Az emberi uralom a megméretés mérlegén

7. rész: Utópia keresése politikai téren

Szocializmus: a termelési eszközök társadalmi tulajdonán és ellenőrzésén alapuló állami és társadalmi rendszer. A kommunisták nézete szerint közvetlen átmenet a kapitalizmusból a kommunizmusba; Kommunizmus: olyan osztály nélküli társadalmi rendszer, amelyben a termelési és fogyasztási eszközök közös társadalmi tulajdonban vannak és a termelt javakból mindenki szükségletei szerint részesedik.

A GÖRÖG mitológia beszél egy görög Kronosz nevű istenről, akinek uralma alatt élte aranykorát Görögország. „Mindenkinek egyforma rész jutott a közös javakból, nem ismerték a magántulajdon fogalmát, háborítatlan béke és összhang uralkodott” — írja a Dictionary of the History of Ideas. Ugyanez a forrásmű hozzáfűzi: „Itt találkozunk első ízben a szocializmusra utaló nyomokkal, az elveszett ’Aranykort’ siratva.”

De csak a XIX. század első évtizedeiben, illetve közepén jelent meg a szocializmus mint modern politikai mozgalom. Főleg Franciaországban talált kedvező fogadtatásra, ahol a francia forradalom a hagyományos eszméket alaposan felforgatta. Ott is, miként más európai országokban, az ipari forradalommal erősen kiéleződtek a társadalmi problémák. Az embereknek nagyon tetszett az az eszme, hogy ha az anyagi erőforrásokat társadalmi tulajdonba veszik és nem maradnak magánkézben, akkor jobb lehetőség kínálkozik a tömegek számára, hogy a közös munka eredményeiből igazságosan részesüljenek.

A szocializmus természetesen nem új eszme. Már Arisztotelész és Platón görög filozófusok is írtak róla. Később a XVI. századi protestáns reformáció ideje alatt Thomas Müntzer, radikális német katolikus pap állt elő az osztály nélküli társadalom jelszavával. De nézetei erősen vitathatók voltak, különösen, ha a forradalomra való felhívására gondolunk, amelyet szükség esetén célja elérése érdekében fontosnak tartott. A XIX. században a walesi Robert Owen, és a francia Étienne Cabet és Pierre-Joseph Proudhon, valamint sok más társadalmi reformer — köztük több híres pap is — azt tanította, hogy a szocializmus nem más, mint éppenséggel a kereszténység, csak egy más elnevezés alatt.

Marx és Morus utópiái

De a fent említett forrásmű szerint „a szocializmus eme szószólói közül senki sem tudott akkora hatást gyakorolni a társadalomra, mint Marx Károly, akinek az írásai mérföldkőnek számítanak a szocialista eszme és annak kivitelezése tekintetében”.a Marx azt tanította, hogy a történelem lépésről lépésre halad előbbre az osztályharc révén, és ha egyszer létrejön az eszményi politikai rendszer, a történelem ebben az értelemben véget ér. Ez az eszményi rendszer megoldja majd az előző társadalmak gondjait. Mindenki békében, jólétben és szabadságnak örvendve fog élni; nem lesz szükség kormányokra és hadseregekre.

Mindez meglepő hasonlóságot mutat Morus Tamás, brit államférfi 1516-ban írt Utópia című könyvében levő gondolatokkal. Ezt az új szót Morus Tamás alkotta. Eredete a görög (ou-topos) „nem létező hely” jelentésű szó, és feltehetőleg egy másik hasonló hangzású szó, az eu-topos, azaz „jó hely” szójátékaként értelmezték. Az Utópia, amelyről Morus írt, képzeletbeli ország (nem létező hely), de eszményi ország (jó hely). Ebből keletkezett az „Utópia” következő jelentése: „olyan eszményi társadalmi rend, ahol a törvények, a kormány és a társadalmi állapotok mind tökéletesek.” Morus könyve nyílt vádirat volt mindazokkal a távolról sem eszményi társadalmi és gazdasági rendszerekkel szemben, amelyek az akkori Európában, különösen Angliában uralkodtak, és mindez később a szocializmus kibontakozásához vezetett.

Marx eszméi visszatükrözték Georg Wilhelm Friedrich Hegel, német filozófus nézeteit. A Dictionary of the History of Ideas szerint „a marxi szocializmus apokaliptikus, szinte vallási jellegére formálólag hatott a radikális keresztény teológiának a hegeli filozófia általi átértékelése”. A „radikális keresztény teológia” háttérfüggönye mögül előlépve — fejtegeti Georg Sabine szerző —, „Marx igen erőteljesen az erkölcsre apellált, amelynek hátterében csaknem vallási meggyőződés állt. Nem kevesebbről volt szó, mint csatlakozni a civilizáció és a jog útjához”. A szocializmus integetés volt a jobb jövő felé; némelyek elgondolása szerint talán ez valóban a győzelem felé haladó kereszténység volt, csak új név alatt.

Út a kapitalizmusból az utópia felé

Marx Das Kapital (A tőke) című műve első kötetének kiadását élhette csak meg. Az utolsó két kötetét 1885-ben és 1894-ben adta ki legközelebbi munkatársa, Engels Frigyes, német szocialista filozófus. A tőke a kapitalizmus történelmi összefüggéseit, vagyis azt a gazdasági rendszert kívánta megmagyarázni, amelyet a nyugati típusú demokráciák képviselnek. A szabad versenyen és az állami ellenőrzés nélküli kereskedelmen alapuló kapitalizmus, Marx fejtegetése szerint, a termelési eszközöket és a fogyasztási javakat magánkézben vagy egy-egy nagyvállalat kezében igyekszik összpontosítani. Marx szerint a kapitalizmus kitermel egy középosztályt és egy munkásosztályt. A kettő között kibékíthetetlen ellentét jön létre, amely végül a munkások elnyomásához vezet. Marx ortodox közgazdászok műveit használta nézeteinek támogatására, és úgy érvelt, hogy a kapitalizmus a valóságban demokráciaellenes, és a szocializmus jelenti az igazi demokráciát, ahol az emberi egyenlőség és szabadság megvalósul a nép javát szolgálva.

Ez az utópia csak úgy valósulhat meg, ha a proletáriátus felkel és a forradalomban lerázza magáról a burzsoázia igáját s helyébe bevezeti a „proletárdiktatúrát”, ahogy Marx mondta. (Lásd a bekeretezett részt a 27. oldalon!) Nézetei idővel szelídebbek lettek. Tőle ered a forradalom kétféle fogalma: az erőszakos forradalom és a lépcsőzetes, hosszabb ideig tartó forradalom. Ez egy érdekes kérdést vetett fel.

Utópia — hogyan? Forradalom vagy evolúció által?

A „kommunizmus” szó jelentése a latin communis szóból eredően: „közös, mindenkié”. Miként a szocializmus, a kommunizmus is azt állítja, hogy a szabad vállalkozás munkanélküliséghez, szegénységhez, az üzleti élet hullámzásához, a munkaadók és a munkavállalók közötti konfliktusokhoz vezet. Ezeken a problémákon úgy lehet segíteni, ha a nemzeti jövedelemből mindenki egyenlően és igazságosan részesedik.

De a XIX. század végére a marxisták felfogása igen eltérő volt abban a tekintetben, hogy a kitűzött célt hogyan lehet elérni. Az 1900-as évek elején a szocialista mozgalmaknak az a része, amely elvetette az erőszakos forradalmat, és amely támogatta a parlamenti demokratikus rendszerben való együttműködést, megerősödött és demokratikus szocializmussá nőtte ki magát. Ez a fajta szocializmus található meg ma a Német Szövetségi Köztársaságban, Franciaországban és Nagy-Britanniában demokrácia formájában. Szándékaikban és céljaikban ezek a pártok nem értenek egyet az eredeti marxista elgondolással, és céljuk egyszerűen az, hogy jóléti államot teremtsenek állampolgáraik számára.

Az egyik igazi marxista, aki meggyőződésesen hitte, hogy a kommunista utópia csak véres forradalom által valósítható meg, maga Lenin volt. Lenin tanításai és a marxizmus a közös alapja a jelenlegi ortodox kommunizmusnak. Vlagyimir Iljics Uljanov, felvett nevén Lenin, 1870-ben született a mai Szovjetunió területén. 1889-ben lett marxista. 1900 után, amikor szibériai száműzetéséből hazatért, többnyire Nyugat-Európában élt. Amikor a cári rendszert megdöntötték, visszatért Oroszországba, megalapította az Orosz Kommunista Pártot, és ő vezette az 1917-es bolsevik forradalmat. Ezután az 1924-ben bekövetkezett haláláig ő volt a Szovjetunió első számú vezetője. Intézkedései nyomán a Kommunista Párt forradalmárokból álló, erősen fegyelmezett központosított csoport, a proletariátus élcsapata lett. A mensevikek nem értettek velük egyet. (Lásd a bekeretezett részt!)

A forradalom és az evolúció között meghúzott határvonal ezután már nem volt olyan jól megkülönböztethető. 1978-ban a Comparing Political Systems: Power and Policy in Three Worlds című könyv megjegyezte: „A kommunizmus egyre bizonytalanabb lett a tekintetben, hogyan érje el szocialista céljait . . . A kommunizmus és a demokratikus szocializmus közötti különbségek jelentősen csökkennek.” 1990-re ezek a szavak újabb értelmet vettek fel, mivel a kommunizmus Kelet-Európában drámai változáson megy keresztül.

A kommunizmus újra bevezeti a vallást

„Szellemi értékekre van szükségünk . . . A vallás által kialakított, és évszázadok óta a vallásban megtestesülő erkölcsi értékek képesek segíteni országunkat is az újjáépítő munkájában.” Kevesen gondolták volna, hogy valaha ilyen szavak fognak elhangzani a Szovjetunió Kommunista Pártja főtitkárának a szájából. De 1989. november 30-án éppen Mihail Gorbacsov jelentette be ezt a drámai vallás felé fordulást Olaszországban tett látogatása során.

Ez talán támogatja azt az elméletet, hogy az első keresztények valójában kommunisták voltak és a keresztényszocializmust gyakorolták? Egyesek a Cselekedetek 4:32. versére alapozva próbálják állításukat megindokolni. Ez a vers a jeruzsálemi keresztényekről ezt mondja: „Mindenük közös volt.” Egy tudományos kutatómunka azonban feltárja, hogy ez csak átmeneti megoldás volt, és előre nem látott körülmények, nem pedig a „keresztény” szocializmus állandó rendszere hívta életre. Mivel szeretettel megosztották anyagi javaikat, „nem volt közöttük egyetlen szűkölködő sem”. Igen, a „szétosztás úgy történt, hogy mindenki megkapta, amire szüksége volt” (Cselekedetek 4:34, 35).

A „glasznoszty” és a „peresztrojka”

1989 utolsó hónapjai óta a Szovjetunió és a kelet-európai szövetséges kommunista kormányok észbontó politikai megrázkódtatásokat élnek át. A glasznoszty vagy a nyíltság politikájának következtében ezek a változások mindenki szeme láttára mennek végbe. A kelet-európaiak széles körű reformokat követeltek és ezek részben meg is valósultak. A kommunista vezetők elismerték, szükség van egy humánusabb és együttérzőbb rendszerre, és ezt „a szocializmus egy más, felvilágosultabb formában való újjáélesztésének” nevezték el — ahogy az egyik lengyel közgazdász megfogalmazta.

E vezetők élén Gorbacsov áll, aki nemsokkal 1985-ben történt hatalomra jutása után bevezette a peresztrojka (szerkezetátalakítás) fogalmát. Olaszországi látogatása során a peresztrojka védelmében elmondta, hogy az 1990-es évek kihívásaival szemben ez egy szükségszerű megoldás. Ezt mondta: „A szocialista országok, elindulva a radikális reformok útján, átlépik azt a határvonalat, ahonnan már nincs visszalépés a múltba. Mindazonáltal helytelen azt állítani, amit Nyugaton oly sokan állítanak, hogy ezzel a szocializmus összeomlott. Ellenkezőleg, ez azt jelenti, hogy a világon a szocialista folyamat képes sokrétű formában továbbfejlődni.”

A kommunista vezetők ezért nem hajlandók egyetérteni Charles Krauthammer rovatvezető múlt évi értékelésével, aki ezt írta: „Arra az örökzöld kérdésre, amely Platón óta minden politikai gondolkodót foglalkoztatott, nevezetesen: ’Melyik a legjobb uralom?’, most választ kaptunk. A politikai rendszerrel való néhány ezer éves kísérletezés után azzal a biztos felismeréssel fejezzük be ezt az évezredet, hogy a liberális, többpárti, kapitalista demokrácia az az uralom, amit oly régóta keresünk.”

De a német Die Zeit című újság őszintén elismeri, hogy szomorú képet fest a nyugati típusú demokrácia is, mert utal „a munkanélküliségre, az alkohollal és kábítószerrel való visszaélésre, a prostitúcióra, a társadalmi programok megnyirbálására, a csökkenő adóbevételre és a költségvetés deficitjére”, majd ezt kérdezi: „Vajon ez lenne az a tökéletes társadalom, amely örökre diadalmaskodott a szocializmus felett?”

Egy közismert közmondás azt mondja, hogy „mindenki a saját portája előtt seperjen”. Melyik tökéletlen emberi uralom engedheti meg magának azt, hogy kritizálja a másik hibáit? A tények azt mutatják: tökéletes emberi kormányzat — azaz Utópia — nem létezik. A politikusok még mindig keresik a „jó helyet”. De egyelőre „nem létező hely”-nek tűnik, melyet még meg kell találniuk.

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész a 27. oldalon]

SZOCIALISTA ÉS KOMMUNISTA TERMINOLÓGIA

BOLSEVIKOK/MENSEVIKEK: Az 1898-ban alapított Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt 1903-ban két csoportra oszlott: bolsevikokra, szó szerint „többségiekre”, akik Lenin vezetése alatt azt vallották, hogy a párt inkább álljon kevés, de fegyelmezett forradalmárokból; és mensevikekre, szó szerint „kisebbségiekre”, akik azt tartották, hogy a pártot inkább olyan személyek alkossák, akik többségükben demokratikus elvek szerint élnek.

BURZSOÁZIA/PROLETARIÁTUS: Marx tanítása szerint a proletariátus (a munkásosztály) megdönti majd a burzsoáziát (a középosztályt, ideértve a gyártulajdonosokat is), létrehozza a „proletárdiktatúrát”, és ezáltal egy osztály nélküli társadalmat.

KOMINTERN: A Kommunista Internacionálé (vagy a III. Internacionálé) rövidítése. Ezt a szervezetet Lenin hívta életre 1919-ben. Célja az volt, hogy előmozdítsa a kommunizmust. 1943-ban oszlott fel; elődje az I. Internacionálé volt (1864–1876), amelynek nyomán sok európai szocialista csoport született, valamint a II. Internacionálé (1889-1919), a szocialista pártok nemzetközi parlamentje.

KOMMUNISTA KIÁLTVÁNY: A tudományos szocializmus legfőbb elveinek Marx—Engels általi 1848-as megfogalmazása, amely sokáig alapul szolgált az európai szocialista és kommunista pártok számára.

EUROKOMMUNIZMUS: A nyugat-európai kommunista pártok kommunizmusa; független a szovjet vezetéstől, viszont kész együttműködni koalíciós kormányokkal. A „proletárdiktatúrát” nem tartja többé szükségesnek.

TUDOMÁNYOS/UTÓPISTA SZOCIALIZMUS: Ezt a kifejezést Marx használta, hogy tanításait — amelyek állítólag a történelem és a kapitalizmus megnyilvánulásainak tudományos vizsgálatán alapultak — megkülönböztesse előfutárainak pusztán utópisztikus szocialista tanításaitól.