Kultúrák összeütközése

KÖZEL 500 évvel ezelőtt Kasztília szívében, egy városkában, spanyol diplomaták hevesen vitát folytattak portugál diplomatatársaikkal. 1494. június 7-ére sikerült elsimítani a nézeteltéréseiket és aláírtak egy hivatalos szerződést — a Tordesillasi Szerződést. Ennek az egyezménynek az eredményeként ma százmilliók beszélnek spanyolul vagy portugálul a nyugati féltekén.

A szerződés megerősítette az előző évi pápai bullákat, amelyek a két ibériai nemzet között osztották fel a felfedezetlen világot. Észak—déli irányban „a Zöldfoki-szigetektől 370 mérföldre nyugatra húztak egy vonalat. Spanyolország szabad kezet kapott arra, hogy a vonaltól a nyugatra eső felfedezett területeket (Brazília kivételével Észak- és Dél-Amerikát) gyarmatosítsa, és hirdesse ott az igét, Portugália pedig megkapta az összes keletre eső területet (Brazíliát, Afrikát és Ázsiát).

Spanyolország és Portugália — nyomukban más európai országokkal — a pápai áldás birtokában elindult, hogy ellenőrzése alá vonja a tengeri kereskedelmet, majd a világ feletti kormányzást. Ötven évvel a szerződés aláírása után kialakultak az óceánokat átszelő tengeri utak; híd létesült a nagyobb szárazföldek között, és nagy kiterjedésű gyarmatbirodalmak bontakoztak ki. (Lásd a bekeretezett részt a 8. oldalon.)

Az egyre szaporodó felfedezések utóhatásai óriásak voltak. Forradalmasították a kereskedelmi és a mezőgazdasági rendszereket, és a világ faji és vallási megosztottsága is átalakult. Az események mozgatórúgója az arany volt.

A kereskedelem új irányzatai

Kolumbusznak igaza volt. Csakugyan volt arany, bár ő személy szerint keveset talált belőle. A spanyol vitorláshajók hamarosan hatalmas mennyiségben kezdték szállítani Spanyolországba a fosztogatással szerzett amerikai aranyat és ezüstöt. A gazdagság azonban tiszavirág életű volt. A nemesfémek óriási mennyiségű beáramlása vészes inflációt vont maga után, és a könnyen szerzett sok pénz szabotálta a spanyol ipart. Másrészt az amerikai földrészekről származó aranyrudak megolajozták a növekvő nemzetközi gazdaság kerekeit. Nem volt hiány pénzben, hogy megvásárolják az egzotikus árukat, amelyeket a hajók a világ minden részéről és minden részébe szállítottak.

A XVII. század végére Manilában perui ezüsthöz, Mexikóvárosban kínai selyemhez, Lisszabonban afrikai aranyhoz, Londonban pedig észak-amerikai szőrmeáruhoz lehetett jutni. Mihelyt a luxuscikkek megnyitották és kitaposták az utat, a legfontosabb árucikkek is — mint például a cukor, a tea, a kávé és a gyapot — egyre nagyobb mennyiségben kezdtek özönleni az Atlanti- és az Indiai-óceánon keresztül. Az étkezési szokások is átalakulóban voltak.

Újfajta termények és újfajta konyhaművészet

A svájci csokoládé, az ír burgonya és az olasz pizza — nos, mindezek az inka és azték gazdálkodóknak köszönhetik a létezésüket. A csokoládé, a burgonya és a paradicsom csupán néhány volt az Európába érkező új termékek közül. Gyakran időbe telt, amíg az új ízek, a gyümölcsök és a zöldségek népszerűvé váltak, bár Kolumbusz és legénysége kezdettől fogva lelkesedett az ananászért és az édesburgonyáért. (Lásd a bekeretezett részt a 9. oldalon.)

Egyes Keletről származó termények, például a gyapot és a cukornád, népszerűvé váltak az Újvilágban, míg a dél-amerikai burgonya végül is sok európai háztartásban lett a táplálkozás fő forrása. Ez a termék-cserekereskedelem nemcsak több változatosságot hozott a nemzetközi konyhaművészetbe, hanem alapvetően javított a táplálkozási szokásokon is, amelyek a XIX. és XX. században hozzájárultak a világ népességének óriási növekedéséhez. De árnyoldala is volt a mezőgazdasági forradalomnak.

Fajüldözés és elnyomás

Az új, könnyen értékesíthető termékek, mint amilyen a gyapot, a cukor és a dohány meggazdagíthatták a gyarmatosítókat, ha elegendő olcsó munkaerő dolgozott a birtokaikon. A munkaerő nyilvánvaló forrása a bennszülött lakosság volt.

Az európai gyarmatosítók szemében a bennszülöttek nem voltak egyebek, mint a beszéd adományával rendelkező állatok. Ezzel az előítélettel igazolták tényleges rabszolgatartásukat. Bár az 1537-es pápai bulla kimondta, hogy az „indiánok igazából lélekkel felruházott valódi emberek”, mindez nem tudta megakadályozni a kizsákmányolásukat. Egy közelmúltbeli vatikáni okirat kimutatja, hogy „a faji megkülönböztetés Amerika felfedezésével kezdődött”.

A mostoha bánásmód és „az európai betegségek elterjedése” megtizedelte a lakosságot. Egyes becslések szerint száz év alatt mintegy 90 százalékkal csökkent a lakosság száma. A Karib-térségben élő bennszülöttek csaknem mindannyian kipusztultak. Amikor a helyi lakosságot már nem tudták a szolgálatukba állítani, a földbirtokosok másutt kerestek erős, egészséges mezőgazdasgági munkásokat. A portugálok, akik már kellőképp benépesítették Afrikát, aljas megoldást javasoltak: a rabszolgakereskedelmet.

A faji előítélet és mohóság újfent mérhetetlen szenvedést okozott. A XIX. század végére a (főleg brit, holland, francia és portugál) rabszolgahajó konvojok vélhetőleg több mint 15 millió afrikai rabszolgát szállítottak az amerikai földrészekre.

Ilyen faji felhangok mellett nem meglepő, hogy sok amerikai bennszülött mélységes ellenszenvvel fogadta az európaiak amerikai felfedezőútját. Egy észak-amerikai indián ezt mondta: „Nem Kolumbusz fedezte fel az indiánokat. Mi fedeztük fel őt.” Hasonlóképpen a chilei mapucso indiánok amiatt tiltakoznak, hogy ’semmiféle igazi felfedezés vagy hiteles térítő munka nem volt, ehelyett erőszakosan behatoltak ősi területükre’. Amint ebből az észrevételből kicseng, a vallás sem volt ártatlan.

Vallási gyarmatosítás

Az Újvilág vallási gyarmatosítása kéz a kézben történt a politikai gyarmatosítással.a Mihelyt egy területet meghódítottak, a bennszülött lakosságot arra kötelezték, hogy vegyék fel a katolikus hitet. Humberto Bronx katolikus pap és történész kifejti: „Kezdetben szóbeli oktatás nélkül, gyakorlatilag erőszakkal keresztelték meg őket . . . A pogány templomokat keresztény templomokká vagy kolostorokká alakították; a bálványok helyére kereszteket raktak.” Nem meglepő tehát, hogy az ilyen erőszakos „megtérítés” a katolikus és hagyományos imádat sajátos ötvözetét eredményezte, amely egészen napjainkig megfigyelhető.

A hódítás és a „térítések” után szigorúan megkövetelték az egyház és az elöljárói iránti engedelmességet, különösen Mexikóban és Peruban, ahol még az inkvizíciót is bevezették. Néhány őszinte lelkész tiltakozott a keresztényietlen módszerek ellen. Pedro de Córdoba domonkosrendi szerzetes, aki szemtanúja volt Hispaniola szigete gyarmatosításának, így kesergett: „Ha erőszak és kényszer nélkül mentek volna e jóságos, engedelmes és szelíd nép közé, úgy vélem, hogy olyan nagyszerű egyházat lehetett volna létrehozni e nyomorult keresztényekből, mint amilyen az első keresztényeké volt.”

Más, mégsem annyira új

Egyesek „két kultúra találkozásának” tekintik Amerika felfedezését, gyarmatosítását és megtérítését. Mások „kizsákmányolásnak”, míg néhányan kifejezetten „gyalázatnak” nevezik. Akárhogyan ítéljük is meg, ez vitathatatlanul egy új korszak kezdete volt, a gazdasági fellendülés és a műszaki fejlődés korszaka, jóllehet az emberi jogok durva megsértése árán.

Az olasz Amerigo Vespucci tengerhajós volt az, aki 1505-ben kitalálta az „Újvilág” szót az új földrész leírására. Kétségtelenül sok szempontból új volt, de az Óvilág alapvető problémái az Újvilágban is fellelhetők voltak. A sok spanyol konkvisztádor hasztalan kísérelte meg, hogy megtalálja a legendás eldorádót, az arany és a bőség helyét, az annak a bizonyítéka, hogy az emberi vágyakat nem elégítette ki az új földrész felfedezése. Vajon sikerül-e valaha kielégíteni?

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész a 8. oldalon]

Kolumbusz, a felfedezések korának előfutára

50 ÉVVEL azután, hogy Kolumbusz felfedezte Amerikát, teljesen át kellett rajzolni a világ térképeit. Spanyol, portugál, olasz, francia, holland és angol tengerészek új óceánokat és új földrészeket fedeztek fel, miközben új útvonalakat kerestek kelet felé. 1542-re mindössze Ausztrália és az Antarktisz maradt felfedezetlen.

Dél-Amerika Először Kolumbusz, majd nemsokkal utána Ojeda, Vespucci és Coelho készített térképet Közép- és Dél-Amerika partvonalairól (1498—1501).

Észak-Amerika Cabot 1497-ben felfedezte Új-Fundlandet, Verrazano pedig elsőként hajózta végig Észak-Amerika keleti tengerpartját 1524-ben.

A világ körülhajózása Elsőként Magellán és Elcano hajózta körül a földet, és a hatalmas Csendes-óceánon megtett hősies útjuk után ők fedezték fel a Fülöp-szigeteket is (1519—1522).

Az Indiába vezető tengeri út a Jóreménység fokán át Afrika déli csücskének a megkerülésével Vasco da Gama 1498-ban megérkezett Indiába.

Távol-Kelet Portugál tengerészek 1509-ben jutottak el Indonéziába, 1514-ben Kínába és 1542-ben Japánba.

[Kiemelt rész/kép a 9. oldalon]

A világ étrendjét átalakító növények

AMERIKA felfedezése forradalmasította a világ étkezési szokásait. Gyorsan kicserélték az Óvilágban és az Újvilágban talált terményeket, melynek eredményeként az inkák és az aztékok által meghonosított növények ma a világ legfontosabb élelmiszercikkei között találhatók.

A burgonya. Amikor a spanyolok Peruba érkeztek, az inkák gazdasági életének alapja a burgonya volt. A burgonya jól meghonosodott az északi féltekén is, és két évszázadon belül ez lett sok európai ország fő élelmiszercikke. Egyes történészek ennek a szerény, de tápláló gumónak tulajdonítják a népesség gyors növekedését, amely az európai ipari forradalom kísérő jelensége volt.

Az édesburgonya. Kolumbusz már az első utazása alkalmával rábukkant az édesburgonyára. Leírása szerint kissé olyan, mint egy „nagy sárgarépa, az íze viszont a szelídgesztenyére emlékeztet”. Az édesburgonya ma a föld nagy részén milliók mindennapi tápláléka.

Kukorica vagy tengeri. Az aztékok nagyon fontosnak tartották a kukorica termesztését, mivel az élet jelképének tekintették. A világ szántóföldjein termesztett legelterjedtebb növények közül csupán a búza előzi meg.

A paradicsom. Az aztékok is és a maják is termesztették a xitomatle növényt (későbbi nevén tomatl-t). A XVI. századra már Spanyolországban és Olaszországban is elterjedt a paradicsom, ahol a gazpacho, a tészta és a pizza a konyhaművészet kedvelt eledelévé vált. Az többi európai nép csak a XIX. században ismerte fel a paradicsom erényeit.

Csokoládé. II. Montezuma azték uralkodónak kedvenc itala a csokoládé volt. Amikor Cortez Mexikóba érkezett, a kakaóbab — amelyből a csokoládét nyerik — annyira értékes volt, hogy pénzeszközként is használták. A XIX. században, amikor cukor és tej hozzáadásával tették kellemesebbé az ízét, italként és — szilárd formában — édességként egyaránt közkedveltté vált nemzetközileg.

[Kép]

Kolumbusz érkezése a Bahama-szigetekre, 1492

[Forrásjelzés]

A Museo Naval (Madrid, Spanyolország) hozzájárulásával és Don Manuel Gonzáles López szíves engedélyével

[Kép a 7. oldalon]

A Tordesillasi Szerződés másolata.

[Forrásjelzés]

A archivo General de Indias (Sevilla, Spanyolország) engedélyével

[Kép a 10. oldalon]

A katolikus inkvizíció mexikói áldozatai

A festmény eredetije Diego Rivera munkája, címe: Mexico Through the Centuries

[Forrásjelzés]

(National Palace, Mexikóváros, Federal District, Mexikó)