Béke és biztonság — mint reménység
„Az ENSZ-közgyűlés az 1986-os évet egyöntetű szavazattal a nemzetközi béke évének nyilvánította. Ennek ünnepélyes bejelentése 1985. október 24-én, az ENSZ fennállásának 40. évfordulója alkalmával lesz.”
HOGYAN tekinted az Egyesült Nemzetek Szervezetének ezt a hivatalos bejelentését? Megbízhatóbban tudsz majd a jövőbe pillantani? Sokan azt tartják, dicsérendő minden olyan kísérlet, amely — ha csak kis mértékben is — némi esélyt ad a béke megőrzésére. Miért is ne lehetne ilyen esély a „nemzetközi béke éve”?
Ez a „békeév” kétségtelenül összhangban van az Egyesült Nemzetek Szervezete megalapításának a céljával. 1944-ben ugyanis az Egyesült Államok elnöke kijelentette: „Eltökélt szándékunk, hogy a békeszerető nemzeteket úgy szervezzük meg, hogy képesek legyenek egyesült akarattal, közös kívánságtól vezérelve, és egyesült erővel biztosítani azt, hogy többé egyetlen agresszor se kezdhessen támadást. Ezért már a háború elején és katonai terveinkkel párhuzamosan arra törekedtünk, hogy lerakjuk annak a nemzetközi szervezetnek az alapjait, amely hivatva van biztosítani a békét és biztonságot.”
Sokan egyetértettek ezekkel az ideális elképzelésekkel. „Az Egyesült Nemzetek létrejöttéhez arra volt szükség, hogy az emberek egy nagy csoportja higgyen az ember jóra irányuló képességében, és érezze, hogy a reménysége nem alaptalan.” Ez olvasható Shirley Hazzard Defeat of an Ideal (Egy eszme kudarca) című könyvében, aki egy évtizedet dolgozott az Egyesült Nemzetek Szervezetének titkárságán.
Az újonnan alakult szervezet alapokmányában az alapító tagok megfogalmazták reménységüket. „Az Egyesült Nemzetek Szervezete a következő célok megvalósítását tűzi ki maga elé: 1. Hogy biztosítsa a világbékét és a nemzetközi biztonságot . . . 2. Hogy az egyenjogúság alapvető jogainak és a népek önrendelkezési jogának tiszteletben tartásával baráti kapcsolatokat alakítson ki a nemzetek között . . . 3. Hogy nemzetközi együttműködési keretek között elősegítse a nemzetközi problémák megoldását.” Nos, találhat-e bárki is kivetnivalót e célokban?
Az ENSZ működése kétségkívül szépen indult. Nagy fontosságú, egész világot érintő kérdéseket vitatott meg. 1948-ban elfogadta az Emberi Jogok Egyetemes Deklarációját. Aztán arra ösztönözte a nemzeteket, hogy nemes, emberbaráti érzéstől indíttatva, küzdjenek a szegénység, az éhínség, és betegségek ellen, továbbá, hogy enyhítsék a menekültek szánalmas helyzetét. Majd nemzetközi normákat állított fel, például a biztonságos hajózás és repülés előírásaival kapcsolatban, előírta bizonyos országokba készülő utasok kötelező egészségügyi vizsgálatát, rendelkezett a postai díjszabásokról, és rádiófrekvencia használatáról.
Az ENSZ-nek nagy szerepe volt az indiai-pakisztáni 1947—49-es háború megszüntetésében is. Sőt még saját haderőt is felállított. Így 1950-ben ENSZ-labogó alatt katonákat küldött ki Koreába, majd 1960-ban Kongóba (a mai Zairéba). Cipruson és Közel-Keleten még ma is állomásoznak békefenntartó ENSZ-csapatok. Igaz, az elmúlt 40 évben az Egyesült Nemzetek Szervezete hírnevet szerzett magának. Amikor a több mint 150 tagország elküldi küldötteit New Yorkba, e szervezet East River partján fekvő székhelyére, ezzel elismeri az Egyesült Nemzetek Szervezetét.
De mennyiben sikerült az ENSZ-nek azt az alapvető célt elérnie, hogy „biztosítsa a világ számára a békét és a nemzetközi biztonságot”? Mit várhatunk a „nemzetközi békeévtől”?