Teokratikus Szolgálati Iskola munkaterve 1997-re
UTASÍTÁSOK
A Teokratikus Szolgálati Iskola 1997-ben az alábbi elrendezés szerint kerül levezetésre.
TANKÖNYVEK: A Biblia, az Egyesülten az egyedüli igaz Isten imádatában [uw], „A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos” (1992-es kiadás) [si], a Bibliai beszédtémák [td], az Érveljünk az Írásokból [rs] és az Ismeret, amely örök élethez vezet [kl] képezik a feladatok alapját.
Az iskolának énekkel, imával és néhány üdvözlő szóval kell IDŐBEN elkezdődnie, majd a következőképpen kerül levezetésre:
1. SZ. FELADAT: 15 perc. Ezt egy vénnek vagy egy kisegítőszolgának kell megtartania az Egyesülten az egyedüli igaz Isten imádatában vagy „A teljes Írás Istentől ihletett és hasznos” című könyv alapján. Ezt a feladatot úgy kell megtartani, hogy az 10-12 perces oktató előadás legyen, amit az ehhez a részhez tartozó 3-5 perces ismétlés követ a kiadványban található nyomtatott kérdések alapján. A cél az legyen, hogy ne csupán megbeszéljük a kijelölt anyagot, hanem a megtárgyalt információ gyakorlati értékére összpontosítsuk a figyelmet, és azt emeljük ki, ami a gyülekezet számára a leghasznosabb. A feltüntetett témát kell felhasználni. Mindenkit arra buzdítunk, hogy alaposan készüljön fel előre, hogy a hallgatóság teljes mértékig hasznára fordíthassa ezt az anyagot.
Az előadással megbízott testvérek vigyázzanak arra, hogy ne lépjék túl a kiszabott időt. Négyszemközt kell tanácsot adni, ha ez szükséges, vagy ha az előadó kéri.
A BIBLIAOLVASÁS FŐBB RÉSZEINEK KIEMELÉSE: 6 perc. Ezt egy vén vagy egy kisegítőszolga tartsa meg, aki hatásosan alkalmazza az anyagot a helyi szükségletekre. Ez ne csupán a kijelölt anyag összefoglalása legyen. Ez a program egy 30-60 másodperces, a kijelölt fejezetekről egész képet adó összegzést foglalhat magában. A legfőbb feladat azonban, hogy segítsen a hallgatóknak megérteni, hogy az információ miért és hogyan értékes a számunkra. Az iskolafelvigyázó ezután elküldi a tanulókat a különböző osztálytermekbe.
2. SZ. FELADAT: 5 perc. Itt a megadott anyag felolvasásáról van szó a Bibliából, amit egy testvér tartson meg. Ez nemcsak az iskola fő részére, hanem a kisegítő csoportokra is vonatkozik. Ez az olvasási feladat rendszerint elég rövid ahhoz, hogy a tanulónak lehetőséget adjon arra, hogy rövid, magyarázó felvilágosítást adjon mind a bevezető, mind a befejező megjegyzésekben. Ezek a megjegyzések a történelmi hátteret, a prófétai vagy tanításbeli jelentőséget és az alapelvek alkalmazását tartalmazhatják. Minden kijelölt verset szünet nélkül olvasson fel. Természetesen, ahol a felolvasandó versek nem egymás után következnek, a tanuló elmondhatja, hogy melyik verstől folytatódik az olvasás.
3. SZ. FELADAT: 5 perc. Ezzel a feladattal testvérnőt bízzunk meg. A beszédtéma ehhez a bemutatóhoz az Ismeret, amely örök élethez vezet című könyvön alapul. A keret egy újralátogatás vagy egy házi bibliatanulmányozás lehet, és a résztvevők akár ülhetnek, akár állhatnak. Az iskolafelvigyázót különösen az fogja érdekelni, ahogyan a tanuló segít a házigazdának elmélkedni az anyagon, és megérteni azt, valamint az, hogy hogyan alkalmazza az írásszövegeket. A megbízott tanulónak képesnek kell lennie az olvasásra. Egy segítőt az iskolafelvigyázó jelöl ki, de egy további segítőt is fel lehet használni. A tanuló határozhatja meg, hogy felolvastat-e bizonyos bekezdéseket a házigazdával a könyvből, vagy nem. Nem a keretre, hanem az anyag hatásos felhasználására kell elsődleges figyelmet fordítani.
4. SZ. FELADAT: 5 perc. Ezzel egy testvért vagy testvérnőt bízzunk meg. Alapját az Érveljünk az Írásokból vagy a „Bibliai beszédtémák” — amely A mi Királyság szolgálatunk egyik következő számában található meg — fogja képezni. Ha testvért bízunk meg vele, az az egész hallgatóságnak szóló előadás legyen. Rendszerint az a legjobb, ha a testvér a beszéd elkészítésekor a Királyság-terem hallgatóságát tartja szem előtt, hogy az a hallgatók számára valóban felvilágosító és hasznos legyen. Ha ezt a részt egy testvérnőnek adják, akár ülhet, akár állhat, amíg előadja a felvilágosító anyagot. A testvérnőnek, akit ezzel a feladattal bíztak meg, az adott témát és az anyagot gyakorlatias keretbe kell illesztenie, amely lehetőleg szántóföldi szolgálatot vagy kötetlen formájú tanúskodást foglaljon magában. Egy segítőt az iskolafelvigyázó jelöl ki, de egy további segítőt is fel lehet használni. Nem a keretre, hanem az anyag hatásos felhasználására kell elsődleges figyelmet fordítani.
TANÁCS ÉS MEGJEGYZÉSEK: Minden tanulóbeszéd bemutatása után az iskolafelvigyázó sajátos tanácsot ad, de nem szükségszerűen a beszédtanács cédulán megjelölt folyamatos tanácsadási program szerint. Inkább azokra a területekre kell összpontosítania, ahol a tanulónak javítania szükséges. Ha a tanuló kizárólag „M” minősítést érdemel, és nincs egyéb beszédszempont, ahol „J” vagy „D” minősítés áll, akkor a tanácsadó azt a kockát karikázza be, ahol az „M”, a „J” vagy a „D” általában megjelenik annál a beszédszempontnál, amelyen a tanulónak legközelebb dolgoznia kellene. A tanulót még azon az estén értesíti, és ezt a beszédszempontot adja a tanulónak a következő alkalomra a Teokratikus Szolgálati Iskola Feladatlapon (S-89) is. Akik részt vesznek a programban, a teremben elöl foglaljanak helyet. Ezzel időt takarítanak meg, és lehetőséget ad az iskolafelvigyázónak is, hogy minden egyes tanulónak közvetlenül adjon tanácsot. Ha az idő megengedi, a szükséges szóbeli tanács után a tanácsadó megjegyzéseket tehet olyan tájékoztató és gyakorlati részletekről, amelyeket a tanuló nem foglalt bele az előadásába. Az iskolafelvigyázó gondosan ügyeljen arra, hogy minden egyes tanuló előadása után ne használjon fel 2 percnél többet a tanácsadásra és más megjegyzésekre. Ha annak a testvérnek kell tanácsot adni, aki a bibliai főbb részek kiemelésének feladatát tartja meg, ezt személyesen kell megtenni.
A FELADATOK ELKÉSZÍTÉSE: A kijelölt programrész elkészítése előtt a tanuló olvassa el figyelmesen az Iskola Vezérkönyvének azt a részét, amely azzal a beszédszemponttal foglalkozik, amelyen éppen dolgoznia kell. A második feladattal megbízott tanulók olyan témát választhatnak, amely megfelel a felolvasandó bibliai résznek. A többi feladatot a nyomtatott munkaterven feltüntetett témával összhangban kell kidolgozni.
IDŐBEOSZTÁS: Senki se menjen túl az időn, és a tanácsadó tanácsainak és megjegyzéseinek sem szabad túlmennie a megengedett időn. A 2—4. sz. feladatot tapintatosan meg kell szakítani, amikor az idő lejár. Annak a személynek, akit az állj jelzés adására jelöltek ki, azonnal jeleznie kell. Ha az 1. sz. feladattal és a bibliai kiemeléssel megbízott testvér lépné túl az időt, neki személyes tanácsot kell adni. Az egész program 45 percig tarthat az éneken és az imán kívül.
ÍRÁSBELI ÖSSZEFOGLALÓ: Bizonyos időszakonként írásbeli összefoglalót tartunk. Felkészülésként nézzük át a kijelölt anyagot, és végezzük el a tantervben kiszabott bibliaolvasást. A 25 perces összefoglaló alatt csak a Bibliát használhatjuk. A fennmaradó időt a kérdések és a feleletek megbeszélésére fordítjuk. Minden tanuló ellenőrizze a saját kérdőívét. Az iskolafelvigyázó a hallgatósággal együtt megvizsgálja a válaszokat az ismétlő kérdésekre, és a nehezebb kérdésekre nagyobb figyelmet fordít, hogy segítsen mindenkinek világosan megérteni a válaszokat. Ha valamilyen okból a helyi körülmények szükségessé teszik, az írásbeli összefoglalót egy héttel később is meg lehet tartani, mint ahogyan azt a munkaterv feltünteti.
NAGY GYÜLEKEZETEK: Az olyan gyülekezetek, amelyekben 50 vagy annál több beiratkozott tanuló van, gondoskodhatnak róla, hogy további tanulócsoportok tartsák meg a tervezett programrészeket más tanácsadók előtt. Természetesen azok a nem megkeresztelt személyek, akik keresztény alapelvek szerinti életmódot folytatnak, szintén beiratkozhatnak az iskolába, és kaphatnak feladatokat.
TÁVOLLÉT: Mindenki a gyülekezetben azzal mutathatja ki az iskola iránti értékelését, hogy törekszik arra, hogy jelen legyen minden héten annak programján; mindenki jól felkészül a feladatára, és részt vesz a kérdés-feleletes programokon. Reméljük, hogy minden tanuló lelkiismeretesen eleget tesz a feladatának. Ha egy tanuló nincs jelen a munkatervben előírt alkalommal, egy önkéntes veszi át a feladatot, és úgy adja elő az anyagot, ahogyan arra ilyen rövid felkészülés után képesnek érzi magát. Az iskolafelvigyázó is megtárgyalhatja az anyagot a jelenlévők megfelelő közreműködésével.
MUNKATERV
td – „Bibliai beszédtémák”, amely A mi Királyság-szolgálatunk egy következő számában található meg
Jan. 6. Bibliaolvasás: Zakariás 1—5
1. sz.: Bevezetés Zakariás könyvéhez (si 168—169. o. 1—7. bek.)
2. sz.: Zakariás 2:1–13
3. sz.: Az ember nem azért lett megteremtve, hogy meghaljon (kl 53. o. 1—3. bek.)
4. sz.: Mi a világ szelleme, és miért veszélyes? (rs 428. o. 2. bek.—429. o. 2. bek.)
Jan. 13. Bibliaolvasás: Zakariás 6—9
1. sz.: Jézusnál vannak a Halál és a Hádesz kulcsai (uw 73—77 o. 8—15. bek.)
2. sz.: Zakariás 7:1–14
3. sz.: Aljas fondorlat (kl 55—56. o. 4—7. bek.)
4. sz.: Az önteltség és a lázadó magatartás a világ szellemének kifejeződései (rs 429. o. 3. bek.—430. o. 1. bek.)
Jan. 20. Bibliaolvasás: Zakariás 10—14
1. sz.: Zakariás könyve — miért hasznos? (si 171—172. o. 23—27. bek.)
2. sz.: Zakariás 12:1–14
3. sz.: Ahogy Sátán véghezvitte a fondorlatot (kl 56—58. o. 8—12. bek.)
4. sz.: A világ szelleme előmozdítja a test kívánságait (rs 430. o. 2. bek.)
Jan. 27. Bibliaolvasás: Malakiás 1—4
1. sz.: Bevezetés Malakiás könyvéhez, és amiért ez a könyv hasznos (si 172—173. o. 1—6. bek; 174—175. o. 13—17. bek.)
2. sz.: Malakiás 1:6–14
3. sz.: Ahogyan elterjedt a bűn és a halál (kl 58—59. o. 13—15. bek.)
4. sz.: A világ szelleme előmozdítja az anyagiasságot (rs 430. o. 3. bek.—431. o. 1. bek.)
Febr. 3. Bibliaolvasás: Máté 1—3
1. sz.: Bevezetés Máté evangéliumához (si 175—177. o. 1—10. bek.)
2. sz.: Máté 2:1–15
3. sz.: Óvakodj Sátán taktikáitól (kl 59—60. o. 16—18. bek.)
4. sz.: Kemény harcot kell vívnunk a test cselekedetei ellen (rs 431. o. 2. bek.)
Febr. 10. Bibliaolvasás: Máté 4—5
1. sz.: Értékeljük Isten maradandó Királyságát (uw 78—81. o. 1—9. bek.)
2. sz.: Máté 4:1–17
3. sz.: Legyen hitünk, és készüljünk fel az ellenállásra (kl 60—61. o. 19—21. bek.)
4. sz.: Jehovában bízzunk, ne emberi uralkodókban (rs 431. o. 3—4. bek.)
Febr. 17. Bibliaolvasás: Máté 6—7
1. sz.: Amit Isten Királysága megvalósít majd (uw 81—82. o. 10—12. bek.)
2. sz.: Máté 7:1–14
3. sz.: Isten eszközei az emberiség megmentése érdekében (kl 62—63. o. 1—5. bek.)
4. sz.: Kit terhel a felelősség az emberi szenvedésért? (rs 345. o. 1—3. bek.)
Febr. 24. Bibliaolvasás: Máté 8—9
1. sz.: Amit már megvalósított a Királyság (uw 83—86. o. 13—15. bek.)
2. sz.: Máté 8:1–17
3. sz.: Amiért meghal a Messiás (kl 63—65. o. 6—11. bek.)
4. sz.: Hogyan vette kezdetét az emberi szenvedés? (rs 345. o. 4. bek.—346. o. 1. bek.)
Márc. 3. Bibliaolvasás: Máté 10—11
1. sz.: Ahogyan a Királyságot kereshetjük először (uw 87—89. o. 1—6. bek.)
2. sz.: Máté 11:1–15
3. sz.: A váltság kifizetésének módja (kl 65—68. o. 12—16. bek.)
4. sz.: Amit Isten tett, hogy segítsen a szenvedő emberiségnek (rs 346. o. 2—3. bek.)
Márc. 10. Bibliaolvasás: Máté 12—13
1. sz.: Kövessük az első századi tanítványok példáját (uw 90—91. o. 7—9. bek.)
2. sz.: Máté 12:22–37
3. sz.: Krisztus váltsága és te (kl 68—69. o. 17—20. bek.)
4. sz.: Miért engedte meg Isten, hogy a szenvedés folytatódjon? (rs 347. o. 2. bek.—348. o. 6. bek.)
Márc. 17. Bibliaolvasás: Máté 14—15
1. sz.: Tartsd első helyen a Királyságot életedben (uw 91—94. o. 10—15. bek.)
2. sz.: Máté 14:1–22
3. sz.: Isten a felelős az emberi szenvedésért? (kl 70—72. o. 1—5. bek.)
4. sz.: Amit tudnunk kell a születési fogyatékosságokról (rs 348. o. 7. bek.—349. o. 3. bek.)
Márc. 24. Bibliaolvasás: Máté 16—17
1. sz.: Amit a Szentírás János keresztségéről mond (uw 95—96. o. 1—5. bek.)
2. sz.: Máté 17:14–27
3. sz.: Egy tökéletes kezdet és egy rosszindulatú kihívás (kl 72—73. o. 6—10. bek.)
4. sz.: Miért engedi meg Isten a „természeti katasztrófákat”? (rs 349. o. 4. bek.—350. o. 2. bek.)
Márc. 31. Bibliaolvasás: Máté 18—19
1. sz.: Mi a halálba való keresztség? (uw 97—98. o. 6—8. bek.)
2. sz.: Máté 19:16–30
3. sz.: Valóságos vitakérdések és a mód, ahogyan Jehova tisztázta ezeket (kl 74—76. o. 11—15. bek.)
4. sz.: A csapással sújtott embereket Isten bünteti? (rs 350. o. 3. bek.—351. o. 2. bek.)
Ápr. 7. Bibliaolvasás: Máté 20—21
1. sz.: Mit jelent „az Atya, a Fiú és a szent szellem nevében” megkeresztelkedni? (uw 98. o. 9. bek.)
2. sz.: Máté 20:1–16
3. sz.: Mi bizonyosodott be abból, hogy Isten megengedte a gonoszságot? (kl 76—77. o. 16—19. bek.)
4. sz.: Bizonyítja-e a nyelveken szólás, hogy valakin Isten szelleme nyugszik? (rs 291. o. 1—6. bek.)
Ápr. 14. Bibliaolvasás: Máté 22—23
1. sz.: Éljünk a keresztségünk jelentésének megfelelően (uw 99—102. o. 10—14. bek.)
2. sz.: Máté 23:1–15
3. sz.: Kinek az oldalán állsz? (kl 78—79. o. 20—23. bek.)
4. sz.: Miért beszélt néhány első századi keresztény nyelveken? (rs 292. o. 1—4. bek.)
Ápr. 21. Bibliaolvasás: Máté 24—25
1. sz.: A nagy sokaság azonosítása (uw 103—104. o. 1—4. bek.)
2. sz.: Máté 24:32–44
3. sz.: Mi történik elhunyt szeretteinkkel? (kl 80—82. o. 1—6. bek.)
4. sz.: Hogyan azonosíthatók azok, akiken Isten szelleme nyugszik? (rs 292. o. 6—293. o 3. bek.)
Ápr. 28. Írásbeli összefoglaló. A teljes Zakariás 1—Máté 25
Máj. 5. Bibliaolvasás: Máté 26
1. sz.: Mi a követelmény ahhoz, hogy túléljük a nagy nyomorúságot? (uw 105. o. 5. bek.)
2. sz.: Máté 26:31–35, 69–75
3. sz.: Amit a porba való visszatérés valójában jelent (kl 82—83. o. 7—10. bek.)
4. sz.: Ahogyan napjainkban azonosíthatók az igaz keresztények (rs 293. o. 4—6. bek.)
Máj. 12. Bibliaolvasás: Máté 27—28
1. sz.: Máté evangéliuma — miért hasznos? (si 180—181. o. 29—33. bek.)
2. sz.: Máté 27:11–26
3. sz.: Milyen állapotban vannak a halottak? (kl 83—84. o. 11—14. bek.)
4. sz.: Meddig kellett hogy tartson a nyelveken szólás ajándéka? (rs 294. o. 1. bek.—295. o. 1. bek.)
Máj. 19. Bibliaolvasás: Márk 1—2
1. sz.: Bevezetés Márk evangéliumához (si 181—183. o. 1—11. bek.)
2. sz.: Márk 1:12–28
3. sz.: Mindazok, akik Jehova emlékezetében vannak, fel fognak támadni (kl 85—87. o. 15—18. bek.)
4. sz.: Mi a Háromság tantétele, és honnan ered? (rs 141. o. 2. bek.—142. o. 3. bek.)
Máj. 26. Bibliaolvasás: Márk 3—4
1. sz.: Amiért a nagy sokaság túléli a nagy nyomorúságot (uw 106—107. o. 6—8. bek.)
2. sz.: Márk 3:1–15
3. sz.: Feltámadás — hová? (kl 88—89. o. 19—22. bek.)
4. sz.: A szent szellem egy személy? (rs 142. o. 4. bek.—143. o. 3. bek.)
Jún. 2. Bibliaolvasás: Márk 5—6
1. sz.: Amiért nagyra becsüljük szellemi Paradicsomunkat (uw 107—109. o. 9—13. bek.)
2. sz.: Márk 5:21–24, 35–43
3. sz.: Isten Királysága és annak célja (kl 90—91. o. 1—5. bek.)
4. sz.: Jézus és Jehova ugyanaz a személy? (rs 143. o. 4. bek.—145. o. 2. bek.)
Jún. 9. Bibliaolvasás: Márk 7—8
1. sz.: Miért van már csak kevés Királyság-örökös a földön napjainkban? (uw 110—112. o. 1—7. bek.)
2. sz.: Márk 7:24–37
3. sz.: Isten Királysága egy kormányzat (kl 91—92. o. 6—7. bek.)
4. sz.: Tanítja a Biblia, hogy Jehova, Jézus és a szent szellem egyenrangúak? (rs 145. o. 3. bek.—147. o. 2. bek.)
Jún. 16. Bibliaolvasás: Márk 9—10
1. sz.: Szellemi fiak — honnan tudják? (uw 112—114. o. 8—10. bek.)
2. sz.: Márk 9:14–29
3. sz.: Ahonnan tudjuk, hogy Isten Királysága valóság (kl 92—93. o. 8—11. bek.)
4. sz.: Tanítja-e azt a Biblia, hogy az állítólagos „Háromság” tagjai istenek? (rs 147. o. 3. bek.—148. o. 2. bek.)
Jún. 23. Bibliaolvasás: Márk 11—12
1. sz.: Milyen jelentősége van az Emlékünnep megtartásának? (uw 114—116. o. 11—14. bek.)
2. sz.: Márk 11:12–25
3. sz.: Amiért Isten Királysága az emberiség egyetlen reménysége (kl 94—95. o. 12—13. bek.)
4. sz.: Ahogyan a „Háromság” szószólói helytelenül alkalmazzák az írásszövegeket (rs 148. o. 3. bek.—150. o. 2. bek.)
Jún. 30. Bibliaolvasás: Márk 13—14
1. sz.: Azonosítsuk Jehova látható szervezetét (uw 117—118. o. 1—3. bek.)
2. sz.: Márk 14:12–26
3. sz.: Amiért Jézus nem kezdte meg az uralkodását nyomban azután, hogy az égbe ment (kl 95—96. o. 14—15. bek.)
4. sz.: Amiért néhány, Jehovára utaló írásszöveg Jézusra is alkalmazható (rs 150. o. 3. bek—151. o. 1. bek.)
Júl. 7. Bibliaolvasás: Márk 15—16
1. sz.: Márk evangéliuma — miért hasznos? (si 186. o. 31—33. bek.)
2. sz.: Márk 15:16–32
3. sz.: Mikor kezdődött és fejeződött be a nemzetek meghatározott ideje? (kl 96—97. o. 16—18. bek.)
4. sz.: Írásszövegek, amelyeket a „Háromság” szószólói tévesen alkalmaznak (rs 151. o. 2. bek.—152. o. 3. bek.)
Júl. 14. Bibliaolvasás: Lukács 1
1. sz.: Bevezetés Lukács evangéliumához (si 187—188. o. 1—9. bek.)
2. sz.: Lukács 1:5–17
3. sz.: Ezek az utolsó napok (kl 98—99. o. 1—4. bek.)
4. sz.: Amiért a János 1:1 és a 8:58 nem támasztja alá a háromságtant (rs 152. o. 4. bek.—154. o. 5. bek.)
Júl. 21. Bibliaolvasás: Lukács 2—3
1. sz.: Isten szervezete teokratikus (uw 118—120. o. 4—7. bek.)
2. sz.: Lukács 2:1–14
3. sz.: Melyek az utolsó napok egyes jellegzetességei? (kl 99—103. o. 5—7. bek.)
4. sz.: Amiért alapvetően fontos figyelembe venni a szövegösszefüggést az írásszövegeknél (rs 155. o. 1. bek.—158. o. 1. bek.)
Júl. 28. Bibliaolvasás: Lukács 4—5
1. sz.: Azok szentírási szerepe, akik élen járnak (uw 120—122. o. 8—12. bek.)
2. sz.: Lukács 4:31–44
3. sz.: Lealacsonyodott emberi viselkedést jövendöltek az utolsó napokra (kl 103—104. o. 8—12. bek.)
4. sz.: Jézus Krisztus és Jehova egymástól független és különböző személyek (rs 158. o. 2—160. o. 2. bek.)
Aug. 4. Bibliaolvasás: Lukács 6—7
1. sz.: Vizsgáljuk meg az Isten szervezete iránti értékelésünket (uw 123—124. o. 13—14. bek.)
2. sz.: Lukács 6:37–49
3. sz.: Az utolsó napok két egyedülálló jellegzetessége (kl 105. o. 13—14. bek.)
4. sz.: Jézus nem magát támasztotta fel a halálból, és soha nem állította, hogy Istennel egyenlő lenne (rs 160. o. 4. bek.—161. o. 2. bek.)
Aug. 11. Bibliaolvasás: Lukács 8—9
1. sz.: Miért hallgassunk a tanácsra? (uw 125—127. o. 1—4. bek.)
2. sz.: Lukács 9:23–36
3. sz.: Reagáljunk annak bizonyítékára, hogy ezek az utolsó napok (kl 106—107. o. 15—17. bek.)
4. sz.: Amiért veszélyes a Háromságban való hithez ragaszkodni (rs 161. o. 3. bek.—162. o. 2. bek.)
Aug. 18. Bibliaolvasás: Lukács 10—11
1. sz.: Azok jó példája, akik elfogadták a tanácsot (uw 127—128. o. 5—6. bek.)
2. sz.: Lukács 11:37–51
3. sz.: A gonosz szellemek léteznek! (kl 108. o. 1—3. bek.)
4. sz.: Miért van oly sok gonoszság? (rs 116. o. 7. bek.—117. o. 3. bek.)
Aug. 25. Írásbeli összefoglaló. A teljes Máté 26—Lukács 11
Szept. 1. Bibliaolvasás: Lukács 12—13
1. sz.: Fejlessz ki értékes tulajdonságokat (uw 128—130. o. 7—11. bek.)
2. sz.: Lukács 13:1–17
3. sz.: A gonosz angyalok Sátán oldalán foglalnak állást (kl 109. o. 4—5. bek.)
4. sz.: Miért engedi meg Isten a gonoszságot? (rs 117. o. 4. bek.—119. o. 1. bek.)
Szept. 8. Bibliaolvasás: Lukács 14—16
1. sz.: Ne utasítsuk el Jehova fegyelmezését (uw 130—131. o. 12—14. bek.)
2. sz.: Lukács 14:1–14
3. sz.: Utasítsuk el a spiritizmus minden formáját (kl 111. o. 6—8. bek.)
4. sz.: Ahogyan hasznunk származott abból, hogy Isten eltűrte a gonoszságot (rs 119. o. 2—3. bek.)
Szept. 15. Bibliaolvasás: Lukács 17—18
1. sz.: A szeretet azonosítja az igaz keresztényeket (uw 132—133. o. 1—5. bek.)
2. sz.: Lukács 17:22–37
3. sz.: Amiért a Biblia elítéli a spiritizmust (kl 112—113. o. 9—11. bek.)
4. sz.: A Biblia nézete a nőkről (rs 286. o. 7. bek.—287. o. 1. bek.)
Szept. 22. Bibliaolvasás: Lukács 19—20
1. sz.: Amit tegyünk, ha problémák merülnek fel (uw 134—135. o. 6—9. bek.)
2. sz.: Lukács 19:11–27
3. sz.: A Biblia feltárja, hogyan tevékenykednek a gonosz szellemek (kl 113—114. o. 12—13. bek.)
4. sz.: Megalázó a nőkre nézve a férfiakra ráruházott főség? (rs 287. o. 2. bek.—288. o. 1. bek.)
Szept. 29. Bibliaolvasás: Lukács 21—22
1. sz.: A Szentírás szerint rendezzük a problémákat (uw 135—136. o. 10—13. bek.)
2. sz.: Lukács 22:24–38
3. sz.: Ahogyan ellenállhatunk a gonosz szellemeknek (kl 114—115. o. 14—15. bek.)
4. sz.: Lehetnek Isten szolgái nők? (rs 288. o. 2—3. bek.)
Okt. 6. Bibliaolvasás: Lukács 23—24
1. sz.: Lukács evangéliuma — miért hasznos? (si 192—193. o. 30—35. bek.)
2. sz.: Lukács 23:32–49
3. sz.: Ahogyan erősítheted a hitedet (kl 115—116. o. 16—17. bek.)
4. sz.: Miért fedik be a fejüket bizonyos alkalmakkor a keresztény nők? (rs 289. o. 1—2. bek.)
Okt. 13. Bibliaolvasás: János 1—3
1. sz.: Bevezetés János evangéliumához (si 193—195. o. 1—9. bek.)
2. sz.: János 1:19–34
3. sz.: Folytasd a gonosz szellemek elleni harcodat (kl 116—117. o. 18—20. bek.)
4. sz.: Illik a nőknek szépítőszereket használni vagy ékszert viselni? (rs 290. o. 1—3. bek.)
Okt. 20. Bibliaolvasás: János 4—5
1. sz.: Keressünk lehetőségeket a „szívünk kitárására” a szeretet terén (uw 137—138. o. 14—17. bek.)
2. sz.: János 4:39–54
3. sz.: Az Istennek tetsző élet boldogságot hoz (kl 118—119. o. 1—4. bek.)
4. sz.: Milyen jövő vár e világra és annak vezetőire? (rs 425. o. 2. bek.—426. o. 3. bek.)
Okt. 27. Bibliaolvasás: János 6—7
1. sz.: Otthon is gyakoroljuk az Isten iránti odaadást (uw 139. o. 1—2. bek.)
2. sz.: János 6:52–71
3. sz.: A becsületesség boldogságot eredményez (kl 119—120. o. 5—6. bek.)
4. sz.: Hogyan kell tekinteniük a világot az igaz keresztényeknek? (rs 426. o. 4. bek.—427. o. 4. bek.)
Nov. 3. Bibliaolvasás: János 8—9
1. sz.: Amit a Biblia a házasságról, a válásról és az elkülönülésről mond (uw 140. o. 3. bek.)
2. sz.: János 9:18–34
3. sz.: A bőkezűség boldogságot hoz (kl 120. o. 7—8. bek.)
4. sz.: td Csak 144 000 megy az égbe
Nov. 10. Bibliaolvasás: János 10—11
1. sz.: Kulcstényezők a sikeres házassághoz (uw 140—141. o. 4—5. bek.)
2. sz.: János 10:22–39
3. sz.: Őrizzük meg gondolkodóképességünket, és kerüljük, ami rossz (kl 121. o. 9—10. bek.)
4. sz.: td A tűz a megsemmisítés jelképe
Nov. 17. Bibliaolvasás: János 12—13
1. sz.: Töltsük be a szerepünket Istennek a családra vonatkozó elrendezésében (uw 142—143. o. 6—10. bek.)
2. sz.: János 12:1–16
3. sz.: A házastársi hűség boldogságot hoz a házasságban (kl 122—123. o. 11—13. bek.)
4. sz.: td Az évenkénti ünnepek és Jehova igaz szolgái
Nov. 24. Bibliaolvasás: János 14—16
1. sz.: Engedjük, hogy a Biblia legyen a tanácsadónk (uw 144. o. 11—13. bek.)
2. sz.: János 16:1–16
3. sz.: Ne legyünk e világból valók (kl 123—124. o. 14—15. bek.)
4. sz.: td A képimádat csapda volt Izráel számára
Dec. 1. Bibliaolvasás: János 17—18
1. sz.: Amiért a mózesi törvény érdekel minket (uw 146—147. o. 1—4. bek.)
2. sz.: János 18:1–14
3. sz.: Amiért az igaz keresztények nem ünneplik a karácsonyt és a születésnapot (kl 126. o. 16—17. bek.)
4. sz.: td Csak egy igaz vallás van
Dec. 8. Bibliaolvasás: János 19—21
1. sz.: János evangéliuma — miért hasznos? (si 198—199. o. 30—35. bek.)
2. sz.: János 19:25–37
3. sz.: Továbbra is tartsuk meg az Úr Vacsoráját (kl 127. o. 18. bek.)
4. sz.: td Ismertesd meg Isten nevét
Dec. 15. Bibliaolvasás: Cselekedetek 1—3
1. sz.: Bevezetés a Cselekedetek könyvéhez (si 199—200. o. 1—8. bek.)
2. sz.: Cselekedetek 1:1–14
3. sz.: Ahogyan a bibliai alapelvek alkalmazhatók a munka és a szórakozás területén (kl 127—128. o. 19—20. bek.)
4. sz.: td Melyek Isten fő tulajdonságai?
Dec. 22. Bibliaolvasás: Cselekedetek 4—6
1. sz.: Szentírási okok arra, amiért nem vagyunk a mózesi törvény alatt (uw 147—148. o. 5—6. bek.)
2. sz.: Cselekedetek 5:27–42
3. sz.: Mutass tiszteletet az élet és a vér iránt (kl 128—129. o. 21—23. bek.)
4. sz.: td Mi Jehova Tanúi eredete?
Dec. 29. Írásbeli összefoglaló. A teljes Lukács 12 —Cselekedetek 6