Nagy ára van a szerencsejátéknak
Bobbyt holtan találták egy észak-londoni utcában parkoló kocsiban. Mindössze 23 éves volt; öngyilkosságot követett el.
Az idős férfi már egy ideje az utcán aludt, mielőtt jelentkezett volna egy szociális osztályon. Nagyon gyenge volt, hiszen négy napja nem evett, és még a szívgyógyszerét sem vette be.
Emilio, egy ötgyermekes édesapa igen letört hangulatban volt. Felesége és gyermekei magára hagyták, még beszélni sem akartak vele.
EGY öngyilkosság, egy csavargó és egy kitaszított apa: három szomorú eset, ami szemmel láthatólag nincs szoros kapcsolatban egymással, de nem szokatlan jelenség a mai társadalmunkban. Mindegyik tragédiának volt egy közös vonása — a szerencsejáték rabsága.
Sok szenvedélyes szerencsejátékos nem hajlandó elismerni beteges szenvedélyét, és a hozzátartozók is fedezik, nehogy a társadalom megbélyegezze őket. Szerte a világon naponta millió és millió család néz szembe e pusztító játékszenvedélyből eredő aggodalommal és kétségbeeséssel.
Senki sem tudja, hány szenvedélyes szerencsejátékos van. Az Egyesült Államokban tízmillióra becsülik a számukat egy mérsékelt becslés szerint. Riasztóan nagy szám ez, és folyton növekszik mindenütt, mivel egyre több alkalom adódik a szerencsejátékra egyik országban a másik után. A szenvedélyes szerencsejátékról azt tartják, hogy az a „leggyorsabban elhatalmasodó káros szenvedély”.
Sokan azok közül, akik a játék rabjává váltak, alkalmi játékosként kezdték, akik csak „ki akarták próbálni a szerencséjüket”. Aztán egyre jobban belemerültek a játékszenvedély őrületébe.
Amikor a szerencsejéték fölébe kerekedik az akaratnak
Mi teszi az alkalmi szerencsejátékost a játék rabjává? Az okok különfélék, de ilyen vagy olyan módon minden szerencsejátékos eljut az életében egy olyan ponthoz, amikor úgy érzi, hogy nem tud szerencsejáték nélkül élni. (Lásd a bekeretezett részt a 7. oldalon.) Némelyek az életükből hiányzó izgalmat találják meg a szerencsejátékban. Egy szerencsejátékos nő ezt mondta: „Teljesen mindegy, hogy nyerek, vagy vesztek. Ha megteszek egy tétet, különösen, ha nagyobbat, mint a körülöttem állók, akkor úgy érzem, én vagyok a legfontosabb személy a világon. Az emberek tisztelnek és ez feldob engem!”
Mások a magányuk vagy a lehangoltságuk miatt fordulnak a szerencsejátékhoz. Ester, egy négygyermekes édesanya, feleségül ment egy hivatásos katonához, aki gyakran távol volt a családjától. A feleség magányosnak érezte magát, ezért szerencsejáték-automatákon kezdett játszani egy játékteremben. Nemsokára már több óráig játszott minden nap. A konyhapénz hamarosan elúszott és a gondok megsokszorozódtak. Veszteségeit megpróbálta eltitkolni a férje elől, s közben eszeveszetten igyekezett kölcsönkérni bankoktól, vagy másoktól, hogy meglegyen a napi 200 dollár költőpénze a játékszenvedélyére.
Akadnak aztán olyanok is, akiknek megszállottságát a nagy nyeremény váltja ki. Robert Custer, a szenvedélyes szerencsejáték egyik szaktekintélye így magyarázza ezt: „Általában azok válnak szenvedélyes szerencsejátékosokká, akik hamar és többször is nyernek játékosi pályafutásuk során.” A folyamatos nyerés utáni vágy azután leküzdhetetlenné válik.
A babonaság ravasz hálója
Számos szerencsejátékos az ösztönös megérzéseire, nem pedig a logikára hagyatkozik. Egy leendő játékost, ha csak az eszére hallgatna, egy egyszerű valószínűségszámítás is elrettenthetne. S vannak olyanok is, akik hagyják, hogy szokatlan események irányítsák őket. Szemléltetésül vegyük a következő helyzetet: Az Egyesült Államokban 1:1 700 000-hez az esélye annak, hogy valakit villámcsapás ér. Az állami lottózóban a nyerés esélye ennél legalább kétszer rosszabb.
De ki gondol arra, hogy őt villám fogja agyoncsapni? Erre csak egy gyógyíthatatlan pesszimista gondol. Ugyanakkor majdnem minden lottószelvény tulajdonos arról álmodik, hogy megnyeri a főnyereményt. Igaz, a lottónyeremény kecsegtetőbb, mint a villámcsapás, de a babonaság az oka annak, hogy sokan szinte a reménytelenben reménykednek. Kedvenc „szerencseszámokat” választanak, s ez arról győzi meg a játékosokat, hogy nyerni fognak, még ha az esélyek elég soványak is. (Lásd a bekeretezett részt a 8. oldalon.)
Claudio Alsina spanyol matematikus kimutatta, hogy ha a kaszinók és a lottozók az ábécé betűit használnák számok helyett a szerencsejátéknál, a nyerési lehetőség valószínűleg ugyanaz lenne, de a játék bűvölete — és valószínűleg a szelvények jelentős hányada is — elmaradna. Bizonyos számok varázsereje rendkívüli. Egyesek a 9-est, a 7-est, 6-ost és a 0-t tartják kedvenc számuknak, mások viszont a születésük napját vagy a horószkópjuk számát választják „szerencseszámuknak”.
Az egyik nap egy férfinak kínos megleptésben volt része, miközben a monte-carlói kaszinó felé közeledett. Egy feje felett elszálló galamb lepöttyintette a kalapját. Aznap 15 000 dollárt nyert. Meg volt győződve arról, hogy a galambpiszok jó jel, ezért addig soha többé nem ment be a kaszinóba, amíg előtte nem kapott „égi jelet”. A babonaság tehát sok szerencsejátékossal elhiteti, hogy a nyerési szériának soha nem lesz vége. Ez viszont gyakran azzal jár, hogy a megszállottság könyörtelen csapdájába esnek, amely hatalmába keríti és végül sírásójuk lesz.
A pénz szeretete miatt
Az emberek többnyire azért játszanak, mert pénzt akarnak nyerni, méghozzá lehetőleg minél többet. A szenvedélyes szerencsejátékos esetében viszont a pénz, amelyet nyer, varázslatos erővel bír. Robert Custer magyarázata szerint számára „a pénz igen fontos . . . A pénz barátság . . . A pénz orvosság.” És miért jelent igen sokat neki?
A szerencsejátékosok körében az emberek nagy csodálattal veszik körül a nagy nyereményre szert tevőt, vagy a pazar költekezőt. A közelében akarnak lenni. A megnyert pénz valakivé, nagymenővé teszi őt. A pénz feledteti vele a gondjait, segít lazítania és feldobja. Jay Livingston kutató szavai szerint a szenvedélyes szerencsejátékosok „minden érzelmi igényüket a szerencsejáték lapjára teszik”. Milyen tragikus tévedés!
Amikor szétpattan a nyeremény szép szappanbuborékja, és a játékos újra és újra csak veszít, a pénz még fontosabbá válik. Most kétségbeesetten arra törekszik, hogy visszanyerje, amit elvesztett. Hogyan tudna elég pénzt előteremteni ahhoz, hogy a hitelezőit kifizesse és hogy visszanyerje azt, amit nyerési széria alatt megnyert? Élete hamarosan az állandó hitelkéregető ember szintjére alacsonyodik.
Millió és millió szerencsejátékos életében megmásíthatatlan tény ez a szerencsétlen állapot. Megtaláljuk közöttük mindkét nem, minden korosztály és az élet minden társadalmi rétegének képviselőit. És senki sem sebezhetetlen ezen a téren, ami látható abból is, hogy egyre több tizenéves és háziasszony válik a szerencsejáték rabjává.
E szenvedély rabjai a tizenévesek és a háziasszonyok között
Fiatalok könnyen a csábító szerencsejáték-automaták, vagy egyéb játékok rabjaivá válnak, amelyek a gyors meggazdagodás reményével kecsegtetnek. Egy angliai városban végzett felmérés szerint a 14 éves fiúk négy ötöde rendszeresen játszik szerencsejáték-automatán és a legtöbbjük már 9 éves korától kezdve. Egyesek lógtak az iskolából, csakhogy játszhassanak. Egy egyesült államokbeli felmérésből, amelyet középiskolások között végeztek, az derült ki, hogy 6 százalékuknál „a szerencsejáték iránti beteges hajlam tünetei” mutatkoztak.
Manuel Melgarejo, aki egy madridi (Spanyolország) volt szerencsejátékosokból álló önsegítő csoport elnöke, kifejtette az Ébredjetek!-nek, hogy egy befolyásolható fiatalt megragadhatja a nyerés lehetősége, ha egyszer hatalmas főnyereményt nyer szerencsejáték-automatán. A szerencsejáték rövid időn belül előbb kedvteléssé válik, majd szenvedéllyé fokozódik. Aztán az ifjú szerencsejátékos nemsokára eladja a család ékszereit, esetleg lop otthonról, sőt kisebb tolvajlásokra is rászánja magát, vagy prostituált lesz, csakhogy fedezni tudja játékszenvedélyeit.
Szakértők azt is megfigyelték, hogy a szenvedélyes játékosok között szép számmal akadnak háziasszonyok is. Az Egyesült Államokban például a szenvedélyes szerencsejátékosok közel 30 százalékát nők alkotják, de a becslések szerint 2000-re ez a szám eléri az 50 százalékot.
A munkásosztálybeli María, két leánygyermek édesanyja tipikus példája annak a sok háziasszonynak, aki szenvedélyes szerencsejátékos lett. Az elmúlt hét évben 35 000 dollárt költött el — főleg a háztartási pénzből — bingóra és szerencsejáték-automatákra. „Ez a pénz örökre elúszott — mondja sóhajtva. — Sóvárogva várom azt a napot, amikor nyugodtan bemehetek 50 dollárral a pénztárcámban egy kávéházba és lesz elég erőm, hogy a pénzt a gyermekeimre és ne a játékautomatára költsem.”
Álmok, amelyek lidércnyomássá váltak
A szerencsejátékos az álmokra épít. Egyes játékosoknál csak rövid ideig tart a mesés meggazdagodás álma, de azoknál, akinél ez szenvedéllyé vált, az álmodozás a megszállottságig fokozódik, s ennek az álomnak az eszeveszett hajszolása csődbe, börtönbe, sőt még a halálba is kergeti őket.
Igaz, a szerencsejáték azzal az ígérettel kecsegtet, hogy kielégíti a jogos szükségleteket — a kellemes időtöltést, egy kis izgalmat, némi többletjövedelmet, vagy menekülést a mindennapi élet gondjai elől —, de van olyan ár is, ami nem látható, s az bizony talán nagyon is nagy ár, amit fizetni kell a szerencsejátékért, miként ez sokszor kiderül a szerencsejátékosok nagy bánatára. Vajon ki lehet-e elégíteni ezeket a szükségleteket más módon is?
[Kiemelt rész a 7. oldalon]
Egy szenvedélyes szerencsejátékos portréja
A SZERENCSEJÁTÉKOS állandóan játszik, függetlenül attól, mennyit veszít. Ha nyer, a pénzét a játék folytatására használja. Bár azt állítja, hogy bármikor abba tudná hagyni a játékot, a szerencsejátékos az az ember, akinek valóságban csak néhány napig marad meg a pénz a zsebében anélkül, hogy fogadna. Beteges játszási kényszer gyötri.
Állandóan adósságba keveredik. Ha nem tud fizetni hitelezőinek, kétségbeesetten újabb kölcsönöket vesz fel, hogy legnyomasztóbb adósságait törlessze és hogy tovább játszhasson. Előbb-utóbb becstelenné válik. Még a munkaadója pénzét is képes eljátszani. A vége rendszerint az, hogy elbocsátják a munkahelyéről.
Az ilyen játékos mindent: még a feleségét és a gyermekeit is alárendeli játékszenvedélyének. Szenvedélye elkerülhetetlenül családi viszályokhoz, végül pedig elkülönüléshez vagy váláshoz vezet.
Bűntudata növekedésével arányban egyre befelé fordultabb lesz. Nehezére esik másokkal beszélgetni. A legvégső stádiumban súlyos depresszió gyötri és esetenként még az öngyilkosságot is megkísérli; más kiutat ugyanis nem lát a helyzetéből.
[Kiemelt rész/kép a 8. oldalon]
A férfi, aki Monte-Carlóban robbantotta a bankot
CHARLES WELLS, angol férfi 1981 júliusában felkereste a monte-carlói kaszinót. Tízezer frankja néhány nap alatt egymilliót hozott a ruletten, és meglepő módon négy hónap múlva megismételte ezt a tettet. A többi szerencsejátékos megpróbálta kifürkészni milyen „szisztéma” szerint játszik — de hiába. Wells folyton azt mondogatta: neki nincs szisztémája. És a következő évben minden pénzét elveszítette és nincstelenül halt meg. Ironikus módon, esetét szenzációnak tartották a kaszinó életében. Úgy vált ismertté nemzetközileg, hogy soha nem veszített.
A monte-carlói téveszme
Sok szerencsejátékos azt gondolja, hogy a szerencsejáték-automatának vagy a rulettkeréknek emlékezőtehetsége van. Ezért a rulettező azt gondolhatja, hogy ha egy bizonyos számsorrend eddig bevált, akkor nagy az esély arra, hogy a kerék továbbra is ezen számsornak megfelelő számoknak kedvez. Ugyanígy egyesek, akik szerecsejáték-automatákon játszanak, biztosra veszik, hogy ha egy ideig nem ér el telitalálatot a gép, akkor hamarosan kidob egyet. Ezeket a hamis feltevéseket nevezik monte-carlói téveszmének.
Mind a rulettkerék, mind a szerencsejáték-automata telitalálatot elérő mechanizmusa teljesen a véletlen elvén működik. Így nem vehető alapul semmi, ami korábban történt. Ezekben a véletlenen alapuló szerencsejátékokban, ahogy a The New Encyclopædia Britannica rámutat, „minden egyes játéknál ugyanannyi az esély a végeredményt illetően, mint a többinek”. A nyerésnek tehát nem sok esélye van egyik esetben sem. A monte-carlói téveszme azonban sok szerencsejátékost tönkretett már, miközben megtöltötte a kaszinó pénzesládáit.