Ötven év, tele hiábavaló erőfeszítésekkel

„MI, AZ EGYESÜLT NEMZETEK NÉPEI ELHATÁROZVÁN azt, hogy megmentjük a jövő nemzedékét a háború borzalmaitól, amelyek életünk folyamán kétszer zúdítottak kimondhatatlan szenvedést az emberiségre, hogy újból hitet teszünk az alapvető emberi jogok, az emberi személyiség méltósága és értéke, a férfiak és a nők, valamint a nagy és kis nemzetek egyenjogúsága mellett . . .” (Az Egyesült Nemzetek Alapokmányának bevezető szavai).

AZ EGYESÜLT NEMZETEK SZERVEZETÉNEK 1995. október 24-én lesz az 50. évfordulója. A jelenlegi tagállamok közül mind a 185 elkötelezte magát a szervezet eredeti alapelvei és céljai mellett, ahogyan az alapokmány kimondja: hogy fenntartja a nemzetközi békét és biztonságot; elnyomja a támadó cselekményeket, amelyek veszélyeztetik a világ békéjét; a nemzetek közötti baráti kapcsolatok fejlesztésére buzdít; óvja minden ember alapvető szabadságát, fajra, nemre, nyelvre vagy vallásra való tekintet nélkül; és hogy megvalósítja a nemzetközi együttműködést a gazdasági, társadalmi és kulturális nehézségek megoldásában.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete 50 éven át figyelemre méltó erőfeszítéseket tett, hogy megvalósítsa a világ békéjét és biztonságát. Joggal feltételezhető, hogy talán elhárított egy harmadik világháborút, és az emberiség általános pusztítását, mivel nem vetették be újra a nukleáris bombákat. Az Egyesült Nemzetek Szervezete gyermekek millióit látta el élelemmel és orvossággal. Hozzájárult sok országban a jobb egészségügyi normák létrejöttéhez, többek között azzal, hogy ezeket az országokat biztonságosabb ivóvízzel és a veszélyes betegségek ellen védőoltásokkal látta el. Menekültek milliói kaptak emberbaráti segítséget.

Az elért eredmények elismeréséül az Egyesült Nemzetek Szervezetének ötször ítélték oda a Nobel-díjat. Ennek ellenére a siralmas valóság az, hogy még mindig nem élünk háború nélküli világban.

Béke és biztonság — el nem ért célok

Ötvenéves erőfeszítések után a béke és biztonság még mindig el nem ért cél maradt. Az Egyesült Államok elnöke az Egyesült Nemzetek Közgyűlésén egy nemrégi beszédében csalódottságát fejezte ki, amikor azt mondta, hogy „századunk annyira reményekkel, lehetőségekkel és eredményekkel teli, de egyben a nagy pusztítás és a kétségbeesés korszaka is”.

Az 1994-es év végén a The New York Times megjegyezte: „Közel 150 háború vagy összetűzés van most folyamatban, amelyekben sok ezer ember hal meg — a legtöbb becslés szerint több polgári lakos, mint katona — és százezrek válnak menekültté.” Az Egyesült Nemzetek Tájékoztatási Hivatalának jelentése szerint 1945 óta több mint 20 millió ember vesztette életét a fegyveres összecsapások következtében. Az USA ENSZ-nagykövete, Madeleine Albright megjegyezte, hogy „a területi összecsapások sok szempontból most sokkal brutálisabbak”. Az újságokban naponta írnak az emberi jogok megsértéséről és a diszkriminációról. Úgy tűnik, sok ország inkább megtűri a másikat, semhogy támogatná egymást.

A brit ENSZ-nagykövet, Sir David Hannay beismerte, hogy „az Egyesült Nemzetek Szervezete egészen az 1980-as évekig meglehetősen közel állt ahhoz, hogy csupán jószándékú kudarc legyen”. Az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkára, Butrosz Butrosz-Gáli arra panaszkodott, hogy a tagállamok részéről egyre nagyobb a közönyösség és a fásultság, ha a békefenntartó műveletek kerülnek szóba. Végül úgy következtetett, hogy sok tagállam „nem az Egyesült Nemzeteket teszi első helyre”.

A hírközlő eszközök befolyása

Bármennyire hatalmasnak tűnik is az Egyesült Nemzetek Szervezete, erőfeszítéseit gyakran meghiúsítják a politikusok és a hírközlő eszközök. Az Egyesült Nemzetek Szervezete erőtlen, ha nem támogatják a tagállamok. Ám a nyilvánosság helyeslése nélkül az ENSZ tagállamai közül sokan nem támogatják az Egyesült Nemzetek Szervezetét. A The Wall Street Journal szerint például a „szomáliai és boszniai látványos kudarcok sok amerikait arról győztek meg, hogy a szervezet nemcsak hogy pazarló, de valójában veszélyes is”. A nyilvánosságnak ez a hozzáállása viszont arról győzött meg néhány amerikai politikust, hogy indítványozza, az USA csökkentse az Egyesült Nemzetek Szervezetének nyújtott anyagi támogatást.

Az újságírói szervezetek nem félősek, ha arról van szó, hogy keményen kritizálják az Egyesült Nemzetek Szervezetét. Nyíltan használtak olyan kifejezéseket, mint például „teljes hozzá nem értés”, „nehézkes”, „eredménytelen” és „magatehetetlen”, amikor a ENSZ működésének különböző oldalait írták le. A The Washington Post National Weekly Edition nemrégiben kijelentette, hogy „az Egyesült Nemzetek Szervezete egy lomha bürokratikus gépezet marad, mely igyekszik alkalmazkodni a valóságos világhoz”.

Egy másik újság Butrosz Butrosz-Gáli főtitkárt idézte, amint kifejezte a ruandai mészárlás miatt érzett csalódottságát. Ezt mondta: „Ez nem csupán az Egyesült Nemzetek kudarca; ez a nemzetközi közösség kudarca. S mi mindannyian felelősek vagyunk e kudarcért.” Egy népszerű televíziós hírműsor különkiadása 1993-ban kijelentette, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete „elmulasztotta megállítani a békét fenyegető legnagyobb veszélyt — a nukleáris fegyverek terjedését”. A tévéprogram azt mondta az Egyesült Nemzetek Szervezetéről, hogy az „évtizedeken keresztül többnyire csak beszélt”.

Ez a széles körben tapasztalható kiábrándultság súlyos teherként nehezedik az Egyesült Nemzetek tisztviselőire, és még csalódottabbá teszi őket. Ám a csalódottság ellenére az Egyesült Nemzetek fennállásának az 50. évfordulóján sokakról úgy tűnik, megújult a derűlátásuk és friss kezdetben reménykednek. Albright nagykövet ugyan elismerte az Egyesült Nemzetek Szervezetének hiányosságait, mégis sokak érzését visszhangozta, amikor ezt mondta: „Ne beszéljünk többé arról, mi volt, inkább arról kellene beszélnünk, mi lesz.”

Tényleg, merre tart a világ? Lesz egyáltalán háború nélküli világ? Ha igen, milyen szerepet játszik majd benne az Egyesült Nemzetek Szervezete? Ezenkívül, ha istenfélő személy vagy, fel kell tenned a kérdést: „Mi lesz a szerepe ebben Istennek?”

[Kiemelt rész a 4. oldalon]

HIÁBAVALÓ ERŐFESZÍTÉSEK

Béke és biztonság addig nem lehet, míg van háború, szegénység, bűnözés és korrupció. Az Egyesült Nemzetek Szervezete nemrégiben a következő statisztikát jelentette meg.

Háborúk: „1989 és 1992 között a 82 fegyveres összetűzésből 79 volt belháború, sok pedig etnikai határok mentén zajlott; a halálos áldozatok 90 százalékban polgári lakosok voltak” (Egyesült Nemzetek Tájékoztatási Hivatala [UNDPI]).

Fegyverek: „Az ICRC [Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága] becslése szerint 48 országban több mint 95 gyáros évente 5-10 millió gyalogsági aknát készít” (Egyesült Nemzetek Menekültügyi Főbiztosának Hivatala [UNHCR]).

„Afrikában 18 országban körülbelül 30 millió akna van elszórtan” (UNHCR).

Szegénység: „Világszerte minden ötödik ember, összesen több mint egymilliárdan élnek a létminimum alatt, és a becslések szerint 13-18 millióan halnak meg évente a szegénységgel összefüggő okok miatt” (UNDPI).

Bűnözés: „Az 1980-as évek óta világviszonylatban, évente átlagosan 5 százalékkal nő a bejelentett bűncselekmények száma; egyedül az USÁ-ban 35 millió bűncselekményt követnek el évente” (UNDPI).

Korrupció: „Mindennapossá válik az általános korrupció. Néhány országban a becslések szerint a pénzügyi csalások értéke megegyezik az ország éves bruttó hazai terméke értékének a 10 százalékával” (UNDPI).