A megbízható Istent szolgálva

Kimon Progakis elmondása alapján

Egy keservesen hideg estén történt 1955-ben. A feleségemmel, Giannoulával aggódni kezdtünk tizennyolc éves fiunkért, George-ért, mivel nem tért még vissza a pavilonból, ahol dolgozott. Váratlanul egy rendőr kopogtatott be hozzánk. „A fiukat elütötték, mialatt hazafelé biciklizett — mondta —, és meghalt.” Aztán közelebb hajolt és odasúgta: „Azt mondják majd maguknak, hogy baleset volt, de higgyék el nekem, hogy megölték!” A helyi pap és a katonai jellegű szervezetek néhány vezetője tervelte ki, hogy megöli.

AZOKBAN az években, amikor Görögország magához tért a viszályok és viszontagságok időszakából, veszélyes volt Jehova Tanújának lenni. Első kézből volt tudomásom a görög ortodox egyház és a katonai jellegű szervezetek hatalmáról, mivel több mint 15 évig aktív tagja voltam mindkettőnek. Hadd mondjam el nektek, hogy milyen események vezettek ehhez a családunkban történt tragédiához, több mint 40 évvel ezelőtt!

Görögországban nőttem fel

Görögországban, egy Chalkís városához közel eső kis faluban születtem 1902-ben, egy jómódú családban. Apám tevékeny volt a helyi politikában, és a családunkból mindenki ájtatos tagja volt a görög ortodox egyháznak. Egy olyan időszakban lettem a politikai és vallási könyvek mohó olvasója, amikor a honfitársaim többsége írástudatlan volt.

A XX. század kezdetén uralkodó nincstelenség és igazságtalanság vágyat keltett bennem egy olyan világ iránt, amelyben jobb állapotok uralkodnak. Azt gondoltam, hogy a vallásnak képesnek kell lennie javítani honfitársaim szomorú helyzetén. Vallásos érzületem miatt a falunkbeli vezető férfiak azt javasolták, hogy legyek a közösségünk görög ortodox papja. Annak ellenére, hogy már sok kolostort meglátogattam, és hosszú eszmecseréket folytattam a püspökökkel és az apátokkal, nem éreztem készséget és hajlandóságot ilyen felelősség elfogadására.

A polgárháború kellős közepén

Évekkel később, 1941 áprilisában Görögország náci megszállás alá került. Ez a gyilkosságok, az éhínség, a nélkülözés és a kimondhatatlan emberi szenvedés siralmas időszakát nyitotta meg. Egy erős ellenálló mozgalom fejlődött ki, és én is csatlakoztam az egyik gerillacsoporthoz, amely a náci betolakodók ellen harcolt. Ennek eredményeként a házamat többször felgyújtották, engem meglőttek, és a termésemet megsemmisítették. 1943 elején a családomnak és nekem nem volt más választásunk, mint elmenekülni a zord hegyekbe. A német megszállás 1944 októberében bekövetkezett végéig ott is maradtunk.

A németek távozása után belső politikai és polgári viszály tört ki. Az a gerilla ellenálló csoport vált az egyik fő haderővé a polgárháborúban, amelyikhez tartoztam. Bár az igazság, az egyenlőség és a bajtársiasság kommunista eszméi vonzóak voltak számomra, de a valóság végül is teljesen kiábrándulttá tett. Mivel magas állásom volt a csoportban, első kézből láttam, hogy a hatalom hajlamos megrontani az embereket. A látszólag nemes elméletek és eszmék ellenére az önzés és a tökéletlenség tönkreteszi a legjobb politikai szándékot is.

Ami főleg megrázott, az az volt, hogy a polgári konfliktus különböző oldalain az ortodox lelkészek fegyvert fogtak, hogy megöljenek egyeseket a saját vallásukból! Azt gondoltam magamban: „Hogyan mondhatják ezek a lelkészek, hogy Jézus Krisztust képviselik, aki arra figyelmeztetett, hogy »a kik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök«?” (Máté 26:52).

A polgárháború alatt, 1946-ban Közép-Görögországban, Lamía városához közel bujkáltam. A ruháim teljesen elhasználódtak, így hát elhatároztam, hogy álcázom magam, és elmegyek egy szabóhoz a városban, hogy újat csináltassak. Heves vita folyt, amikor odaértem, és hamarosan azon vettem észre magam, hogy beszélek, de nem a politikáról, hanem régi kedvencemről, a vallásról. Megfigyelve felvilágosult nézőpontjaimat, a szemlélők azt javasolták, hogy beszéljek egy bizonyos „teológiaprofesszorral”. Azonnal elmentek érte.

Biztos reménységet találok

A beszélgetés során, amely ezután következett, a „professzor” megkérdezte, mi a hitem alapja. „A Szentatyák és az Ökumenikus zsinatok” — feleltem. Nem mondott ellent, inkább kinyitotta kicsiny Bibliáját a Máté 23:9, 10-nél, és megkért, hogy olvassam fel Jézus szavait: „Atyátoknak se hívjatok senkit e földön; mert egy a ti Atyátok, a ki a mennyben van. Doktoroknak [vezetőknek, NW ] se hivassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus.”

Lehullott szememről a hályog! Éreztem, hogy ez az ember az igazságot mondja el nekem. Amikor Jehova egyik Tanújaként azonosította magát, kértem tőle elolvasásra némi irodalmat. Elhozta nekem a Light (Világosság) című könyvet, ami a Jelenések könyvét magyarázta, én pedig elvittem vissza a búvóhelyemre. Azok a vadállatok, amelyekre a Jelenések könyve utal, sokáig rejtélyesek voltak számomra, de most megtudtam, hogy ezek olyan politikai szervezeteket ábrázolnak, amelyek a mi XX. századunkban léteznek. Kezdtem felfogni, hogy a Bibliának gyakorlatias jelentése van a mi időnkre, és hogy tanulmányoznom kellene, és hozzáigazítanom az életemet az igazságaihoz.

Elfognak és bebörtönöznek

Röviddel ezután katonák rontottak be a búvóhelyemre, és letartóztattak. Sötétzárkába tettek. Mivel már egy ideje köröztek és számkivetett voltam, számítottam rá, hogy kivégeznek. Ott, a cellámban meglátogatott a Tanú, aki először beszélt nekem. Arra buzdított, hogy fenntartás nélkül bízzak Jehovában, amit meg is tettem. Hat hónapi száműzetésre ítéltek az Égei-tenger Ikaría nevű szigetére.

Amint odaértem, Jehova egyik Tanújaként azonosítottam magam, és nem kommunistaként. Másokat is ide száműztek, akik a bibliai igazságokról tanultak, így hát felkerestem őket, és rendszeresen együtt tanulmányoztuk a Bibliát. Segítettek, hogy még több ismeretet szerezzek az Írásokból, és hogy nagyobb értelemre tegyek szert megbízható Istenünket, Jehovát illetően.

Amikor 1947-ben letelt a büntetésem, beidéztek az államügyészi hivatalba. Az államügyész azt mondta, hogy hatással volt rá a viselkedésem, és azt is, hogy hivatkozhatok a nevére, ha valaha még száműznének. Amikor Athénba érkeztem, ahová időközben a családom költözött, Jehova Tanúi egyik gyülekezetéhez kezdtem társulni, és nemsokára megkeresztelkedtem, Jehovának történt önátadásom jelképeként.

Hittérítéssel vádolnak

Görögország évtizedeken keresztül üldözte Jehova Tanúit, az 1938-ban és 1939-ben jóváhagyott, hittérítést tiltó törvények alapján. Így 1938-tól 1992-ig 19 147 Tanút tartóztattak le Görögországban, és a bíróságok összesen 753 évnyi büntetést róttak ki, ebből 593-at ténylegesen le is töltöttek a Tanúk. Én személy szerint több mint 40-szer voltam letartóztatva Isten Királysága jó hírének a prédikálásáért, és összesen 27 hónapot töltöttem le különböző börtönökben.

Egyik letartóztatásom annak az eredménye volt, hogy írtam egy levelet a chalkísi görög ortodox egyház egyik lelkészének. 1955-ben Jehova Tanúi gyülekezetei arra kaptak buzdítást, hogy minden lelkésznek küldjék el a Christendom or Christianity—Which One Is “the Light of the World”? című füzetet. Az egyik magas rangú lelkész, akinek én írtam, beperelt hittérítésért. A tárgyalás alatt mind a jogtanácsos, aki Tanú volt, mind a helyi ügyvéd kiváló védőbeszédet mondott, tisztázva azt a kötelezettséget, hogy az igaz keresztényeknek prédikálniuk kell az Isten Királyságáról szóló jó hírt (Máté 24:14).

A bíróság elnöke megkérdezte az archimandritát (a püspök után következő egyházi méltóságot):

— Elolvasta a levelet és a füzetet?

— Nem — felelte indulatosan —, összetéptem őket és megszabadultam tőlük, amint felnyitottam a borítékot!

— Akkor hogyan mondhatja, hogy ez az ember meg akarta téríteni magát? — érdeklődött a bíróság elnöke.

Ezután a jogtanácsosunk professzorok és mások példájára hivatkozott, akik rengeteg könyvet adományoztak a nyilvános könyvtáraknak. „Mondaná azt, hogy ezek a személyek is megpróbáltak megtéríteni másokat?” — kérdezte.

Az ilyenfajta tevékenység persze nem minősült hittérítésnek. Köszönetet mondtam Jehovának, amikor hallottam a döntést: „Nem bűnös.”

Fiam halála

A fiamat, George-ot is állandóan zaklatták, többnyire az ortodox lelkészek felbujtására. Őt is számtalanszor letartóztatták az Isten Királyságáról szóló jó hír hirdetésében mutatott fiatalos buzgalmáért. Végül is az ellenfelei elhatározták, hogy megszabadulnak tőle, ugyanakkor nekünk, többieknek egy fenyegető üzenetet küldtek, hogy hagyjuk abba a prédikálást.

Az a rendőr, aki eljött hozzánk, hogy bejelentse George halálát, azt mondta, hogy a helyi görög ortodox pap és a katonai jellegű szervezetek néhány vezetője tervelte ki, hogy megöli a fiunkat. Az efféle „balesetek” mindennaposak voltak azokban a veszélyes időszakokban. A halála miatt érzett fájdalom ellenére az az elhatározásunk, hogy tevékenyek maradunk a prédikálómunkában, és hogy teljes mértékben bízunk Jehovában, csak megerősödött.

Másoknak is segítettünk bízni Jehovában

Az 1960-as évek közepén a feleségem és a gyermekeim az Athéntól 50 kilométerre lévő Szkála Oroposz nevű tengerparti faluban töltötték a nyári hónapokat. Abban az időben még nem éltek ott Tanúk, így hát kötetlen formában tanúskodtunk a szomszédoknak. Néhány helyi földműves kedvezően reagált. Mivel a férfiak napközben hosszú órákig dolgoztak a földjükön, késő este folytattunk velük bibliatanulmányozásokat, és sokan közülük Tanúk is lettek.

Azt látva, hogy Jehova megáldotta az erőfeszítéseinket, közel 15 éven át minden héten odautaztunk, hogy bibliatanulmányozásokat folytassunk az érdeklődő személyekkel. Azok közül, akikkel ott tanulmányoztunk, majdnem 30 személy haladt előre addig a pontig, hogy megkeresztelkedett. Eleinte egy tanulmányozási csoport alakult, és engem jelöltek ki, hogy vezessem az összejöveteleket. Később ebből a csoportból egy gyülekezet lett, és ma már több mint 100, arról a területről származó Tanú alkotja a Malakaszai Gyülekezetet. Nagyon örülünk, hogy azok közül, akiknek mi segítettünk, négyen teljes időben szolgálnak.

Gazdag örökség

Röviddel azután, hogy átadtam az életemet Jehovának, a feleségem is kezdett előrehaladni szellemileg, és megkeresztelkedett. Az üldözés nehéz időszaka alatt a hite erős maradt, és továbbra is szilárd és megingathatatlan volt a feddhetetlenségében. Soha nem panaszkodott a sok nehézség miatt, amit a gyakori bebörtönzéseim következtében kellett elszenvednie.

Az évek folyamán sok bibliatanulmányozást vezettünk közösen, és ő sokaknak nyújtott hatékony segítséget egyszerű és lelkes közeledésével. Jelenleg több tucatnyi embernek viszi el rendszeresen Az Őrtoronyt és az Ébredjetek!-et a folyóiratkörútja során!

Jórészt szerető társam támogatása miatt, három életben lévő gyermekünk és egész családjuk, beleértve a hat unokát és a négy dédunokát, tevékeny Jehova szolgálatában. Bár nekik nem kellett megbirkózniuk az üldözéssel és az elkeseredett ellenállással, amivel a feleségem és én szembenéztünk, ők is Jehovába vetették feltétel nélküli bizalmukat, és továbbra is az ő útjain járnak. Micsoda öröm lesz mindannyiunk számára újra együtt lenni drága George-unkkal, amikor visszatér majd a feltámadás során!

Elhatároztuk, hogy bízunk Jehovában

Ezek alatt az évek alatt láttam Jehova szellemét működni a népén. Az ő szellem által vezetett szervezete segített megértenem, hogy nem vethetjük a bizalmunkat az emberek erőfeszítéseibe. A jobb jövőre tett ígéreteik értéktelenek, egy nagy hazugsággal érnek fel (Zsoltárok 146:3, 4).

Előrehaladott korom és komoly egészségi problémáim ellenére a Királyság-reménység valóságára szegezem a szemem. Igazán sajnálom azokat az éveket, amelyeket a hamis vallás iránti odaadással töltöttem el, és azzal, hogy politikai eszközökkel próbáljak jobb állapotokat teremteni. Ha újrakezdhetném az életem, kétségtelenül újra úgy döntenék, hogy Jehovát, a megbízható Istent fogom szolgálni.

(Kimon Progakis nemrégiben halálalvásba merült. Földi reménységű volt.)

[Kép a 26. oldalon]

Egy nemrégiben készült fénykép Kimonról és a feleségéről, Giannouláról