Az emberi uralom a megméretés mérlegén
9. rész: Az emberi uralom a csúcspontjához közeledik!
Nemzetek felett álló politikai rendszerek: Ideiglenes vagy állandó jelleggel létrejött birodalmak, szövetségek, konföderációk vagy nemzeti államok közötti föderációk, amelyek olyan közös célok megvalósításán fáradoznak, amelyek túllépnek egy nemzet határain, vagy hatalmán, vagy érdekein.
ÜNNEPI hangulatban vigadozott Babilon városa I. e. 539. október 5-én . Ezer főtisztviselő jött el Belsazár király meghívására az ünnepi lakomára. Bár a médek és a perzsák ostromló seregei veszélyt jelentettek a városra, Belsazár és politikus társai nem zavartatták magukat. Végtére is, a város falai áthághatatlannak számítottak. Nem volt semmi közvetlen ok a félelemre.
És akkor, minden előzetes bejelentés nélkül, az ünnepség kellős közepén egy test nélküli emberi kéz ujjai jelentek meg és írni kezdték a palota falára a következő végzetes szavakat: MENE, MENE, TEKEL és PARSIN. Erre a király térdei egymáshoz verődtek és arca elsápadt (Dániel 5:5, 6, 25).
Dánielt, aki izraelita volt és azon Isten imádója, akit Belsazár és kormányának tagjai nem tiszteltek, most a király elé hívták, hogy megmagyarázza e szavakat. „Ez a szavak értelme” — kezdte Dániel. — MENE, Isten megszámlálta királyságod napjait és véget vetett annak. TEKEL, megmérettél a mérlegen és könnyűnek találtattál. PERES, királyságodat felosztották és a médeknek és a perzsáknak adták.” Ez a prófécia semmi jót nem sejtetett. Annak beteljesüléseként „még azon az éjszakán megölték Belsazárt, a káldeus királyt” (Dániel 5:26–28, 30).
Egyetlen éjszaka alatt az egyik emberi uralmi formát egy másik váltotta fel! Tekintettel a jelenleg hasonló kelet-európai politikai megrázkódtatásokra, talán kíváncsiak vagyunk, van-e valamilyen jelentése napjainkra annak, ami akkor Belsazárral történt? Van-e valamilyen prófétai mondanivalója az összes jelenlegi emberi uralomra nézve? Minden okunk megvan arra, hogy komolyan megvizsgáljuk ezt a jövendölést, mivel „egész civilizációk vesznek el”, mondja Jacques Barzun, a Columbia Egyetem professzora, és hozzáfűzi: „Görögország és Róma dicstelen vége egyáltalán nem mítosz.”
Eddig minden elképzelhető uralmi formát kitaláltak az emberek. Mi a végeredmény a több ezer éves kísérletezés és tévedés után? Hozott-e az emberi uralom kielégítő eredményeket? Voltaképpen elfogadható-e?
Ígéretek, ígéretek!
Részben választ ad a kérdésre Bakul Rajni Patel, a bombayi (Indiai) kutató főközpont igazgatónője. A politikusokat „teljes képmutatással” vádolja és ezt mondja: „Indiában és a harmadik világ más országaiban a vezetők szeretnek kiállni az emelvényekre és nagy lelkesedéssel szónokolni a ’kibontakozásról’ és a ’haladásról’. De miféle kibontakozásról és fejlődésről van szó? Kiket akarunk megtéveszteni? Elegendő csak megtekinteni a harmadik világ szörnyű statisztikai adatait: 40 000 gyermek hal meg naponta valamilyen [egyébként] megelőzhető betegségben.” Hozzáfűzi, hogy legalább 80 millió gyermek rosszul táplált és korgó gyomorral fekszik le minden este.
’De álljunk csak meg egy percre — vethetnéd közbe tiltakozásul. — Annyit azért el kell ismerni, hogy a politikusok legalább megpróbálnak javítani a helyzeten. Valamilyen kormányforma mégicsak szükséges ahhoz, hogy a világ mai komoly problémáit megoldhassuk.’ Ez iqaz, de a kérdés ez: Valamilyen ember alkotta kormány legyen, vagy inkább olyan kormányra van szükség, amit Isten iktat be?
Ezt a kérdést nem volna szabad naivan úgy gondolkozva, miként némelyek, hogy Isten úgysem kíván beleavatkozni a dolgokba. II. János Pál pápa is szemmel láthatóan úgy vélekedik, hogy Isten az emberekre bízta, hogy a legjobb tudásuk szerint irányítsák önmagukat, ugyanis Kenyában tett látogatása során közel tíz évvel ezelőtt ezt mondta: „A keresztény számára fontos kihívás a politikai életben való részvétel.” Így folytatta: „Egy államban az állampolgároknak joguk és egyben kötelességük is, hogy részt vegyenek a politikai életben . . . Hiba volna azt gondolni, hogy az egyes keresztényeknek nem kell belefolyni az élet eme dolgaiba.”
Ilyen elméletből kiindulva és gyakran a vallás részéről bíztatást is kapva, az emberek régóta keresik, kutatják a tökéletes kormányzatot. Minden új kormány tele van nagy ígéretekkel. De még a legszebben hangzó ígéretek is nyugtalantóvá válnak, ha nem váltják be azokat. (Lásd „Ígéretek szembeállítva a valóságokkal” című részt a 18. oldalon.) Tény, hogy az emberek ez ideig nem tudtak ideális kormányt létrehozni.
Közös nekigyürkőzés
Vajon Harold Urey atomfizikus ismerte a megoldást? Ő azt mondta, hogy „a világ problémáira nincs más egészséges megoldás, mint egy olyan világkormányzat felállítása, amely képes bevezetni az egész földre érvényes törvényrendszert”. Sajnos, nem mindenki biztos ennyire abban, hogy ez valóban célhoz vezetne. A múltban a nemzetközi testületek tagjai valójában nem tudtak hatékonyan együttműködni. Figyeljük meg ennek egyik jellegzetes példáját.
Az első világháború után, 1920. január 16-án 42 ország részvételével létrehoztak egy nemzetek feletti szervezetet: a Népszövetséget. A cél nem annyira az volt, hogy világkormány legyen, ehelyett inkább az, hogy világparlamentként működjék, és mint ilyen mozdítsa elő a világ egységét főként azzal, hogy a szuverén nemzeti államok között elsimítja a vitás ügyeket és megakadályozza a háborút. 1934-re már 58-ra emelkedett a tagállamok száma.
De a Népszövetség ingatag talajra épült. „Az első világháború nagy várakozásokkal ért véget, de a kiábrándulás nem váratott magára sokáig — fejtegeti a The Columbia History of the World című mű. — Csalókának bizonyultak az Népszövetségre épülő remények.”
1939. szeptember 1-jén elkezdődött a második világháború, s ezzel a Népszövetség a tehetlen tétlenség mélységébe zuhant. Jóllehet a Népszövetséget hivatalosan csak 1946. április 18-án oszlatták fel, de „tizenévesként” múlt ki, még a 20. évét sem töltve be, mivel nem tudta megvalósítani céljait és szándékait. Hivatalos eltemetése előtt egy újabb nemzetek felett álló szervezet lépett a helyébe, az Egyesült Nemzetek Szervezete, amely 1945. október 24-én jött létre 51 tagország részvételével. Mennyire lesz sikeres ez az újabb összefogási kísérlet?
A második próbálkozás
Egyesek azt állítják, hogy a Népszövetség azért mondott csődöt, mert már a tervezése is hibás volt. Egy másik nézet szerint nem maga a Népszövetség okolható a bukásáért, hanem azok a kormányok, amelyek nem voltak hajlandók a Népszövetséget megfelelően támogatni. Nem vitás, mindkét nézetben van némi igazság. Az ENSZ alapítói kétségtelenül okulni próbáltak a Népszövetség bukásából és ki akarták küszöbölni a Népszövetség felismert gyenge pontjait.
R. Baldwin író az Egyesült Nemzetek Szervezetét „különbnek tartja a régi Népszövetségnél” és azt állítja, hogy „ez képes megteremteni egy olyan világrendet, ahol a béke, az együttműködés, a törvény és az emberi jogok érvényesülnek”. Szó, ami szó, egyes specializálódott szervei, többek között a WHO (Egészségügyi Világszervezet), az UNICEF (az Egyesült Nemzetek Nemzetközi Gyermekvédelmi Alapja) és a FAO (az EN Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete) dicsérendő célokat tűztek ki és jelentős sikereket értek le. Úgy tűnik, abban is igaza van Baldwinnak, hogy az ENSZ életképesebb, mivel már 45 éve működik, vagyis több mint kétszer annyi ideje, mint elődje, a Népszövetség.
Az ENSZ egyik legnagyobb vívmánya kétségtelenül a gyarmati rendszer felszámolásának előmozdítása volt, legalábbis „ezt egy kicsit jobban elintézte, mint ahogy az magától ment volna” — írja Richard Ivor újságíró. Ivor állítása szerint az ENSZ-nek jelentős szerepe volt abban, hogy a „hidegháború csatározásai nem lépték túl a szónoklás területét”. Ugyanakkor dicsérettel szól „arról a világraszóló együttműködésről” is, amelynek kialakításában segédkezett.
Természetesen egyesek úgy érvelnek, hogy a nukleáris háború fenyegető veszélye inkább hozzájárult ahhoz, hogy a hidegháború ne váljék melegháborúvá, mint maga az ENSZ. Az ENSZ ahelyett, hogy a nevében fémjelzett ígéretet beváltotta volna, vagyis hogy a nemzeteket sikerült volna egyesítenie, a valóságban a szerepe sokszor alig volt több, mint közvetítői szerep és csak arra szorítkozott, hogy az egységbe nem tömörült nemzeteket visszatartsa, nehogy egymás torkának essenek. De még ilyen döntőbírói szerepében sem volt mindig eredményes. Ahogyan Baldwin szerző magyarázza, a régi Népszövetséghez hasonlóan, „az Egyesült Nemzetek Szervezete is erőtelenül alig tud töbet tenni, mint amit a vádolt tagország kegyesen megenged neki”.
Az Egyesült Nemzetek tagállamai részéről jövő ezen kénytelen-kelletlen támogatása időnként abban is tükröződik, hogy az egyes tagállamok nem hajlandók pénzt befizetni, pedig ez a szervezet működéséhez nélkülözhetetlen. Az Amerikai Egyesült Államok például visszatartotta a FAO-tól az annak járó pénzösszeget, mivel egy határozatot Izrael-ellenesnek és palesztinbarátnak minősített. Később, amikor az Egyesült Nemzeteknek ez a fő anyagi támogatója eleget fizetett, hogy szavazati jogát megtartsa, még mindig kifizetetlen maradt adósságának kétharmad része.
Varindra Tarzie Vittachi, az UNICEF volt igazgatóhelyettese azt írta 1988-ban, hogy nem hajlandó „csatlakozni ahhoz a fő lincselő párthoz”, amelynek tagjai nem ismerik el az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Magát „lojális kritikusnak” nevezve elismeri, hogy olyanok intéznek általános támadást e szervezet ellen, akik azt mondják, hogy „az Egyesült Nemzetek olyan ’fényforrás, amely nem világít’, vagyis amely nem él a saját maga által meghirdetett magas eszményképnek megfelelően, amely nem volt képes békefenntartó funkcióit ellátni, és amelynek fejlesztési szervezetei — néhány nemes kivételtől eltekintve — nem igazolják létezésük jogosultságát”.
Az Egyesült Nemzetek fő gyengeségére Ivor író mutatott rá ezekkel a szavakkal: „Az ENSZ — bár sok mindent megtehet — arra viszont képtelen, hogy a bűnt eltörölje. A bűn elkövetését nemzetközi vonatkozásában talán megnehezítheti, és a vétkes felelősségét megállapíthatja. Mind ez ideig azonban nem sikerült sem azoknak a szívét és gondolkodását megváltoztatni, akik az egyes országok élén állnak, sem azokét, akik az egyes országokban a népet alkotják.” (Kiemelés tőlünk.)
Vagyis az Egyesült Nemzetek Szervezetében ugyanaz a fogyatékosság figyelhető meg, mint az emberi uralom összes formájában. Egyik sem képes népének szívébe a jó iránti önzetlen szeretetet, a gonosz iránti gyűlöletet és a tekintély iránti tiszteletet belecsöpögtetni, pedig ez volna a siker előfeltétele. Gondoljuk csak el, mennyi nehézség megoldódhatna a világon, ha az emberek hajlandók lennének az igazságos alapelveket figyelembe venni és követni. Az Ausztráliában végbemenő szennyezésről az egyik újsághír például elmondja, hogy a baj „nem a tudatlanságban van, hanem a hozzáállásban”. A cikk a mohóságot nevezi a legfőbb oknak, és azt mondja, hogy „a kormány politikája csak jobban növeli a bajt”.
A tökéletlen emberek egyszerűen képtelenek tökéletes kormányokat létrehozni. Ahogyan 1843-ban Thomas Carlyle író megjegyezte: „Hosszú távon minden kormány hű tükre népének, amelynek megmutatkozik mind a bölcsessége, mind pedig az oktalansága is.” Ki tudná megcáfolni ennek logikus voltát?
„Darabokra zúzattok!”
Most, a XX. században, az emberi uralom a csúcspontjához érkezett. Az emberi kormányok a valaha létező legarcátlanabb és legkihívóbb módon összeesküdtek az isteni uralom ellen. (Vö. Ésaiás 8:11–13.) Ezt tették nem is egyszer, hanem két ízben. Először, amikor létrehozták a Népszövetséget, másodszor pedig, amikor megalapították az Egyesült Nemzetek Szervezetét. A Jelenések 13:14, 15. verse az eredményt a „vadállat képmásának” nevezi. Ez azért találó rá, mert csakugyan a dolgok eme egész politikai rendszerének hű képmása, amely Sátán befolyása alatt létrejött. A vadállathoz hasonlóan, ez a politikai rendszer is zsákmányul ejtette és pusztította a föld lakóit és mérhetetlen szenvedést zúdított rájuk.
A Népszövetség 1939-ben katasztrofálisan ért véget. A Biblia jövendölésének beteljesedéseként ugyanez a sors vár az ENSZ-re is: „Csak övezzétek fel magatokat, és zúzassatok darabokra! Szőjetek tervet és az meghiúsul!” (Ésaiás 8:9, 10).
Mikor lesz „a vadállat képmásának” és a benne tükröződő emberi uralom jelen rendszerének ez a végső összezúzása? Meddig engedi meg még Jehova az emberi uralmaknak, hogy kihívóan szembeszálljanak felsőbbségével? A Biblia erre nem ad konkrét időpontot, de a bibliai jövendölésekből és a világeseményekből arra lehet következtetni, hogy ’hamarosan’ (Lukács 21:25–32).
A falon megjelenő kézírást immár láthatják mindazok, akik akarják látni. Amiképpen Belsazár királysága megméretett a mérlegen és hiányosnak találtatott, ugyanúgy az emberi uralom is összességében megítéltetett és hiányosnak találtatott. Eltűri ugyanis a politikai korrupciót, háborúkat szít, minden lehető formában támogatja a képmutatást és önzést, ugyanakkor nem gondoskodik uralma támogatói számára a megfelelő lakásról, táplálékról, iskoláztatásról és orvosi ellátásról.
Amikor az emberi uralom eltűnik, képletesen szólva, egy éjszaka alatt fog eltűnni. Ma még itt van, de holnap már hűlt helye — de lesz helyette végre egy tökéletes kormányzat!
[Kiemelt rész a 18. oldalon]
Ígéretek szembeállítva a valóságokkal
Anarchiák korlátlan, abszolút szabadságot ígérnek; a valóság az, hogy ha nincs kormány, akkor nincs kerete azoknak a szabályoknak és alapelveknek, amelyek szerint az emberek képesek kölcsönösen együttműködni egymás hasznára; a korlátlan szabadság káoszhoz vezet.
Monarchiák stabil állapotot és egységet ígérnek egyetlen kormányzó uralkodása alatt; a valóságban ezek az emberi uralkodók maguk is halandók, ráadásul tudásuk korlátozott, az emberi tökéletlenség és gyarlóság hibáival küszködnek, olykor cselekedeteiket helytelen indítékok vezetik; emiatt a stabil helyzet és az egység rövid életű.
Arisztokráciák a legjobb uralkodókat akarják hivatalba iktatni; a valóság viszont az, hogy azok uralkodnak, akik vagyonosak, vagy bizonyos vérségi leszármazás vagy hatalom folytán kerültek a trónra; vagyis nem feltétlenül azok, akik bölcsek, jó ítélőképességűek, emberszeretők, vagy másokkal törődők; a monarchia alkalmatlan uralkodója helyébe az arisztokrácia több uralkodót ültet.
Demokráciák azt ígérik, hogy majd az egész nép maga dönt saját sorsa felől mindenki javára; a valóságban az állampolgároknak nincs meg sem a megfelelő tudásuk, sem a tiszta indítékuk ahhoz, hogy következetesen mindig a közjót tartva szem előtt helyes döntéseket hozzanak; Platón leírása szerint a demokrácia „a kormányzásnak az a csábító formája, amely tele van variációkkal és összevisszasággal, és az egyenlőségből valahogy mindenki egyformán részesül, az egyenlők is és a nem egyenlők is”.
Önkényuralmak azt ígérik, hogy mindent haladék nélkül végrehajtatnak és megvalósítanak; a valóság ellenben az, ahogy Otto Friedrich újságíró írja, hogy „még a legjobb szándékú emberek is, ha egyszer bekerülnek a politikai hatalom dzsungelébe, kénytelenek úgy cselekedni, ahogyan normális körülmények között nem cselekednének, vagy amit erkölcstelennek ítélnének”; így a „jó” egyeduralkodók is átváltoznak hatalomtól vezérelt uralkodókká, és a saját törtető céljuk vagy megalkuvásuk oltárán feláldozzák polgáraik érdekeit.
Fasiszta kormányok ígérete abban áll, hogy majd a közjó érdekében átveszik a gazdasági élet feletti irányítást; a valóság az, hogy ezt nem nagyon sikerül megvalósítani, legfeljebb csak úgy, hogy a személyes szabadság odavész; a háború és a nacionalizmus dicsőítésével politikai rémtetteket követnek el, miként Olaszországban Mussolini vagy Németországban Hitler uralma alatt.
Kommunista kormányok azt ígérik, hogy létrehoznak egy eszményi, osztály nélküli társadalmat, amelyben az állampolgárok teljes jogegyenlőségnek örvendenek; a valóság az, hogy az osztályok és a társadalmi egyenlőtlenségek még mindig fennállnak és a megvesztegethető politikusok kifosztják az egyszerű embert; ennek eredményeként ma már mindenütt elvetik a kommunizmus eszméjét és még a kommunizmus fellegvárai is abban a veszélyben forognak, hogy a nacionalista és szeparatista mozgalmak révén leomlanak.
[Kiemelt rész a 18. oldalon]
Adatok az Egyesült Nemzetek Szervezetéről
▪ Az ENSZ-nek jelenleg 160 tagállama van. Azok közé a számottevő országok közé, amelyek még nem tagjai az ENSZ-nek, tartozik a két Korea és Svájc. Az 1986 márciusában megtartott népszavazáson a svájciak 3:1 arányban elvetették az ENSZ-hez való csatlakozás gondolatát.
▪ Fő szervezetén kívül fenntart még 55 további különleges szervezetet, szakosított szervet, emberi jogokkal foglalkozó bizottságokat és békefenntartó erőket.
▪ Minden tagállamnak a Közgyűlésben egy szavazati joga van, még a legnépesebb nemzetnek, Kínának is, pedig 22 000 lakosa jut St. Kitts és Nevis minden egyes lakosára, amely a legkisebb népességű tagállam.
▪ 1986-ban, amikor sor került az Egyesült Nemzetek Szervezete által megrendezett Nemzetközi Békeév megünneplésére, a világon 37 fegyveres összeütközés volt, több, mint bármikor a második világháború befejezése után.
▪ Az ENSZ tagállamainak 37 százaléka kevesebb polgárt számlál, mint Jehova Tanúinak a nemzetközileg egyesült „nemzete”; 59 százaléka kevesebb polgárt számlál, mint ahányan jelen voltak az idén Krisztus halálának Emlékünnepén.
[Képek a 19. oldalon]
Feladata, hogy a tökéletlen emberi uralmak felett egy tökéletes kormányzatról gondoskodjon
Népszövetség
Egyesült Nemzetek Szervezete