Washi — Japán ősi merített papírja

Az Ébredjetek! japán tudósítójától

AMIKOR belép valaki egy hagyományos japán otthonba, egy szép rácsos tolóajtón keresztül jut a lakásba. Belépés után, bizonyára észrevesz egy díszes spanyolfalat. A szobában láthat még egyéb dísztárgyakat is, például játékbabákat, függőlegesen álló, festett és kalligráfiás írástekercseket, lámpaernyőket, díszdobozokat és díszszelencéket. Mindezekben a tárgyakban van valami közös — az ugyanis, hogy mindegyik washi-ból, — ebből a sok mindenre felhasználható merített papírból készült.

Hosszas történet

A japánok a papírkészítés mesterségét az i. sz. VII. században importálták Kínából. Több, mint 1000 éven át a kézi készítésű washi-papír volt a japánok egyedüli papírfajtája. Egyes területeken egész falvak a papírgyártásra álltak rá; ez volt megélhetésük forrása. Voltak emberek, akik híressé váltak saját, finom kidolgozású papírjukról.

A XIX. század második felére tehető a japán papírgyártás fénykora. Körülbelül ezer virágzó papírüzem működött az országban. Az ipari forradalom beköszöntével a washi-készítés — miként más kézműipar is — hanyatlani kezdett. De a merített washi papírkészítés hagyományát művészeti értéke miatt még ma is ápolják egyes területeken.

Hogyan készül a washi-papír?

A kínaiak selyemből, vászonból, rongyos pamutruhákból, halászhálókból és az eperfa kérgéből készítették papírjukat. Kezdetben a japán papírkészítés is ezeket az alapanyagokat használta. Később olyan anyagokkal kísérleteztek, amelyekhez könnyen hozzájutottak, mint például a micumata (papíreperfa), a gampi és a bambuszfa háncsa.

A nyersanyagot először rostos péppé zúzzák. Ez fáradságos és eléggé keserves munkafolyamat: ütik, gőzölik, forgácsolják, áztatják, hántolják és még más módon kezelik. Az így keletkező pépet vízzel keverik össze és hagyják, hogy a rostok szabadon mozogjanak.

Egy tipikus műhelyben, ahol gampi-t használnak nyersanyagul, a nők körbeguggolják a nagy, vízzel telt fakádakat. Kezükkel dolgozva, megtisztítják és leszedik a gampi-rostokat a vízről, míg végül egyenletes anyagot kapnak.

Ebbe a vizes elegybe egy másik munkás egy nagy merev fakeretre kifeszített finom lyukú szitát merít be. A szitát kiemelve, a víz lecsurog, s a szitán fennmarad a finom rostszál, s ezek a rostszálak összetapasztás után adják a washi-papírt. Egy igazi papírszakértő kihangsúlyozza, hogy a jó papír úgy készül, hogy a szitát többször is bemártják a híg keverékbe, ahelyett, hogy csak egyszer merítenék be a sűrű pépbe.

A szitát a munkás ezután egy nagy asztalra ráfordítja. A szita legközelebbi végét megfogva, óvatosan leemeli róla, és a nedves washi-papírt az asztalon hagyja. A merítési folyamat többször is ismétlődik és az újabb papíranyagot az első adag tetéjére rakja. Így készülnek egyenként a lapok és hamarosan elkészül egy egész halom csepegő papír.

A nedves papír összetapadásának megakadályozása céljából egy síkos tororo-nak nevezett anyagot tesz a vízbe, mely a hibiszkusz egyik fajtájának a gyökeréből készül. Ez az adalékanyag a víz viszkozitását is növeli lassítva a víz átszivárgását a szitán. Ez a rostok szövetképződése szempontjából kedvező. A tapasztalt washi-készítő már tapintásból meg tudja ítélni, mikor megfelelő a papír összetétele.

Régebben a papírlapokat egyenként terítették ki az asztalokra és a napon szárították. Bár ez a módszer még ma sem ment ki a divatból, a legtöbb washi-gyár forró rozsdamentes acéllemezen szárítja a papírt.

Hagyomány, amely még mindig él

Bár a washi-papírt ma már nem használják közönséges írásra Japánban, de még mindig fontos szerepe van a művészet terén. Gyakran úgy utalnak rá, mint művészi papírra, mivel sok hagyományos és művészi papírtermék készül belőle.

Ízléses virágok, fák, madarak, tájképek és egyéb díszítő elemek képei készülnek oly módon, hogy különböző színű washi-csíkokat ragasztanak össze. Híres japán művészeknek, mint például Hiroshigének és Hokusainak washi-ra készített mély nyomtatású jelenetei világhírűek. Washi használatos a nihongá-nak nevezett, másik fajta festőművészetben is. Porrá őrölt kő és színes üvegpor vizes pépkeverékét ecsettel felviszik az 1,8 négyzetméteres washi-papírra, melyet kimondottan erre a célra készítettek. Ezt a különleges papírt használják kézitáskák, erszények, legyezők, esernyők, játéksárkányok, lámpaernyők, papírjátékbabák és nagyobb tárgyak, mint például térelválasztók, vagy spanyolfalak előállítására is. E művészeti forma iránti érdeklődés felkeltése céljából népszerű kiállításokat rendeznek és a mai washi-készítők tanfolyamokon oktatják a washi-készítés mesterségét.

A japán washi fénykora ma már a múlté. De a hagyomány még mindig él és ez tovább gazdagítja a szorgos, modern életre áttért társadalomban élő nép életét.

[Képek a 23–25. oldalon]

Tipikus „washi”-termékek:

23. oldal, borítékpapíron hegyi jelenet;

24. oldal, papírbabák, „washi”-val díszített evőpálcikák és könyvjelzők;

25. oldal, origami készítésű madár, legyező és kimonó diszítések