Életem mint cisztás fibrózisos betegé
JIMMY GARATZIOTIS ELMONDÁSA ALAPJÁN
1998. július 25-én sietve a kórházba szállítottak. Kínzó fájdalmat éreztem a mellkasomban. A szívem egészséges volt, de a tüdőm annyira megfertőződött, hogy rettenetesen nehézzé vált minden egyes lélegzetvétel. Még csupán 25 éves voltam, s az életem forgott kockán.
SZÜLETÉSEM után két nappal az orvosok azt mondták a szüleimnek, hogy súlyos sárgaságban szenvedek. Kijelentették, hogyha nem kapok vértranszfúziót, meg fogok halni, vagy agykárosodásom lesz. Életben maradtam vértranszfúzió és agykárosodás nélkül.
Életem első két évét számos zavarba ejtő betegség jellemezte, és sokszor kaptam tüdőgyulladást. Egy orvos végül megállapította, hogy a betegségem cisztás fibrózis (CF). Akkoriban az ebben a betegségben szenvedő emberek átlagosan hét évig éltek. De az orvostudomány fejlődésének köszönhetően egyre több és több CF-es gyermek éri meg a felnőttkort.
Mi a CF?
A CF gyógyíthatatlan, öröklődő rendellenesség. Egyre súlyosbodó légúti megbetegedésekhez vezet, és a CF-es betegeknek gyakran rendkívül nehéz megemészteniük az ételt.
Körülbelül minden 25. ember hordozza a CF-ért felelős hibás gént. A legtöbb esetben ezek a személyek még csak nem is tudják, hogy hordozzák a gént, mivel nem jelentkeznek náluk a rendellenesség tünetei. Ha az apa és az anya egyaránt hordozza a hibás gént, egy a négyhez az esélye annak, hogy gyermekük CF-es lesz.
Én azon ritka esetek közé tartozom, akinél az orrpolipok vezettek az CF felismeréséhez. Az orrpolipok miatt az orvosok úgy érezték, hogy meg kell vizsgálniuk a verejtékem sótartalmát. Ez a legmegszokottabb vizsgálati mód, ahogyan megállapítják a CF-et. Sokszor a bőrön lévő sót először a szülők vagy a nagyszülők veszik észre, amikor sós ízt éreznek az ajkukon, miután megpuszilják a gyermeküket.
Az orrpolipok növekedése akadályozta a légzésemet, s ezért csaknem évente megműtötték az orrmelléküregeimet, hogy eltávolítsák a polipokat. Az effajta műtétek kellemetlenek, s a vérzés miatt veszélyesek is, a gyógyulás pedig fájdalmas. Sok műtéten átestem, s mindegyiket vér használata nélkül végezték. Mennyire hálás vagyok azért, hogy nem kell a vértranszfúzió esetleges szövődményeivel együtt élnem, vagy azok miatt aggódnom!
Felveszem a harcot a betegséggel
Noha a betegségem korlátoz mindabban, amit el tudok végezni, megpróbálok annyira tevékeny maradni, amennyire csak lehetséges. 1987. augusztus 1-je különleges nap volt az életemben. Ezen a napon keresztelkedtem meg, szimbolizálva Jehova Istennek tett önátadásomat.
Reggel, miután felkelek, ventolinoldattal (egy hörgőtágító), majd sóoldattal inhalálok. Ez segít a tüdőmben lerakódott nyák fellazításában, s megnyitja a légutakat, hogy könnyebben tudjak lélegezni. A kezelés mintegy 15 percig tart. Ezután 40-60 perc fizikoterápiás kezelésen veszek részt, hogy fellazuljon, illetve kiürüljön a tüdőmben lévő nyák. Majd még egyszer inhalálok: ekkor antibiotikumokkal a fertőzések leküzdésére. Délután és este megismétlem az egész műveletet.
E három részből álló kezelés naponta összesen úgy négy órát vesz igénybe. Többnyire a kezelés után eszek, mert a kezelés éhgyomorra zökkenőmentesebb. Noha ennyire időigényes napi életrendet kell követnem, szokásommá tettem, hogy részt vegyek Jehova Tanúi görög nyelvű gyülekezetének az összejövetelein Londonban (Ontario, Kanada). Az összejövetelek napján este 10 órára halasztottam a kezelést. Azok az áldások, melyek az összejöveteleken való részvételből fakadnak, számomra sokkal többet nyomnak a latban, mint az áldozatok, melyeket hozok. Fontosnak érzem, hogy rendszeresen részt vegyek a szolgálatban is.
Megosztom a hitemet másokkal
Amikor kórházba kerülök, különleges lehetőségem nyílik arra, hogy megosszam másokkal a keresztény hitemet. Egyszer alkalmam volt rá, hogy beszélgessek egy görög ortodox pappal, aki egy másik szobában feküdt. Megjegyezte, hogy tisztelettudó fiatalember vagyok, s azt mondta, hogy szerinte jó példa vagyok a görög közösségben élő fiatalok számára. Nem is sejtette, hogy tudom, hogy ellenségeskedést szított Jehova Tanúi szolgálata ellen a görögül beszélő emberek között.
Amikor látogatók jöttek a paphoz, átküldte őket hozzám is. A látogatói felismerték a hozzám érkező családtagokban és barátokban azokat a személyeket, akik szolgálatukat végezve felkeresték otthonaikat. A pap néhány látogatója velünk maradt, mások viszont visszamentek a paphoz, és meglepve kérdezték, miért küldte őket Jehova Tanúihoz. Még azután is folytatódtak a bibliai beszélgetéseink, hogy megtudta: Tanú vagyok. Olyan témákat vitattunk meg, mint például Jehova neve, a Háromság és Jehova Tanúi semlegessége Görögországban. Beszélgetés közben azt vettem észre, hogy egyre kevésbé ellenséges.
A pap elismerte, hogy tudja az igazságot néhány olyan bibliai kérdésről, amelyről beszélgettünk, de bevallotta, hogy nem azt tanítja, nehogy elveszítse az állását. Később a húgommal, Estherrel felkerestük az otthonában, s elfogadott több, Biblián alapuló irodalmat. A prédikálásunkkal szembeni ellenségeskedés enyhült a területen. Sőt sokan, akik hallottak a pap kedvező reagálásáról, kezdtek odafigyelni. Rövidesen azonban a papot áthelyezték máshová.
Egyik alkalommal, amikor kórházba kerültem, egy másik jelentős következménye is lett annak, hogy megosztottam a hitemet másokkal. Beszélgettem egy Jeff nevű fiatallal, aki a nagyapját jött meglátogatni. A további beszélgetések bibliatanulmányozáshoz vezettek. Idővel Jeff szeretett volna részt venni a gyülekezeti összejöveteleken. Bár általában a londoni gyülekezet összejövetelein vettem részt, egy ideig a közeli Stratfordba jártam, hogy elvigyem őt az ottani összejövetelekre. Az volt a célom, hogy egy olyan valaki segítsen neki, aki az otthonához közel él.
Sajnálatos, hogy Jeff meghátrált a családjától érkező nyomás miatt, és nem haladt előre szellemileg. Ám amikor a stratfordi gyülekezet összejövetelein vettem részt, felújítottam az ismeretségemet Deanne Stewarttal. Korábban mindketten részt vettünk egy Királyság-terem építkezésén. Szerelem szövődött köztünk, és 1996. június 1-jén házasságot kötöttünk.
Megváltozik a helyzetem
Sajnos három héttel a házasságkötésünk után nagyon beteg lettem. Ezt követően egyre-másra kórházba kerültem, végül pedig válságos lett az állapotom, ahogy azt a bevezetőben is említettem. Azóta a nap 24 órájában oxigént kapok. Meg kell küzdenem a lázzal, az éjszakai verejtékezéssel, a mellhártyagyulladással, s azzal, hogy éjszaka nem tudok aludni a köhögéstől, fájnak az ízületeim, a lábam és a mellkasom. Olykor vért is felköhögök, ami azért ijesztő, mert ha az ilyen köhögés nem szűnik meg, hirtelen halálhoz vezethet.
Jelenleg drága feleségemmel együtt, aki társam és segítőm, tanúskodom az orvosoknak, a fizikoterápiás szakembereknek, más egészségügyi dolgozóknak és a betegeknek, amikor a kórházban vagyok, valamint amikor meglátogatnak az otthonomban. Bármilyen súlyos legyen is a betegségem, ezeket az alkalmakat úgy tekintjük, mint lehetőségeket Jehova nevének a dicsőítésére.
Ami most éltet
Mivel megváltoztak a körülményeim, Deanne-nak és nekem egy különleges telefonos összeköttetés teszi lehetővé, hogy meghallgassuk a gyülekezeti összejöveteleket, és részt vegyünk azokon. Ez a szerető gondoskodás óriási buzdítást jelent nekünk, és érezteti velünk, hogy még mindig a gyülekezet tevékeny tagjai vagyunk, még akkor is, ha az esetek többségében fizikailag már nem lehetünk jelen.
Ezenkívül a szolgálatunk most azt is magában foglalja, hogy különböző személyeket hívunk fel telefonon, és megosztjuk velük a Biblián alapuló reménységünket. Bibliatanulmányozásokat kezdtünk el, melyeket telefonon vezetünk. Nagy öröm forrása, hogy számunkra ismeretlen emberekkel beszélgethetünk Jehováról, s arról, hogy milyen csodálatosan gondoskodik majd a hűséges emberiségről az igazságos új világában.
Édesapám és édesanyám támogatása megerősít, buzdít és vigasztal. Különösen hálás vagyok Jehovának, hogy megáldott Deanne-nal, aki elfogad engem a betegségemmel együtt, s jelenleg nagyban hozzájárul ahhoz, hogy ki tudjak tartani.
Elérve betegségem utolsó stádiumait, a jövőbeni reménységemről való elmélkedés segít, hogy ne hagyjam el magam. Az, hogy a Bibliát naponként együtt olvassuk Deanne-nel, mindkettőnket megvigasztal. Tudom, hogy a közeljövőben egészséges leszek, s nem lesz szükségem a mindennapos gyógykezelésre csupán azért, hogy lélegezni tudjak. Magam előtt látom, ahogy a megígért Paradicsomban — amikor egészséges tüdőt kapok — szaladok a mezőn. Nem is vágyom másra: csak futni egy kicsit a mezőn, hogy kipróbáljam a tüdőmet!
Ha magam elé képzelem Isten megígért új világának áldásait, az a mindennapokban is segít megbirkóznom a nehézségekkel. A Példabeszédek 24:10 (Kámory fordítás) ezt mondja: „Ha a szükség idején elcsüggedsz, szűkebb lesz erőd is.” Nem azt érzem, hogy szűk az erőm, hanem inkább, hogy Jehova rendkívüli erőt ad (2Korinthus 4:7). Ez segít, hogy tanúskodjak a nevéről és a szándékáról, valamint, hogy szembenézzek bármivel, amit megenged — akár azzal, hogy túlélem e rendszer végét Armageddonkor, akár azzal, hogy meghalok most, és később feltámadok Isten új világába (1János 2:17; Jelenések 16:14–16; 21:3, 4).
[Képek a 13. oldalon]
Feleségemmel, Deanne-nal, aki erős támaszom