Öreg napjaimban igazi menedékre leltem
Louisa Gregorió elbeszélése
MÁR majdnem 102 évet éltem — sokkal hosszabb időt, mint az emberiségnek megadott hetven év. (Zsolt 90:10) De csak hetven év után találtam meg azt, amit mindig kerestem: az igazi menedéket, a biztos reménységet.
Azoknak a menekülteknek vagyok a leszármazottja, akik sok évvel ezelőtt a vallási szabadságot kívánták. Viktória királynő uralkodásának kezdetén, aki 1837-1901 között uralkodott Angliában, a portugál Madeira sziget lakóit a katolikusok vallási okokból üldözték. Bántalmazták őket és elégették Bibliáikat. Végül a királynő hajót küldött, melyen mindazok, akik akarták, a szigetet elhagyhatták.
Azok között, akik a hajó fedélzetére mentek, két lány is volt. A hajó útiránya a Brit Nyugat-India volt. Néhány menekült az ország Antigua szigetére ment. A többiek — köztük a két lány is — idejöttek Trinidadra. Szorgalmas és becsületes emberek voltak. Köveket hordtak a közeli East Dry folyóból és felépítették a skót egyház Szent Anna templomát, amely még ma is áll.
A menekült lányok egyike az én dédnagymamám volt. Azután az ő Marcelina nevű lánya férjhez ment és gyerekei születtek. Ezek közül az egyik, Mária, az én édesanyám volt. Ő Manuel Pereirához ment férjhez, aki így az apám lett. A családban három lány és egy fiú volt. A fiú nagyon korán meghalt. Apám halála után anyám üzletben dolgozott, hogy a családról gondoskodjon.
ISKOLA ÉS HÁZASSÁG
A Henry és a Duke utca sarkán laktunk, a mai Port of Spain üzletnegyedben. Nem messze innen, a Viktória úton volt a leányiskola, ahová jártam. Amikor 16 éves lettem, a szomszédból két fiatalember is felfigyelt rám. Az egyik egy gazdag családhoz tartozott, a másik azonban szegény volt. Vonzalmammal Albert Gregoriót, a szegény fiatalembert ajándékoztam meg. Amikor 20 éves lettem, összeházasodtunk. Ezt a választást azután soha nem bántam meg.
Albert és én boldogok voltunk. Keményen dolgoztunk azért, hogy növekvő családunk számára rendes otthont teremtsünk. Három fiúnk és három lányunk született. Albert lovakat és kocsisokat tartott, ezzel biztosította életkörülményeinket. Lakásunk Belmontban szerény volt, mégis boldog család voltunk és összetartottunk.
Néhány év múlva Albert Belmontban egy kis temetkezési vállalatot nyitott, és hosszú ideig a Gregorió temetkezési vállalat volt az Observatory utca ismertetőjele. Férjem a szegény emberek barátjaként volt ismert, mert ha egy család a temetkezést nem tudta kifizetni, Albert ennek ellenére gondoskodott a temetésről.
NEM IGÉNYELTEM A SZELLEMI DOLGOKAT
Az első világháború alatt egy Evander J. Coward nevű ember jött Trinidadra; bibliai előadásai nagy tömegeket vonzottak. A Bibliakutatókhoz tartozott, akik ma Jehova tanúiként ismertek. Annie testvérem és férje, Wilfred Ferreira, valamint édesanyám elkezdtek tanulni a bibliakutatóval. Willie, ahogy Wilfredet nevezték, nagyon buzgó bibliakutató lett, és prédikátori tevékenysége során meglátogatott más szigeteket is. Bár én meghallgattam őt, de nem volt rám hatással, amit mondott.
1931-ben férjem tüdőgyulladást kapott. Amikor végül már megpróbált fölkelni és sétálgatni, hamarosan összeesett és otthon meg is halt. Ő ugyan soha nem volt bibliakutató, de olyan ember volt, aki mindig nagyon jó volt hozzám. Nagyon hiányoltam őt. Ezután a családdal kapcsolatos összes felelősség rám hárult. Blúzokat, szoknyákat és egyéb ruhadarabokat varrtam és mérsékelt áron eladtam. Így gondoskodtam sok éven át megélhetésünkről.
A BIBLIAI IGAZSÁGOK BEFOGADÁSA
Az 1940-es évek vége volt már, amikor megismertem, hol van az igazi menedék, a biztos reménység, bár ezt már sokkal korábban megtudhattam volna, ha más a beállítottságom. Jehova tanúi az USA-ban egy különleges iskolát nyitottak, a Gileád Iskolát, amelyben olyan misszionáriusokat képeznek ki, akik más országba mennek, és ingyen oktatják a Bibliára azokat, akik ezt akarják. 1946-ban néhány ilyen misszionáriust küldtek Trinidadra.
Ezek között volt egy Ann Blizzard nevű fiatalasszony. Nagyon megkedveltem őt, ezért javaslatára belementem, hogy tanulmányozzam vele a Bibliát. Kezdtem értékelni a megismert igazságokat. Egy nap a 2Péter 3:13-ról beszélgettünk, amely így szólt: „De az ő ígérete szerint új egeket és új földet várunk, és ezekben igazságosság lakozik.” (UV) Az erről az igazságos égről és igazságos földről szóló olvasmány nagy örömömre szolgált. Ebben az igazságos rendben élni akartam. Ekkor 76 éves voltam.
A nálam lakó unokámat, Joy Hearnt arra buzdítottam, hogy vegyen részt tanulmányozásainkon. Ő ezt szívesen meg is tette, és már nagyon hamar befogadta azokat a bibliai igazságokat, amelyeket magyaráztunk neki. Végül rendszeresen látogattuk Jehova tanúinak Belmontban, a Norfolk utca 6/b-ben levő összejöveteleit, és ott minden nagyon tetszett.
Nagyon örültem, amikor másoknak is beszélhettem azokról a csodálatos dolgokról, amelyeket megismertem. Amikor az embereket otthonaikban fölkerestem és bibliatanulmányozást vezettem, sok érdekes tapasztalattal gazdagodtam. Még emlékszem Alma Forddal történt bibliatanulmányozásomra. Ő teljes szívvel befogadta az igazságot és aktív tanúja lett Jehovának.
Ivy lányomat, aki San Fernandóban, Port of Spaintól kb. 50 km-re délre lakott, szintén buzdítottam, hogy az ottani misszionáriusokkal tanulmányozzon. Ő és Jean lánya, végül férje, Jack is befogadta az igazságot. Péter unokám ugyancsak meghallgatta és elfogadta az igazságot. Emlékszem még, hogy milyen boldog voltam 1950. november 25-én, azon a napon, amikor Ivy lányom és két unokám, Jean és Joy, Jehova tanúi egyik kongresszusán alámerítkezett.
AZ ELLENSÉG: MAGAS ÉLETKOR ÉS HALÁL
Az 1950-es években és az 1960-as évek elején látogattam az összejöveteleket, prédikáltam a szomszédoknak, és az embereket a bibliai igazságokra tanítottam. Ezután már nálam is észrevehetővé vált az öregkori gyengeség. Naponta kezdtem tapasztalni a Zsoltárok 90:10 (UV) szavainak igazságát: „A mi esztendeink napjai hetven év, különleges erőnlét esetén pedig 80 év, de az is tele bajokkal és egyéb káros dolgokkal.”
Az én bajomhoz hozzájárult az a körülmény is, hogy egyik fiam, Cecil beteg lett, és többé már nem gyógyult fel. Éppen akkor, amikor úgy tűnt, hogy javul az állapota, visszaesett és meghalt. Bár ismertem a feltámadásról és a paradicsomi földről szóló bibliai ígéretet, nagyon bánkódtam halála miatt.
Amikor egy napon — már 96 éves voltam — a lakószobában egy ablakot akartam kinyitni, váratlanul megcsúsztam, elestem és nagy fájdalmaim voltak. Hívták az orvost, aki azonnal kórházba utalt. A medencém eltört, és meg kellett operálni.
Az orvosok és ápolónők minden áron vért akartak adni. Azt mondták, hogy meghalok, ha nem kapok vért. Én ezt elutasítottam, mert az Isten Igéje megtiltja a vér elfogadását. (1Móz 9:4; 3Móz 17:10; Csel 15:20, 29) Megköszöntem Jehovának, hogy az operációt túléltem és ismét helyrejöttem. Ugyanebben az időben, ugyanebben a kórházban két 80 év feletti idősebb hölgy feküdt, akik szintén a medencéjüket törték el. Mindkettő kapott vérátömlesztést, és mindkettő meghalt.
A medenceműtét után rövidebb lett az egyik lábam. Speciális cipőt csináltak nekem és mankót kaptam. Ezzel otthon tudtam mozogni; sok munkát elvégeztem, ételemet megfőztem. Nagyon nehéz idő volt ez, de a helyi gyülekezet tagjai nagyon jók voltak hozzám és buzdítottak engem. Erősen kívántam, hogy Armageddon csatáját túléljem és bekerüljek az új rendbe.
Ezután meghalt Vivian fiam, nem sokkal később pedig meghalt Kenneth is. Többé már nem voltak fiaim. Három lányom ugyancsak meghalt. Nagyon nehéz volt az összes szeretteim halálát elviselni, bár tudom, hogy a feltámadás után viszontlátom őket. Remélem, hogy férjemet is viszontlátom az Isten új rendjében. Ez a bibliailag alátámasztott reménység nagy örömet adott. Szívesen olvasom a Zsoltárok 56:12-t, ahol ez áll: „Istenben bízom, nem félek.”
Jelenleg testileg nagyon gyenge vagyok, és már nem tudok egyedül járni. Néha mondogatom, elég nehéz ilyen öregen élni. Mindig azt kívántam, hogy Armageddont túléljem, de most már a korom ezt valószínűleg nem teszi lehetővé. Ezért reménységem arra összpontosul, hogy visszanyerem életemet a feltámadás által egy olyan időben, amikor minden, ami örömöt szerez nekem, valóra válik, s amikor a jelenlegi boldogtalan állapotokra többé nem emlékezünk. — Jel 21:3, 4.
[Kép az 5. oldalon]