Olvasóink írják
Támogatást nyújtó szülők Különösen hálás vagyok a „Szülők — nyújtsatok támogatást!” című sorozatért (1994. augusztus 8.). A legfiatalabb lányom iskolájában az igazgatónő mostanában tárgyalta meg a szülő és a tanár közötti jó kommunikáció kérdését néhány szülővel. Elvittem a folyóiratot az igazgatónőnek, és ő azonnal elolvasta. Két hét múlva a lányom meghozta a havonként megjelenő iskolai beszámolót. A jó kommunikációról szóló cikk egy részét teljes egészében leközölték, s így az egész közösség a javára fordíthatta a felvilágosítást.
W. B., Egyesült Államok
Keverék delfinek Élveztem a „Kardszárnyú delfin? Palackorrú delfin? — Nem, ez keverék delfin!” című cikket (1994. február 22.), amely a palackorrú delfin és a kardszárnyú delfin hibridjéről szólt. A cikk végén azt állítják, hogy „a világ egy újabb bepillantást nyer abba, milyen csodálatos lehetőségek rejlenek abban a változatosságban, amelyet Isten épített bele teremtésművébe”. Ezzel nem értek egyet, hiszen a párzás nem következett volna be a normális környezetükben.
K. G., Egyesült Államok
Nem arra gondoltunk, hogy az ilyen párzás normális, vagy hogy Isten a felelős érte. Mindazonáltal nem tulajdoníthatjuk az embernek az ilyen lenyűgöző teremtmények létezését. Hibridek csak a változatosság lehetősége miatt léteznek, amit Isten beleépített a teremtésművébe. A cikkünk ezáltal jogosan Istennek tulajdonítja az érdemet. (A kiadók.)
Lélegzetelállító sportok A „Fiatalok kérdezik: Lélegzetelállító sportok — megkockáztassam?” című cikkben (1994. július 8.) jól tettétek, hogy figyelmeztettétek a fiatalokat a bangi ugrás lehetséges veszélyeire. Nem egészen egy héttel azután, hogy elolvastam, a BBC jelentést közölt négy fiatalról, akiknek bangi ugrás közben súlyosan megsérült a szemük. Köszönöm a csodálatos folyóiratotokat.
D. F., Anglia
A halált kihívó sportokról szóló cikk olvasása után úgy éreztem, hogy kinyílt a szemem! Egyszer egy meredek sziklán másztam fel, és észrevettem, hogy nem tudok továbbmenni se hátrafelé, se előre. Még a mai napig is összeborzadok a gondolatra, hogy milyen közel kerültem a halálhoz. Milyen ostoba elfecsérlése lett volna ez az életemnek!
L. T., Egyesült Államok
Nagyon értékeltem a cikket. Ott, ahol lakom, a srácok sok ilyen lélegzetelállító sportban vesznek részt. Folyton rá akarnak venni engem is, hogy tartsak velük. A hírekben viszont gyakran látok jelentéseket olyan emberekről, akik meghaltak vagy súlyosan megsérültek, miközben ugyanazokban az állítólag mulatságos sportokban vettek részt, amelyekről nekem is mesélnek. A cikk elolvasása után megértettem, hogy nem lenne bölcs dolog a Jehova Istentől kapott életemet egy csupán rövid ideig tartó izgalom miatt veszélyeztetni.
J. S., Egyesült Államok
AIDS Több mint három évig teljes idejű evangéliumhirdetőként szolgáltam. Most viszont már képtelen vagyok erre. AIDS-es vagyok. Köszönöm, hogy nyíltan foglalkoztatok ezzel a nehéz témával a „Segítség az AIDS-betegeknek” című cikkben (1994. március 22.). Látom, hogy mindenki érdekeit a szíveteken viselitek. Mégis úgy tűnik, hogy sokan nem értik meg a cikk azon részeit, amelyek a betegekkel való együttérzésre buzdítottak, és inkább a cikkben említett „ésszerű óvintézkedésekre” összpontosítanak. Olyan, mintha a cikk valamilyen módon elősegítené a kimértséget. Csak azon tudok gondolkozni, hogy mi lesz akkor, ha sokkal rosszabbul leszek, és igazán szükségem lesz a testvéreim szeretetére és támogatására. Lehet, hogy néhányan nem lesznek majd hajlandók eljönni hozzám, mert félnek, hogy elkapják a vírust?
M. N., Egyesült Államok
Értékeljük ezeket az őszinte megjegyzéseket. Nem állt szándékunkban bárkinek elvenni a kedvét attól, hogy támogatást nyújtson az AIDS-betegeknek. Valójában ezt a kijelentést tettük: „A közvélemény jelenlegi állása alapján az alkalomszerű érintkezés nem adja tovább az AIDS-et . . . nem kell túlzottan félni, ha AIDS-es emberek közelében van valaki.” A javasolt óvintézkedések segíthetnek másoknak, hogy egy bizonyos mértékű védelmet érezzenek, mialatt együtt érző módon foglalkoznak az AIDS-es betegekkel. (A kiadók.)