A katolikus egyház Spanyolországban — Az ellentmondások

Az Ébredjetek! Spanyolországi tudósítójától

„Nem mindig olyanok a dolgok, mint amilyeneknek látszanak.” Ez a Sir William Gilberttől származó megfigyelés találóan illik a Sagrada Familia nevű barcelonai templomra (fényképe a 10. oldalon). Fenséges tornyai egy üres belső épületet rejtenek — 100 évi építkezés után a templomnak még mindig csak a váza áll. A spanyol katolicizmus is furcsa keveréke az erőnek és az ürességnek, ahogy erről a következő spanyolok nyilatkoznak:

„XXIII. János? A név ismerősnek tűnik. Egy király volt?” — mondta Krisztina, egy spanyol tizenéves, aki sohasem hallott erről a népszerű pápáról.

Egy madridi taxisofőr, José Luis és felesége, Isabel kivételesen megjelent a plébániatemplomban, amikor kisfiukat meg akarták kereszteltetni. „Miért akarják gyermeküket megkereszteltetni?” — kérdezte a plébános. „Mert mi katolikusok vagyunk” — válaszolta az édesapa. És amikor továbbra sem hagyta abba a kérdezősködést a pap, az édesapa elismerte, hogy nem szeretne emiatt a családdal összeütközésbe kerülni.

ARRA, aki a Szent Héten Spanyolországba látogat, bizonyára nagy benyomást tesznek a városokban országszerte megrendezett körmenetek. De a spanyolok — különösen a fiatalok — keveset, vagy jóformán semmit sem tudnak saját vallásukról.

A vallás felőli tudatlanság gyakran vallási közömbösséggel párosul. Bár a spanyolok túlnyomórészt egyházi keresztelésben, esketésben és temetésben részesülnek — és csakugyan katolikusoknak is tekintik magukat —, de a Róma diktálta előírások szerinti életmód tekintetében egészen másként gondolkodnak.

A szülők például lehet, hogy megkereszteltetik gyermekeiket, de ritkán érzik magukra nézve kötelezőnek, hogy a katolikus hitben neveljék fel őket. Hasonlóképpen a házaspárok is ünnepélyes fogadalmat tesznek a templomban, de ritkán érzik magukra nézve kötelezőnek, hogy az egyház tanítását kövessék a házasságuk tekintetében. A magukat katolikusoknak valló személyek 10 százaléka egyszerűen nem hisz egy személyes Istenben.

Ezen a helyzeten különösebben nem kell meglepődnünk, ha ismerjük Spanyolország és az egyház közötti tartós, de ellentmondásos viszonyt. Az a Spanyolország, amelyet valamikor a „tridenti [zsinat] fényének, az eretnekek lelkes üldözőjének és Róma kardjának” neveztek, „a katolikus egyház egész történelmének legvéresebb üldözését indította el” — állapítja meg a vizcayai Deusto Egyetem kortárs történelemmel foglalkozó egyik professzora.

Bár a XVI. században spanyol pénzen spanyol hadseregek védelmezték az európai katolicizmust a protestánsok áradatával szemben, de 1527-ben Rómát és magát a Vatikánt is kegyetlenül kifosztotta V. Károly Spanyolország királyának és császárának hadserege.a V. Károly, más spanyol uralkodókhoz hasonlóan, fölényesen semmibe vette azokat a vatikáni dekrétumokat, amik nem tetszettek neki.

Spanyolország a katolicizmustól való függetlensége, ám ugyanakkor az ahhoz való feltétlen ragaszkodása miatti ellentmondásokat az egyház és az állam közötti páratlan viszonynak köszönheti, mely akkor alakult ki, amikor mind az egyház, mind az állam hatalmának csúcsán volt.

[Lábjegyzet]