A katolikus egyház Spanyolországban — A hatalma és a kiváltsága
„Az Úr nemcsak az egyház, hanem az egész világ kormányzását is Péterre bízta” (III. Ince pápa).
AMIKOR III. Ince pápa a XIII. század elején ezeket a szavakat leírta, a középkori katolikus egyház hatalmának csúcspontján volt. De a világi hatalomhoz vezető útján segítőtársai inkább politikai, és nem szellemi szövetséges partnerek voltak. Ennek legjellegzetesebb megnyilvánulása éppen Spanyolországban volt.
A spanyol egyház, összefogva az állam erőivel, magához ragadta a hatalmat és a kiváltságokat.
A vallási egység politikai eszköz
1479-ben Ferdinánd és Izabella uralkodása alatt, a megosztott és egymással civakodó királyságok több száz évi uralma után, szinte egész Spanyolország egységes birodalom lett. De hogyan tudott egyesülni ez az újonnan alakult nemzet mind szándékban, mind gondolatban? Ferdinánd kihasználta az egyház segítségét. 1478-ban pápai jóváhagyással bevezették az inkvizíció intézményét. Az inkvizíció a király felügyelete és az egyház irányítása mellett az egyik leghatékonyabb eszköznek bizonyult a vallási és politikai nézeteltérések elfojtására. Minden megkeresztelkedett spanyol katolikus engedelmesen behódolt az egyháznak, az egység számára az egyetlen akadályt a néhány milliót kitevő megkereszteletlen zsidók és mórok jelentették.
1492-ben Torquemada főinkvizítor nyomására Ferdinánd és Izabella rendeletileg száműzte Spanyolországból az összes megkereszteletlen zsidót. Tíz évvel később a katolizálásnak ellenálló mórok is hasonló sorsra jutottak. Bleda barát leírása szerint a mohamedánok kényszerkivonulása „a legdicsőbb esemény volt Spanyolországban az apostolok ideje óta”, majd hozzáfűzte: „Most, hogy megvalósult a vallási egység, bizonyára a bőség korszaka fog ránk köszönteni. Megvalósult az áhított La España Católica (a katolikus Spanyolország), s ennek elismeréséül VI. Sándor pápa Izabellát és Ferdinándot elnevezte „Katolikus Uralkodók”-nak.
A spanyol egyház, amikor látta, hogy határain belül megvalósult a vallási egység, kiszélesítette horizontját. Kolumbusz a spanyol király védnöksége alatt új országokat és népeket fedezett fel az amerikai kontinensen. A konkvisztádorok kíséreteként dominikánus és ferences szerzetesek is elhajóztak az Újvilágba azzal az eltökélt szándékkal, hogy a pogányokat az egyház kebelébe térítik.
Cortés Mexikó meghódítója által vezetett expedíció fő céljaként azt jelölték meg, hogy szolgálja Istent, és terjessze a keresztény hitet. Ezzel szemben Cortés becsülettel bevallotta: „Én az aranyért indultam el.” A legtöbb konkvisztádornak meglehetősen vegyes indítéka lehetett, ami egyikük nyilatkozatából is lemérhető: „Azért jöttünk ide, hogy Istent szolgáljuk és egyben meggazdagodjunk.”
Mielőtt a konkvisztádorok egy bizonyos terület meghódításához hozzákezdtek volna, hangosan felolvastak egy okiratot Los requisitos címmel — vagy a bennszülöttek füle hallatára, vagy hallótávolságukon kívül —, és ennek értelmében felszólították őket, hogy ismerjék el az egyház világ feletti uralmát, valamint Spanyolország királyát mint az egyház képviselőjét. Aki ezt nem volt hajlandó elismerni, elegendő okot szolgáltatott arra, hogy a katonai gyarmatosítást a hódítók „igazságos háborúnak” tekintsék.
Ezután a bennszülöttek millióit megkeresztelték, zömét mindjárt a hódítás után. Utána a papok és a szerzetesek a spanyol uralkodókkal együttműködve kormányozták a gyarmatokat. Paul Johnson egyháztörténész erről így ír: „A katolikus egyház ott volt a spanyol kormányban, különösen az amerikai kontinens esetében . . . Viszonzásul az egyház a maga részére védelmet, előjogokat, a koronától pedig az ortodox hithez való tántoríthatatlan ragaszkodást követelte meg.”
A XVI. század végére a spanyolországi egyház a kereszténység birodalmán belül a legerősebb nemzeti egyház lett. Korlátlan egyházi hatalmat gyakorolt egész Spanyolországban és az Újvilág óriási területein. Ez az általa élvezett kivételes hatalom és előjog elkerülhetetlenül olyan visszaélésekhez vezetett, amelyek sehol másutt nem nyilvánultak meg oly feltünő módon, mint itt.
[Oldalidézet az 5. oldalon]
„Azért jöttünk ide, hogy Istent szolgáljuk és egyben meggazdagodjunk”