A katolikus egyház Spanyolországban — Miért van válság?

„Szelet vetnek és vihart aratnak” (Hóseás 8:7, Katolikus fordítás).

A MADRIDI Santa Barbara templomban 1939. május 20-án Franco tábornok átadta győztes kardját Gomá érseknek, Spanyolország prímásának. A hadsereg az egyházzal közösen ünnepelte meg diadalát, amely a pápa nyilatkozata szerint is „hőn óhajtott katolikus győzelem” volt. A polgárháború véget ért, s szemmel láthatóan új hajnal virradt a spanyol katolicizmus számára.

Az egyház ujjongva fogadta az állam bőkezű anyagi támogatását, irányítása alá került a közoktatás, és széles körű felhatalmazást kapott a cenzúrára minden olyan dologgal szemben, ami ártalmas lehet a nemzeti katolicizmus számára. De a sikeres katonai–vallási keresztes hadjárat elhintette az egyházi hanyatlás magvait is.

Sok spanyol szemében az egyház beleártotta magát a győztes seregek kegyetlenkedéseibe. Igaz, közvetlenül a háború utáni években a lakosság zöme még eljárt a misékre. Állás vagy előmenetel végett bölcs dolog volt jó katolikusnak lenni. De serkentőleg hatott-e az igazi hitre a fegyveres erő és a politikai erőszak?

Negyven évvel később az egymás után jelentkező válságok megadják a választ erre a kérdésre.

Válság a hit terén: 1988-ra Spanyolországban minden 10 ember közül csak 3 olyan van, aki rendszeresen gyakorolja katolikus vallását, a legtöbb ember úgy érzi, hogy „már nem olyan vallásos, mint amilyen 10 évvel ezelőtt volt”. Az El Globo spanyol hetilap felmérést végzett, amelyből kiderült, hogy bár a spanyolok zöme hisz Istenben, de csak kevesebb mint a fele hisz a túlvilági életben. De a legmeglepőbb megállapítás az volt, hogy még az a 10 százalék is, amely magát gyakorló katolikusnak vallja, úgy nyilatkozott, hogy nem hisz egy személyes Istenben.

Válság a papi hivatás terén: Spanyolország valamikor a föld minden részére küldött papokat. 30 évvel ezelőtt évente 9000 papot szenteltek fel. Jelenleg ez a szám visszaesett ezerre, és sok nagy papnevelde üresen áll. Ennek következtében a spanyol papok átlagos életkora egyre nő — jelenleg 16 százalékuk 70 éven felüli, viszont a 30 év alattiak száma csak 3 százalékot tesz ki.

Válság pénzügyi tekintetben: Az új spanyol alkotmány elkülöníti egymástól az egyházat és az államot. Korábban a katolikus egyház automatikusan megkapta az államtól a bőséges anyagi támogatást. A jelenlegi kormány új rendszert vezetett be, amely szerint minden személy adójának csak egy kicsiny hányadát utalják ki az egyház, vagy valamilyen jótékony szociális ügy számára, attól függően, ahogyan az adófizetők rendelkeznek. Meglepő módon minden három spanyol adófizetőből csak egy adófizető látja szívesen, hogy pénzéből az egyház is részesüljön. A katolikus hatóságok számára ez valóságos csapás volt, mert ők arra számítottak, hogy majdnem kétszeres lesz azoknak a száma, akik hajlandók ezt az „egyházadót” megfizetni. Ez azt jelenti, hogy még messze van az az idő, hogy az egyház képes legyen önmagát eltartani.

Közben úgy tűnik, hogy a kormány továbbra is kénytelen az egyháznak anyagi támogatást nyújtani, ami évi 120 millió dollárjába kerül. Nem minden katolikus örül ennek a helyzetnek. Egy spanyol teológus, Casiano Floristán rámutatott, hogy „az az egyház, amely nem kap elegendő adományt híveitől, annak vagy nincsenek hívei, vagy nem is egyház”.

Válság az engedelmesség terén: Ez a válság megnyilvánul mind a papoknál, mind a híveknél. Fiatalabb papok és teológusok gyakran inkább társadalmi, mintsem vallási kérdésekkel foglalkoznak. „Haladó” nézeteik ütköznek a konzervatív spanyol hierarchiáéval és a Vatikánéval is. Tipikus példa erre José Sánchez Luque malagai pap esete, aki úgy véli, hogy „az egyház nem sajátíthatja ki magának az igazságot, és csak irányítania kellene az állampolgárokat, nem pedig uralkodni felettük”.

Sok spanyol katolikus hasonlóképpen gondolkozik — a spanyol katolikusoknak csak egyharmada ért általában egyet azzal, amit a pápa mond. És a spanyol püspöki kart sem nézik jobb szemmel. Egy nem régi közvéleménykutatás szerint a megkérdezett katolikusok egynegyede azt fejtegette, hogy „kisebb gondja is nagyobb annál, minthogy törődjön” a püspökökkel, 18 százalékuk viszont azt mondta, hogy amúgy sem érti őket.

„Egy második evangélizálás”

E riasztó helyzetet látva a spanyol püspökök 1985-ben kiadtak egy rendkívüli beismerő nyilatkozat sorozatot. Többek között elismerték:

A püspökök azt is elismerték, hogy az ország egyre inkább elvilágiasodik, illetve vallásilag egyre közönyösebbé válik. Ezért javaslataik szerint szükség van Spanyolországban „egy második evangélizálásra”. Azonban csak kevesen reagáltak erre a felhívásra. Két katolikus hölgy, amikor házról házra ment prédikálni, nagy meglepetést tapasztalt. Sok idejükbe tellett, míg meg tudták magyarázni a házigazdáknak, hogy ők nem Jehova Tanúi, hanem katolikus üzenetet hoztak el hozzájuk.

Ezen persze nincs mit csodálkozni, hiszen Jehova Tanúi több mint 18 millió órát fordítottak tavaly is arra, hogy otthonaikban keressék fel az embereket Spanyolországban igazi, az egész országra kiterjedő evangélizálás keretében. Minden Tanú — akárcsak az első századi keresztények — kötelességének érzi, hogy „teljesítse az evangélium hirdetőjének feladatát” (2Timótheus 4:5, Katolikus fordítás). És bár az egyház iránt széles körű a hívek közönyössége, de a közölt evangéliumra, vagy Isten Királysága jó hírére, egyre többen halló füllel reagálnak.

Ezek közé tartozik egy Benito nevű idős férfi. Amikor a háború kitört egy olyan területen élt, amely a katonai felkelők kezében volt. Akkor arra kényszerítették, hogy álljon be katonának, azonban a szívében azt érezte, hogy helytelen fegyvert fogni. Nem tudta ezt a háborút „szent háborúnak” tekinteni. Azért, hogy ne kelljen megölnie embertársát, szándékosan átlőtte a kezét, hogy ne tudja a ravaszt meghúzni.

Negyven évvel később feleségével együtt bibliatanulmányozást kezdett Jehova Tanúival. Benito örömmel értesült arról, hogy maga Isten serkenti népét arra, hogy „kardjaikból kovácsoljanak ekevesakat”, mint ahogy őt is erre késztette lelkiismerete sok-sok évvel ezelőtt (Ésaiás 2:4). Gyöngülő egészségi állapota ellenére hamarosan végezni kezdte az evangélista munkáját.

„Szép buborék”

Gloria katolikus volt, aki beletörődött abba, hogy Istent a maga módján imádja. Évekig misszionárius apácaként élt Venezuelában, életét az egyháznak szentelve. De amikor nem talált választ kérdéseire, például olyan egyházi dogmák vonatkozásában, mint Mária szeplőtelen fogantatása, a tisztítótűz és a háromságtan, kiábrándult az egyházból.

Mikor magyarázatot kért, mindig azt a választ kapta, hogy ez titok. ’De miért nehezíti meg Isten ezen dolgok megértését?’ — kérdezte magától. Egy alkalommal aztán arra figyelmeztették, hogy ha az inkvizíció idején él, bizonyára megégetik. ’És ez valószínűleg így lett volna’ — gondolta magában.

Az ilyen durva elutasítások következtében kétkedő lett. Akkor is például, amikor Jehova Tanúi meglátogatták őt. De amikor azt látta, hogy Tanúk a Szentírásból alá tudják támasztani mindazt, amit tanítanak, végre megértette Istennek az emberiségre vonatkozó üzenetét, s ez nagy örömmel töltötte el. Most idejének nagy részét Isten Királysága jó hírének hirdetésére fordítja.

„Most, amikor a katolikus egyház valamelyik egyházi szertartására gondolok — mondja Gloria — az egészet egy szép, sok színben tündöklő buborékhoz tudom hasonlítani, amely belül üres, s ha valaki megpróbál a belsejébe hatolni, egyszerűen szétpukkan.”

Benito, Gloria és hozzájuk hasonlóan több ezer Jehova Tanúja számára Spanyolországban igazi szellemi felüdülést jelent a Szentírásban található igazság színtiszta vize. Ez a fajta felfrissülés hiányzik ebben a tiszteletreméltó ibériai intézményben, a spanyol egyházban, mely gazdag ugyan hagyományokban, de szegény szellemi tartalomban; és bár évszázadokon át igen hatalmas volt, most ahhoz sincs ereje, hogy az apadóban lévő nyáj közönyösségét visszájára fordítsa.

Jézus Krisztus arra utalva, hogy szükséges felismerni és elkerülni a vallásos tévelygést, egyik alkalommal ezt mondta: „Óvakodjatok a hamis prófétáktól! Báránybőrben jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikről ismeritek fel őket . . . Tehát gyümölcseikről ismeritek fel őket” (Máté 7:15–20, Katolikus fordítás).

Mi az olvasók ítéletére bízzuk: állapítsák meg saját maguk, milyen gyümölcsöket termett a spanyol katolicizmus.

[Lábjegyzet]

[Oldalidézet a 12. oldalon]

Katolikus püspökök szerint második evangélizálásra van szükség Spanyolországban. Kevesen reagáltak erre a felhívásra

[Kép a 9. oldalon]

10 spanyol közül csak 3 spanyol jár rendszeresen templomba

[Kép a 10. oldalon]

A Sagrada Família templom Barcelonában még mindig befejezetlen, noha mintegy száz évig épült, és már többször adakozásra szólították fel a híveket

[Forrásjelzés]

Fotó:Godo-Fotó