Amiért néhány gyermek oly nehezen kezelhető

„A genetikai hatások, az agyban lejátszódó kémiai folyamatok és az idegi fejlődés nagyban hozzájárul ahhoz, hogy kik vagyunk gyermekként és mivé leszünk felnőttként” (STANLEY TURECKI, ORVOSDOKTOR).

MINDEN egyes gyermek saját egyedülálló és jellegzetes módján fejlődik. A gyermekek egy sor olyan jellemvonásról és lelkiállapotról tesznek bizonyságot, melyek veleszületettnek tűnnek — olyan jellemvonásokról, melyeket a szülők alig vagy egyáltalán nem irányíthatnak. Igaz, mindig is léteztek izgága, nyugtalan és rendbontó gyermekek. Még a legjobb szülőknek is lehet nehezen nevelhető gyermeke.

De bizonyos gyermekek nevelése miért okoz annyival több nehézséget, és miért jelent annyival nagyobb kihívást? Növekvőben van azoknak a gyermekeknek a száma, akik komoly viselkedésbeli problémákon mennek keresztül. A klinikai orvosok és a kutatók általában egyetértenek abban, hogy az összes gyermek 5–10 százaléka határtalan nyugtalanságot mutat, és hogy számos nehézséget idéz elő számukra, a családjuk, a tanáraik és az egykorú társaik számára az, hogy nem képesek figyelni, összpontosítani, követni a szabályokat, valamint nem képesek féken tartani az ösztöneiket.

Dr. Bennett Shaywitz, aki a Yale Orvostudományi Egyetemen a gyermekgyógyászat és az ideggyógyászat professzora, arra irányítja a figyelmet, ami kulcsprobléma lehet: „az agy neurotranszmitter rendszereiben lejátszódó bizonyos kémiai folyamatokban lévő öröklött zavarok”, mely rendszerek szabályozzák az agysejtek működését, és megkönnyítik azt, ahogy az agy szabályozza a viselkedést. Bármi legyen is az, ami nehezen nevelhetővé teszi a gyermeket, a szülők legfőbb dolgának kellene lennie, hogy buzdítást és támaszt nyújtva, nem pedig kritizálva és helytelenítve őt, jártasságot szerezzenek gyermekük viselkedésének hatásos irányításában.

A bibliai időkben a szülők voltak felelősek gyermekeik oktatásáért és neveléséért. Tudták, hogy az Isten törvénye szerinti fegyelmezés és az arról szóló oktatás bölccsé teszi a gyermeküket (5Mózes 6:6, 7; 2Timótheus 3:15). Ezért a szülők Istentől kapott felelőssége, hogy zsúfolt időbeosztásuk ellenére annyi erőfeszítést tegyenek, amennyit csak lehet annak érdekében, hogy kielégítsék gyermekük szükségleteit, különösen azáltal, hogy a negatív viselkedésre pozitívan reagálnak. Mivel manapság a gyermekgyógyászok praxisában előforduló viselkedésbeli problémák nagy része abból ered, hogy a gyermekek hiperaktívak, hirtelenek vagy figyelmetlenek, az ADD és az ADHDa, mint a nehezen nevelhető gyermekekkel kapcsolatos tényezők kitárgyalása hasznos lehet.

Az 1950-es években ezeket a betegségeket „az agy kismértékű hibás működésének” nevezték. Ez a szakmai kifejezés kiment a használatból — dr. Jan Mathisen gyermekideggyógyász szerint —, amikor a ténymegállapítások azt tükrözték, hogy az „ADD egyáltalán nem agykárosodás”. Dr. Mathisen ezt mondja: „Az ADD látszólag az agy bizonyos területein lévő hiányosság. Még mindig nem vagyunk biztosak abban, hogy pontosan milyen problémákról van szó az idegrendszerben lejátszódó kémiai folyamatokban, viszont úgy gondoljuk, hogy az agyban található dopamin nevű vegyülettel van valami zavar.” Ő úgy véli, hogy a dopaminszabályozással van gond. „Valószínűleg nem csak egyetlen vegyületről van szó, hanem több vegyület kapcsolatáról” — fűzte hozzá.

Jóllehet sok megválaszolatlan kérdés van még az ADD okára vonatkozólag, a kutatók általában egyetértenek Mathisen doktorral abban, hogy a figyelem, a hirtelenség és a mozgatóideg-működés szabályozásának krónikus elégtelensége idegrendszeri eredetű. Dr. Alan Zametkin és a Nemzeti Elmeegészségügyi Intézet kutatói által az Egyesült Államokban nemrég készített egyik tanulmány során először bukkantak rá olyan nyomokra, melyek az ADD-t az agyban található különleges, anyagcserével kapcsolatos rendellenességhez vezették, bár azt elismerték, hogy „sokkal több kutatást kell végezni ahhoz, hogy egyértelműbb válaszokat kapjanak”.

Az iskola valódi kihívást jelent

Az iskola általában nagyon nehéz az olyan gyermekeknek, akik krónikusan figyelmetlenek, akiket fel lehet zaklatni, akik hirtelenek vagy akik túlságosan aktívak, mivel az iskolai környezetben rendkívül növekszik az igény arra nézve, hogy összpontosítsanak és maradjanak csendben. Miután az ilyen gyermekek igen nehéznek találják, hogy bármire is nagyon sokáig összpontosítsanak, mi mást tehetnének, mint hogy őrjítő módon túlzottan tevékenyek? Egyeseknél olyan súlyos a figyelem hiánya, hogy akár otthon, akár az iskolában vannak, nem képesek haladni a tanulás normál ütemében. Nem szokatlan, hogy fenyítésben részesülnek vagy azért, mert az osztály rémei, vagy mert az osztály bohócai, ugyanis viselkedésük irányítása, valamint tetteik következményeinek mérlegelése nehézséget jelent számukra.

Végül rossz képet alkotnak magukról, talán „rossznak” és „butának” bélyegzik magukat, és aszerint is cselekednek. Mivel ezek a gyermekek minden lázas igyekezetük ellenére egyeseket kapnak, hajlamosak lesznek az állandósult, krónikus kudarcra.

Zavartságukban gyermekük rendbontó viselkedése miatt, a szülők nagyon nyugtalanok lesznek, és összezavarodnak. Időnként emiatt viszály támad a házasságban, mivel mind a két szülő a másikat okolja a helyzetért. Sok szülő rengeteg időt tölt azzal, hogy mérgesen a rossz dolgokon lovagol, és megfeledkezik a jókról. Ennélfogva a negatív viselkedési formára való reagálásuk negatívabb kölcsönhatást okoz. Így a család, és valamennyire mások is, akik kölcsönösen hatnak a gyermekre, egy örökös erőharcba kerülnek, amely annak eredménye, hogy nem értik meg és nem irányítják a figyelemzavar túlzott mozgékonyság nélkül nevű rendellenességben szenvedő vagy attól mentes, nehezen kezelhető gyermek viselkedését.

Egy anyuka személyes tapasztalata Ronnie-val

„Attól a pillanattól kezdve, hogy Ronnie a világra jött, soha nem volt boldog, hanem állandóan ingerlékeny volt és sírt. Allergiák miatt bőrkiütései, fülfertőzése és állandó hasmenése volt.

Ronnie korai mozgási készsége azonban jól fejlődött, és nagyon gyorsan felült, állt majd járt — vagy mondjam inkább, hogy szaladt? Siettem, hogy amíg tart a szundikálás ideje, elvégezzem az összes házimunkámat, mert amikor az én kis »sajtkukacom« felébredt, serényen igyekeztem távol tartani attól, hogy kárt okozzon magában és a házban, amint száguldozott és mindent megmarkolt, ami csak megragadta az érdeklődését, és persze a legtöbb dolog ilyen volt!

Csak nagyon rövid ideig tudott figyelni. Semmi nem foglalta le túl sokáig. Utált nyugton maradni. Természetesen ez akkor volt gond, amikor olyan helyre vittük, ahol elvártuk, hogy maradjon nyugton — különösen a gyülekezeti összejöveteleken. Felesleges volt elfenekelni őt azért, mert nem ült csendben. Egyszerűen képtelen volt rá. Sok jóakaratú ember panaszkodott vagy tanácsot adott nekünk, de semmi nem vált be.

Ronnie gyors eszű volt, így amikor körülbelül hároméves lett, elkezdtünk vele egy naponkénti rövid olvasási programot. Ötéves korára elég jól tudott olvasni. Azután iskolába ment. Közel egy hónappal később megkértek, hogy menjek be, és beszéljek a tanárral. Ő elmondta, hogy amikor először meglátta Ronnie-t, azt hitte, hogy egy angyal, de miután egy hónapja az osztályában van, most úgy gondolja, hogy a másik oldalról való! Arról tájékoztatott, hogy állandóan ugrál, elgáncsolja vagy ráncigálja a többi gyereket. Nem maradt csendben vagy nyugton, és az egész osztályt zavarta. Hiányzott belőle az önuralom. Azt is megjegyezte, hogy kezdett kialakulni nála a lázadó magatartás. Azt javasolták, hogy tegyék őt egy különleges képzést nyújtó osztályba, mi pedig vigyük el orvoshoz, és irassunk fel valami gyógyszert, amitől megnyugszik. Megrendültünk!

A gyógyszer nem volt jó választás Ronnie-nak, de a gyermekorvos néhány gyakorlatias tanácsot adott. Véleménye szerint Ronnie gyors eszű volt és unatkozott; ezért azt ajánlotta, hogy foglaljuk le Ronnie-t, árasszuk el szeretettel és még több szeretettel, illetve legyünk türelmesek és pozitívak. Úgy gondolta, hogy Ronnie a kor haladtával és az étrend megváltoztatásával kevesebb problémát fog jelenteni.

Rájöttünk, hogy a fiunknak arra van szüksége, hogy óvatosan kezeljük, és arra, hogy segítsünk neki megtanulni, hogyan tudja pozitív módon irányítani az energiáját. Ez sok időt vett igénybe; ezért változtattunk a napi időbeosztásunkon, és órákon keresztül foglalkoztunk vele a házi feladat elkészítésekor, türelmesen tanítottuk őt és elmagyaráztuk neki a dolgokat. Nem használtunk többé negatív szavakat, sem nem hibáztattuk figyelmetlenségéért és azért, hogy rosszalkodott. Az volt a célunk, hogy felépítsük az akkor alacsony önbecsülését. Inkább megbeszéltük a dolgokat, nem pedig elrendeltünk, vagy megköveteltünk valamit. Ha bármilyen döntésre került sor, amely őt is érintette, kikértük a véleményét.

Néhány dolog, ami más gyermekeknél természetesen jön, Ronnie-nál nem jött könnyen. Neki például meg kellett tanulnia, hogyan legyen türelmes, nyugodt, hogyan maradjon nyugton és hogyan szabályozza túlzott fizikai aktivitását. De leküzdhető volt. Mihelyt megértette, hogy buzgó erőfeszítést kell tennie annak érdekében, hogy lelassuljon, és gondolkodjon azon, amit tesz, vagy amit szeretne tenni, kezdte összeszedni magát. Tizenhárom éves korára normális volt a viselkedése. Örömmel mondhatjuk, hogy azóta is minden simán ment eddig, még az egyébként lázadozó tizenéveskorban is.

Az abból származó jutalmak, hogy Ronnie-t sok szeretettel árasztottuk el, valamint a ráfordított szintén sok idő és türelem bőségesen megtérült!”

[Lábjegyzet]