Szarajevó — 1914-től 1994-ig

AZ ÉBREDJETEK! SVÉDORSZÁGI TUDÓSÍTÓJÁTÓL

Nyolcvan év telt el azóta, hogy 1914. június 28-án leadták azokat a végzetes lövéseket Szarajevóban. A lövések megölték Ferenc Ferdinánd főherceget és feleségét, Sophie főhercegnőt, majd az Ausztria—Magyarország és Szerbia közti ellenségeskedés az I. világháborúvá fajult. A csatamezőkre küldött 65 millió fiatalember közül mintegy 9 millió sohasem tért vissza. A polgári halálos áldozatokat is ideértve összesen 21 millió személy vesztette életét. Egyesek még mindig úgy beszélnek a háború 1914 augusztusában bekövetkezett kitöréséről, mint olyan időről, amikor „a világ megbolondult”.

MEGINT csak lövések visszhangzottak Szarajevó minden zugában. És nemcsak Szarajevóban, hanem a volt Jugoszláv államszövetséga hat köztársaságából többen is. A Jugoslavien​—Ett land i upplösning (Jugoszlávia — egy szétesőben lévő ország) című könyv kijelenti: „Ez egy olyan polgárháború, ahol a szomszéd szomszéd ellen harcol. A régóta fennálló neheztelések és gyanús magatartások gyűlöletté fajultak. Ez a gyűlölet harchoz vezetett, a harc pedig több öldökléshez és több pusztításhoz. Olyan ez, mint egy ördögi kör, vagy inkább a gyűlölet, a gyanakvás és az öldöklés szakadatlan növekedése.”

Amikor 1991 júniusában, Jugoszláviában kitörtek a harcok, nem volt meglepő, hogy sok ember az 1914 júniusában, Szarajevóban leadott lövésekre emlékezett vissza. Vajon ez az újabb összecsapás ugyanolyan pusztító eredményekhez fog vezetni? Fenyegeti a békét Európában? Vajon az „etnikai tisztogatási” programok (egy faji, politikai vagy kulturális csoport szándékos öldöklése és eltávolítása) átterjedhetnek a világ más részeire is? Nemzetközi nyomást gyakoroltak, hogy megpróbáljanak véget vetni a harcnak. De valójában mi rejlik a volt Jugoszláviában lévő bajok mögött? A Szarajevóban nemrég lezajlott eseményeknek van valami közük az 1914-es orgyilkossághoz?

Jugoszlávia és az I. világháború

Az összecsapások nem újak. Ennek az évszázadnak egészen a kezdetén úgy beszéltek a Balkán-félszigetről, mint „Európa puskaporos hordójáról”. A Jugoslavien​—Ett land i upplösning című könyv ezt mondja: „Ez egy olyan unió felbomlásának a kérdése, ahol már nagyon hosszú ideje növekszik a feszültség. Az összecsapások gyakorlatilag már akkor léteztek, amikor a Szerb—Horvát—Szlovén Királyság [Jugoszlávia korábbi neve] az I. világháború végén megalakult.” Némi történelmi háttérinformáció segítségünkre lesz, hogy felismerjük, hogyan vezethetők vissza napjaink összecsapásai az I. világháborúhoz.

A történelem szerint 1914-ben, a Ferenc Ferdinánd elleni orgyilkosság idején a délszláv országok — Szlovénia, Horvátország és Bosznia-Hercegovina — Ausztria—Magyarország tartományai voltak. Szerbia viszont független királyság volt már 1878 óta, és Oroszország erőteljesen támogatta őt. Azonban sok szerb azokban a tartományokban élt, melyeket Ausztria—Magyarország uralt, ezért Szerbia azt akarta Ausztria—Magyarországtól, hogy engedje át az összes Balkán-félszigeti megszállt területet. Noha nézeteltérések voltak Horvátország és Szerbia között, egy kívánságot illetően megegyeztek: hogy megszabadulnak a gyűlölt idegen uraktól. A nacionalisták arról álmodoztak, hogy minden délszlávot egy királyságban egyesítenek. A szerbek jelentették a legerősebb hajtóerőt abban, hogy létrehozzanak egy ilyen független államot.

Az uralkodó császár, Ferenc József ekkor 84 éves volt. Úgy volt, hogy hamarosan Ferenc Ferdinánd főherceg lesz az új császár. A szerb nacionalisták úgy látták, hogy Ferenc Ferdinánd akadályt jelent abban, hogy valóra váltsák a délszláv királyságra vonatkozó álmukat.

Szerbiában néhány fiatal diák megszállottja volt a szabad délszláv állam gondolatának, és kész volt meghalni az akciójáért. Számos fiatalt kiválasztottak a főherceg orgyilkosságának végrehajtására. Fegyvereket kaptak, és egy Fekete Kéz nevű titkos szerb nacionalista csoport kiképezte őket. Ketten közülük gyilkossági kísérletet tettek, és egyiküknek sikerült. A neve Gavrilo Princip volt. Tizenkilenc éves volt.

Ez az orgyilkosság az elkövetők által kívánt célhoz vezetett. Amikor az első világháború véget ért, az Osztrák—Magyar Monarchia feloszlott, Szerbia pedig átvehette a vezetést abban, hogy a szlávokat egyesítse egy királyság létrehozásában. 1918-ban ez a királyság a Szerb—Horvát—Szlovén Királyság néven vált ismertté. 1929-ben ezt a nevet Jugoszláviára változtatták. Amikor azonban a különböző csoportoknak többé nem volt szükségük arra, hogy egyesüljenek közös ellenségeskedésükben Ausztria—Magyarországgal szemben, nyilvánvalóvá vált, hogy nézeteltérések vannak maguk között a csoportok között. Majdnem 20 különféle népcsoport, négy hivatalos nyelv és több kisebb nyelv, két eltérő ábécé (római és cirill), valamint három főbb vallás van — a katolikus, muzulmán és szerb ortodox. A vallás továbbra is számottevő megosztó tényező. Más szóval sok régóta fennálló, megosztó tényező volt az új államban.

Jugoszlávia és a II. világháború

A II. világháború alatt Németország elfoglalta Jugoszláviát, és a Jasenova — das jugoslawische Auschwitz und der Vatikan című könyv szerint a nácikkal együttműködő katolikus horvátok „több mint 200 000 embert, jobbára ortodox szerbeket, módszeresen meggyilkoltak”. A horvát Josip Tito azonban kommunista partizánjaival, valamint az angolokkal és amerikaiakkal együttműködve vissza tudta szorítani a németeket. Amikor a háború véget ért, kitűnt mint az ország vitathatatlan vezetője, és vaskézzel kezdte kormányozni azt. Független ember volt. Még Sztálin sem tudta rákényszeríteni arra, hogy egységbe hozza Jugoszláviát a kommunista blokk többi részével.

A volt Jugoszláviából sokan azt mondták: „Ha Tito nem lett volna, az unió már sokkal korábban széthullott volna. Egyedül neki volt olyan akaratereje és az ahhoz szükséges hatalma, hogy összetartsa.” Ez igaznak bizonyult. Tito 1980-ban bekövetkezett halála után volt, hogy az összecsapások újra kirobbantak, és addig fokozódtak, míg 1991-ben kitört a polgárháború.

A lövedékek, amelyek megváltoztatták a világot

Frederic Morton író a Thunder at Twilight​—Vienna 1913/1914 című könyvében írt Ferenc Ferdinánd meggyilkolásáról: „A lövedék, amely a tarkójába csapódott, kezdőlövésként hangzott el abban a legpusztítóbb mészárlásban, amit az emberiség addig tapasztalt. Azt a fordulatot indította el, amely a II. világháborúhoz vezetett . . . A körülöttünk lévő látvány szálai közül sok először a Duna mentén sodródott másfél éven keresztül azt megelőzően, hogy azt a pisztolyt ráfogták a főherceg fejére.” (Kiemelés tőlünk.)

A volt Jugoszláviában nemrégiben végbement események nem az egyedüliek „a körülöttünk lévő látvány szálai” közül, melyek visszavezethetők 1914-hez. Edmond Taylor történész valami olyat juttat kifejezésre, amellyel sok történész egyetért: „Az első világháború kitörése vezette be huszadik századunkba a »bajok korát« . . . Közvetlen vagy közvetve az elmúlt fél évszázad minden nagyobb megrázkódtatása 1914-re vezethető vissza.”

Erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy megmagyarázzák, miért voltak ilyen szörnyű következményei a szarajevói lövéseknek. Hogyan tudta egy diák két lövése lángra lobbantani az egész világot, és bevezetni az erőszaknak, a zűrzavarnak és a kiábrándultságnak egy ilyen időszakát, amely egészen napjainkig folytatódik?

1914 megmagyarázására tett kísérletek

A Thunder at Twilight​—Vienna 1913/1914 című könyvében a szerző azáltal igyekszik megmagyarázni a történteket, hogy rámutat arra, amit ő „új erő”-nek nevez, amely hatást gyakorolt a nemzetekre 1914-ben. Azt mondja, hogy ez az „erő” valójában több tényező együttes működése volt. A kinyilvánított néhány, józan gondolkodásra valló véleményt elfojtották a háborúért elhangzott, állandóan erősödő kiáltásokban. Az egyik ország mozgósítása előmozdította az összes többi mozgósítását. A hatalom az uralkodó osztálytól átkerült a tábornokokhoz. Azonkívül sok ember kedvező alkalmat látott a háborúban arra, hogy „nagy nemzeti kalandban” legyen része, és ezáltal megszabaduljon a mindennapi élet sivárságától. A későbbiekben egy tisztviselő ezt írta: „Az 1914-es nemzedék annyira hitt abban az enyhülésben, amit a háború hozhat, mint amennyire az emberek vágyakoznak a zivatarra, hogy az megszabadítsa őket a nyár fülledtségétől.” Hermann Hesse német író azt mondta, hogy sok embernek jót tenne, ha kizökkenne „a kapitalista társadalom egyhangú békéjéből”. Azt a kifejezést, hogy a háború „tisztulás, felszabadulás és végtelen remény”, a Nobel-díjas német írónak, Thomas Mann-nak tulajdonítják. Még Winston Churchill is ezt írta a háború gondolatától mámorosan: „A háborús előkészületek borzalmasan vonzanak. Imádkozom Istenhez, hogy bocsásson meg a komolytalanság ilyen félelmetes hangulatáért.”

Emiatt az „új erő” miatt játszódtak élénk jelenetek egész Európában, amint a katonák a háborúba meneteltek. Zöld ágakat tűztek a kalapjaikra, az ágyúkra rózsafüzéreket aggattak, zenekarok játszottak, a háziasszonyok zsebkendőikkel integettek az ablakokból, és a vidám gyermekek a katonák mellett szaladgáltak. Úgy tűnt, mintha az emberek ünnepelnék és éljeneznék a háború beköszöntét. A világháború ünnepélynek álcázva érkezett el.

Itt áttekintettünk néhányat azok közül a tényezők közül, amit a korábban idézett Morton annak az „új erő”-nek nevezett, amely állítólag segít nekünk megérteni az első világháború okát. De honnan jött ez az „erő”? Barbara Tuchman történésznő azt írta, hogy az ipari társadalom új erőkkel látta el és új nyomások alá helyezte az emberiséget. Valójában a „társadalmat . . . új feszültségek és felgyülemlett energiák vetették szét”. Stefan Zweig, aki abban az időben fiatal értelmiségiként Bécsben élt, ezt írta: „Nem tudom mással magyarázni, mint ezzel a többleterővel, a belső dinamika tragikus következményével, amely a béke negyven éve alatt felhalmozódott, és most heves szabadulást keresett.” A „nem tudom mással magyarázni” kifejezés azt sejteti, hogy ő maga is nehéznek találja, hogy megmagyarázza. A Thunder at Twilight című könyvének előszavában Morton ezt írja: „Miért pont akkor és pont ott történt? És hogyan? . . . Van kiút az útvesztőből?”

Igen, sokan azok közül, akik igyekeznek megmagyarázni 1914-et, úgy érzik, hogy a mélyen fekvő okokat igazán nem könnyű megérteni. Miért nem korlátozódott a háború azokra a csoportokra, akiket közvetlenül érintett? Miért fajult egy világháborúvá? Miért volt olyan hosszúra nyújtott és pusztító? Mi volt igazából ez a furcsa erő, amely hatalmat nyert az emberiség felett 1914 őszén? Következő cikkünk a 10. oldalon az ezekre a kérdésekre vonatkozó bibliai választ fogja tárgyalni.

[Lábjegyzet]

[Oldalidézet a 6. oldalon]

„Az 1914-es nemzedék annyira hitt abban az enyhülésben, amit a háború hozhat, mint amennyire az emberek vágyakoznak a zivatarra, hogy az megszabadítsa őket a nyár fülledtségétől” (Ernest U. Cormons, osztrák diplomata).

[Kiemelt rész/képek a 8., 9. oldalon]

1914

A Biblia megjövendölte azokat a katasztrofális eseményeket, amelyek 1914 óta történtek

„Előjőve egy másik, veres ló, és a ki azon üle, megadaték annak, hogy a békességet elvegye a földről, és hogy az emberek egymást öljék; és adaték annak egy nagy kard. És mikor felnyitotta a harmadik pecsétet, hallám, hogy a harmadik lelkes állat mondá: Jőjj és lásd. Látám azért, és ímé egy fekete ló; és annak, a ki azon üle, egy mérleg vala kezében. És hallék a négy lelkes állat közt szózatot, a mely ezt mondja vala: A búzának mérczéje egy dénár, és az árpának három mérczéje egy dénár; de a bort és az olajt ne bántsd. És mikor felnyitotta a negyedik pecsétet, hallám a negyedik lelkes állat szavát, a mely ezt mondja vala: Jőjj és lásd. És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és a ki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által.” Jelenések 6:4–8 (Lásd még Lukács 21:10–24; 2Timótheus 3:1–5.)

„Az 1914—1918-as világháború mint egy felperzselt földövezet, elválasztja azt a kort a mi korunktól. Azáltal, hogy oly sokak életét törölte el, akik még az elkövetkezendő években tevékeny életet éltek volna, valamint azáltal, hogy romba döntött hitnézeteket, megváltoztatott elméleteket, és a kiábrándultság gyógyíthatatlan sebeit hagyta maga után, fizikai és lélektani szakadékot hozott létre a két korszak között.” (Barbara W. Tuchman The Proud Tower című könyvének előszava.)

„Az [1914-et] követő négy év Graham Wallas írása szerint »az emberi faj által valaha tett leghevesebb, leghősiesebb erőfeszítések négy éve volt«. Amikor az erőfeszítés véget ért, azok az illúziók és lelkesedések, melyek egészen 1914-ig lehetségesek voltak, lassan a súlyos kiábrándultság tengerének mélyére süllyedtek. A fizetett árért az emberiség főbb nyereménye saját korlátainak fájdalmas látványa volt.” (Ugyanennek a műnek az utószava.)

[Forrásjelzések]

The Bettmann Archive

The Trustees of the Imperial War Museum, London

National Archives of Canada, P.A. 40136

[Térkép a 7. oldalon]

(A teljes beszerkesztett szöveget lásd a kiadványban.)

Európa 1914 augusztusában

1. Nagy-Britannia és Írország 2. Franciaország 3. Spanyolország 4. Német Birodalom 5. Svájc 6. Olaszország 7. Oroszország 8. Ausztria—Magyarország 9. Románia 10. Bulgária 11. Szerbia 12. Montenegró 13. Albánia 14. Görögország

[Kép az 5. oldalon]

Gavrilo Princip

[Kép az 6. oldalon]

A németek virágokat kapnak útban a háborúba

[Forrásjelzés]

The Bettmann Archive

[Kép forrásának jelzése a 3. oldalon]

Culver Pictures