Őrtorony ONLINE KÖNYVTÁR
Őrtorony
ONLINE KÖNYVTÁR
magyar
  • BIBLIA
  • KIADVÁNYOK
  • ÖSSZEJÖVETELEK
  • w97 3/1 20–24. o.
  • „Arany helyett gyémántokra találtam”

A kijelölt részhez nincs videó.

Sajnos a videót nem sikerült betölteni.

  • „Arany helyett gyémántokra találtam”
  • Az Őrtorony hirdeti Jehova királyságát – 1997
  • Alcímek
  • Hasonló tartalom
  • Valami sokkal értékesebb
  • Teljes idejű szolgálat Görögországban
  • Ellenállást szenvedünk el
  • A Bételben szolgálok
  • Újból ellenállást szenvedünk el
  • A további terjeszkedésnek örvendve
  • Jehova szerető keze alatt szolgálva
    Az Őrtorony hirdeti Jehova királyságát – 1996
  • Igazi gazdagságot találtam Ausztráliában
    Ébredjetek! – 1994
  • Igyekszem megadni Jehovának, amivel tartozom neki
    Az Őrtorony hirdeti Jehova királyságát – 1999
  • Több mint 50 éve, hogy ’átjöttem’
    Az Őrtorony hirdeti Jehova királyságát – 1996
Továbbiak
Az Őrtorony hirdeti Jehova királyságát – 1997
w97 3/1 20–24. o.

„Arany helyett gyémántokra találtam”

MICHALISZ KAMINARISZ ELMONDÁSA ALAPJÁN

Miután öt évet Dél-Afrikában töltöttem — ahová azért mentem, hogy arany után kutassak —, valami sokkal értékesebbel tértem haza. Hadd beszéljek nektek arról a gazdagságról, amely most már a tulajdonomban van, és amit másokkal is szeretnék megosztani.

A JÓN-TENGER Kefalinía nevű görög szigetén születtem 1904-ben. Szüleim mindketten korán meghaltak, és így árván nőttem fel. Segítségre vágytam, és sokszor imádkoztam Istenhez. Bár rendszeresen eljártam a görög ortodox templomba, a Bibliát egyáltalán nem ismertem. Nem leltem vigaszra.

1929-ben elhatároztam, hogy kivándorlok, és valami jobb élet után nézek. Elhagyva a sivár szigetet, ahol éltem, Anglián keresztül Dél-Afrikába hajóztam. Miután 17 napot töltöttem a tengeren, Fokvárosnál értem partot, ahol az egyik honfitársam rögtön fel is fogadott. Az anyagi gazdagságban azonban nem leltem vigaszra.

Valami sokkal értékesebb

Már két éve Dél-Afrikában voltam, amikor Jehova egyik Tanúja meglátogatott a munkahelyemen, és görög nyelvű bibliai irodalmat kínált fel nekem. A Hol vannak a halottak? és az Elnyomás. Mikor fog végződni? című füzet is közöttük volt. Jól emlékszem arra, milyen mohón olvastam őket, még kívülről is megtanultam minden idézett írásszöveget. Egy napon ezt mondtam az egyik munkatársamnak: „Megtaláltam, amit több éven át kerestem. Aranyért jöttem Afrikába, de arany helyett gyémántokra találtam.”

Nagy öröm volt megtudni, hogy Istennek személyes neve van, Jehova, valamint, hogy a Királysága már létrejött az égben, és hogy a dolgok jelenlegi rendszerének utolsó napjaiban élünk (Zsoltárok 83:19; Dániel 2:44; Máté 6:9, 10; 24:3–12; 2Timótheus 3:1–5; Jelenések 12:7–12). Mennyire felpezsdítő volt megtudni, hogy Jehova Királysága véget nem érő áldásokat hoz majd az emberiség minden rassza számára! A másik tény, ami nagy hatást gyakorolt rám, az volt, hogy ezeket az értékes igazságokat világszerte prédikálják (Ésaiás 9:6, 7; 11:6–9; Máté 24:14; Jelenések 21:3, 4).

Nemsokára felderítettem a Watch Tower Society Fokvárosban lévő fiókhivatalának címét, és még több bibliai irodalmat kaptam. Főleg attól voltam elragadtatva, hogy kaptam egy saját Bibliát. Amit olvastam, arra késztetett, hogy tanúskodni kívánjak. Azzal kezdtem, hogy bibliai kiadványokat küldtem a szülővárosomban, Lixúriban élő rokonaimnak, barátaimnak és ismerőseimnek. Ahogy tanulmányoztam, fokozatosan megértettem, hogy az embernek át kell adnia életét Jehovának ahhoz, hogy a tetszését élvezze. Így ezt hamarosan meg is tettem imában.

Egyszer részt vettem Jehova Tanúi egyik összejövetelén, de mivel nem tudtam angolul, egy szót sem értettem belőle. Amikor megtudtam, hogy sok görög ember él Port Elizabeth-ben, odaköltöztem, de egyetlen görögül beszélő Tanút sem sikerült találnom. Akkor elhatároztam, hogy visszatérek Görögországba, hogy teljes idejű evangéliumhirdető legyek. Emlékszem, hogy ezt mondogattam magamban: „Vissza fogok menni Görögországba, még ha félmeztelenül kell is odaérnem.”

Teljes idejű szolgálat Görögországban

1934 tavaszán a Duilio nevű olasz óceánjáró fedélzetén voltam. Marseille-be (Franciaország) értem, és tíznapos ott-tartózkodás után Görögországba mentem a Patris hajó utasaként. Mialatt a tengeren voltunk, a hajóban műszaki hiba keletkezett, és az éjszaka folyamán kiadták a parancsot, hogy engedjék le a mentőcsónakokat a tengerre. Ekkor visszaemlékeztem azokra a gondolataimra, hogy félmeztelenül érek majd Görögországba. Végül egy olasz vontatóhajó érkezett, és elvontatott minket Nápolyba (Olaszország). Később végül elértük a görögországi Pireéfszt (Pireuszt).

Innen aztán Athénba indultam, ahol felkerestem a Watch Tower Society fiókhivatalát. Amikor a fiókhivatal felvigyázójával, Athanassziosz Karanassziosszal beszélgettem, azt kérdeztem tőle, hogy kaphatnék-e megbízatást a teljes idejű prédikálószolgálatra. Másnap már úton voltam Peloponnészosz felé, ami Görögországnak a kontinensen fekvő részén, délen helyezkedik el. Ezt az egész kerületet személyes területnek jelölték ki számomra!

Határtalan lelkesedéssel vágtam neki a prédikálómunkának: városról városra, faluról falura, farmról farmra jártam, és egyik magányos háztól a másikig mentem. Nemsokára Michael Triantafilopoulosz is csatlakozott hozzám, aki 1935 nyarán megkeresztelt — több mint egy évvel azután, hogy elkezdtem a teljes idejű szolgálatot! Tömegközlekedési eszközök nem álltak rendelkezésre, így mindenhová gyalog mentünk. A legnagyobb gondot a papság ellenállása jelentette, mely bármit megtett volna, csak hogy megállítson bennünket. Ennek az lett az eredménye, hogy nagymérvű előítélettel kerültünk szembe. Az akadályok ellenére mégis végeztük a tanúskodást, Jehova nevét pedig mindenütt hirdettük.

Ellenállást szenvedünk el

Egyik reggel, mialatt Árkádia hegyvidékes kerületében prédikáltam, egy Magouliana nevű faluba értem. Miután már egy órája tanúskodtam, hallottam a templomi harangok hangját, és hamar rájöttem, hogy miattam harangoznak! A görög ortodox archimandrita (egyházi méltóság, aki rangban a püspök alatt áll) vezetésével tömeg gyűlt össze. Gyorsan becsuktam a tanúskodótáskámat, és magamban Jehovához imádkoztam. Az archimandrita — egy gyerekcsapattal a háta mögött — egyenesen felém tartott. Kiabálni kezdett: „Ő az! Ő az!”

A gyerekek szorosan körbezártak, a pap pedig előre lépett, és a nagy, hordó hasával lökdösni kezdett, miközben azt mondta, hogy nem akar hozzám nyúlni, „hátha fertőző vagyok”. Ezt ordította: „Üssétek! Üssétek!” Ám éppen akkor jelent meg egy rendőr, és mindkettőnket bevitt a rendőrőrszobára. A papot kihallgatták a tömeg felbujtása miatt, és 300 drachma bírság, plusz a bírósági költségek kifizetésére kötelezték. Engem elengedtek.

Amikor új területre értünk, egy nagyobb várost választottunk a tevékenységünk bázisául, ahonnan az attól négyórányi járásra lévő egész területet bejártuk. Ez azt jelentette, hogy reggel még sötétben indultunk el, és az est leszállta után tértünk csak haza, s általában egy vagy két falut kerestünk fel mindennap. Miután bejártuk a környező falvakat, a bázisul választott városban prédikáltunk, aztán továbbmentünk. Gyakran letartóztattak bennünket, mert a papok felbujtották ellenünk az embereket. Parnasszus környékén, Közép-Görögországban hónapokig keresett engem a rendőrség. Ennek ellenére sohasem fogtak el.

Egyik nap Triantafilopoulosz testvérrel prédikáltunk egy Mouríki nevű faluban, Boiótia kerületében. Két részre osztottuk a falut, és én — mivel fiatalabb voltam — a meredek lejtőkön kezdtem a munkát. Egyszer csak kiáltásokat hallottam lentről. Ahogy rohantam lefelé, ezt gondoltam magamban: „Verik Triantafilopoulosz testvért!” A falubeliek összegyűltek a helyi kávéházban, a pap pedig fel-alá járkált, és toporzékolt, mint egy felbőszült bika. „Ezek »a Kígyó magvának« neveznek bennünket” — üvöltötte.

A pap akkor már kettétört egy sétapálcát Triantafilopoulosz testvér fején, a vér pedig patakokban folyt az arcán. Miután letöröltem a vért, el tudtunk menekülni. Három órát gyalogoltunk, míg elértük Téba városát. Itt egy klinikán ellátták a sebet. Az esetet jelentettük a rendőrségen, és benyújtottuk a keresetet. A papnak azonban megvoltak az összeköttetései, és végül felmentették.

Mialatt Leukasz városát munkáltuk be, a terület egyik politikai vezetőjének követői „letartóztattak” bennünket, és a falu kávéházába vittek, ahol abban a helyzetben találtuk magunkat, hogy egy rögtönzött népbíróság vádol minket. A politikai vezető és az emberei felváltva fölénk hajoltak, és beszédet tartottak nekünk — egyfolytában össze-vissza beszéltek —, és az öklükkel fenyegettek minket. Mindannyian részegek voltak. Az ellenünk irányuló szónoklatuk déltől naplementéig tartott, mi azonban higgadtak maradtunk, és végig mosolyogtunk, mialatt állítottuk, hogy ártatlanok vagyunk; magunkban pedig Jehova Istenhez imádkoztunk segítségért.

Estefelé két rendőr mentett ki bennünket. Bevittek minket a rendőrőrszobára, és jól bántak velünk. Annak érdekében, hogy igazolja eljárásmódját, a politikai vezető másnap eljött, és Görögország királya elleni propaganda terjesztésével vádolt bennünket. A rendőrség ezért két férfi kíséretében elküldött bennünket Lamía városába az ügy további kivizsgálására. Hét napig őrizetben tartottak minket, majd pedig megbilincselve vittek Lárisza városába a kihallgatásra.

A Láriszában élő keresztény testvéreink — akik időben értesültek erről — már várták, hogy megérkezzünk. Az irántunk kimutatott nagy szeretetük kitűnő tanúskodás volt az őröknek. Az ügyvédünket, aki akkor már Jehova Tanúja, régebben pedig alezredes volt, jól ismerték a városban. Amikor a bíróságon megjelent, és érvelt az ügyünkben, az ellenünk felhozott vádakról kiderült, hogy hamisak, és szabadon bocsátottak bennünket.

Jehova Tanúi prédikálásának általános sikere az ellenállás fokozódásához vezetett. Hittérítést tiltó törvényeket hagytak jóvá 1938-ban és 1939-ben is, és Michaelt meg engem több tucat bírósági ügybe belekevertek ebben a kérdésben. A fiókhivatal később azt tanácsolta, hogy külön-külön végezzük a munkát, hogy így kevésbé hívjuk fel a figyelmet a tevékenységünkre. Nehéznek találtam, hogy nem volt társam. Jehovában bízva mégis bejártam Attika, Boiótia, Phthiótisz, Évia, Aitólia, Akarnania, Euritania és Peloponnészosz kerületeit.

A zsoltáríró gyönyörű szavai — amelyek Jehovába vetett bizalmát tükrözték — segítséget jelentettek nekem ebben az időszakban: „Mert általad táboron is átfutok, és az én Istenem által kőfalon is átugrom. Az Isten, a ki felövez engem erővel, és tökéletessé teszi útamat: Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasé, és az én magas helyeimre állít engem” (Zsoltárok 18:30, 33, 34).

Olaszország 1940-ben hadat üzent Görögországnak, és nem sokkal ezután német alakulatok törtek be az országba. Statáriumot hirdettek, és a Watch Tower Society könyveit betiltották. Nehéz idők voltak ezek Jehova görögországi Tanúinak, ennek ellenére a számuk drámai módon megnövekedett: 1940-ben még csak 178 Tanú volt, a II. világháború 1945-ben bekövetkezett végére pedig 1770-en lettek!

A Bételben szolgálok

1945-ben meghívtak, hogy szolgáljak Jehova Tanúi fiókhivatalában, Athénban. A Bétel szó azt jelenti, hogy ’Isten háza’, és ez abban az időben a Lombardou utcában, egy bérelt házban volt. Az irodák a földszinten voltak, a nyomda pedig az alagsorban. A nyomda egy kisméretű nyomdagépből és egy vágógépből állt. A nyomda személyzete kezdetben csupán két személyből állt, de nemsokára más önkéntesek is kezdtek bejárni az otthonukból, hogy segítsenek a munkában.

A Watch Tower Society brooklyni (New York) főhivatalával 1945-ben helyreállt az összeköttetés, és abban az évben ismét kezdtük rendszeresen nyomtatni Az Őrtoronyt Görögországban. Majd 1947-ben a fiókhivatalunk a Tenedou utca 16. szám alá költözött, de a nyomda a Lombardou utcában maradt. Később aztán a nyomdát is áthelyezték a Lombardou utcából egy Tanú gyárába, mintegy öt kilométerrel távolabbra. Így egy ideig oda-vissza futkostunk a három hely között.

Emlékszem, hogy a Tenedou utcában lévő lakóhelyünkről még hajnal előtt indultunk el, és a nyomdához utaztunk. Miután délután egyig itt dolgoztunk, elmentem a Lombardou utcába, ahová az általunk kinyomtatott papíríveket vitték. Ott folyóiratokká hajtogatták, összefűzték és kézzel körülvágták őket. Ezt követően a kész folyóiratokat a postára vittük, felhordtuk a harmadik emeletre, segítettünk az ott dolgozóknak csoportosítani ezeket, a borítékokra pedig rátettük a postázáshoz szükséges bélyegeket.

Görögországban 1954-re a Tanúk száma több mint 4000-re nőtt, és kibővített létesítményekre volt szükség. Ezért Athén belvárosába költöztünk, a Kartali utcába, egy új, háromemeletes Bételbe. 1958-ban megkértek, hogy felügyeljek a konyhára, és ez 1983-ig volt a felelősségem. Időközben, 1959-ben feleségül vettem Eleftheriát, aki lojális segítőtársnak bizonyult Jehova szolgálatában.

Újból ellenállást szenvedünk el

Egy katonai junta ragadta magához a hatalmat 1967-ben, a prédikálómunkánkat pedig ismét korlátozták. Ennek ellenére — mivel már az előzőekben tapasztalatot szereztünk azon a téren, hogy miként kell megbirkózni azzal, hogy betiltás van — gyorsan átszerveztük a tevékenységünket, és illegálisan is eredményesen folytattuk.

Magánlakásokban tartottuk az összejöveteleinket, a házankénti munkánk során pedig elővigyázatosak voltunk. Testvéreinket ennek ellenére rendszeresen letartóztatták, és megsokszorozódtak a bírósági ügyek. Az ügyvédeink állandóan úton voltak, hogy az ország különböző részén zajló tárgyalásokkal foglalkozzanak. A Tanúk többsége az ellenállás dacára is rendszeresen végezte a prédikálótevékenységét, főleg a hétvégeken.

Egy tipikus szombati vagy vasárnapi napon, miután befejeztük az aznapra tervezett prédikálást, ellenőrzést tartottunk, hogy lássuk, ki hiányzik a csoportunkból. A hiányzókat általában a legközelebbi rendőrőrszobán tartották fogva. Takarókat és ennivalót vittünk nekik, és buzdítottuk őket. Az ügyvédeinket szintén értesítettük, akik hétfőn megjelentek az ügyész előtt, hogy megvédjék azokat, akiket fogva tartottak. Örömmel néztünk szembe ezzel a helyzettel, mert az igazság miatt szenvedtünk!

A betiltás alatt a nyomdai műveletek szüneteltek a Bételben. Ezért az a bérház Athén külvárosában, amelyben Eleftheriával laktunk, egyfajta nyomdává vált. Eleftheria egy nehézkes írógép segítségével gépelte az Őrtorony-cikkek másolatait. Tíz papírlapot tett egyszerre az írógépbe, és nagyon erősen kellett leütnie a betűket, hogy azok nyomot hagyjanak. Én aztán összeszedtem az oldalakat, és összefűztem őket. Minden este ez ment, egészen éjfélig. Egy rendőr lakott az alattunk lévő szinten, mi pedig a mai napig azon csodálkozunk, hogy nem fogott gyanút.

A további terjeszkedésnek örvendve

Görögországban 1974-ben helyreállt a demokrácia, a prédikálómunkánk pedig ismét sokkal nyíltabban folyt. Az alatt a hét év alatt azonban, míg a munkánkat korlátok közé szorították, bámulatos növekedésnek örvendtünk a több mint 6000 új hírnök személyében, s így a Királyság-hirdetők száma meghaladta a 17 000-et.

A fiókhivatal épületeiben a rendszeres nyomdai tevékenységünket is újrakezdtük. Ez azt eredményezte, hogy a Kartali utcai Bétel-létesítményünk nemsokára túl kicsi lett. Ezért egy 1 hektár nagyságú földterületet vásároltunk meg Athén Marousi nevű külvárosában. Új Bétel-épületeket építettünk, amelyek 27 lakószobát, egy üzemet, irodákat és más létesítményeket tartalmaztak. Ezeket 1979 októberében adták át.

Idővel még több helyre lett szükségünk. Ezért egy 22 hektár nagyságú földterületet vettünk meg, amely körülbelül 60 kilométerre feküdt Athén északi részétől. Ez a telek Eleonában van, egy hegyoldalon, amelyről hegyekre és bőven öntözött völgyekre nyílik kilátás. Itt 1991-ben átadtunk egy sokkal nagyobb létesítményt, amely 22 házat foglalt magában, melyek mindegyikében 8 embert tudnak elszállásolni.

Miután több mint 60 évet töltöttem a teljes idejű szolgálatban, még mindig jó egészséggel vagyok megáldva. Örömmel mondhatom, hogy még ’vén korban is gyümölcsözöm’ (Zsoltárok 92:15). Főleg azért vagyok hálás Jehovának, hogy megérhettem az igaz imádók számának óriási növekedését. Ésaiás próféta jövendölt egy ilyen növekedésről: „És nyitva lesznek kapuid szüntelen, éjjel és nappal be nem zároltatnak, hogy behozzák hozzád a népek gazdagságát, és királyaik is bevitetnek” (Ésaiás 60:11).

Mennyire lenyűgöző olyan embermilliókat látni, akik minden nemzetből sereglenek Jehova szervezetébe, és akik tanításban részesülnek arról, hogy miként maradhatnak életben a nagy nyomorúság során, hogy így bekerülhessenek Isten új világába! (2Péter 3:13). Őszintén mondhatom, hogy a teljes idejű szolgálat sokkal értékesebbnek bizonyul számomra bárminél, amit ez a világ felkínál. Igen, szellemi gyémántokat találtam — nem pedig aranykincseket —, amelyek végtelenül tartalmassá tették az életem.

[Képek a 23. oldalon]

Michalisz és Eleftheria Kaminarisz

(Jobbra) A Lombardou utcai nyomda

    Magyar kiadványok (1978–2025)
    Kijelentkezés
    Bejelentkezés
    • magyar
    • Megosztás
    • Beállítások
    • Copyright © 2025 Watch Tower Bible and Tract Society of Pennsylvania
    • Felhasználási feltételek
    • Bizalmas információra vonatkozó szabályok
    • Adatvédelmi beállítások
    • JW.ORG
    • Bejelentkezés
    Megosztás