„Sírtam örömömben”

Az olvasók mély értékelésüket fejezik ki „A gyermekkori megbecstelenítés sebeinek begyógyítása” című cikkért

AZ ÉBREDJETEK! folyóiratban nemrégen megjelent „A gyermekkori megbecstelenítés sebeinek begyógyítása” című cikk sok olvasót arra indított a világ minden részén, hogy szívből jövő értékelését fejezze ki az Ébredjetek! 1991. október 8-i számáért. Reagálásuk azt mutatja, hogy ez a gondosan előkészített anyag elérte hármas célját: 1. megértést tanúsított a szenvedő alanyok iránt és reményt adott nekik; 2. figyelmeztette a szülőket, így ők éberebben ügyelhetnek gyermekeik biztonságára; 3. olyan hasznos információhoz juttatta a véneket, akik segítenek a megbecstelenítés szenvedő alanyainak, amelynek birtokában még hatásosabb támogatásról tudnak gondoskodni (Példabeszédek 21:13; vö. 27:23).

Több olvasó visszatérő gondolatait jól jellemzi az alábbi megjegyzés: „Mindig hálás voltam azért, hogy egyike lehetek Jehova Tanúinak. De a Jehova és az ő ’hű és értelmes rabszolgája’ (Máté 24:45–47) iránti szeretet és hála még nagyobb lett szívemben, amikor elolvastam az Ébredjetek! 1991. október 8-i számát.”

„Jehova valóban megért és szívből törődik velem”

Nagyon sokan fejezték ki hálájukat a cikk egyik legfontosabb mondanivalójáért, nevezetesen, hogy Isten meghallgatja a szenvedő alanyokat és törődik velük; tudja, hogy nem a szenvedő alany volt a hibás, és ő ki tud gyógyítani ebből az állapotból. Egy női olvasó mondja: „Tiszta szívből köszönöm az Ébredjetek! október 8-i számát. Cikketek nagy segítségemre szolgált azzal, hogy rámutatott: Jehova valóban megért és szívből törődik velem” (Nagy-Britannia).

Egy nő ezt írja: „Néhány hónappal ezelőtt éppen arra akartalak kérni benneteket, hogy írjatok a gyermekkori megbecstelenítés sebeinek a begyógyításáról. A levélírás ugyan elmaradt, de Jehovához fordultam ilyen irányú segítségért. Képzelhetitek hát az örömömet, amikor megláttam az október 8-i szám címoldalát. Sírva fakadtam és szívem mélyéből hálát adtam Jehovának, a mi szerető Istenünknek” (Görögország).

Egy másik nő ezt mondja: „Amikor arra gondolok, mi mindenen kellett átmennem, heves sírás fog el. Ezért olvastam oly feszült figyelemmel ’A gyermekkori megbecstelenítés sebeinek begyógyítása’ című cikksorozatot, amely szerintem rendkívül hasznos volt. Ezek félreérthetetlenül megmutatják, hogy szerető törődést nyilvánítotok azok iránt, akik ilyen dolgokat szenvedtek el életük során” (Olaszország).

Sokan az alábbi gondolatokat említették meg: „Köszönöm Jehovának ezt a tájékoztatást, a legjobb cikkeket, amiket valaha e témakörben olvastam. Azért imádkozom, hogy ne csak a szenvedő alanyoknak (túlélőknek), hanem azoknak is segítsen, akik betegesen félnek e kérdés felvetésétől vagy nehéz számukra erről a témáról beszélni” (Egyesült Államok).

„Úgy érzem, most már érdemes élni”

Egy asszony, akinek a lányát meggyalázták, még nem tudta rendezni magában ezt a dolgot. „A cikketek viszont helyre tett engem — mondotta. — Tizenegy hónapon át hetente eljártam pszichoterápiás kezelésre a szorongásaim, a rám törő pánikhangulataim és a depresszióm miatt. Ezek a cikkek a világ minden gyógykezelésénél többet értek! Úgy érzem, most már érdemes élni, míg cikketek elolvasása előtt bűntudatot éreztem olyasmi miatt, amit nem tudtam megakadályozni” (Nagy-Britannia).

Sokan mondták, hogy ez a tájékoztatás fordulópontot jelentett az életükben. „Nem tudom eléggé megköszönni a cikkeiteket. Épp akkor jött, amikor a lehető legmélyebb ponton voltam. Néhány napig csak összekuporodva ültem és zokogtam. Hála e cikkeknek, amelyeket többször is elolvastam, most már meg tudom érteni, hogy a fájdalmam és mások fájdalma nagyon is érdekli Jehovát és szervezetét. Ez arra adott ösztönzést, hogy akarjak meggyógyulni. Máris érzem, hogy ismét közelebb kerültem Jehovához” (Egyesült Államok).

De a gyermekkori megbecstelenítés nem csak Nyugaton jelent megrázkódtatást, ahogyan ezt az alábbi példa is mutatja: „Amikor megkaptam az október 8-i számot a gyermekkori megbecstelenítésről, nyomban elolvastam. Sok időt vett igénybe, amíg végig tudtam olvasni a cikkeket, mivel a könnyeimtől alig láttam a betűket! A cikkek pontosan az én érzéseimet és gondolataimat tükrözték vissza. Most boldog vagyok, hogy valaki megért engem. Arra kaptam buzdítást, hogy megértsem: Jehova mennyire kedvesen segíti azokat, akiknek a szenvedéseit mások nem látják. Nagyon hálás vagyok, amiért kiadtátok ezeket a cikkeket. A sebeim begyógyítása végett alkalmazni fogom a cikkekben leírt tanácsokat. Sok szeretettel és kimondhatatlan hálaérzettel” (Japán).

Másvalaki ezt írja: „Egész életemben küszködtem a gyermekrontásból eredő sebekkel. Amikor megkaptam az október 8-i számot, felismertem, hogy Jehova tudja, mire van szükségünk, mielőtt ez tudatosodna bennünk, és ő csakugyan szeret bennünket. Alig láttam a patakzó könnyeimtől és úgy éreztem, mintha szétfeszítené a szívemet a szerető égi Atyánk iránt érzett szeretet és hála. Ezt az október 8-i folyóiratszámot kincsként fogom őrizni mindaddig, ’amíg az előbbi dolgok észbe sem jutnak és a szívben sem jönnek elő’.” (Ésaiás 65:17.) (Egyesült Államok.)

„Úgy éreztem, mintha börtönből szabadultam volna!”

Egy nő, aki sok nyugtalanító dolgot élt át az életében, ezt írja: „Hálásan köszönöm a gyermekkori megbecstelenítésről szóló cikkeket. Most, 53 évesen, végre megszabadultam a börtönből! A szabadulást hozó kulcsgondolatot az a mondat jelentette számomra, hogy ezek a fiatal áldozatok ’erőtlenek ahhoz, hogy megvédjék magukat, ha fenyegetik őket, ezért Isten nem tartja felelősnek őket’.” Az Ébredjetek! október 8-i számának elolvasása és a folyóirat azon kijelentésének a megértése, hogy ’AZ NEM A TE HIBÁD VOLT!’, segített neki abban, hogy alkalmazni tudja Jézus váltságáldozatát, amely a kezdetét jelentette gyógyulási folyamatának (Nagy-Britannia).

Egy másik nő ezt mondja: „Egész kicsi koromtól kezdve az általános iskola néhány évéig többször is szexuális molesztálásnak voltam kitéve. Ahogyan a cikkekben is szó volt róla, elmémben én is menekültem a valóság elől. De az emlékek vissza-visszatértek. Folyton ezt gondoltam magamról: ’Szennyes valaki vagyok. Jehova sohasem fog elfogadni engem.’ Ezért mindig így imádkoztam Istenhez: ’Még ha nem is biztosítasz helyet számomra a Paradicsomban, legalább azt engedd meg, hogy halálomig a szervezetedben maradhassak.’ Az ilyen gondolkodás miatt, a cikkben említett más ártatlan áldozatokhoz hasonlóan, én sem éreztem elég tisztának magam ahhoz, hogy ott lehessek Isten Királyságában, és úgy gondoltam, hogy meg fogok halni Armageddonkor. Olyan voltam, mint akit teljesen felőröl a szégyenérzet és a boldogtalanság. A cikkek nagyon meleg és gyengéd tartalma óriási segítséget jelentett számomra. Olvasás közben ömlöttek szememből a könnyek” (Japán).

Másvalaki ezt mondja: „Köszönetem szeretném kifejezni érző és nagy gonddal összeválogatott cikkeitekért. Az évek során szinte darabokra szaggatta bensőmet a gyermekkorban elszenvedett megbecstelenítés okozta trauma. Sokak számára könnyű megérteni a háború és a politikai zavargások során elkövetett visszaéléséket és kínzásokat. Együttérzünk a holocaust túlélőivel is. Valahogy könnyebb megemészteni az idegenek által elkövetett rosszat. De miért nem tudunk némi megértést tanúsítani, ha a rosszat saját apáink, anyáink, nagybácsikáink, nővéreink, fivéreink követik el — vagyis azok, akiknek vigasztalni, dédelgetni és védeni kellene bennünket? Felismertem sebeimet és láttam, ahogy szétfoszlik a reménytelenség érzése. Gyógyulásomban szellemi Atyám, Jehova segített nekem, aki újra meg újra felkarolta darabokra hullott énemet, s megmentett a pusztulástól” (Egyesült Államok).

’Hirtelen élet szállt belém!’

Egy nő, aki 28 hosszú éven át kitaszítottnak érezte magát, ezt írta: „Még aznap este végigolvastam a cikkeket, amikor megkaptam a folyóiratot, s folytak a könnyeim, annyira meghatódtam és oly hálás voltam. Milyen boldogság arra gondolni, hogy Jehova tisztán megérti az érzéseimet. Úgy éreztem magam, mintha hirtelen élet szállt volna belém. Mivel a cikkek azt hangsúlyozzák, hogy a gyermekek ebben a helyzetben nem felelősek a történtekért, most már tudom, hogy nincs okom többé az önmarcangolásra. Az elmém valóban megnyugodott.” Szíve arra indította, hogy reagáljon az Isten Szavából jövő gyógyításra (Japán).

A gyermekeken elkövetett erőszak a fejlődő országokban is megrázkódtatást jelent, amint az az Afrikából érkező hasonló visszahatásokból is kitűnik: „E cikkek éppen akkor érkeztek, amikor a legnagyobb szükség volt rájuk. Micsoda megkönnyebbülés volt azt olvasni, hogy ’légy megnyugodva, van remény arra, hogy felépülj!’ és ’AZ NEM A TE HIBÁD VOLT!’ A cikkek elolvasásakor életemben először úgy éreztem, hogy igazi biztonságban vagyok, és megvigasztalódtam. Valódi vigaszt nyújtottak az elmémnek, a lelkemnek és a testemnek. Most már van erőm végigjárni az utat a teljes gyógyulásig” (Nigéria).

Más ezt írja: „Nem tudom szavakkal kifejezni hálámat és azt, amit az Ébredjetek! október 8-i, gyermekkori megbecstelenítésről szóló számának elolvasása után éreztem. Könnyek árasztották el a szememet egy-egy bekezdés, oldal és írásszöveg elolvasásakor. A cikket nagy tapintattal, gyengédséggel és szeretettel írták. Mint szenvedő alany, sokáig küszködtem az érzéseimmel és az érzelmeimmel. Most úgy érzem, hogy egy kicsit enyhült a fájdalmam. Hála a cikketeknek és egy bizalmas, türelmes, rám figyelő és mindenben támogató barátomnak, elkezdődhetett a gyógyulásom.” A minden ki nem érdemelt kedvesség Istene Fiának papi szolgálata által sok ártatlan áldozatot meg tud ’erősíteni’ és ’szilárdítani’ (1Péter 5:6–11). (Egyesült Államok.)

A vérfertőzés egyik áldozata oly zaklatott lett, hogy öngyilkosságot kísérelt meg: magára gyújtotta a garázst. Megmentették és kórházba szállították. Az október 8-i szám megjelenésekor azonnal bevittek neki egy példányt. Amikor elolvasta, sírva fakadt, majd újra és újra elolvasta, hogy erőt merítsen belőle, nehogy újabb öngyilkosságot kíséreljen meg. Az egyik barátnője, aki óriási segítséget nyújtott neki, ezt írta: „Néha azt gondolom, hogy az Ébredjetek!-et inkább Küzdjetek-nek kellene nevezni, mert egész biztos, hogy pontosan ebben segít” (Egyesült Államok).

„Némelyek tudnak felejteni, mások nem”

Egy másik hálás olvasó ezt mondja: „Nagyon kiegyensúlyozott hangvételűek a gyermekkori megbecstelenítésről szóló cikkek. Hálásan értékelem a közölt írásszövegeket. E cikkek olyan jól lettek megírva, hogy bekezdésről bekezdésre csak dicsérni tudlak titeket. Hálás vagyok azért is, hogy megmutattátok: némelyek tudnak felejteni, mások nem. A múlt eseményei három éven át folyton visszatértek emlékeimbe, és minden egyes emlék fizikai fájdalommal járt. De ma már jobban érzem magam, mivel megtanultam, hogyan tekintsem a múlt eseményeit. Újból köszönetemet fejezem ki ezért a csodálatosan kiegyensúlyozott sorozatért” (Egyesült Államok). Ezek az Írásokon alapuló cikkek segítettek ennek az áldozatnak és másoknak is, hogy újra örvendeni tudjanak Jehova szellemi gondoskodásának (Filippi 4:4–9).

„Évek óta az Ébredjetek! folyóirat olvasója vagyok — írja egy nő. — Még egyetlen cikk sem hatott meg annyira, mint az a sorozat, amelynek címe: ’A gyermekkori megbecstelenítés sebeinek begyógyítása.’ Maga a téma kényes, de önök tapintatosan és szerető-kedvességgel nyúltak hozzá. Mivel én magam is ilyen meggyalázott gyermek voltam, nagy segítséget és vigaszt jelentett számomra. Nem tudom eléggé megköszönni az időt, a fáradságot, az éleslátást és mindenekelőtt a szeretetet, amelyet az ilyen némán szenvedők iránt tanúsítottak” (Egyesült Államok).

A valósággal szembenézni

Nagyon hasznosnak bizonyult azon áldozatok számára, akik nem tudták elfelejteni az ellenük elkövetett bűnt, amikor lehetőségük nyílt valamely rokonszenves vénnel megtárgyalni az ügyet, ténylegesen szembenézni a problémával és megérteni, hogyan tekinti Jehova ezt a dolgot, és hogyan lehet ezt az Írások figyelembevételével kezelni, s hogy Jézus váltságáldozata által meggyógyulhatnak. Egy hölgy ezzel kapcsolatban ezt a megállapítást teszi:

„Nem tudom szavakkal kifejezni, mennyire időszerűek voltak ezek a cikkek. Szinte nem akartam hinni a szememnek, mennyire pontos volt az információ. 20 évig depressziós voltam és farkaséhségben szenvedtem, és már mindenhol megpróbáltam segítséget és megoldást találni: voltam pszichiátereknél, pszichológusoknál, belgyógyászoknál, csoportos pszichoterápián, fogyókúrás klinikákon — mindez zsákutcába vezetett.

Az október 8-i számban közölt tájékoztatás viszont nagy segítségnek bizonyult számomra. Rettentő nagy szükségem volt rá. El sem tudom mondani, mennyire erőt vett rajtam időnként a reménytelenség érzése, olyannyira, hogy a halál látszott az egyedüli kiútnak. Most már megértem, hogy az, ami gyermekkoromban történt velem, nem az én hibám volt, és Isten nem tekint hitványnak. Szenvedő alany voltam. Az ilyen jellegű tájékoztatásnak köszönhetően már látom, hogy Jehova nagyon is törődik velünk és teljes bizalommal lehetünk iránta. 33 év után úgy érzem, hogy Jehova szelleme kezdi letörni rabságom bilincseit. Köszönet neki azért, hogy szerető erőfeszítésetek nyomán ilyen csodálatos gyöngyszem jelenhetett meg az Ébredjetek!-ben. Kérlek titeket, hogy ezután is jelentessetek meg ilyen vagy hasonló cikket, mivel létfontosságúak a szellemiségünk szempontjából.”

A következő levél, amely egy férfitól jött, sokak érzését összegzi. Több mint 50 évig gyötrelemben élt, mert gyerekkorában megrontották. Ezt mondja: „Jehova földi szervezetén keresztül megnyilvánuló szerető törődése mindig csodálattal tölt el és arra ösztönöz, hogy még jobban bízzak benne és még jobban ragaszkodjam hozzá. Az Ébredjetek! gyermekkori megbecstelenítésről szóló 1991. október 8-i számában közölt tájékoztatás gondos tanulmányozása után örömömben sírtam és egyik éneket a másik után énekeltem Jehovának, aki kősziklánk, erőnk és menedékünk. Testvérek, ezután is jelentessetek meg ilyen cikkeket. Nem is gondoljátok, hogy Jehova mi mindenre fel tud benneteket használni.”

Felvigyázók megjegyzései

Érdekes levelet küldött az egyik utazófelvigyázó, aki Jehova Tanúinak több gyülekezetében felügyeli a tevékenységet:

„Köszönöm az Ébredjetek! október 8-i számának ’A gyermekkori megbecstelenítés sebeinek begyógyítása’ című cikksorozatát. Kiváló tájékoztatást kaptunk, s erre már nagy szükségünk volt. A cikkek nagyon szabatosak. Többször is volt alkalmam megfigyelni, hogy az ártatlan áldozatok olyan időszakokat élnek át, amikor nehéz számukra úgy közeledni Jehovához, mint egy szerető Atyához. Amikor ilyen nehézséggel találkozom, diszkréten megkérdezem őket: ’Nem lehet, hogy gyermekkorodban rosszul bántak veled?’ Az esetek nagy többségében a válasz: „De igen!” Minden esetben, ahol az illető észre tudta venni a gyermekrontás és a mostani depressziója vagy érzelmi zűrzavara közötti összefüggést, mindjárt javulás következett be.”

Arra vonatkozó összegzésképpen, hogy milyen sok vén vélekedik így, egy rövid megjegyzés egy másiktól: „A gyermekkori megbecstelenítésről szóló október 8-i szám igen nagyszerű és szükséges volt. Mint gyülekezeti véneknek, nekünk is elegendő dolgot kell tudnunk ezekről a gondokról ahhoz, hogy kellő törődést és türelmet tudjunk tanúsítani a vétlen áldozatok iránt. Ahogy ez a rendszer egyre rosszabbá válik, úgy válnak egyre inkább mindennapossá az ilyen jellegű nyugtalanságok. A segítségért fogadjátok még egyszer köszönetünket.”

Az ilyen levelek olvasása felmelegíti a szívünket. Ha a gyermek-megbecstelenítés áldozatai teljesen tisztában vannak azzal, hogy ’ez nem az ő hibájuk volt’, Isten Szavának átformáló ereje által le tudják gyűrni szomorú emlékeiket. Örvendenek az előttük álló reménységnek, bíznak abban, hogy Isten új világában „az előbbiek észbe sem jutnak és még a szívben sem jönnek elő” (Ésaiás 65:17; Róma 12:12). Sőt már most tisztán állnak Isten előtt Jézus vérének gyógyító ereje révén (Zsidók 9:14). De szükségük van arra, hogy a vénekhez forduljanak segítségért. Ezek a vének olyanok lehetnek a szükségben lévők számára, mint „rejtekhely a szél ellen”, ha vigasztalóan beszélnek hozzájuk és együtt imádkoznak velük (Ésaiás 32:2; 1Thessalonika 5:14; Jakab 5:14, 15). A gyermekkori megbecstelenítés áldozatai ily módon segítséget kaphatnak ahhoz, hogy előrehaladjanak és örömet találjanak a keresztény gyülekezet minden tevékenységében.