Egy hegy, amely „megrendül”

ÍRORSZÁG nyugati részén a Croagh Patrick páratlan, kúp alakja magaslik ki a környező hegyek közül. Minden év júliusának utolsó vasárnapján a hegytető úgy tűnik, mintha megrendülne, amikor egy évenkénti zarándokút keretében 30 000 ember — fiatalok és idősek egyaránt — mászik fel a hegycsúcsra (mely 765 méter magas).

Ezen a napon a zarándokok felmennek, majd lejönnek a keskeny, göröngyös és helyenként veszélyes ösvényen. Az utolsó meredek rész (megközelítőleg 300 méter magas) tényleg rendkívül meredek, és szinte teljesen laza sziklák alkotják, ezzel kockázatossá, valamint kimerítővé téve a hegymászást.

Némelyek mezítláb másszák meg, és néhányan még térden csúszva is megteszik egyes részeit. Régen az éjszaka sötétjében kezdődött a zarándoklat.

Miért ennyire jelentős élmény oly sok embernek a Croagh Patrick?

Már régóta zarándokútként létezik

Az i. sz. ötödik század korai szakaszában a római katolikus egyház hittérítő püspökként küldte Patrikot Írországba. Az volt a fő célja, hogy a keresztényiségre térítse az ír embereket, és úgy tartják, hogy azon évek alatt, míg Patrik az emberek között prédikált és dolgozott, lerakta a katolikus egyház alapjait.

Munkája arra késztette, hogy országszerte számos helyet járjon be. Az egyik ilyen hely Írország nyugati részén volt, ahol — néhány forrásmű szerint — 40 napot és éjszakát töltött egy hegy tetején, melyet róla neveztek el Croagh Patricknak (ennek jelentése: „Patrik hegye”). Ott a missziója sikeréért böjtölt és imádkozott.

Az évek során sok legenda keletkezett hőstetteiről. Az egyik leghíresebb az, hogy amíg azon a hegyen volt, Patrik az összes kígyót kiűzte Írországból.

A hagyomány úgy tartja, hogy egy kis templomot épített a hegytetőn. Jóllehet az épület már régóta nincs meg, az eredeti alap még mindig létezik, és ennek a helye, valamint a hegy a zarándokút helyszínévé vált az évek folyamán.

A zarándokút jellegzetességei

Az idősebbeknek, vagy azoknak, akik nem szoktak hegyet mászni, önmagában véve már az is szép teljesítmény ha az 5 kilométer hosszúságú úton felmennek a hegyre, majd pedig biztonságban lejönnek onnan.

Az ösvény mentén lévő alkalmas helyeknél elsősegélyt nyújtó csoportok állnak készenlétben, hogy ellássák a különböző sérüléseket.

Az út mentén három helyszín — vagy állomás — található, ahol a zarándokok különböző bűnbánati gyakorlatokat hajtanak végre. Ezeknek részletes magyarázata a hegymászás útvonalának kezdeti szakaszánál lévő tájékoztatón van feltüntetve. (Lásd a bekeretezett részt.)

Miért másszák meg a hegyet?

Miért teszik meg oly sokan ezt a fáradságos zarándoklatot? Miért tesznek meg néhányan olyan szélsőséges dolgokat, amikor megmásszák a hegyet?

Nos, némelyek azt hiszik, hogy a zarándoklat alatt elmondott imák, a személyes érdekekért való könyörgések valószínűleg kedvezőbb meghallgatást nyernek. Mások abbeli törekvésükben teszik, hogy valamely bűnük megbocsáttassék. Megint mások így nyilvánítanak ki köszönetet. Természetesen sokan a társadalmi szempontot figyelembe véve mennek el. Egy szakértő megjegyezte, hogy ez „a közösségi szellemnek és az aziránti szeretetnek a kifejeződése”. Azt is elmondta, hogy a Croagh Patrick megmászásával „mutatják meg, hogy így követik Szent Patrik nyomdokait, és így elismerik, hogy köszönettel tartoznak neki a hitért”. Még azt is hozzáfűzte, hogy az a legfontosabb, hogy a hegymászás „a bűnbánat formája, mivel a fizikai erőkifejtéssel egy valódi bűnbánati ájtatosság fonódik össze. A hegytetőre való lassú felmászás a hosszan tartó töredelem kinyilvánítása.”

Az egyik ember büszkén kijelentette, hogy ő már huszonötször mászta meg a hegyet! Azt mondja azért tette meg, hogy „némi bűnbánatot tartson”! Egy másik ember egyszerűen ezt mondta: „Mindenért meg kell szenvedni!”

Jóllehet a mezítláb történő hegymászás alapvetően nem fontos, mégis sokan teszik meg így az utat. Miért? Először is azért, mert a földet „szentnek” tekintik, és ezért leveszik a cipőjüket. Másodszor, mert ez összhangban van azzal a szándékukkal, hogy „némi bűnbánatot tartsanak”. Ez arra is magyarázatot ad, hogy némelyek miért ájtatoskodnak térden csúszva az állomásoknál.

A Teremtő értékelésére indíttatva

De mi a helyzet akkor, ha valaki nem vett részt azon zarándokok vallásos érzelgősségében, akik egy különleges napon másznak fel a hegyre? Szép időben, és egy strapabíró cipőben bármikor fel lehet mászni a hegyre. Mi nem azon a napon másztuk meg a hegyet, amikor a zarándokok tömege özönlött fel. Gyakori pihenőszüneteink alatt el tudtunk gondolkozni magán a túrán, és azon, hogy milyen sok emberre fejtette ez ki a hatását. Elképzeltük, amint a zarándokok ezrei megteszik ezt a kimerítő hegymászást, és végrehajtják a különböző bűnbánati gyakorlatokat, ez arra késztetett bennünket, hogy eltűnődjünk azon, hogy vajon „Ez az, amit elvár tőlünk Isten? Vajon a hegymászás szertartása, vagy az, hogy ismételgetett imák mormolása közben bizonyos emlékművek körül sétálnak, valóban közelebb visz bárkit is Istenhez?” Mit mondjunk akkor Jézus azon parancsáról, melyet a Máté 6:6, 7-ben az ismételgetett imákra vonatkozóan adott?

Természetesen mi nem azért másztunk fel a hegyre, hogy vallásos tapasztalatot szerezzünk. Mégis közelebb éreztük magunkhoz a Teremtőnket, mivel értékelhettük a teremtésművét, azokat a hegyeket, melyek bárhol is legyenek, a föld csodái. A hegytetőről akadálytalanul tudtuk élvezni a gyönyörű vidék panorámáját, sőt még az Atlanti-óceán partvonalát is láttuk. Az egyik oldalon az alattunk lévő öbölben kis szigetek csillogtak, míg a másik oldalon egyenetlen és kopár hegyvidék állt.

Elgondolkoztunk a három állomáson is. Magának Jézusnak a szavai jutottak eszünkbe, amikor ezt mondta igaz követőinek: „mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg” (Máté 6:7).

Felismertük, hogy ez a hegy egy hagyomány részévé vált, mely az emberek ezreit köti egy terhes szertartáshoz. Megfigyeltük, hogy mennyire ellentétben áll ez azzal a szabadsággal, melyről János apostol beszélt, amikor ezt mondta: „megtartjuk az ő [Isten] parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek” (1János 5:3).

Élvezetet nyújtott számunkra a kirándulás, mely magában foglalta a Croagh Patrick megmászását is. Ez arra ösztönzött bennünket, hogy várjuk azt az időt, amikor az egész emberiség megszabadul a nem bibliai eredetű hagyományoktól, és a föld szerető Teremtőjét imádja „lélekben és igazságban” (János 4:24).

[Kiemelt rész a 27. oldalon]

A zarándokút fő jellegzetességei

Minden zarándok, aki Szent Patrik napon, vagy a nyolcnapos ünnep folyamán, illetve június, július, augusztus és szeptember hónapok alatt megmássza a hegyet, és A KÁPOLNÁBAN VAGY AKÖRÜL IMÁDKOZIK a pápa jóindulatáért, az elnyerheti a teljes búcsút, ha a hegytetőn vagy azon a héten belül elmegy gyónni, és ha áldozik.

A HAGYOMÁNYOS ÁLLOMÁSOK

Három „állomás” létezik: 1. a kúp talapzatánál vagy Leacht Benainnál, 2. a hegytetőn, 3. Roilig Muire, egy kicsit lejjebb a hegy Lecanvey [egy város] oldalában lévő részén.

1. állomás — LEACHT BENAIN

A zarándok hétszer járja körbe a kőrakást, miközben elmond 7 miatyánkot, 7 üdvözlégy Máriát és egy hiszekegyet.

2. állomás — A HEGYTETŐ

a) A zarándok letérdel, és elmond 7 miatyánkot, 7 üdvözlégy Máriát és egy hiszekegyet.

b) A zarándok a kápolna közelében imádkozik a pápa jóindulatáért.

c) A zarándok tizenötször körüljárja a kápolnát, 15 miatyánkot, 15 üdvözlégy Máriát és egy hiszekegyet elmondva.

d) A zarándok hétszer körüljárja a Leaba Phadraiget [Patrik ágya], elmondva 7 miatyánkot, 7 üdvözlégy Máriát és egy hiszekegyet.

3. állomás — ROILIG MUIRE

A zarándok minden kőrakást hétszer körüljár, és 7 miatyánkot, 7 üdvözlégy Máriát és egy hiszekegyet mond el mindegyiknél [három kőrakás létezik], végül pedig Roilig Muire egész bekerített részét járja körül úgy, hogy közben hétszer mond imát.