Béke – leszerelés által valósul meg?
„LEGNAGYOBB hiba volna a leszerelést a békével összekeverni” – mondta Winston Churchill öt évvel azelőtt, mielőtt a nemzetek belebonyolódtak volna a második világháborúba. „Ha békéd van, akkor majd leszerelsz” – fűzte hozzá.
Micsoda paradoxon! Ki meri kockáztatni a leszerelést, ha a béke nincs biztosítva? De hogyan lehetséges addig igazi béke, amíg tömegével vannak felhalmozva a háborús fegyverek? Ebből a helyzetből eddig a politikusok nem találtak kivezető utat.
A fenti kijelentés 1934-ben hangzott el Winston Churchilltől a Leszerelési Értekezlet felszámolása után, amelyet a Népszövetség csak két évvel korábban hagyott jóvá. Ez az értekezlet, amelynek előkészítése 12 évet vett igénybe, azt tűzte ki célul, hogy megakadályozza Európa újrafelfegyverzését. A világ népei még jól emlékeztek arra a szörnyű öldöklésre, amelyre az első világháborúban került sor, amikor a szemben álló felek 9 millió katonát öltek meg, nem beszélve a több millió sebesültről és a polgári lakosság körében okozott óriási számú halálesetről. A leszerelés ennek ellenére soha nem valósult meg. Miért?
A leszerelésre tett erőfeszítések
A leszerelés elvileg megvalósítható, a gyakorlatban azonban ritkán sikerül. Például az 1919-es Versailles-i Béketárgyalások keretében Németországot leszerelték, „azzal a kölcsönösen elfogadott és biztosított garanciával, miszerint egy ország fegyvereit olyan mértékben kell minimumra csökkenteni, hogy az még az ország belbiztonságát se veszélyeztesse”. Ez összhangban volt Woodrow Wilsonnak, az Egyesült Államok elnökének a javaslatával is, amelyeket később belefoglaltak a Népszövetség Alapokmányának a 8. cikkelyébe is. De amikor Hitler hatalomra jutott, hamarosan fittyet hányt ennek az elvnek.
Az Egyesült Nemzetek Szervezetének talán sikerült biztosabb alapot teremteni a leszerelésre a második világháború után? Nem, de ez a sikertelenség nem az eltökéltség hiányának tudható be. Ma, amikor ennyi tömegpusztító atomfegyver van a nemzetek birtokában, a leszerelés égető fontosságú kérdés. „Azt a korábbi állítást, hogy a fegyverkezési verseny gazdaságilag nem kifizetődő és elkerülhetetlenül a háborúhoz vezetett – mondja a The New Encyclopædia Britannica –, felváltotta az az érv, hogy a meglévő nukleáris fegyverek esetleges alkalmazása magának a civilizációnak jelentené a végét.”
Leszerelési Bizottságot hoztak létre 1952-ben 12 nemzet részvételével a Kelet–Nyugat közötti fegyverkezési verseny kiküszöbölésére. De ez a bizottság sem érte el igazi célját, és valójában a két nagyhatalom a vetélkedő táborokat még élesebben állította szembe egymással. Mindmáig egy sor egyéb egyezmény és szerződés született. De a kölcsönös bizalmatlanság légköre miatt nem sikerült teljesen felszámolni az összes fegyvereket. Ez – ahogyan a The New Encyclopædia Britannica mondja – voltaképpen „az utópisztikus gondolkodók” álma.
A katonai kiadások
Leszerelni vagy nem szerelni le – vajon melyik mibe kerülne? A költségeket nem lehet mindig csak pénzben számolni. A hadiiparban való foglalkoztatottság igen jelentős. Sok országban az adóból befolyt összeget fegyverek vásárlására fordítják, ezek elkészítése viszont a munkások foglalkoztatását serkenti. A leszerelés tehát munkanélküliséghez vezethet. Ezért azok az országok, amelyek nagy összegeket fordítanak a védelmi célokra szinte beleborzadnak a teljes leszerelés gondolatába. Számukra az ilyenfajta gondolkodás nemcsak hogy utópisztikus álom, hanem valóságos lidércnyomás.
Mégis, nem hagyható figyelmen kívül az az óriási összeg, amelybe a hadigépezet fenntartása kerül. Becslés szerint a világ össztermelésének 10 százalékát költik fegyverekre. Mennyi ez a valóságban? A tényleges számok az inflációtól függően változnak, de gondoljunk bele, a nap minden percében egy millió fontsterlinget (1,54 millió USA dollárt) költenek ilyen célra! Ha ez a sok pénz rendelkezésedre állna és választhatnál, hogy mire költsd, mit részesítenél előnyben? Éhség elleni segélyezést? Az egészségügyi ellátást? Vagy a gyermekjóléti intézkedést? Az ökológiai egyensúly helyreállítását? Oly sok minden szóba jöhetne!
Vegyük példának azt a Szovjetunióban bejelentett programot, hogy „tankokból készüljenek traktorok”. Egyes fegyvergyárak átalakításával lehetővé válna 200 korszerű berendezés előállítása a „mezőgazdasági-ipari szektor számára”. Miért lenne ezekre a mezőgazdasági felszerelésekre oly nagy szükség? Mert – ahogy a Britainʼs Farming News folyóirat írja – az állami gazdaságokban megtermelt zöldségféléknek és gyümölcsöknek csak egyharmada jut el a fogyasztókhoz, a többi ott rothad a szántóföldeken, vagy tönkremegy szállítás vagy raktározás közben”.
Traktorok gyártása tankok helyett nemcsak, hogy dicséretes, hanem egyenesen az újságok szalagcímeibe kívánkozik, hiszen annyira szokatlan. De az összfegyverek gyártására gyakorolt hatása mégis elenyésző. Még ma is sok száz millió fontot, rubelt és dollárt fordítanak a fegyverekre egy olyan világban, amelyben „az emberek elalélnak a félelemtől és azok várása miatt, amik a lakott földre következnek” –, ahogyan Jézus Krisztus megjövendölte. Hogyan szüntethető meg ez a félelem? Vajon a teljes leszerelés mindig csak álom marad? Ha viszont nem, akkor mi szükséges a megvalósításához? (Lukács 21:26).