Bepillantás a hírekbe

Miért kell evangélizálni?

A főbb vallások közt tapasztalható egyháztagcsökkenés okaként némely szaktekintély azt említette meg, hogy a templomjáró híveik részéről teljesen hiányzik az evangélizálás. Ennek a gondnak a megvizsgálása arra késztette 1988-ban a Krisztus Egyesült Egyházát, hogy négyéves program keretében előnyben részesítse „az evangélizálást és a taglétszám növelését”.

A St. Petersburg Times arról tudósít, hogy más nagyobb vallásfelekezetek is hasonló intézkedést hoztak az Egyesült Államokban, például a Presbiteriánus Egyház és az Episzkopális Egyház. De ahogy a Krisztus Egyesült Egyháza 200 gyülekezetében végzett legújabb felmérés mutatja, 1,6 millió tagja közül a legtöbben kevés érdeklődést mutattak az iránt, hogy a hitükről beszéljenek másoknak. Az egyik tag megkérdezte: „Miért kell másoknak is beszélnünk arról, ha mi jót teszünk?” Egy másik ezt mondta: „Ha szereted a hitedet, nem kell beszélned róla.”

Az American Mainline Religion című könyvében a társszerző Wade Clark Roof elismerte, hogy „ahogyan az emberek a vallásos és szellemi életükről beszélnek, az szervesen összefügg a hitük fennmaradásával”.

Ha „jót tenni” és „hinni” elegendő ahhoz, hogy elnyerjük Isten tetszését, miért írta Pál apostol a következőket: „Jaj nekem, ha a jó hírt nem hirdetem”? A Rómában levő hívőtársainak megmagyarázta: „Ha nyilvánosan kijelented ezt a szádban levő szót, hogy Jézus Úr, és a szívedben hiszed, hogy Isten feltámasztotta őt a halottak közül, akkor megmenekülsz. Mert szívvel gyakorolunk hitet az igazságosságért, de szájjal teszünk nyilvános kijelentést a megmentésért” (1Korinthus 9:16; Róma 10:9, 10).

A nemiség kihasználása

Mamoru Fukutomi professzor szerint mintegy 1100 képregénynek, amely különféle japán kiadványokban, köztük gyermekeknek szánt kiadványokban is megjelent, több mint a fele szexuális cselekményeket ábrázolt. A professzor vezette azt a felmérést, amely Tokióban több mint 360 folyóirattal kapcsolatban végzett vizsgálatot, amit egy hónap alatt megvásároltak.

’A legtöbb szexuális cselekmény ábrázolásában — mondja Fukutomi professzor — az a modell érvényesül, amely szerint férfiak ellenállást tanúsító nőket kényszerítenek [szexuális kapcsolatra] és ahol a nők végül is tevékenyen válaszolnak.’ A népszerű japán magazinokban közzétett 6861 képnek csaknem 80 százalékánál, amit megvizsgáltak, „a nőket szexuális vonatkozásban kihívó testhelyzetben ábrázolták” — tudósít a The Daily Yomiuri. Bár a képeken a legtöbb nő alsóneműben, fürdőruhában vagy meztelenül volt látható, és csak 40 százalékuk volt felöltözve, a férfiak 75 százaléka a képeken ruhában jelent meg.

Vajon milyen hatással van ez a szexüzlet a fiatalokra? A Példabeszédek bibliai könyve szemléletesen leír egy fiatal férfit ’akinek kevés az esze’ és aki vonzást érez arra, hogy felkeresse egy prostituáltnak a házát. És a prostituált? „Egyszer az utcán, azután a téren, és minden utcasarkon leskelődik. És megfogja az ifjút” (Példabeszédek 7:7–13, Referencia Biblia, lábjegyzet). A mai időkben még ’a nyomtatott lap is ott leselkedik, hogy megragadja az ifjút’. A Biblia azonban így figyelmeztet: „Szíved ne hajoljon el az ő útjai felé. Ne tévedj el az ő ösvényeire” (Példabeszédek 7:25).

Ki a „jobb” keresztény?

„Függetlenül attól, hogyan dönt egy keresztény: akár úgy, hogy katona lesz, akár pedig úgy, hogy lelkiismereti okból tiltakozik ellene, helytelen volna részéről, ha másoknál jobb kereszténynek tüntetné fel magát, vagy akár kétségbe vonná másnak a keresztény mivoltát csupán azért, mert az illető az övétől eltérő nézetet támogat.”

Ezt a kijelentést a Németországi Evangélikus Lutheránus Egyháztanács tette 1989 júliusában. Vajon miért? A hivatalos egyházi személyek szerint azért, hogy ellensúlyozzák azoknak az egyháztagoknak az álláspontját, akik a lelkiismereti tiltakozásukkal „pozitívabb jelét” adják keresztény mivoltuknak, mintha elfogadnák a katonai szolgálatot. Jóllehet egyetért abban, hogy a keresztények megszüntethetik a háborút azzal, „ha személyesen tartózkodnak az erőszaktól”, az Egyháztanács azzal érvel, hogy katonai erővel is lehet harcolni az erőszak ellen, a béke biztosítása érdekében.

History of Christianity című könyvében Edward Gibbon azt írta, hogy az első századi keresztények „megtagadták, hogy tevékenyen részt vegyenek a polgári közigazgatásban vagy a birodalom katonai védelmében”, és „lehetetlen volt elképzelni, hogy a keresztények elvállalhatták volna egy katona, egy bíró vagy egy fejedelem szerepét anélkül, hogy megtagadták volna legszentebb feladatukat”.

Tehát nem az a kérdés, ki a „jobb” keresztény, hanem az, hogy az első keresztények életmódjával ellentétes életmódot folytató egyén egyáltalán kereszténynek nevezhető-e. Pál ezt írta: „Bár hústestben járunk, nem a hústest módjára viseljük a harcot. Mert a mi hadviselésünk fegyverei nem testi fegyverek” (2Korinthus 10:3, 4).