Ahogyan megbirkózom a dadogással

Sven Sievers elmondása alapján

GYERMEKKOROMTÓL fogva dadogok. Visszatekintve, értékelem azt, ahogyan szüleim megközelítették a nehézséget. Amikor dadogtam, a figyelmüket mindig arra próbálták összpontosítani, amit mondani akarok, ahelyett hogy kijavították volna a beszédmódomat. A logopédusok szerint azok a szülők, akik állandóan felhívják a figyelmet gyermekük dadogására, súlyosbíthatják a rendellenességet.a

Anyám akkor lett Jehova Tanúja, amikor hároméves voltam. Kamaszkoromban eldöntöttem, hogy követem példáját, és segítséget kaptam ahhoz, hogy alaposan tanulmányozzam a Bibliát. Egy neumünsteri (Németország) kongresszuson 1982. július 24-én Isten önátadott szolgájaként megkeresztelkedtem. Később Dél-Afrikába költöztem, ahol továbbra is részt vettem a nyilvános prédikálómunkában, amelyet a parancs szerint minden igaz kereszténynek végeznie kell (Máté 28:19, 20). Talán azon tűnődsz, miként boldogulok dadogóként.

Jutalmak a derűlátásért

Be kell vallanom, hogy néha nehéz megőriznem a derűlátó magatartást, de úgy vélem, sokat számít, ha derűlátó vagyok. A helyzet az, hogy valahogy mindig tudok kommunikálni. Ha nem beszéddel, akkor írott üzenetek által, vagy egyszerűen úgy, hogy bibliai irodalmat mutatok meg másoknak. A derűlátó megközelítés segít, hogy úrrá legyek a beszélgetés elkezdéséből adódó nehézségen. Próbálom nagyon egyszerűnek megőrizni a bevezetésemet. A beszélgetés kezdetén hagyom, hogy a házigazda annyit beszéljen, amennyit csak lehet. Az emberek szeretnek beszélni, s ez lehetővé teszi számomra, hogy megismerjem a gondolkodásmódjukat. Azután olyan dolgokkal folytatom a beszélgetést, melyek érdeklik őket, kihangsúlyozva a Biblia üzenetét. Ha arra összpontosítok, amit mondanak, feledteti velem beszédhibámat, és kevesebbet dadogok.

A derűlátó megközelítés segít hozzászólnom a keresztény összejöveteleken. Megállapítottam, hogy minél többet részt veszek a bibliai beszélgetésekben, annál inkább megszok a hallgatóság és a tanulmányozásvezető, s arra figyelnek, amit mondok, ahelyett hogy arra figyelnének, ahogyan mondom.

Folyton erőfeszítést kell tennem, hogy tapasztaljam a sikerből fakadó örömet. Ez megakadályoz abban, hogy megadjam magam az önsajnálatnak, és befelé fordulóvá váljak. Az önsajnálattal való küzdelem folyamatos harc. Azt mondják, ha valakit ledob a ló, fontos visszamásznia rá, hogy ne veszítse el az önbizalmát. Ha tehát egy hozzászólás közben abba kell hagynom a beszédet, mert teljesen megakadtam, megpróbálok, úgymond, visszamászni a lóra, azáltal hogy a következő alkalommal hozzászólok.

Ahogyan mások segíthetnek

Értékelem a tapintatos segítséget, ha telefonálnom kell, vagy ha felvilágosítást kell kérnem idegenektől. De egyesek abbéli vágyukban, hogy segítőkészek legyenek, túlzásba esnek, és döntésképtelen gyermekként kezelnek.

Értékelem szerető feleségem, Tracy segítségét is. Mielőtt „szószólómként” járna el, részletesen megbeszéljük a helyzetet, és így ő tudja, mit szeretnék megvalósítani. (Vesd össze: 2Mózes 4:10, 14, 15.) Ily módon tiszteletet mutat irántam mint férje iránt, és érezteti velem, hogy még mindig ura vagyok a saját életemnek.

Egy másik nagy segítség a Teokratikus Szolgálati Iskola. Ezen a hetenkénti összejövetelen a tanulók részt vesznek a nyilvánosság előtti bibliaolvasásban, és rövid beszédeket tartanak bibliai témákról. Meglepődve fedeztem fel, hogy sokszor egész jól tudok olvasni és beszélni hallgatóság előtt. Ha nem iratkoztam volna be az iskolába, valószínűleg sohasem ismertem volna fel ezt a képességet.

Amikor megbízatásokat kapok a Teokratikus Szolgálati Iskolán, különösen buzdító, ha az oktató arra összpontosít, amit mondok, s nem arra, ahogyan mondom. Nagy hasznot merítek A Teokratikus Szolgálati Iskola Vezérkönyvébőlb, még akkor is, ha e könyv bizonyos területei sokkal nagyobb feladatot jelentenek a dadogóknak, mint a rendesen beszélőknek. Időnként például a sok dadogás miatt nem vagyok képes befejezni beszédemet a kijelölt időben. Mégis nagyon buzdító nekem, amikor az oktató azokat a pontokat hangsúlyozza ki, amelyeken képes vagyok dolgozni.

Nagyobb kiváltságok a szolgálatban

A múltban kiváltságom volt nyilvánosság előtt olvasni az összejöveteleken tanulmányozott keresztény kiadványból. Kiváltságomban állt a tanulmányozást is vezetni, amikor nem volt jelen más képesített szolga, és most már rendszeresen ezt teszem. Bár eleinte ideges voltam, tapasztaltam Isten segítségét az ilyen megbízatások végrehajtásában.

Sok éven át azonban korlátozottak voltak a lehetőségeim, hogy olvassak vagy tanítsak a gyülekezeti emelvényről. Ez érthető, mivel voltak olyan időszakok, amikor túl sokáig tartott, míg megérttettem magam. Tehát teljes mértékben más feladatok ellátására fordítottam energiámat. Először segítőként szolgáltam Az Őrtorony és az Ébredjetek! folyóirat gyülekezeti készletéről való gondoskodásban. Azután, hogy kineveztek kisegítőszolgának, én gondoskodtam a Bibliák, a könyvek és más irodalmak készletéről. Később megbíztak, hogy ellenőrizzem a nyilvános tanúskodómunkában használt területkártyákat. Sok örömet szerzett nekem, hogy ezekre a megbízatásokra összpontosítottam, és hogy megpróbáltam jó munkát végezni.

Nyolc éve már, hogy feleségemmel, Tracyvel teljes idejű evangéliumhirdetőként is szolgálok. Jehova ezen a téren is kétségtelenül megáldott. Tulajdonképpen néha azon tűnődöm, hogy Jehova felhasználja-e gyengeségemet, hogy dadogok. A közül az öt személy közül, akiknek kiváltságomban volt segíteni, hogy önátadott kereszténnyé váljanak, kettő dadogó.

Még mindig örömmel emlékszem arra a napra, amikor kineveztek, hogy gyülekezeti vénként szolgáljak. Bár a tanítói képességem korlátozott az emelvényről, próbálok arra összpontosítani, hogy személyesen segítsek másoknak. A dadogás nem korlátozza a készségemet, hogy kutassak a Szentírásban, hogy segítsek a gyülekezet azon tagjainak, akik komoly nehézségekkel néznek szembe.

Az elmúlt öt évben, több és több beszéddel kapcsolatos megbízatás ellátására kértek meg. Azonkívül, hogy beszédeket tartok a Teokratikus Szolgálati Iskolán, boldogulok a rövid közleményekkel is más összejöveteleken. Lassan folyékonyabb lett a beszédem. De egyszer súlyosan visszaestem. Aggódva arra gondoltam, hogy nem kapok majd több megbízatást, de meglepetésemre a nevem ott volt a következő munkaterven! A gyülekezetünk elnöklőfelvigyázója azt mondta, ha annyira megakadok, hogy nem tudom folytatni, csak nézzek rá, és ő feljön az emelvényre s folytatja. Egyszer-kétszer hasznát vettem ennek a szerető felajánlásnak, de az utóbbi hónapokban nem volt rá szükségem. Ahogy javult a beszédem, hosszabb részekre is kijelöltek, ideértve nyilvános előadásokat is. Csak akkor ébredtem rá teljesen az előrehaladásomra, amikor nemrég megkértek, hogy vegyek részt két demonstrálásban Jehova Tanúi körzetkongresszusán.

Őszintén megvallva, nem egészen értem, miért javult a beszédem. De az is lehet, hogy holnap újra rosszabbodni fog. Valójában míg úgy tűnik, hogy határozottan fejlődtem az emelvényről mondott beszédben, addig komoly visszaeséseim voltak, amikor személyesen beszéltem az emberekkel. Tehát ez nem egy sikertörténet olyan értelemben, hogy legyőztem a dadogást. Amikor visszaesést tapasztalok, próbálom emlékeztetni magam, hogy el kell fogadnom a korlátaimat és ’alázatosan kell járnom Istennel’ (Mikeás 6:8).

Bármit hozzon is a jövő, továbbra is erőfeszítéseket fogok tenni, tudva, hogy Isten közelgő új világában teljesen le lesz győzve a dadogás. „A dadogóknak nyelve gyorsan és világosan szól” — írja a Biblia. Biztos vagyok benne, hogy ez szó szerint igaz lesz, csakúgy mint szellemi értelemben, és még a ’néma nyelve is ujjongani fog’ (Ésaiás 32:4; 35:6).

[Lábjegyzetek]

[Kép a 15. oldalon]

Feleségemmel, Tracyvel