„Válasz az imámra”

Olvasói reagálások az alkoholizmusról írt cikksorozatra

A VILÁG minden tájáról így fejezték ki magukat olvasóink: „Jehova meghallgatta imámat.” Eképp reagáltak az Ébredjetek! május 22-i számában megjelent „Segítség az alkoholistáknak és a családtagjaiknak” című cikksorozatra.

Ezek a Biblián alapuló cikkek arra mutattak rá, hogy az alkoholizmus az egész családot a mélységbe ránthatja. Házastársak és gyermekek gyakran az alkoholistákkal együtt tagadják az iszákosság tényét. Másokkal együtt hiába igyekeznek megváltoztatni az alkoholistát, csak azt érhetik el, hogy állandósul az iszákosság. A családtagoknak ezért meg kell érteniük, miben áll az alkoholizmus lényege, és milyen konkrét javaslatok alkalmazásával lehet kiszabadulni e pusztító szenvedély hatalmából. Arról is szó volt, hogyan tudják az alkoholisták felnőtt gyermekei felismerni — és gyógyítani — saját érzelmi sebeiket. Nem csoda, ha ilyen széles körű reagálást váltottak ki ezek a cikkek az olvasókból!

Az egyik nő ezt írta: „Amikor a címoldalt megláttam, hideg futott végig a hátamon. Az elmúlt másfél évben nagyon beteg voltam. Decemberben a mélydepresszióra utaló jelek mutatkoztak nálam: pánikba estem. Alkoholista édesapám mellett nőttem fel, de úgy éreztem, nem jó felemlegetni a múltat. Most, amikor megkaptam ezt a folyóiratot, többször is elolvastam. Először értettem meg saját magamat.”

Több olvasónknak is hasonló érzései voltak. Egy 16 éves leány, akinek alkoholista az édesapja, a cikksorozatot a gyógyulási folyamat kezdetének nevezte. Egy másik olvasó így ír: „1969 óta rendszeresen olvasom az Ébredjetek! folyóiratokat, de egyetlen tájékoztatás sem érintett ennyire elevenen, mint ez. Mivel hosszú évek óta folytonos kudarcban éltem, úgy éreztem, Jehova felé sem tudom kötelezettségeimet teljesíteni. Mi volt a baj nálam? Belementem egy olyan házasságba, amelyről azt gondoltam, hogy más lesz, mint az az élet, amelyet otthagytam, de ez is ugyanolyan kínos és szégyenteljes volt. Öt gyermeket neveltem fel alkoholista környezetben. Nem tudtam gyemekeimnek biztosítani azt az érzelmi biztonságot, amelyre szükségük lett volna. Az Ébredjetek! május 22-i száma megmutatta számunkra a kivezető utat! Köszönet Jehovának, hogy megértettem bajaimat.”

A cikkek — és ebben nincs semmi meglepő — sok olvasónak nyújtottak szellemi segítséget. „Hosszú idő óta szenvedek amiatt, hogy képtelen vagyok a bibliai alapelveket alkalmazni — ismeri el egy japán nő. Istenhez imádkoztam, hogy segítsen egyéniségem megváltoztatásában. Néhány nappal később megkaptam ezt a folyóiratot. A folyóirat megtanított arra, mi a viselkedésem oka, és bátorságot adott ahhoz, hogy rendezni tudjam dolgaimat.”

A cikkek egyes olvasóknak abban nyújtottak segítséget, hogy át tudják törni a tagadás falait. Egy kanadai nő ezt mondja: „Én is alkoholista édesapának vagyok az áldozata. De csak a cikk elolvasása után éreztem úgy, mintha mázsás követ vettek volna le rólam. Úgy nőttem fel, hogy közben folyton tagadtam, hogy nálunk valami baj lenne. Most már elindultam a gyógyulás útján. Beszéltem egy keresztény testvérnővel. Nagy meglepetésemre elmondta: az ő édesapja is alkoholista volt.”

Másoknál az elszigeteltség érzését szüntette meg a cikk. „Gyógyítólag hatott rám a cikketek elolvasása — mondja az egyik olvasó —, mert ezáltal felismertem, hogy igenis vannak olyan keresztény testvérek és testvérnők, akik hasonló érzéseken mentek keresztül, mint én, és meg tudnak érteni.”

Sok olvasó könnyeket ejtett, amikor e cikket elolvasta. „Már a cím elolvasásakor sírni kezdtem — mondta el egy nő. — Apám és férjem is alkoholista. El sem tudtam képzelni, mennyit ártott annak idején az alkoholizmus nekem mint gyermeknek. Tönkretette a házasságomat és majdnem engem is a sírba vitt. Sírok, mert most kezdem csak megérteni, miért volt egész életemben az az érzésem, hogy semmit sem érek. Továbbá, miért nem tudok megbízni másokban, és miért van bennem ez a nagy ürességérzet.”

Mások úgy érezték, más kínzó kérdéseikre is választ kaptak. Egy fiatal finnországi férfi ezt mondta: „Folyton azon tűnődtem magamban, miért vannak olyan érzéseim, hogy nem tudok például senkiben sem megbízni vagy meleg érdeklődéssel közelíteni másokhoz.” „Éppen erre a tájékoztatásra volt szükségem — mondta egy nő. — Hittestvéreink gyakran megdicsérnek bennünket, milyen szép, példamutató családi életet élünk. Még a szomszédaink is csak dicsérni tudnak. Mindezen sikerek ellenére sokszor azt éreztem, hogy legbelül valami nincs rendben nálam. Időnként bűntudat gyötört, kisebbségi érzésem volt és nem tudtam, hogy ez miért van bennem. A cikksorozat elolvasása után immár sok mindent kiegyensúlyozottabban tudok látni. Sebeim kezdenek végre begyógyulni!”

Alkoholista szülők felnőtt gyermekei gyakran éreznek bűntudatot. Figyeljük meg, mit írt az egyik japán olvasó: „Amikor részeges apám ütötte-verte anyámat, lelkileg stresszes és sokkos állapotba kerültem. Hányingerem támadt és hánytam is. Ő mindannyiszor ezt mondta: ’Ha felhagysz a Bibliával, én is felhagyok az ivással!’ De ez a cikk megtanított arra, hogy az iszákosok igyekeznek ivásukért másokra hárítani a felelősséget. Persze nem szabad felülni nekik. Úgy érzem, mintha megszabadultam volna.” Egy brazil olvasó ezt írta: „Ha apám leissza magát, mindig bennünket okol érte. Sokszor már majdnem elhittem, hogy csakugyan miattam iszik. A cikketek alapján felismertem, hogy ivásának oka nem az édesanyám, de még csak nem is én!”

A megértő keresztény vének nagyon sokat tudnak segíteni (Ésaiás 32:2). Az alkoholizmusról írt cikkek azért készültek, hogy a gyülekezeti felvigyázók ilyen esetben minél hatékonyabb segítséget tudjanak adni (Ésaiás 50:4). Egy keresztény asszony így emlékezik vissza: „Évek óta gyógyszereket szedek depresszióra; orvosom arra kért, kérjek szakorvosi segítséget. Eléggé riasztott az a gondolat, hogy odamenjek egy idegenhez egyéni problémámmal. Ezért elhívtam a véneket és ott velük beszélgetve férjem jelenlétében képes voltam a félelem, a harag, a kudarc és az elhagyatottság érzésétől megszabadulni.”

Sokszor persze nélkülözhetetlen a szakemberek segítsége az alkoholizmus okozta bajok felszámolásában. Jóllehet a cikkek nem ajánlottak semmiféle konkrét gyógykezelést, sok olvasó így számolt be személyes élményéről: „Férjem beleegyezett az elvonókúrába — mondja egy nő. — De ez csak a kezdete volt a hároméves küzdelmünknek, ami ezután kezdődött. Intenzív heti terápiát kezdtünk. Semmiképpen sem tudtunk volna a magunk erejéből kikerülni ebből az érzelmi sötétségből.” Egy német nő, aki egy olyan klinikán dolgozik, ahol káros szenvedélyeknek hódoló egyéneket gyógyítanak, hozzáfűzi: „Hálásan köszönöm annak a feltárását, hogy azok az erősek, akik bár ilyen nehézségekkel küszködnek, de hajlandók segítséget kérni — nem pedig azok, akik magukba fojtják a dolgokat vagy megpróbálják elbagatellizálni. Önök világosan kimutatták, hogy semmiféle presztízsveszteséget nem szenved az, aki ilyen kezelést keres.”

Jóllehet nagy öröm megfigyelni a kedvező reagálásokat e cikksorozatra, de azzal is tisztában vagyunk, hogy az alkoholizmus érzelmi sebeinek a begyógyítása gyakran nem könnyű és elég sokáig eltart. Buzgón imádkozunk azokért, akik Jehova Isten segítségével ilyen komoly nehézségekkel küzdenek. Az egyik ezt mondta: „Alkoholista édesapám mellett nőttem fel. Noha boldogan szolgálom Jehovát, az érzelmi sebek még nem tűntek el teljesen. Jehova segítségével rengeteget gyógyultam, de én is azt vallom, hogy a teljes gyógyulás csak Jehova új világában következik majd be.” (Ésaiás 65:17.)