Hitük bizonysága

EZERKILENCSZÁZKILENCVENÖTBEN volt a náci koncentrációs táborok felszabadításának az 50. évfordulója. A nácizmus áldozatai Európa-szerte megemlékeztek erről az alkalomról, és Auschwitzban, Bergen-Belsenben, Buchenwaldban, Dachauban, Ravensbrückben, Sachsenhausenben és más táborokban nagy összejöveteleket tartottak, melyeken államfők is részt vettek. Egy gondolat ismételten előtérbe került: „Bárcsak sohasem felejtenénk el!”

Ebből az okból kifolyólag Jehova Tanúi kiállításokat rendeztek Európában, az évforduló évében. Sok Tanút azért internált a Hitler-kormány, mert megtagadta a Hitler-köszöntéssel való tisztelgést, és a háborús erőfeszítések támogatását. 1933-tól kezdve ezreket börtönöztek be közülük, és sokan vesztették életüket a miatt a bánásmód miatt, amelyben részesültek.

Tapasztalatuk azonban jobbára ismeretlen a nyilvánosság előtt. Ezért alakult ki az a kifejezés, hogy „a történelem elfelejtett áldozatai”. Tanú túlélők egy csoportja kifejezte vágyát, hogy meg szeretné őrizni üldözött, bebörtönzött, megkínzott, illetve meggyilkolt családja és társai emlékét, valamint ismertté szeretné tenni ezen Bibelforscherek — ahogyan Jehova Tanúit nevezték a koncentrációs táborokban — hitének és bátorságának a bizonyságát.

Az Egyesült Államok Holocaust Emlékmúzeuma, mely Washington D. C.-ben található, 1994. szeptember 29-én szemináriumot tartott azokkal a Jehova Tanúival kapcsolatban, akik koncentrációs táborokban voltak. 1995. március 28-án Strasbourgban, és március 30-án Párizsban két nagy emlékgyűlést tartottak Franciaországban azokkal a Tanúkkal, akik élve kerültek ki a koncentrációs táborokból. Nagyon megrendítő volt hallani, amikor ezek a most már idős férfiak és nők, akik még 50 évvel később is hűségesek Istenhez, elmesélték tapasztalataikat. Április 27-én egy hasonló összejövetelt tartottak Berlin közelében, Brandenburgban (Németország), ahol sok Tanút úgy végeztek ki, hogy lefejezték őket. A következő napon sok túlélő volt jelen azokon az ünnepségeken, melyeket Brandenburg tartománya szervezett, és sokan ellátogattak a különböző táborokba.

A francia kiállítás

Ezeken a gyűléseken mutatták be azt a kiállítást, amely a „Mémoire de Témoins” (Tanúk bizonysága) témával foglalkozott. 1995 májusától 1996 áprilisáig 42 városban volt látható Franciországban, és Belgium, valamint Svájc francia nyelvű területeinek különböző városaiban. Ami mindennél fontosabb, hogy a kiállításon szereplő férfiak és nők Jehova Isten Tanúi. De a szenvedésnek is tanúi, melyet ők és mások álltak ki a koncentrációs táborokban. Élő bizonyítékát adják annak, hogy létezett a türelmetlenség ideológiája, mely emberek millióinak okozott szenvedést és halált a faji hovatartozásuk vagy a vallásuk miatt. A Tanúk bizonysága azonkívül leleplezi, hogy az úgynevezett keresztények hogyan részesítették előnyben az álmessiás Hitlert Jézus Krisztussal szemben, a gyűlöletet a felebarát iránti szeretettel szemben, és az erőszakot a békességgel szemben.

A kiállítás mintegy 70 táblából állt, mely az események egy időrendi táblázatával kezdődött: 1933 márciusa — megnyitják a dachaui és oranienburgi táborokat; 1935 szeptembere — nürnbergi faji törvények, melyekben „megvédik a német vért”; 1938 márciusa — Anschluss, vagyis Ausztria beolvasztása Németországba; ugyanezen év novembere — Kristallnacht (Kristályéjszaka), amikor is több ezer zsidó üzletet feldúltak, és több mint 30 000 embert letartóztattak és deportáltak; Jehova Tanúi fokozatos betiltása; 1941 júniusa — benyomulás a Szovjetunióba; 1939—1941 — az elmebetegek eutanáziája.

Több tábla hangsúlyozta azoknak a fiataloknak a kiképzését, akik a Hitlerjugendben voltak, valamint az emberek elragadtatását, amikor a nácik hatalmas gyűléseket rendeztek Nürnbergben a tömegeknek. A fényképek felidézték az emberekben azt, amikor Jehova Tanúi visszautasították, hogy hűségesküt tegyenek a Führernek, és Hitler-köszöntéssel tisztelegjenek. Más táblák azt mutatták, hogy Jehova Tanúi miként váltak a félreinformálás áldozataivá, és hogy 1935-től kezdve miként terjesztették a folyóiratokat és a traktátusokat, melyek leleplezték a nácik kegyetlenkedéseit.

Személyes tapasztalatok

Körülbelül 40 tábla meséli el az Európa minden részéről való, egyszerű férfiak és nők tapasztalatait, akiket hitükért üldöztek, sőt meg is öltek. A túlélők jelenlétükkel támogatták a kiállítást, a látogatók pedig figyelmesen hallgatták őket. A gyermekek figyelmét teljesen lekötötte, amikor Louis Arzt elmondta a történetét. Mulhouse-ból (Franciországból), ahol eredetileg tartózkodott, elvitték a szüleitől, és Németországba küldték, amiért az iskolában nem volt hajlandó azt mondani, hogy „Heil Hitler!” „Egy SS-katona megvert, amiért nem voltam hajlandó Hitler-köszöntéssel tisztelegni. 30 ütést mért rám. Két nappal később a vállamat átkarolva megpróbált hatni az érzelmeimre. »Gondolj az anyukádra. Olyan boldog lenne, ha látna. Csak azt kell mondanod, hogy ,Heil Hitler!’, és felszállhatsz a hazafelé tartó vonatra.« Nehéz volt egy 12 éves gyerek számára” — tette hozzá. Sokakat megindított Joseph Hisiger tapasztalata, aki a heti kenyéradagját elcserélte egy protestáns cellatársa Bibliájára.

A kiállítás egy másik jellegzetességét a volt deportáltakkal készített interjúk videofelvételei képezték. Némelyik interjút a tábor színhelyén készítették — például Ausztriában, Ebensee-ben és Németországban, Buchenwaldban, Sachsenhausenben. A többi interjú a tábori élet különböző oldalait vagy olyan Tanúknak az emlékeit örökítette meg, akiket gyermekekként deportáltak.

Megnyitó

A kiállítás mindegyik bemutatását egy rövid ünnepség nyitotta meg, melyen a volt deportáltak egyik képviselője elmagyarázta Jehova Tanúinak a nácizmussal szemben tanúsított szellemi ellenállását. A nem Tanú deportáltak, valamint számos történész és tisztviselő, köztük a francia kormány egyik volt minisztere, szintén szívesen elfogadta a meghívást, hogy szólaljon fel.

Egy volt deportált, aki Buchenwaldban ismerte meg Jehova Tanúit, ezt mondta velük kapcsolatban: „Nincs tudomásom róla, hogy a zsidókon kívül lenne még egy olyan deportált csoport, amelyikkel ilyen gyalázatosan bántak: akiket megvertek, megaláztak, sértegettek, és akiknek a legaljasabb feladatokat adták. A hitük nélkül nem tudták volna kiállni ezeket. Legnagyobb tiszteletem és csodálatom az övék.”

Reagálás

Több mint 100 000 ember látogatta meg a kiállítást. Egyes helyeken emberek százai — köztük sok-sok fiatal — álltak sorba, hogy bejussanak a kiállítási terembe. Sok látogató fejezte ki érzéseit azáltal, hogy írt néhány szót a vendégkönyvbe. Egy fiatal például ezt írta: „Sabrinának hívnak. Tízéves vagyok, és szeretnék olyan bátor lenni, mint Rutha, hogy tetsszek Jehovának.”

A hírközlő eszközök is beszéltek a kiállításról. Minden városban általában egy vagy két cikk jelent meg a helyi sajtóban. Azonkívül a helyi rádióállomások gyakran hírül adták a kiállítást, és volt deportáltakkal készített interjúműsorokat sugároztak. A helyi tévé bemutatott rövid riportokat. Az egyik televíziós közvetítés úgy beszélt a kiállításról, mint ami „egyszerű, mégis borzalmas történet, amely az elmondhatatlan dolgok velejéig hatol. »Tanúk bizonysága«, amely tisztelettel adózik annak a méltóságnak, amelyet soha senki nem vehet el.”

A felszabadítás 50. évfordulója sokáig a túlélők emlékezetébe lesz vésve. Bár a fájdalmas emlékek felidézése nem mindig volt könnyű, a Tanúk, azáltal hogy megosztották másokkal és felelevenítették az emlékeket, megerősíthették a többiek hitét. Kiváltságnak tekintették, hogy részt vehettek ezen a kiállításon, és hogy valamennyire eloszlathatták az előítéletet és a tudatlanságot, amely még 50 évvel később is létezik. De legelőször is megelégedést nyertek abból, hogy tudják, a bizonyságuk tiszteletet szerez Istenüknek, Jehovának, és biztosíték arra, hogy mások soha nem fogják elfelejteni, hogy ők mit álltak ki az ő Tanúiként.

[Lábjegyzet]

[Kép a 16. oldalon]

Az „Aranykorszak” cikkei leleplezték a nácizmuskegyetlenkedéseit

[Kép a 16. oldalon]

Mintegy 70 tábla beszélte el azoknak a férfiaknak, nőknek és gyermekeknek a történetét, akiket a nácik üldöztek, és akik nem voltak hajlandóak megtagadni a hitüket

[Kép a 16., 17. oldalon]

Néhány Jehova Tanúja, akit Hitler kormánya deportált és internált, elmondta a történetét