, arról panaszkodott, hogy erős és meg nem szűnő hangok gyötrik. „Másra szeretnék gondolni – mondja –, de egy hang folyton ezt mondja: ʼÖld meg magadat!ʼ . . . Ezeket a hangokat oly sokszor hallja az ember, hogy végül már nem bírja elviselni.” De hogyan lehetséges, hogy egy hűséges keresztény ilyentől szenved? Nem azt mondja-e a 2Timótheus 1:7. verse: „Isten nem a gyávaság szellemét adta nekünk, hanem az erő, a szeretet és a józan ész szellemét”?

Igen, de a „józan ész” általában nem annyira a lelki közérzetre, mint inkább arra a képességre utal, hogy a keresztény képes-e Bibliára alapozott jó ítélőképességet gyakorolni. A világi személlyel ellentétben, aki „szellemi sötétségben” jár, vagy aki „megromlott elméjű” a keresztény ʼmegújította elméjétʼ Isten Szava tanulmányozása alapján (Efézus 4:17, 18; 2Timótheus 3:8; Róma 12:2). Ez vitathatatlanul nagyban elősegíti a keresztény érzelmi és lelki egyensúlyát, de nem teszi védetté az elmebetegségekkel szemben. A bibliai időkben Isten hűséges szolgái közül némelyeket, mint például Epafrodituszt, depresszió gyötörte (Filippi 2:25, 26; Lukács 2:48).

„Ádámban mindnyájan meghalnak” – emlékeztet bennünket Pál apostol (1Korinthus 15:22). Sokan vitathatatlanul testi bántalmakban szenvedünk. Mások érzelmi zavarokkal küzdenek vagy az agyműködés rendellenességeit tapasztalják.

A lelki gyötrelem okai

A lelki gyötrelem okai között fizikai tényezőket figyelhetünk meg. Például, a Biblia beszél olyan személyről, akinek a szemei „furcsaságokat látnak”. Mi az ilyen titokzatos hallucinációk oka? „A bor mellett való hosszú időzés”! (Példabeszédek 23:29–33). Az alkohol érthetően az agyban hallucinációkat vált ki. Az orvosok azt mondják, hogy hasonló módon, az agy felborult kémiai egyensúlya, a genetikai tényezők, és talán még az étrend is kiválthat rendellenes agyműködést. Ennek egyenes következménye lehet az érzelmi zavar vagy valamilyen elmebetegség.a

Erős lelki megterhelések, például stresszhatás, szintén kiválthatnak érzelmi zavarokat. Már az is okozhat stresszhatást, ha valaki egyszerűen megpróbál „e nehezen elviselhető válságos időkben” erkölcsileg tisztán élni és krisztusi egyéniségét megőrizni (2Timótheus 3:1–5). Nos, Lót „igazságos lelkét” gyötörte az a gonoszság, amelynek naponta ki volt téve Szodomában (2Péter 2:8). Ezenkívül, egyes keresztények azért szenvedhetnek lelkileg, mert nemi erőszaknak estek áldozatul, vagy nemi visszaélésnek voltak szenvedő alanyai, vagy a múltban válogatás nélkül folytattak nemi viszonyt vagy kábítószert fogyasztottak. Ezek a dolgok egyesek lelki egészségében félelmetes károkat okozhatnak.

Mit tehetnek a vének?

A vének kötelessége, hogy a rájuk bízott nyájat legeltessék, beleértve azokat is, akik valamilyen érzelmi hatás miatt gyötrődnek (1Péter 5:2; Ézsaiás 32:1, 2). Az igaz, hogy nem orvosok, és nem gyógyíthatnak ki valakit ilyen betegségből, miként Pál sem tudta meggyógyítani Epafrodituszt testi betegségéből és az azt követő depressziójából (Filippi 2:25–29). Mégis sokat tehetnek az ilyen betegek megsegítésére és buzdítására, ha igazi törődést és együttérzést nyilvánítanak ki irántuk (1Péter 3:8).

Mi a helyzet, ha egy testvér furcsán kezd viselkedni, és arról panaszkodni, hogy érzelmi megrázkódtatáson ment keresztül? A vének először is megpróbálják a szenvedő alanyt szólásra bírni, hogy kiderítsék, mi bántja. Vajon súlyos személyes csapás vagy rendkívüli stresszhatást kiváltó körülmény áll fenn – például, elvesztette állását, meghalt egy kedves hozzátartozója –, ami átmenetileg előidézhet lelki egyensúlyzavart? (Prédikátor 7:7). Vagy a magányosságától szenvedve lett enyhén depressziós, és ezért van szükség arra, hogy valaki „vigasztalóan beszéljen” vele? (1Thessalonika 5:14). Vagy talán az zavarja meg egy testvér nyugalmát, hogy bizonyos fogyatékosságokat észlel magánál? Ha Isten szeretetből és irgalmáról biztosítjuk őt – és e mellé még jó tanácsot is adunk –, segíthetünk neki, hogy megszabaduljon szorongásától (Zsoltárok 103:3, 8–14). Már azzal is sokat segíthetünk, ha együtt imádkozunk az ilyen csüggedt testvérünkkel (Jakab 5:14).

A vének gyakorlatias bölcsességgel is segíthetik a szenvedőt (Példabeszédek 2:7). Például, megfigyelhetik, hogy egyes érzelmi zavarok az étrenddel kapcsolatosak. A vének ez esetben javasolhatják, hogy a testvér táplálkozzon kiegyensúlyozottan, és kerülje a diétában a szélsőségeket. Vagy lehet, hogy azt látják, hogy a depressziós testvér tartós munkahelyi feszültségnek van kitéve, és sokkal több haszna lenne „egy maroknyi pihenésből” – vagyis, ha rendszeresebben jól aludna éjjel (Prédikátor 4:6).

Azok, akiknek ʼorvosra van szükségük’

Amikor egy súlyos lelki gyötrelem makacsul tartja magát, jó emlékezni Jézus szavaira: „Nem az egészségeseknek van szükségük az orvosra, hanem a betegeknek” (Máté 9:12). Sok depressziós személy nem szívesen megy orvoshoz. A vének, a családtagok ilyenkor buzdíthatják a testvért, hogy vizsgáltassa meg magát az orvossal, vagyis vesse alá magát egy alapos kivizsgálásnak egy olyan orvosnál, akit bizalomra méltónak talál. Maurice J. Martin orvosprofesszor ezt mondja: „Sokféle fizikai betegség húzódhat meg a lelki rendellenességek mögött.” De még ott is, ahol igazi elmebetegség áll fenn, az orvosi beavatkozás legtöbbször hatásos.

Egy vén félesége arról beszél, hogy zavart férje „félt jelen lenni a testvérek társaságában, és nem akart elmenni az összejövetelekre. . . Kétségbeesésében meg akart halni!” De amikor szakavatott orvosi kezelésben részesült, felesége így számolhatott be az eredményről: „Most már nem érzi magát depressziósnak, és nem akar elmaradni az összejövetelekről. Ma délelőtt ő tartotta a nyilvános előadást!”

Be kell ismernünk, nem minden esetben van ilyen szerencsés kimenetel. A tudomány csak most kezdi fellebbenteni a fátyolt az elmebetegség titokzatosságairól. A helyes kórmegállapítás és gyógykezelés, lehet, hogy hosszantartó és bonyolult eljárás, – de legtöbbször kifizetődő.

Démonoktól jövő gyötrésről van szó?

Az agyműködés zavarában szenvedő némely személy attól fél, hogy démoni támadás alatt van amikor, állítása szerint „hangokat” hall. Tény, hogy a démonok, ahogy tudjuk is, elő tudták idézni, hogy épelméjű egyének értelmetlen módon viselkedjenek (Márk 5:2–6, 15). Nincs viszont bizonyíték arra, hogy minden esetben a démonok lennének a háttérben, amikor valaki furcsán viselkedik, mint ahogy a némaság, a vakság és az epilepszia esetében sem mindig ők az előidézők. Mindazonáltal, a bibliai időkben a démonok időnként előidézték (vagy legalábbis súlyosbították) ezeket a betegségeket! (Máté 9:32, 33; 12:22; 17:15–18). A Biblia azonban világosan különbséget tesz azok között, akik betegek voltak, és a „démonoktól megszállottak” között (Márk 1:32–34; Máté 4:24; Cselekedetek 5:16). Érthető módon, a vakság vagy epilepszia leggyakoribb kiváltó okai nem a démonok, hanem testi tényezők. Ugyanezt elmondhatjuk a legtöbb elmebetegségről.

Arról azonban nem szabad elfeledkeznünk, hogy Sátán és démonai „hadat viselnek” Isten népe ellen, és arról ismertek, hogy zaklatják a hűséges keresztényeket (Jelenések 12:17; Efézus 6:12). A démonok rosszindulatúak, és nem kell meglepődnünk azon, hogy szadista élvezetet találnak abban, ha elmebeli gyötrelmet szenvedő betegeket kínozhatnak, – ezzel is tetézve a bajukat.

Ha tehát a véneknek alapos okuk van arra gyanakodni, hogy démoni behatás esete forog fenn, nem árt, ha erről tájékozódnak. Kapott-e például az illető közvetlenül vagy szándékosan gyanús tárgyakat démonizmust gyakorló személyektől? Az ilyen tárgyak eltüntetése enyhülést hozhat (Cselekedetek 19:18–20). Mivel a keresztények azt a parancsot kapták, hogy „álljanak ellen az ördögnek,” a vének azt is tanácsolhatják a gyötrődőnek, hogy álljon ellen ezeknek a furcsa ʼhangoknakʼ, mert lehet, hogy démonoktól jönnek (Jakab 4:7; Máté 4:10). Ha valaki úgy érzi, hogy démoni támadás alatt van, imádkozzon buzgón Jehovához és hangosan hívja segítségül Jehova nevét (Efézus 6:18; Példabeszédek 18:10).

A démoni befolyás közrejátszása inkább kivételnek, mint általános gyakorlatnak számít. Az egyik testvérnő ezt mondja: „Azt gondoltam, hogy a démonok szálltak meg, egészen addig, amíg nem fordultam orvoshoz gyógykezelés végett. Az orvostól megtudtam, hogy kémiai egyensúlyzavarban szenvedek. Nagyon megkönnyebbültem, amikor megtudtam, hogy cselekedeteim előidézője betegség és nem egy bennem levő démon!”

Pszichiátriai gyógyszerek

Az orvosok sokféle gyógyszert használnak lelki vagy elmezavarok gyógykezelésében. Orvosi felügyelet mellett szedett gyógyszerek több súlyosan beteg kereszténynek hoztak gyógyulást. Némely jó szándékú testvér azonban arra buzdította az ilyen betegeket, hogy ne szedjék be az előírt gyógyszereket, talán attól félve, hogy ezek károsak lesznek vagy kóros szenvedélyt alakítanak ki náluk. Természetesen, minden orvosi kezelés bizonyos fokú kockázattal jár, ezért „az éles eszű megfontolja lépteit,” és figyelembe veszi, mik lehetnek hosszú távon a gyógyszernek a hatásai (Példabeszédek 14:15).

Érdekes módon, sok pszichofarmakon (lelki működéseinkre ható gyógyszer) nem hallucinogén, nem nyugtató, vagy kóros szenvedélyt kialakító szer, hanem egyszerűen csak azt a célt szolgálja, hogy helyreállítsa az agy kémiai egyensúlyát. Pszichózisellenes szerek például enyhíthetik a skizofréniában szenvedők gyakori bizarr tüneteit. A lítium oldhatja a búskomorságot és kiegyenlítheti a mániás-depressziós szakaszok nagy hullámzását.

Tény, hogy erős hatású gyógyszerek alkalmazásának időnként az a céljuk, hogy nyugtassák a beteget, vagy elfojtsák benne az öngyilkossági hajlamot. Mindazonáltal, ha egy testvér nem élvezet céljából szed be ilyen gyógyszereket, hanem azért, hogy agyműködése ismét normális lehessen, ez olyannak fogható fel, mint amikor a cukorbeteg inzulint ad be magának.

Arra is gondolhatunk, hogy a pszichofarmakonok gyakran lelassítják cselekvéseinket és nem kívánt mellékhatásokat válthatnak ki. Időnként az orvos kísérleti alapon állítja be, mit és mennyi gyógyszert szedjen valaki, hogy a lehető legkisebb legyen a káros mellékhatás. A betegek gyakran elcsüggednek. A családtagok és mások sokat segíthetnek az ilyen gyógykezelés alatt álló betegnek, ha támogatják és buzdítják arra, hogy legyen türelmes és működjék együtt a szakavatott gyógyítókkal. Mi a helyzet, ha tájékozódni szeretne bizonyos gyógyszerek felől? Vagy mi a helyzet, ha problémák alakulnak ki, vagy ha a gyógykezelés nem látszik elég hatásosnak? Ezeket a problémákat mindenképpen beszélje meg az orvosával.b Ha szükséges, még mások véleményét is kikérheti.

Beszédterápiák

Egyes esetekben megfontolandó az is, hogy igénybe vegye-e a beteg szakavatott orvos irányítása mellett a beszédterápiát, melynél az orvos beszélteti a beteget. Erre talán a család bizalmát élvező orvos a legalkalmasabb, aki személyesen ismeri a beteget. Hogyan fogadja valaki a pszichiáter vagy pszichológus által javasolt gyógykezelést? Ennek eldöntése mindenkinek magánügye, de helyénvaló a kellő óvatosság. Ahány gyógyító, annyiféle a gyógykezelés. Egyesek például még mindig alkalmazzák a freudi lélekelemzést, amelynek hatásosságát sok elmegyógyász kétségbe vonja.

Még több figyelmet érdemel az a tény, hogy néhány jó szándékú orvos olyan tanácsot ad, amely szöges ellentétben áll a Bibliával. Egyes gyógykezelést végző személyek, akik nem értik meg a krisztusi alapelveket – sőt, még talán „bolondságnak” is tartják ezeket –, olyan következtetésre is juthatnak, hogy a Biblia szigorú erkölcsi törvényei idézik elő a beteg bajait (1Korinthus 2:14).

Egyes gyógykezelők – beleértve a pszichológusokat és elmeorvosokat is –, a beszédterápiának olyan formáját ajánlják, amely voltaképpen nem lélekelemzés, de kiváló segítség a tekintetben, hogy a beteg jól megértse betegsége természetét, felismerje az orvosságok fontosságát, és elhárítsa a felmerülő problémákat. A keresztény az ilyen gyógykezeléseket lehet, hogy hasznosnak találja, de szükséges hogy tisztában legyen saját magával, mielőtt elfogadja a gyógykezelést. Mit foglal magában a gyógykezelés? Milyenfajta tanácsra számíthat itt? Megérti-e és tiszteletben tartja-e majd az orvos mint Jehova Tanújának hitnézetét?c Ha végül is elfogadja a beszédterápiát, ʼtegye próbáraʼ az orvos szavait és ne fogadjon el mindent kritika nélkül (Jób 12:11, 12).

Legtöbbször tehát, a lelki gyötrelmet betegségnek – nem szellemi problémának lehet tekinteni. E tény tudatában, a családok, a vének, és a gyülekezet tagjai jobb támogatást nyújthatnak a szenvedőknek. Olykor a csüggedtek igénylik is a szellemi támogatást. Egy későbbi cikkben azt fogjuk megvizsgálni, hogyan segíthet a gyülekezet az ilyen személyeknek.

[Lábjegyzetek]