Az egyház bocsánatkérése mély megosztottságról árulkodik

„BEVALLOM előttetek és a mi Urunk előtt nemcsak a saját bűnömet és vétkemet, . . . hanem — megbízottként — bátorkodom bevallani a holland református egyház nevében is.” Willie Jonker professzor, a holland református egyház vezető lelkésze 1990. november 6-án Rustenburgban (Dél-Afrika) ezt a megdöbbentő nyilvános bűnbeismerést tette az egyházak országos konferenciáján. Milyen bűnökre utalt Jonker? „Azokra a politikai, társadalmi, gazdasági és a rendszerrel összefüggő jogtalan cselekedetekre”, amelyet Dél-Afrika apartheid politikája nevében követtek el.

„Azért bátorkodom ezt megtenni — folytatta a professzor —, mivel a holland református egyház egy nemrégi zsinata kimondta, hogy az apartheid bűn, és saját bűneként ismerte el.” Jonker bocsánatkérésnek széles körű visszhangja viszont azt mutatja, hogy az egyház sok híve egyáltalán nem ért egyet egyháza apartheiddel kapcsolatos nyilatkozatával.

A vita forrása az, hogy a dél-afrikai holland református egyház — amelynek tagjai zömmel fehér afrikánerek — sokáig az apartheid politika híve volt.

De 1986 októberében az egyházi zsinat e tekintetben drámai változást hozott, ugyanis kimondta, hogy minden etnikai csoportból származó ember előtt nyitva van az út, hogy az egyház tagja legyen és az egyház súlyosan tévedett, amikor a Bibliával próbálta alátámasztani az apartheidpolitika jogosságát. Továbbá 1990-ben a zsinat azt is kijelentette, hogy az egyháznak „már sokkal korábban világosan el kellett volna határolnia magát ettől a politikától”, de most „elismeri és bevallja a mulasztását”.

Jonker bocsánatkérése szenvedélyes vitát robbantott ki, amely leleplezi az apartheidről alkotott egyházi vélemény mélységes megosztottságát. A szakadás szemmel láthatóan az egyház minden rétegét, kezdve a laikusoktól egészen az egyetemes zsinat volt elnökéig érinti. Jonker bocsánatkérésére reagálva, Willie Potgieter holland református lelkész úgy vélte, hogy „értelmetlenség volt ilyesmit ilyen sietve megtenni”. Kijelentette, hogy gyülekezetének csaknem a fele még mindig bevált keresztény példának tekinti az apartheidet.

Érthető módon a holland református egyház sok tagja szomorú ezen egyet nem értés miatt. Az egyik elégedetlen egyháztag a johannesburgi Beeld újságnak írva ezt mondta: „Itt az ideje, hogy . . . térdre boruljunk és bocsánatot kérjünk bűnös megosztottságunkért és mindazokért a szörnyűségeinkért, amelyeket egymásról mondunk.”

Az ilyen egységre jutás azonban nem valószínű, és Dél-Afrikában nem csupán a holland református egyház szenved az ilyenfajta széthúzástól. Ezen úgynevezett keresztények közötti civakodás igen különbözik attól a szeretettől és egységtől, amely Jézus szavai szerint jellemezni fogja igaz követőit (János 17:20, 21, 26; vö. 1Korinthus 1:10).