Az emberi uralom a megméretés mérlegén
3. rész: A ’legjobbak uralma’ valóban a legjobb?
Arisztokrácia: a főnemesség uralma, egy kiváltságos kisebbség vagy egy uralkodásra legjobbnak hitt elitcsoport; oligarchia: kevesek, egyének vagy családok által gyakorolt uralom, gyakran önző és korrupt céllal.
LOGIKUSNAK tűnik, hogy ha a legjobb emberekből áll egy uralom, akkor az a legjobb uralom. A legjobbak nagyobb műveltségű, jobb képesítésű és rátermettebb emberek — hangzik az érvelés — és ezért érthetően alkalmasabbak mások irányítására. Egy elit csoport által vezetett arisztokratikus uralom többféle is lehet, pl. plutokrácia, azaz a gazdagok uralma; teokrácia, vagyis a klérus uralma; vagy bürokrácia, a hivatali gépezet uralma.
Sok primitív társadalomban, ahol törzsi vének vagy törzsfőnökök gyakorolnak uralmat, van arisztokrácia. Voltak időszakok, amikor sok helyütt — például Rómában, Angliában és Japánban, hogy csak hármat nevezzünk meg — arisztokratikus uralmak működtek. Az ókori Görögországban az „arisztokrácia” szóval városállamokra vagy poliszokra utaltak, ahol egy maroknyi csoport uralkodott. Gyakran sok előkelő család osztozott a hatalomban. Némely esetben azonban egyes családok törvénytelenül magukhoz ragadták a hatalmat és zsarnokibb uralmat vezettek be.
Miként más görög városállamokban, így Athénban is eredetileg arisztokrácia működött. Később, amikor a kulturális változások gyengítették az egyes osztályok közötti különbségeket és aláásták a város egységét, a város demokratikus formákat öltött. Spártát azonban, amely feltehetően i. e. a IX. században jött létre, egy katonai oligarchia irányította. Ez a város hamarosan vetélytársa lett a sokkal régibb Athénnak, és mindkét város az akkori Görögország feletti fennhatóságért küzdött. Így a sokak által gyakorolt uralom, mint amilyen Athénban volt, öszeütközésbe került a Spárta által képviselt kevesek uralmával. Versengésük természetesen összetettebb volt, nem csupán egy kormányzást illető nézeteltérés.
Egy nemes eszme kiforgatása
A görög filozófusok filozófiai vitáinak tárgyai gyakran politikai nézetkülönbségek voltak. Platón egyik volt tanítványa, Arisztotelész különbséget tett arisztokrácia és oligarchia között. Az igazi arisztokráciát a jó uralkodási formák közé sorolta, mint egy olyan nemes eszményt, amely lehetővé teszi különleges képességű és magas erkölcsű személyeknek, hogy a közjónak, mások javára szenteljék magukat. De ha egy zsarnoki és önző elit kerül az élre, az igazi arisztokráciát igazságtalan oligarchiává rontja. Arisztotelész ezt megromlott uralkodási formának tekintette.
Arisztotelész, bár híve volt a ’legjobbak’ uralmának, elismerte, hogy az arisztokrácia és a demokrácia együttese eredményezné valószínűleg azt az eszmét, amely még ma is izgalomba hoz néhány politikai gondolkodót. Az ókori rómaiaknak valóban sikerült egyesíteni ezt a két uralmi formát, éspedig meglehetősen jó eredménnyel. „(Rómában) a politika közügy volt” — mondja a The Collins Atlas of World History című könyv. Ugyanakkor azonban „a leggazdagabb polgárok és azok, akik elég szerencsések voltak ahhoz, hogy beleszülessenek valamelyik előkelő családba, oligarchiát alkottak és megosztották egymás között a magisztrátusi, hadvezetési és papi hivatalokat”.
Még a késői középkorban és a korai újkorban is az európai városközpontok kormányzati formájukban egyesítették az arisztokratikus és demokratikus elemeket. A Collier-féle Encyclopedia ezt mondja: „A rendkívül konzervatív Velencei Köztársaság, amelyet végül is Napóleon döntött meg, klasszikus példája az oligarchiának; de a Szent Római Birodalom szabad városai, a Hanza Szövetségbe tömörült városok, valamint Anglia és Nyugat-Európa kiváltságlevéllel rendelkező városai is mind hajlottak a kevés mozgási szabadságot biztosító oligarchikus uralomra, amelyet egy viszonylag kevés, de büszke és magas műveltségű patrícius (főnemesi) réteg gyakorolt.”
Egyesek azt állítják, és némileg joggal, hogy minden kormány jellegében arisztokratikus, mivel mindegyikük arra törekszik, hogy a legrátermettebb embereket nevezze ki. Az uralkodó osztály fogalma is ezt a nézetet látszik alátámasztani. Egy forrásmű ezért így következtet: „Az uralkodó osztály és az uralkodó elit szinoním szavak, mivel valójában azt körvonalazzák, amely mellett Platón és Arisztotelész mint ideál mellett érvelt.”
A ’legjobbat’ keresve
Évszázadokkal e görög filozófusok megjelenése előtt a feudális (földesurakból és hűbéresekből álló) társadalom némi stabilitást és békét hozott az ősi Kínának a Csu királyi dinasztia idején. I. e. 722 után, vagyis az úgynevezett Csun Csiu korszak után a feudális rendszer fokozatosan meggyengült. E korszak utolsó részében egy új elit tűnt fel, amely olyan korábbi „nemesurakból” állt, akik a feudális úri házakban szolgáltak és a régi nemesség leszármazottai voltak. Most ennek az új elitnek a tagjai kerültek a kormány kulcspozícióiba. Konfucius, a híres kínai bölcs — ahogy a The New Encyclopædia Britannica kimutatja — azt hangsúlyozza, hogy „inkább a rátermettség és az erkölcsi kiválóság legyen a mérvadó szempont egy ember vezető posztra való kinevezésénél, ne a születés privilégiuma”.
De Európában több mint kétezer évvel később az elit, vagyis az uralkodásra legalkalmasabbak kiválogatásának alig volt valami köze a „rátermettséghez és az erkölcsi kiválósághoz”. Carl J. Friedrich, a Harvard Egyetem professzora megjegyzi, hogy „a XVIII. századi arisztokratikus Angliában az uralkodó elit kiválasztása főleg a vérségi leszármazás és a vagyoni helyzet alapján történt. Ugyanez volt érvényes Velencében is.” Hozzáfűzi: „Egyes országokban, mint pl. a XVIII. századi Poroszországban, az uralkodó elit kiválasztása vérségi leszármazás és vitézi hőstettek szerint történt.”
Az az elképzelés, hogy a ’jobbak’ jó tulajdonságai átöröklődnek az utódokra, jelentősen befolyásolta az elmúlt korokban az uralkodók házassági szokásait. A középkorban a biológiai felsőbrendűség elve hódított tért. Egy közemberrel kötött házasság a nemesi osztály felhígulását, egy isteni törvény megsértését jelentette. Az uralkodók csak nemesi származású személlyel köthettek házasságot. A biológiai felsőbbrendűség e gondolata később egy józanabb felfogású állásponthoz vezetett — a felsőbbrendűség most a kedvezőbb lehetőségeken, műveltségen, jobb tehetségen vagy elért sikereken alapult.
Az a közismert alapelv, hogy „noblesse oblige” azt a célt szolgálta, hogy biztosítsa a főnemesek sikerét. E mondás szó szerinti jelentése: „a nemesség kötelez”, azt hangsúlyozta, hogy „a rang, a cím megfelelő magatartásra, viselkedésre kötelez”. „Felsőbbrendűségük” miatt a nemesi születésűek kötelesek voltak mások szükségleteit felelősen kielégíteni. Ez az alapelv megtalálható volt az olyan arisztokráciákban, mint az ókori Spárta, ahol a harcosok kötelesek voltak mások érdekeit a saját érdekeik elé helyezni, és Japánban, a harcosok kasztjában, a szamurájok között.
Az arisztokráciák híjával találtattak
Az arisztokratikus uralom tökéletlenségét könnyű illusztrálni. Az ókori Rómában csak az előkelő származásúakat, az úgynevezett patríciusokat lehetett beválasztani a római szenátusba. A plebejusok néven ismert köznépet nem. A szenátus tagjai egyre romlottabb és zsarnokibb vezetők lettek, s meg sem közelítették azt a „rátermettséget és erkölcsi kiválóságot”, amelyet feltételként állított fel Konfucius az uralkodókkal szemben. Az eredmény polgárok között dúló viszály lett.
A meg-megújuló reformkorszakok ellenére a szenátusi oligarchia továbbra is fennmaradt, legalábbis addig, amíg Julius Caesar, néhány évvel i. e. 44-ben bekövetkezett orgyilkossága előtt be nem vezette a diktatúrát. Halála után újjáéledt az arisztokratikus uralom, de i. sz. 29-re újra felváltotta helyét a diktatúra. A Collier-féle Encyclopedia ezt mondja: „Róma hatalmának, gazdagságának és földrajzi területének növekedésével az arisztokrácia korrupt oligarchiává alakult, és a városi szellem megszűnése a köztisztelet hiányát tükrözte. Az arisztokrácia összeomlása megnyitotta az utat a korlátlan monarchia előtt.”
A következő körülbelül 1200 éven át az arisztokratikus uralmak számítottak az európai normának, még ha név szerint ezek monarchiák voltak is. Idővel a politikai, gazdasági és kulturális változások fokozatosan átalakították a rendszert. De egész idő alatt erős maradt az európai arisztokrácia, meg tudta tartani földbirtokait és markában tartotta a katonai hivatalokat, miközben egyre kizsákmányolóbb, szeszélyesebb, önteltebb és léhább lett.
Az 1780-as években súlyos csapás érte az arisztokráciát. XVI. Lajos francia király pénzügyi csődbe kerülve rávette a francia arisztokrácia tagjait, hogy mondjanak le bizonyos kincstári privilégiumaikról. Ők azonban segítség helyett kihasználták szorult helyzetét remélve, hogy a monarchia aláásásával visszaszerezhetik egykor elvesztett hatalmukat. „Az arisztokrácia a király általi népuralommal szemben elégedetlen volt; ez azt eredményezte, hogy az (arisztokrácia) népuralmat követelt, de olyan értelemben, hogy az arisztokrácia uralkodjék az arisztokrácia javára” — fejtegeti Herman Ausubel, a Columbia Egyetem történészprofeszszora. Ez a magatartás siettette az 1789-es francia forradalmat.
Ezek a franciaországi események jelentős változásokhoz vezettek, amelyeknek hatásait Franciaország határain túl is messze lehetett érezni. Az arisztokrácia elvesztette különleges kiváltságait, a feudális rendszer összeomlott, elfogadták és alkotmányba foglalták az emberi és polgári jogok deklarációját. Sőt rendeletileg korlátozták a papság hatalmát.
A kevesek által gyakorolt uralom — még ha ezeket a keveseket a legjobbaknak gondolták is — sokak által megméretett a mérlegen, és hiányosnak találtatott.
Megvan végre a ’legjobb’
Az a nyilvánvaló tény, hogy a ’legjobbak’ nem tudtak mindig megfelelni a nevüknek, jelezte a ’legjobbak uralmának’ fő gyengességét, azt ugyanis, hogy mennyire nehéz meghatározni, kik valóban a ’legjobbak’. Ahhoz, hogy valaki megfeleljen azoknak a feltételeknek, amelyek szerint a legalkalmasabbnak bizonyul a kormányzásra, a gazdagságnál és nemesi származásnál vagy katonai hőstettek végrehajtásánál többre van szükség.
Azt általában nem nehéz megállapítani, kik a legjobb orvosok, szakácsok vagy cipészek. Ehhez elegendő megnézni, kinek milyen a munkája. „Egy kormány megítélése azonban korántsem ilyen könnyű” — jegyzi meg Friedrich professzor. A nehézség abból adódik, hogy az emberek még abban sem tudnak megegyezni, milyen legyen a kormány és mit tegyen. A kormány céljai is folyton változnak. Ahogy Friedrich mondja: „Teljes a bizonytalanság azt illetően, kikből álljon az uralkodó elit.”
Ahhoz, hogy a ’legjobbak uralma’ valóban a legjobb legyen, az uralkodó elitet olyan valakinek kellene megválasztani, akinek emberfeletti tudása és csalhatatlan ítélőképessége van. A megválasztott személyeknek szilárd erkölcsi jellemmel kellene rendelkezniük, akik kormányuk változatlan céljaira szánják oda magukat. És készeknek kellene lenniük arra, hogy mások jólétét saját jólétük elé helyezzék.
A Biblia azt mutatja, hogy Jehova Isten egy ilyen osztályt választott ki — Fiát, Jézus Krisztust és néhány hűséges követőjét — és őket nevezte ki a föld feletti ezeréves uralkodásra (Lukács 9:35; 2Thessalonika 2:13, 14; Jelenések 20:6). Krisztus és társuralkodói nem gyarló emberekként, hanem hibátlan, halhatatlan szellemi teremtményekként fogják kiárasztani a földre a tartós béke, biztonság és boldogság áldásait, visszaállítva az emberiség tökéletes állapotát. Képes-e bármelyik emberi kormány — akár a ’legjobbak uralma’ is — ennél jobbat kínálni az embereknek?
[Kiemelt rész a 21. oldalon]
Modern oligarchia
„Oligarchikus irányzatok . . . a fejlett politikai rendszerek minden nagy bürokratikus struktúrájában felfedezhetők. A modern társadalom bonyolultsága egyre növekszik és a kormányok egyre nagyobb hatalmat engednek át a tisztviselők és szakértő bizottságok kezébe. Még az alkotmányos rezsimekben sem található teljesen kielégítő válasz arra a kérdésre, mennyire tarthatók felelősnek ezek a döntés hozók, és hogyan lehet a hatalmukat ténylegesen megfékezni anélkül, hogy ugyanakkor ne kockáztassák a követendő irányelvek megalkotásának eredményességét és ésszerűségét” (The New Encyclopædia Britannica).
[Kép a 20. oldalon]
Arisztotelész felfogása szerint az arisztokrácia és a demokrácia együttese hozhatja létre a legjobb uralmi formát
[Forrásjelzés]
National Archaeological Museum, Athén