Szolgálati Összejövetelek januárra
Január 2-ával kezdődő hét
5 perc: Helyi bejelentések és megfelelő közlemények A mi Királyság-szolgálatunkból.
25 perc: „Jehova Tanúi 1995. évi, »Örvendező dicsérők« kerületkongresszusa”. Kérdés-felelet formájában vegye át a titkár. Először olvasd fel az 1994. december 15-ei, kongresszusi beosztásról szóló levelet. Emeld ki a cikkből azokat a bibliai alapelveket, amelyek a becsületességre, az engedelmességre, a mások iránti szerető törődésre és egyéb dolgokra vonatkoznak. Dicsérd meg azokat, akik együttműködnek a Társulat szálláselrendezésével. Hangsúlyozd ki a 14. bekezdést azoknak, akik hallássérültek.
15 perc: „Jól használjuk fel könyveinket”. Beszélgetés a hallgatósággal. Ismertesd a gyülekezettel, hogy milyen könyvek kaphatók; buzdítsd a hallgatókat, hogy vegyenek magukhoz példányokat a szolgálatban való felhasználás céljából. Gondoskodj arról, hogy elhangozzék egy-két rövid demonstrálás a javasolt felkínálások alapján.
188. ének és befejező ima
Január 9-ével kezdődő hét
15 perc: Helyi bejelentések. Számlajelentés. Tekints át érdekes jellegzetességeket a Ha meghal valakid, akit szeretsz című füzetből. (Lásd A mi Királyság-szolgálatunk 1994. októberi számának 7. oldalát.) Mindenkit buzdíts arra, hogy vigyen magával példányokat, és ajánlja fel azokat, amikor helyénvaló.
15 perc: „Olyan legeltetés, amely építő”. Egy vén előadása, amely Az Őrtorony 1993. szeptember 15-ei számának 21—23. oldalán található, és az ezt az alcímet viselő, információn alapul. Emeld ki az Írás szerinti tanácsot, amelynek az a célja, hogy segítsen megküzdeni a problémákkal.
15 perc: Kész vagy szembenézni egy hitpróbát jelentő, gyógykezeléssel kapcsolatos helyzettel? Egy alkalmas vén komoly hangvételű, de ösztönző előadást tart, hogy segítsen a testvéreknek megbecsülni Az orvos figyelmébe: nyilatkozat orvosi ellátással kapcsolatban felmentés kártyánk és az Azonosító kártyánk értékét a védelem szempontjából. Ismételd meg a múlt januári programot, hogy biztosítékkal szolgálj arra nézve, hogy minden olyan személy örvendhet e védelemnek a kártyák kitöltése révén, aki megfelel a követelményeknek és szeretne ilyen védelemben részesülni. Részletek végett lásd A mi Királyság-szolgálatunk 1994. januári számának 2. oldalát a „Január 10-ével kezdődő hét” alcím alatt.
198. ének és befejező ima
Január 16-ával kezdődő hét
10 perc: Helyi bejelentések. Fejts ki beszélgetésre alkalmat adó gondolatokat a legfrissebb folyóiratokból. Mindenkit buzdíts, hogy vegyen részt e hétvégén a szántóföldi szolgálatban.
18 perc: „Tanúsíts figyelmességet mások iránt — I. rész”. Kérdés-felelet. Iktass be emlékeztetőket annak szükségességére vonatkozólag, hogy a vének szorosan működjenek együtt, amikor ellenőrzik, hogy jó karban van-e a Királyság-terem tetőzete, vízvezetékrendszere, fűtési és villamossági rendszere, valamint a biztonsági berendezései. Lásd az 1994. március 21-én keltezett, vének testületének szóló levelet.
17 perc: „Mutasd ki törődésedet azzal, hogy újralátogatásokat végzel”. Háromnégy hírnök beszélgetést folytat az újralátogatások végzésének céljáról és fontosságáról. Hangsúlyozzátok ki a tanulmányozások bevezetését mint célt. Tekintsétek át a javasolt felkínálásokat. Hangozzék el egy vagy két demonstrálás, és ezzel egybekötve a csoport tagjai mondjanak dicsérő szavakat, valamint tegyenek javaslatokat a fejlődés érdekében.
196. ének és befejező ima
Január 23-ával kezdődő hét
5 perc: Helyi bejelentések.
15 perc: Helyi szükségletek, és ahol helyénvaló, ott iktass be egy fejtegetést, amely a ritkán munkált területről szól. Az ezt a programrészt levezető testvér tekintse át az 1993. június 14-én keltezett, vének testületének szóló levelet. Buzdítsd a hírnököket, hogy idejekorán kérelmezzék a megbízatást. Ha vannak olyan hírnökök, akik segíteni szeretnének a közeli gyülekezetek területén, akkor érintkezésbe kell lépni a körzetfelvigyázóval a Gyülekezeti Szolgálati Bizottságon keresztül.
10 perc: „A teokratikus könyvtár berendezésének módja”. Előadás, amely Az Őrtorony 1994. november 1-jei számának 28—31. oldalán található cikkre épül.
15 perc: „Személyes tanulmányozás — törődést igénylő dolog”. Kérdés-felelet.
116. ének és befejező ima
Január 30-ával kezdődő hét
10 perc: Helyi bejelentések. Teokratikus hírek.
17 perc: „Mindenkor bővében a munkának”. Kérdés-felelet. Gondoskodj két-három rövid interjúról, amely szorgalmas hírnökökkel — például egy vénnel, egy háziasszonnyal vagy egy úttörővel — készül; kérd meg őket annak kifejtésére, hogy hogyan képesek telített munkatervhez tartani magukat, és ennek ellenére is megőrizni az örömüket.
18 perc: Ajánld fel az Élj örökké könyvet februárban. Magyarázd el, miért van szükségük az embereknek arra, hogy ismerjék az ebben a könyvben található felvilágosítást. Mondj el röviden tapasztalatokat, amelyek rámutatnak az olyan őszinte személyek által kinyilvánított értékelésre, akik elolvasták a könyvet. (Lásd Az Őrtorony 1991. december 1-jei számának 32. oldalát.) Tégy néhány javaslatot arra, hogy miként vezethetnénk be bibliatanulmányozásokat az olyan érdeklődő személyekkel, akiknél elhelyeztük az Élj örökké könyvet. Gondoskodj arról, hogy egy alkalmas hírnök rövid demonstrálás keretében mutassa be az Érveljünk könyv 11. oldalán található „Élet/boldogság” alcím alatti második felkínálást. Vagy alkalmazzatok egy másik felkínálást, amely megfelelő a helyi területen. Emlékeztesd a hallgatókat, hogy vegyenek magukhoz irodalmat, hogy felhasználják azt az e heti szolgálatban.
199. ének és befejező ima