A Biblia nézőpontja
Sportsikerért mondott ima — Meghallgatja-e Isten?
A levegő szinte vibrál a feszültségtől, amikor a több ezer szurkoló beözönlik a stadionba és megpróbálja hangorkánjával biztatni kedvenc csapatát. A játékosok az imént fejezték be a bemelegítő gyakorlatokat, és a sípszóra várnak, hogy elkezdjék a játékot. A pálya egyik oldalán a játékosok összegyűlnek egy csoportba, és a kapitány középre letérdelve imádkozni kezd: „Istenem, segítsd meg csapatunkat, hogy győzni tudjunk ellenfelünkön, továbbá oltalmazz meg bennünket mindenféle sérüléstől. Ámen.” Ez a kis bizalmas ima hangos kiáltással ér véget, a játékosok elfoglalják helyüket a pályán, megszólal a síp, és beindul az amerikai futball húsdaráló gépezete.
Ma már megszokott jelenség a különböző sporttevékenység előtt, alatt vagy után az egyéni vagy a csoportosan mondott ima. De meghallgatja-e ezeket Isten? Vagy, ahogy egyesek állítják, ez csak az ima kicsúfolása lenne?
„Üsd le a felebarátodat”
Ma már minden sportot szerte a világon elcsúfít az erőszak. Ez érvényes mind a pályákon, mind a lelátókon. Az egyik volt hivatásos labdarúgó az Egyesült Államokban ezt írta: „Bizonyítható, hogy a test összezúzása a futball lényege, mint ahogyan a háborúé az ölés és a csonkítás.” A továbbiakban ezt fejtegeti: „A versenyszerű, megszervezett sérülés okozás életmódunk szerves része, és a futball ezt világosan tükrözi . . . mert megmutatja, mennyire izgalmas és kifizetődő lehet leütni a felebarátodat.”
Leütni a felebarátodat? Jézus azt mondta: „Szeresd felebarátodat” (Máté 22:39). Lehetetlen elképzelni, hogy a szeretet Istene jelen legyen vagy áldását adja a mai sporteseményekre, ahol a hangsúly a mindenáron való győzni akaráson van (1János 4:16).
Ott van-e Isten a sporteseményeken?
Az egyik tényező, amely a sportsikerért mondott imára buzdít az a vallásos tanítás, hogy Isten mindenütt jelen van, vagyis Isten mindenkor, mindenhol és minden dologban ott van. Például a God Goes to Football Games című könyvben L. H. Hollingsworth lelkész és egy sportcsapat volt káplánja ezt mondja: „Az Istenről alkotott hivatalos hitnézetünkbe igenis beletartozik az a gondolat, hogy Ő mindenütt jelen van, és ha úgy tetszik, az a gondolat is, hogy Ő biztosan jelen van ott is, amit mi világi szórakozásnak neveznénk . . . Vagyis Isten elmegy a templomba és elmegy a labdarúgó mérkőzésekre is.”
A Biblia azonban nem tanítja, hogy Isten mindenütt jelen van. A keresztény Pál apostol ezt írta: „Krisztus . . . belépett magába az égbe, hogy most megjelenjék érettünk Isten személye előtt” (Zsidók 9:24). Ez a szöveg két fontos dolgot segít megértenünk: azt, hogy Isten szellemi személy, és hogy meghatározott lakóhelye van, az ég. (1Királyok 8:49; János 4:24.) Tehát egy időben nem lehet itt is és másutt is.
Isten meghallgatja barátait
Nos, ha Isten nincs jelen a sporteseményeken, legalább meghallgatja-e az imákat? Ahhoz, hogy az imák ennek az égben lakó Istennek a halló füléig eljussanak, aki előtt Jézus is megjelent, az imádkozónak ismernie kell Istent, az ő szándékait, egyéniségét, tulajdonságait, útjait és nevét. (Jakab 4:3.) Isten megismerésének szükségességét hangsúlyozva, Jézus így imádkozott: „Az jelent örökké tartó életet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent” (János 17:3).
Valakinek a megismerése kapcsolatfelvételt kíván. Isten a Biblián keresztül közli szándékát az emberrel, és a Biblia az az eszköz, amely által megismerhetjük az ég Istenét. Ez elmondja, hogy az ő neve Jehova (Zsoltárok 83:18 [83:19, Károli]). A Biblia azt is közli, hogy Isten annyira szerette a világot, hogy egyetlen-nemzett Fiát, Jézust küldte el a földre, hogy az embernek alkalma legyen az örökké tartó életre. (János 3:16.) Ha olvassuk és tanulmányozzuk a Bibliát, Jehova számunkra is valóságossá válik, és Jézus által magához vonz bennünket. (János 6:44, 65; Jakab 4:8.) Mivel Jehova valóságos, ezért közeli személyes kapcsolatot alakíthatunk ki vele.
Az Istennel való barátság azonban kétirányú kommunikáció. Ez megkívánja, hogy imán keresztül szóljunk Jehovához. A Biblia azt mondja, hogy Isten az „ima Meghallgatója”, és hogy ő „nincs messze egyikünktől sem” (Zsoltárok 65:2 [65:3, Károli]; Cselekedetek 17:27). De ez nem jelenti azt, hogy Isten minden imát meghallgat (Ésaiás 1:15–17). Kinek az imáját hallgatja meg Isten?
A zsoltáros Dávid ezt mondta: „Azoknak van meghitt közössége Jehovával, akik őt félik” (Zsoltárok 25:14). Az eredeti héberben a „meghitt közösség” (sohd) gyökszónak a jelentése: „szorossá tenni”. E vers tehát azt a gondolatot közvetíti, hogy valaki beléphet Jehova bizalmas körébe, vagy barátság szövetségre léphet vele. Ez pedig csak azon imádóknak a kiváltsága, akik illő tiszteletet tanúsítanak iránta. Meghitt barátságunk Istennel arra késztet bennünket, hogy féljük ezt a barátságot megrontani bármivel, amely az ő nemtetszését vonná maga után, vagyis kerüljük azt a szokást, hogy az imában olyan szerencsét hozó varázserőt lássunk, ami a sportsikernek biztosítéka lenne.
Jehova meghallgatja azoknak az őszinte szívű embereknek az imáját, akik keresik a vele való barátságot. Ő nem részrehajló, nem favorzizál, illetve nem részesít kegyeiben egy bizonyos nemzeti csoportot, fajt vagy sportcsapatot sem a másikkal szemben. (Zsoltárok 65:2 [65:3, Károli]; Cselekedetek 10:34, 35.) Ha Isten meghallgatná a versenyzők vagy mindkét csapat imáját, akik hozzá győzelemért imádkoznak, nos, melyiket kellene akkor megáldani? Vagy ha egy játékos a játék során súlyos sérülést szenvedne, vajon Isten lenne ezért okolható?
Nekünk csakis helyes dolgokért szabad imádkozni. János apostol ezt így fejezi ki: „Ha bármit kérünk is az ő akarata szerint, meghallgat minket” (1János 5:14). Jehova meghallgatja imáinkat, amik akaratával összhangban vannak. De ismernünk kell az akaratát és szándékát, hogy imáink összhangban legyenek ezekkel.
Isten akarata, szándéka és az ő dicsőséges neve nincs kapcsolatban a mai erőszakos és versenyszerű sporteseményekkel. Isten nem részrehajló. Ezek szerint, ha ilyen események alkalmával imák hangzanak el, akkor vajon Isten meghallgatja ezeket? Semmiképpen!