A világ népessége — Mit tartogat a jövő?

LELAKOTT házak, egészségtelen életkörülmények, az élelem és a tiszta ivóvíz hiánya, betegség, alultápláltság — ilyen és számos ehhez hasonló nehézség mindennapos valóságnak számít a világ legtöbb lakosának az életében. Persze, amint láttuk, a legtöbben, akik ilyen körülmények között élnek, valahogyan megbirkóznak ezekkel a nehézségekkel és élik a mindennapi életüket.

De mi a helyzet a jövővel? Vajon a végtelenségig kell az embereknek elviselni az ilyen mostoha viszonyokat? És hogy mégbonyolultabbá tegyük a kérdést, mit mondjunk az ökológusoknak és másoknak az állandó népességszaporulat kapcsán elhangzó komor előrejelzéseiről? Ők elmondják nekünk, hogy bemocskoljuk a saját fészkünket azáltal, hogy szennyezzük a levegőt, a vizet és a talajt, pedig az életünk függ ezektől. Az üvegházhatásra is utalnak — olyan gázok kibocsátásra, mint a szén-dioxid, metán és a freongáz (hűtőfolyadékok és habosítók anyaga), amelyek a légkör felmelegedését és a földgolyó időjárási jellemzőinek a megváltozását idézik elő, szörnyű következményekkel. Vajon midezek végül a civilizációnk elmúlását fogják okozni? Vegyünk közelebbről szemügyre néhány kulcstényezőt!

Csakugyan túl sok ember él a földön?

Először is, vajon a világ népesség-szaporulatának sohasem lesz vége? Van-e arra utaló jel, meddig szaporodhat még az emberiség? A rideg tény az, hogy a világ népessége minden családtervezési erőfeszítés ellenére növekszik. Az évi növekedés jelenleg 90 millió (ami megfelel egy újabb Mexikó lakosságának). Úgy tűnik, hogy a növekedés feltartóztatására nincs közvetlen kilátás. Előretekintve, a legtöbb demográfus egyetért azzal, hogy a népességszám végül megállapodik egy ponton. A kérdés csak az, hogy milyen szinten és mikor történik ez meg?

Az ENSZ Népesedési Alapjának az előrevetítése szerint a világ népessége elérheti a 14 milliárdot, mielőtt megállapodna egy ponton. Mások becslése szerint 10—11 milliárd között tetőzne ez a szint. Bármelyik eset álljon is fenn, a döntő kérdés ez: csakugyan túl sokan lesznek a földön? Otthont tud-e nyújtani a föld kétszer-háromszor annyi embernek, mint amennyi a jelenlegi lakossága?

Statisztikai szemszögből 14 milliárd ember világméretekben annyit jelentene, hogy minden négyzetkilométerre 104 személy jutna. Ahogyan láttuk, Hongkongban a népsűrűség eléri az 5592 főt négyzetkilométerenként. Hollandiában jelenleg 430 a népsűrűség, Japánban viszont csak 327 és ezek az országok az átlagnál magasabb életszínvonalnak örvendenek. Nyilvánvaló tehát, még ha a világ népessége az előrejelzések szerinti mértékig növekedne is, nem az emberek száma okozná a problémát.

Lesz-e elegendő élelem?

Mi a helyzet az élelmiszer-ellátással? Tud-e annyi élelmiszert teremni a föld, hogy elég legyen 10—14 milliárd ember táplálására? Nyilvánvaló, hogy a világ jelenlegi élelmiszer-termelése nem elegendő ekkora népesség ellátására. Tény, hogy gyakran hallunk éhezésről, alultápláltságról és éhhalálról. Azt jelenti ez, hogy nem termelünk elegendő élelmet a jelenlegi népesség ellátására, nem beszélve a kétszer-háromszor ekkora népessség ellátásáról?

Erre a kérdésre nehéz válaszolni, mert a válasz attól függ, mit értsünk az „elegendő” szón. Míg a világ legszegényebb országaiban százmilliók nem tudnak hozzájutni még annyi élelemhez sem, amennyivel a létüket egészséges étrenddel fenntarthatnák, addig a gazdag, ipari országokban élő emberek a túlzottan gazdag étrendtől agyvérzésben, bizonyos ráktípusokban, szívbetegségekben stb. szenvednek. Hogyan érinti ez az élelmiszerhelyzetet? Egy bizonyos számítás szerint 5 kg szemes termény szükséges 1 kg marhahús előállításához. A világ egynegyedét kitevő húsevő lakosság a világ gabonatermésének majdnem a felét fogyasztja el.

Ami a megtermelt élelmiszer teljes mennyiségét illeti, figyeld meg, mit ír erről a Bread for the World című könyv: „Ha a világ jelenlegi élelmiszer-termelését egyformán osztanák szét a világ lakosai között a legcsekélyebb veszteség mellett, mindenkinek jutna elegendő élelem. Talán csak szűkösen lenne elegendő, de elegendő lenne.” Ez a megállapítás 1975-ben, több mint 15 évvel ezelőtt hangzott el. Mi a helyzet ma? A World Resources Institute szerint „az elmúlt két évtizedben a világ élelmiszer-termelése olyan ütemben fejlődött, hogy meghaladta a keresletet. Emiatt az utóbbi években a főbb tartós élelmiszerek ára jelentősen esett a nemzetközi piacokon.” Más tanulmányokból kitűnik, hogy az olyan tartós élelmiszerek ára, mint például a rizsé, a kukoricáé, a szójababé és az egyéb szemes terményé a felére, vagy még annál is mélyebbre zuhant ebben az időben.

Mindez lényegében azt jelenti, hogy az élelmiszer-ellátás gondja nem annyira a megtermelt mennyiségéből, mint inkább a fogyasztás szintjéből és szokásaiból adódik. Új géntechnológiával sikerült a rizs, a búza és egyéb gabonafélék olyan változatait kifejleszteni, amelyek a jelenlegi terméshozamnál kétszer akkora mennyiségű termést adnak. Az e téren végzett kísérletek inkább a könnyen értékesíthető termékekre, például a dohányra és a paradicsomra összpontosultak annak érdekében, hogy a gazdagok étvágyát elégítsék ki, nem pedig arra, hogy a szegények gyomrát megtöltsék.

Mi a helyzet a környezettel?

Azok, akik nagy gonddal figyelik e témakört, egyre inkább arra a belátásra jutnak, hogy a népesség növekedése csak egyike azoknak a tényezőknek, amelyek az emberiség jövendő jólétét veszélyeztetik. A The Population Explosion című könyvükben Paul és Anne Ehrlich felvetette például, hogy az ember tevékenységének a környezetre gyakorolt hatását ezzel az egyszerű egyenlettel lehet kifejezni: Környezeti hatás = népesség x a jólét szintje x a jelenlegi technológiáknak a környezetre gyakorolt hatása.

E képlet alapján a szerzők úgy érvelnek, hogy az olyan országok, mint az Egyesült Államok, túlnépesedett országoknak számítanak, nem azért, mintha túl sok ember élne ott, hanem azért, mert a jólét szintje nagymértékben az olyan természeti erőforrások felhasználásától, és az olyan technológiák alkalmazásától függ, amelyek súlyos kárt jelentenek a környezetre.

Más tudományos munkák is ezt látszanak alátámasztani. A The New York Times idézi Daniel Hamermesh közgazdász szavait, aki azt mondja, hogy ’az üvegházhatást kiváltó kibocsátott anyagok sokkal közelebbi kapcsolatban vannak a gazdasági tevékenység szintjével, mint a kibocsátók számával. Egy átlag amerikai 19-szer annyi szén-dioxidot termel, mint egy átlag indiai lakos. És teljes mértékben lehetséges az, hogy egy gazdaságilag vibráló Brazília például, még lassú népességnövekedés mellett is gyorsabban felégetné trópusi erdőit, mint az az elszegényedett Brazília, amelynek a népesség-növekedése gyorsabb ütemű.’

Lényegében ugyanerre mutat rá Alan Durning, a Worldwatch Institute munkatársa: „A világ lakosságának a leggazdagabb 1 milliárd embere oly nyereséghajhászó és oly pazarló civilizációt teremtett, amely bolygónk életét veszélyezteti. Ezeknek a ranglétra csúcsán álló embereknek — kocsitulajdonosoknak, marhahúsevőknek, szénsavas üdítő italt fogyasztóknak és az eldobható csomagolásban tálalt ételek fogyasztóinak — az életmódja olyan súlyos ökológiai veszélyt jelent, amelyhez talán csak a népesség növekedése mérhető.” Az író rámutat arra, hogy az emberiségnek ez a „legvagyonosabb egyötöde”, közel kilenctizedét termeli ki annak a freongáznak, és majdnem a felét annak az egyéb üvegházhatást előidéző gáznak, mely veszélyezteti a környezetet.

Az igazi gond

A fenti fejtegetésből nyilvánvalóvá válik, hogy nagyon elhibázott lépés lenne, ha kizárólag csak a népesség-szaporulatot kárhoztatnánk az emberiség mai bajaiért. A ránk nehezedő gond nem az, hogy kevés számunkra az élettér, vagy hogy a föld nem képes elegendő egészséges élelmet teremni mindenki számára, illetve hogy a föld természeti kincsei hamarosan kimerülnek. Ezek csak tünetek. Az igazi baj az, hogy egyre több ember akarja a nyersanyagokat egyre fokozott mértékben felhasználni anélkül, hogy figyelembe venné tettének következményeit. Ez a csillapíthatatlan habzsolási vágy olyan komoly károkat okoz a környzetünkben, hogy az hamarosan meghaladja földünk teherbíró képességét. Más szóval, a baj gyökere nem annyira az emberiség létszámában, mint inkább az emberi faj természetében rejlik.

Alan Durning író így fogalmaz: „Törékeny bioszféránkban az emberiség végső sorsa attól függ, hogy ki tudunk-e fejleszteni magunkban olyan mélyről fakadó önmegtartóztatást, mely azon a széles körű etikán alapul, hogy korlátozzuk a fogyasztásunkat és ne anyagi természetű meggazdagodás után kutassunk.” A lényeget mindeki jól érti, de fel kell tennünk a következő kérdést: „Elképzelhető-e, hogy az emberek készek lesznek önként mindenhol önmérsékletet tanúsítani, csökkenteni a fogyasztást és tudnak-e nem anyagi természetű meggazdagodás után kutatni? Aligha. A mai emberek önmagukat kényeztető, és élvezeteket kereső életszemléletéből következtetve valószínűleg éppen az ellenkezője várható. Úgy tűnik, ma a legtöbb ember a következő jelmondat szerinti életre rendezkedett be: „Együnk, igyunk, mert holnap úgyis meghalunk” (1Korinthus 15:32).

Még ha az emberek ráébrednének is a tények valóságára és elkezdenék megváltoztatni az életmódjukat, akkor sem lehetne valami gyorsan megváltoztatni ezt a kedvezőtlen irányzatot. Szemtanúi vagyunk a számtalan környezetvédő aktivista csoport működésének, és az alternatív életmódok képviselőinek. Már azt is sikerként lehet elkönyvelni, ha az újságok címoldalára kerülnek. De van-e igazi befolyásuk a társadalom zömét alkotók életmódjára? Aligha. Mi ennek az oka? Az egész — kereskedelmi, kulturális és politikai — rendszer arra rendezkedett be, hogy támogassa az emberekbe beidegződött erkölcsi lazaságot és a pazarló fogyasztás szellemét. Ebben az összefüggésben csak úgy érhető el változás, ha alapjaitól kezdve átépül ez a rendszer. Ez viszont a tömegek átnevelését kívánná meg.

Van-e ragyogó jövő?

A helyzetet ahhoz lehet hasonlítani, mint amikor egy jóakaró szépen berendez és mindennel felszerel egy házat egy család számára. Azért, hogy a család teljesen otthonosan érezze magát, mindent a rendelkezésükre bocsát, kedvükre használhatnak bármit. Mi történne azonban akkor, ha ez a család elkezdené tönkretenni a bútorokat, felhasogatná a padlót, betörné az ablakokat, eldugaszolná a szennyvízelvezető csatornát, túlterhelné az elektromos vezetékeket, egyszóval fennállna annak veszélye, hogy teljesen tönkreteszi a házat? Vajon a tulajdonos csak tétlenül nézné és nem tenne semmit? Nem valószínű! Biztosan intézkedne és kitenné a tulajdonából ezeket a lakásrongáló bérlőket, azután visszaállítaná a házat az eredeti állapotába. Senki sem mondaná azt, hogy az eljárása nem volt igazságos.

Mi a helyzet az emberi családdal? Vajon mi nem olyan bérlők vagyunk, akik a Teremtő, Jehova Isten jóvoltából egy jól berendezett és nagyszerűen felszerelt házban lakunk? De igen, azok vagyunk, ahogy a zsoltáros is megfogalmazta: „Jehováé a föld és annak teljessége, a termékeny föld és a rajta lakók” (Zsoltárok 24:1; 50:12). Isten nem csupán ellátott bennünket az élethez szükséges dolgokkal — napfénnyel, levegővel, vízzel és táplálékkal —, hanem mindezekről rendkívüli bőségben és nagy változatosságban gondoskodott, hogy élvezetessé tegye az életet. De hogyan viselkedett a bérlő szerepében az emberiség? Sajnos, nem nagyon jól. Szó szerint tönkretesszük ezt a gyönyörű otthont, amelyben élünk. És mit fog tenni Jehova Isten, a tulajdonos?

’Elpusztítja azokat, akik a földet pusztítják’ — ezt fogja tenni! (Jelenések 11:18). És hogyan teszi ezt meg? A Biblia így válaszol: „És azoknak a királyoknak az idejében az egek Istene létrehoz egy királyságot, amely soha el nem pusztul és ez a királyság egyetlen más népre nem száll át, hanem szétzúzza és megsemmisíti mindazokat a királyságokat, maga pedig megáll határtalan ideig” (Dániel 2:44).

Mire számíthatunk Isten örökké fennmaradó királysága alatt? Ésaiás próféta szavaiban némi ízelítőt kapunk a jövőről:

„Bizonyosan házakat építenek és elfoglalják azokat; bizonyosan szőlőt ültetnek és eszik annak gyümölcsét. Nem úgy építenek, hogy más foglalja el, nem úgy ültetnek, hogy más egye meg. Mert mint egy fa napjai, olyanok lesznek népem napjai, és saját kezük munkáját teljesen felhasználják választottaim. Nem fáradoznak hiába, nem nyugtalanságra szülnek; mert ők Jehova áldottainak sarja, és velük együtt az ő leszármazottaik” (Ésaiás 65:21–23).

Micsoda ragyogó jövő az emberiség számára! Isten új világában az emberiségnek többé nem lesznek lakás-, élelmiszer-, víz- és egészségügyi gondjai, és nem lesz többé egyetlen számkivetett sem. Végre az engedelmes emberiség Isten útmutatása mellett képes lesz betölteni és uralma alá hajtani a földet a túlnépesedés veszélye nélkül (1Mózes 1:28).

[Kiemelt rész a 13. oldalon]

Miért drága gyakran az élelem?

Még ha az élelmiszer valódi költségei esnek is, az általános tapasztalat az, hogy az élemiszerárak emelkednek. Miért? Ennek egyik oka az elvárosiasodás. Ahhoz, hogy a világ egyre növekvő városi lakosságát el lehessen látni élelemmel, az élelmiszert nagy távolságról kell odaszállítani. Az Egyesült Államokban például „egyetlen falat étel 2100 km hosszú utat tesz meg, amíg a farmról a tányérra kerül” — mondja az egyik Worldwatch tanulmány. A fogyasztónak nemcsak az élelmiszert kell megfizetni, hanem a feldolgozás, a csomagolás és a szállítás rejtett költségeit is.

[Ábra a 10. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

A föld légköre visszatartja a nap melegét. Az így létrejött meleg — melyet az infravörös sugárzás hoz létre— nem tud könnyen elszökni az üvegházhatástelőidéző gázok miatt, s ezzel növeli aföld felszínének a felmelegedését

Üvegházhatást előidéző gázok

A meleg távozása

Megrekedt infravörös sugárzás

[Képek a 12. oldalon]

Egy kg marhahús előállításához 5 kg gabonára van szükség. A világ egynegyedét kitevő húsevő lakosság a világ gabonatermésének majdnem a felét fogyasztja el